Zen Buddhista Bölcsességek

Forrás: http://www.mhc.hu/dudusch

 


Egy bolond mindig bízik. Egy bolond minden negatív tapasztalata ellenére folyton csak bízik. Becsapod, ő mégis megbízik benned. Újra becsapod, ő továbbra is megbízik benned. Megint becsapod, és ő még mindig bízik benned. Aztán azt mondod: "ez egy bolond, ez semmiből nem tanul." Az ilyen ember bizalma hihetetlenül nagy - senki meg nem ronthatja. Légy bolond a taoista értelemben, a zen szellemében. Ne építs falat magad köré a tudásból. Akármilyen élmény ér, hagyd, hogy megtörténjen, azután hagyd magára. Mindig tisztítsd ki az elméd, újra meg újra. Halj meg minden pillanatban a múlt számára, hogy a jelennel, az "itt és most"-tal maradhass, mint egy újszülött csecsemő. Az elején nagyon nehéz dolgod lesz. Mindenki ki fog használni... de hadd tegyék. Szegény fickók... Még ha megtévesztenek is, becsapnak, kirabolnak is... hagyd, hogy megtörténjen, mert az, ami tényleg a tiéd, soha nem lehet másé. Azt, ami valóban a tiéd, senki nem rabolhatja el tőled. Ha nem hagyod, hogy ezek az élethelyzetek beszennyezzenek, akkor megjelenik számodra a lehetőség, hogy legbelül eggyé válj önmagaddal. A lelked mindinkább kikristályosodik.

Te nem véletlenül vagy itt. A létnek szüksége van rád. Nélküled a létből hiányozna valami, amit senki más nem képes pótolni. Ez ad neked méltóságot: az egész lét hiányolna, ha nem lennél itt. A csillagok, a Nap, a Hold, a fák, a madarak, a Föld - a világon minden érezné, hogy valahol egy pici vákuum van, és ezt az űrt rajtad kívül senki más nem töltheti be. Az, hogy a léthez tartozol, és hogy a lét szeret téged, hihetetlen örömöt, megelégedettséget ad. Amint megtisztulsz, látod, hogy minden irányból csak hatalmas szeretet árad feléd.

Ha megtaláltad az igazságot önmagadban, akkor mindent megtaláltál ebben a világban. Az igazság rajtad keresztül találja meg az útját. Amikor kinyitod a szemed, az igazság nyitja ki szemeit. Amikor behunyod a szemed, az igazság hunyja be szemeit. Ez egy óriási meditáció. Ha megérted ezt az egyszerű módszert, akkor semmi mást nem kell csinálnod: bármit is cselekszel, azt az igazság teszi. Ha sétálsz, az az igazság; ha alszol, az igazság pihen benned; amikor beszélsz, az igazság beszél belőled; amikor csendben vagy, az igazság hallgat benned. Ez az egyik legegyszerűbb meditációs technika. Lassan-lassan minden leülepszik benned e képlet szerint, és akkor már semmilyen technikára nincs szükséged. Amikor meggyógyultál, eldobod a meditációt, eldobod a gyógyszert. Akkor már igazságként élsz tovább: elevenen, tündöklőn, megelégedetten, üdvözülten - önmagad dalaként. Egész életed egy szavak nélküli imává, vagy még inkább áhítattá, isteni keggyé, egy olyan szépséggé változik át, ami nem a mi földi világunkhoz tartozik. Életed a túlvilágról a mi világunk sötétségébe hatoló fénysugárrá alakul át.

A kreativitás az a minőség, amit a cselekedeteidbe viszel. Ez egyfajta hozzáállás, egy belső megközelítés - egy más szemléletmód... Nem lehet mindenki festőművész - de nincs is erre szükség. Ha mindenki festő lenne, csúnya lenne a világ; nehéz lenne élni benne. És táncos sem lehet mindenki, arra sincs szükség. De mindenki lehet kreatív.
Bármit is csinálsz, ha azt örömmel, szeretettel csinálod, ha cselekedetedet nem pusztán gazdasági megfontolások vezérlik, akkor az kreatív lesz. Ha a cselekedeted képes valamiféle fejlődést elindítani benned, ha növekedni tudsz általa, akkor az spirituális, akkor az kreatív, akkor az isteni. Minél kreatívabb vagy, annál közelebb kerülsz Istenhez. A világ összes vallása azt állítja, hogy Isten a teremtő. Én nem tudom, hogy ez így van-e vagy sem, egy dolgot viszont tudok: minél kreatívabb vagy, annál inkább istenivé válsz. Amikor a kreativitásod a tetőfokára ér, amikor az egész életed kreatívvá lesz, akkor Istenben élsz. Tehát minden bizonnyal ő a teremtő, mert mindig az alkotó emberek kerültek hozzá a legközelebb. Szeresd, amit csinálsz. Légy meditatív, amíg csinálod - bármi legyen is az!

"A társadalom fél, nagyon fél azoktól, akik ismerik önmagukat. Nekik ugyanis van egyfajta hatalmuk, egyfajta aurájuk és vonzerejük, azaz karizmájuk, ami képes a fiatal, még életteli embereket kiemelni a hagyományos rabságból...
Egy megvilágosodott embert nem lehet rabszolgává tenni. Ez a probléma: őt nem lehet bebörtönözi...
Mindenképpen nehéz befogadni egy olyan géniuszt, aki tud valamit a bensőről, hiszen belőle elkerülhetetlenül felforgató erő lesz. A tömegek nem akarják, hogy háborgassák őket, még akkor sem, ha épp boldogtalanok: mert boldogtalanok ugyan, de hozzá vannak szokva a boldogtalanságukhoz. És így mindenki, aki nem boldogtalan, idegennek tűnik számukra. A megvilágosodott ember a legnagyobb idegen a világon: úgy tűnik, ő senkihez nem tartozik. Nincs az a szervezet, nincs az a közösség, nincs az a társadalom vagy nemzet, mely korlátok közé szorítaná."

"Buddha valóban az egyik legkifejezőbb szót választotta: sunjata. Az angol szó, az angol megfelelője ennek - a semmi - nem ennyire gyönyörű kifejezés. Ezért változtatom én "semmi-ség"-gé. Hiszen a semmi az nem csak semmi: az minden. Ott vibrál benne mindennek a lehetősége. Minden benne van, tökéletes. Megnyilvánulatlan, de mindent magában rejt.
Előtted is csak a természet van, utánad is csak a természet van... miért kell akkor a közepén ekkora hűhót csinálni? Miért kell a közepén ennyire aggódni, ennyit nyugtalankodni, ennyire nagyravágyónak lenni? Miért ez a kétségbeesés?
Az egész út a semmi-ségből indul, és a semmi-ségben végződik."

"Három dolgot kell megjegyezni: a legalacsonyabb szintű szerelem a szex; ez a fizikai szint. A szerelem legmagasabb szintű megnyilvánulása pedig az együttérzés. A szex a szerelem alatt helyezkedik el, az együttérzés pedig fölötte: a szerelem épp középen van. Nagyon kevés ember tudja, hogy mi az a szerelem. Az emberek kilencvenkilenc százaléka sajnos azt hiszi, hogy a szex a szerelem. Pedig nem. A szexualitás állatias. Természetesen ott rejtőzik benne a lehetőség arra, hogy szerelemmé fejlődjön, de az önmagában még nem szerelm, pusztán egy lehetőség... Ha éberré, tudatossá és meditatívvá válsz, akkor a szexualitásodat szerelemmé tudod változtatni. És ha a meditációd teljessé, abszolúttá válik, akkor a szerelem együttérzéssé alakul. A szex a mag, a szerelem a virág, az együttérzés pedig az illat. Buddha definíciója szerint az együttérzés az szerelem plusz meditáció. Amikor a szerelmed nem csupán egy vágy a másik iránt, nem csak egy szükség; amikor szereteted adáson alapul, és nem egy koldus, hanem egy császár szerelme; amikor szerelmed nem követel cserébe semmit, és kész arra, hogy pusztán az adás öröméért adjon - akkor add még hozzá ehhez a meditációt, és a tiszta, valódi illat megjelenik. Ez az együttérzés. Az együttérzés fölött semmi nem áll."

"Az elme soha nem lehet intelligens. Csak az elmenélküliség lehet intelligens. Csak az elmenélküliség eredeti és radikális. Csak az elmenélküliség lehet forradalmár, csak az hozhat forradalmi változást. Az elme egyfajta kábulatban tart. A múlt emlékeivel és a jövő várakozásaival megterhelve éled az életed - a minimumon. Nem a maximumon élsz. Tüzed nem lángol, hanem épp csak parázslik. De amint kezdesz megszabadulni a gondolataidtól - a múlt porától, amit eddig összegyűjtöttél -, tüzed lángra kap; tisztán, világosan, elevenen, fiatalon ég. Egész életed lánggá, egy füst nélküli lánggá változik. Ez az éberség."

"A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út, és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit nem lehet garantálni. Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé - a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. De most tesz egy próbát: összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot, és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik: a kínlódás a talajjal, a kövekkel, a sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra, s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik. A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná "hová?" és "miért?" Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak.
Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá."

"Amikor te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy - te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik - a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed - ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled... de nincs ott. A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte. Az egyedüllét nagyon pozitív; egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged."

"Az élet, mintha feledékeny volna, folyton önmagát ismétli. Ha nem figyelsz oda, akkor tovább ismétli magát, tovább forog, mint egy kerék. Ezért hívják a buddhisták ezt az élet és halál kerekének - az idő kerekének. Úgy forog, mint egy kerék: a születést halál követi, a halált pedig születés; a szerelmet gyűlölet követi, a gyűlöletet pedig megint szerelem; a siker után kudarc jön, azután megint siker... Csak figyeld meg! Elég, ha néhány napig valóban odafigyelsz, és feltűnik előtted az egész működési rendszer; a kerék működési rendszere. Egyik nap csodálatos reggelre ébredsz; nagyon boldognak és vidámnak érzed magad - egy másik napon pedig olyan tompa és lehangolt vagy, hogy azon töprengsz, hogyan végezz magaddal. Pedig előző nap még tele voltál élettel, boldogsággal, és mélységes hálát éreztél Isten iránt ezért a hangulatért. Most meg itt siránkozol, és nem látod értelmét annak, hogy tovább élj... És ez egyre csak így megy, és te nem veszed észre ezt a sablont.
Amint meglátod a sablont, ki tudsz ugrani belőle."

"A mester feladata pusztán az, hogy az idegösszeomlásodat áttöréssé alakítsa; hogy a letörésből áttörés legyen. A pszichiáter csak úgy-ahogy összetákol; neki ez a feladata. Ő nem azért van, hogy megváltoztasson téged. Az átalakuláshoz meta-pszichológiára, a buddhák pszichológiájára lesz szükséged. A legnagyobb kaland az életben az, amikor tudatosan átélsz egy összeomlást. Ugyanakkor ez a legnagyobb kockázat is egyben, hiszen senki nem garantálhatja, hogy valóban áttörés lesz belőle. Az lesz belőle, de ezeket a dolgokat nem lehet garantálni. A káosz benned az ősidőkből származik: sok-sok életen keresztül veled van már; átláthatatlan, sűrű káosz - szinte egy önálló világegyetem. Ezért amikor először meglátod és belekerülsz, persze, hogy veszélyben érzed magad. Ám anélkül, hogy szembenéznél ezzel a veszéllyel, sosem válhatsz teljessé, egy és oszthatatlan egyéniséggé. A zen, vagyis a meditáció az, ami segít kiegyensúlyozottan, összeszedetten és éberen átjutni a káoszon, a lélek éjsötétjén. A hajnal nincs messze - de mielőtt eljutsz a hajnalhoz, keresztül kell menned a sötét éjszakán is. És ahogy a hajnal egyre közeledik, az éj egyre sötétebbé válik."

"Amikor megnyílsz a Legvégső számára, az azon nyomban belédáramlik. Többé nem közönséges emberi lény vagy - túlléptél önmagadon. Most te is azt látod, amit az egész világegyetem lát. Többé nem vagy különálló: megtaláltad a forrást. A mindennapi életben az emberek mind forrás nélkül élnek, és fogalmuk sincs róla, hogy szívük honnan kapja az energiát, hogy ki az, aki lélegzik bennük, és hogy ereikben az élet nektárja kering. Ez nem a test, nem az elme - ez minden kettősségen túl van. Úgy hívják: bhágavat - a bhágavat a tíz fő irányban... Benső lényed, amikor megnyílik, először két irányt észlel: a magasságot és a mélységet. Aztán lassanként, amint e két irány megszilárdul benned, érzékelni kezded magad körül a másik nyolc irányt is, és szétáradsz feléjük is. Amint elérsz ahhoz a ponthoz, ahol a mélység és magasság találkozik benned, láthatod magad körül az univerzum minden távoli zugát. Akkor tudatod mind a tíz irányba szétárad - az út azonban mindig egy volt."

"Egy zen mester nem pusztán tanító. A vallásokban csupán tanítók vannak, akik olyan dolgokat tanítanak neked, amikről semmit nem tudsz, és azt kérik, hogy higgy nekik, mert azokat a tapasztalatokat lehetetlen az objektív valóságban megmutatni. De a tanító maga sem ismeri, amiről beszél; ő is csupán elhitte, amit hallott, és most átadja a hitét másoknak. A zen nem a hívők világa. Nem a hívőkhöz, hanem azokhoz a bátor lelkekhez szól, akik képesek eldobni maguktól minden hitet és hitetlenséget, minden kétséget és érvet, vagyis az elmét, és egyszerűen csak belépnek korlátok nélküli puszta lényükbe. Ez azonban mérhetetlen változásokat hoz majd. Ezért mondom mindig, hogy amíg mások csak a filozófiával foglalkoznak, addig a zen a metamorfózissal, a valódi átváltozással törődik. Ez igazi alkímia: rozsdás vaslényedből aranyat varázsol. De nyelvezetét nem érvekkel és intellektuális elmével, hanem szerető szívvel kell mégértened. Vagy egyszerűen csak hallgasd úgy, mint a madarak énekét, nem törődve azzal, hogy vajon igaz-e vagy sem. És egyszer csak elérkezik a pillanat, amikor hirtelen meglátod azt, ami egész életed során elkerülte a figyelmedet. Amit Buddha "nyolcvannégyezer ajtó"-nak nevezett - hirtelen feltárul."

"A konfliktus az emberben van. Ha ott nem oldjuk fel, akkor máshol sem tudjuk feloldani. A politika benned van: elméd két része között zajlik. Egy nagyon kicsiny híd köti csak össze őket. Ha ez a híd egy baleset folytán - egy pszichikai probléma vagy valamilyen hasonló ok miatt - leomlik, akkor a személyiség meghasad, és egy helyett két személy lesz belőled; létrejön a skizofrénia, más néven a tudathasadás jelensége. Ha az összekötő híd megszakad - és az a híd nagyon sérülékeny -, akkor kettéhasadsz, és úgy viselkedsz, mintha két különböző személy lennél. Reggel még tele vagy szeretettel és elbűvölő vagy, estére meg már mogorva és dühös leszel; egy másik ember lettél. Nem emlékszel a reggeli önmagadra... hogyan is emlékezhetnél? Akkor egy másik elme irányított - így válik ketté egy személyiség. Ha ezt a hidat annyira megerősíted, hogy a két elme többé már nem kettő, hanem eggyé vált, akkor megjelenik a belső egyesülés és kikristályosodás. Amit George Gurdjieff lényünk kikristályosításának nevezett, az nem más, mint ennek a két elmének az egyesülése: a belső férfi és nő, a jin és jang, a jobb és bal, a logikus és illogikus, Platón és Arisztotelész találkozása."

"Ha nem dobod el a személyiségedet, akkor nem találhatod meg az egyéniségedet. Az egyéniségedet a léttől kapod, a személyiséget pedig a társadalom akasztja a nyakadba. A személyiség által illeszkedsz be a társadalomba. A társadalom nem képes tolerálni az egyéniséget, mert egy egyéniség nem követi őt birkaként. Az egyéniség minősége az oroszlánéhoz hasonló: az oroszlán egyedül jár. A birkák mindig tömegben élnek; abban bíznak, hogy a tömegben otthonra találnak. A tömegben az ember mindig nagyobb biztonságban és védettségben érzi magát. Ha megtámadnak, a tömegben könnyebben megvéded magad. De egyedül? Csak az oroszlánok járnak egyedül. Pedig mindegyikőtök oroszlánnak születik, csakhogy a társadalmi beidegződések teljesen átprogramozzák az elmédet, és végül birka lesz belőled. Kapsz egy személyiséget; egy kényelmes, kedves, szófogadó és nagyon kötelességtudó személyiséget. A társadalomnak rabszolgákra van szüksége, nem pedig olyan emberekre, akik a szabadság feltétel nélküli elkötelezettjei. A társadalomnak azért van szüksége rabszolgákra, mert az őt irányító összes érdekszövetkezet engedelmességet követel."

"Amit meditációval csak lassan, nagyon lassan érsz el, azt a mester egy jól időzített, váratlan üvöltéssel... mondjuk egy olyan helyzetben, amikor a tanítvány épp kérdez valamit, és erre a mester hirtelen felugrik és üvölt egyet, vagy megüti, vagy kidobja az ajtón a kérdezőt, vagy ráugrik... Ezt a módszert nem ismerték azelőtt. Ez kizárólag Ma Cu kreatív zsenialitásának köszönhető, és Ma Cu segítségével sokan megvilágosodtak. A látvány néha igazán nevetésgesnek tűnik: Ma Cu kihajít egy embert az ablakon a második emeletről, pedig a szerencsétlen csak azt kérdezte, hogy min meditáljon. És Ma Cu nem csak hogy kidobja, de még utána is ugrik, egyenesen a mellkasára, és onnan kérdezi:
- Érted már?
- Igen! - feleli szegény fickó, hiszen ha azt mondja "nem", talán még jól fel is pofozza, vagy tudja az ég, mi történik még. Ez is épp elég - több bordája összetört, és Ma Cu mellkasán ülve azt kérdezi: "Érted már?!"
És minden bizonnyal megértette, mert annyira hirtelen, annyira váratlanul jött, mint derült égből a villámcsapás - egyébként sosem értette volna meg."

"A Mindenség energiája birtokba vesz téged. Megszáll téged; te nem vagy többé - csak a mindenség van. Ebben a pillanatban, amint a csend belédhatol, képes vagy megérteni a csend jelentőségét, mert ez ugyanaz a csend, amit Gautama Buddha is megtapasztalt. Ez ugyanaz a csend, amit Csuang Cu, vagy Bodhidharma, vagy Nanszen... A csend íze ugyanaz. Az idő változik, a világ folyton átalakul, de a csend élménye, az öröm, amit magával hoz, ugyanaz marad. Ez az egyetlen olyan dolog, amiben megbízhatsz; az egyetlen olyan dolog, ami sosem hal meg. Egyedül ezt tekintheted valódi lényednek."

"A gyermek csak akkor válhat tudatossá, ha elmúlt életében elég sokat meditált, és így elég meditatív energiát gyűjtött ahhoz, hogy megbirkózzon a sötétséggel, mely a halállal érkezik. A halállal az ember egyszerűen elvész az önfeledés ködében, aztán egyszer csak talál egy új anyaméhet, és teljesen elfelejti korábbi testét. A folytonosság megtörik. Ez a sötétség, ez az eszméletvesztés üt rést a folytonosságon. Keleten rengeteget dolgoztak azon, hogy áttörjék ezeket a korlátokat, és tízezer év munkája nem volt hiábavaló. Mindenki képes behatolni előző életébe, akár több előző életébe is. Ehhez azonban két okból is mélyebbre kell merülnöd a meditációban: anélkül, hogy mélyebbre hatolnál, nem találhatod meg egy korábbi élet kapuját; másodszor pedig azért kell mélyre merülnöd, mert ha megtalálod egy másik élet kapuját, akkor óriási eseményáradat önti el az elmédet. Elviselni pedig egy életet is épp elég nehéz...

"A zen szerint, ha eldobod a tudást - és ebben a tudásba mindent beleértek: a nevedet, az identitásodat, mindent, mert ezeket másoktól kaptad -, ha mindent eldobsz, amit másoktól kaptál, akkor lényed egy teljesen más minőséget nyer: az ártatlanságot. Ez a személyed, a személyiséged keresztre feszítése lesz, melyet majd az ártatlanságod feltámadása követ. Újra gyermekké válsz; újjászületsz."

"Az egyetlen különbség álom és valóság között az, hogy a valóság megengedi neked, hogy kételkedj, az álom azonban nem...
Számomra a kételkedés képessége az emberiség egyik legnagyobb áldása. A vallások az ember ellen vannak, hiszen a kételkedés gyökereit igyekeznek elvágni, és ennek megvan az oka: azt akarják, hogy az emberek higgyenek az általuk prédikált illúziókban...
Miért ragaszkodtak az olyan emberek, mint Gautam Buddha annyira ahhoz, hogy az egész létezés - saját szemtanú önvalódat, saját tudatosságodat kivéve - csak egy szappanbuborék, melynek anyaga az álom? Ők nem azt mondják, hogy ezek a fák egyáltalán nem is létezenk. Nem azt mondják, hogy ezek az oszlopok nincsenek itt. Ne értsd félre őket az "illúzió" szó miatt... A máját illúziónak fordították, de ez nem a megfelelő szó. Az illúzió nem létezik. a valóság létezik. A májá pedig épp a kettő között van: szinte létezik. Ami a mindennapi tevékenységeket illeti, valóságnak lehet tekinteni. Csak a legvégső értelemben, csak megvilágosodott tudatod magasságából válik valótlanná és illuzórikussá."

"A zen módszere: a befejezetlen beszéd, a befejezetlen válasz. Ezt jól értsd meg, mert ez egy rendkívül fontos módszer. Ha befejezetlenül hagyod a mondatot, azzal lehetőséget adsz a hallgatónak, hogy ő maga fejezze be a történetet. A zen csak befejezetlen választ ad. A mester csupán az irányt adja meg... Mire eléred a határt, tudni fogod, mi az, ami megmarad. Tehát ha intellektuálisan akarod megérteni a zent, akkor kudarcot fogsz vallani. Ez nem válasz a kérdésre; ez annál sokkal több. Valami, ami magát a valóságot mutatja meg... A buddha-természet nem valami távoli dolog - maga a tudatod a buddha-természet. Tudatod pedig szemtanúja lehet ezeknek a dolgoknak, melyek a világot alkotják. akár az egész világ véget érhet, de a tükör - a tudat - változatlan marad; csak most a semmit tükrözi vissza."

"A Zen azt mondja, hogy az igazság nem alapulhat autoritáson, nem alapulhat a hagyományokon, a múlton. Az igazság egy radikális, személyes felismerés. Neked magadnak kell megtalálnod. Az ismeretek gyűjtése veszélytelen dolog. Az egyéni tudás utáni kutatás azonban rendkívül kockázatos. Senki nem garantálhatja az eredményt. Ha azt kérdezed tőlem, hogy garantálok-e neked bármit is, akkor csak azt mondhatom: nem tehetem. Én csak a veszélyt garantálhatom - mindössze ennyi bizonyos. Én csupán egy olyan hosszú kalandot garantálhatok neked, ahol minden esélyed meglesz arra, hogy eltévedj, és soha ne érj célba. De egyvalami biztos: maga a kutatás segíteni fog a fejlődésben. Én csupán a fejlődésedet garantálhatom. Veszélyes lesz; áldozatokat kell majd hoznod, minden nap ismeretlen, felderítetlen vizeken kell evezned, és nem lesz térképed, ami segítene, nem lesz kísérőd, aki vezetne. Igen, milliónyi veszély leselkedik rád; sokszor letérsz majd az útról, és el is tévedsz - de ez az egyetlen módja annak, hogy fejlődj. A bizonytalanság az egyetlen mód a fejlődésre - az, ha szembenézel a veszéllyel, ha elfogadod az ismeretlen kihívását."

"Keleten az emberek megvetették a testet, megvetették az anyagot; az anyagot illúziónak, májának nevezték, mert az valójában nem létezik, csak úgy tűnik, mintha létezne. Ugyanabból van, amiből az álmok is. A keleti emberek megtagadták a világot, és ez az oka annak, hogy a kelet szegény, beteg és éhes maradt. Az emberiség egyik fele elfogadta a belső világot, de elutasította a külsőt, a másik fele pedig az anyagi világot fogadta el, és a belsőt utasította el. Mindkettő csupán egy fél, és nincs olyan ember aki félként elégedett lehetne. Teljesnek kell lenned: gazdagnak testben és tudományban; gazdagnak meditációban és tudatban. Szerintem csakis egy teljes ember lehet szent ember. Én Zorbát és Buddhát akarom egyesíteni. Zorba egyedül üres. Táncából hiányzik az örökkévaló minősége, pusztán pillanatnyi élvezet az egész. Hamar belefárad. Ha nincsenek a kozmoszból feléd áradó, kiapadhatatlan forrásaid, ha nem válsz valóban élővé, akkor nem tudsz teljessé válni. Az én hozzájárulásom az emberiség számára: a teljes ember."

A Zen azt akarja, hogy bőségben élj, hogy teljességben élj, hogy intenzíven élj - nem a minimumon, ahogy a kereszténység akarja, hanem a maximumon, túláradón. Életednek másokat is meg kell érintenie. A boldogságodat, bőségedet, mámorodat nem szabad magadba zárnod, mint valami mag. Ki kell nyílnod, mint egy virág, és szét kell árasztanod illatodat minden irányba, kivétel nélkül mindenki felé - nem csak a barátok, hanem az idegenek felé is. Ez az igazi együttérzés, ez az igazi szeretet: saját megvilágosodásodat, saját túlvilági táncodat megosztani mindenkivel.

"A meditáció egyfajta gyógyszer: csak egy bizonyos ideig van rá szükség. Amint megérezted az ízét, többé nincs szükséged semmilyen speciális technikára - akkor a meditáció kitölti egész életedet. A séta: zen, az ülés: zen.
...Mi ez az íz, mi ez a minőség? - éberen, figyelmesen, örömmel, célok nélkül, nyugalomban, szeretetben, könnyedén sétálsz. Ez nem is séta, ez lődörgés. És amikor ülsz: szeretettel, figyelemben, éberen ülsz, mindenféle indok nélkül. Nem valami cél érdekében ülsz, hanem pusztán az ülés öröméért, nem csinálsz semmit, csak élvezed a nyugalmat, a pihenést... Egy hosszú séta után leülsz egy fa alá, és a hűvös szellő megérinti arcodat. Minden pillanatban nyugalomban vagy, elégedettségben önmagaddal: nem kell jobbnak lenned, semmit nem kell begyakorolnod, nem kell képességeket gyűjtened. A séta: zen, az ülés: zen, Beszéd vagy csönd, mozgás vagy mozdulatlanság, A lényeg a könnyedség. A könnyedség a kulcsszó. A lényeg a könnyedség: ez a kulcsmondat. Bármit is csinálsz, legbenső lényedben maradj mindig könnyed, csöndes, nyugodt, kiegyensúlyozott."

"A Zen azt mondja, hogy az igazság nem alapulhat autoritáson, nem alapulhat a hagyományokon, a múlton. Az igazság egy radikális, személyes felismerés. Neked magadnak kell megtalálnod.
Az ismeretek gyűjtése veszélytelen dolog. Az egyéni tudás utáni kutatás azonban rendkívül kockázatos. Senki nem garantálhatja az eredményt. Ha azt kérdezed tőlem, hogy garantálok-e neked bármit is, akkor csak azt mondhatom: nem tehetem. Én csak a veszélyt garantálhatom - mindössze ennyi bizonyos. Én csupán egy olyan hosszú kalandot garantálhatok neked, ahol minden esélyed meglesz arra, hogy eltévedj, és soha ne érj célba. De egyvalami biztos: maga a kutatás segíteni fog a fejlődésben. Én csupán a fejlődésedet garantálhatom. Veszélyes lesz; áldozatokat kell majd hoznod, minden nap ismeretlen, felderítetlen vizeken kell evezned, és nem lesz térképed, ami segítene, nem lesz kísérőd, aki vezetne. Igen, milliónyi veszély leselkedik rád; sokszor letérsz majd az útról, és el is tévedsz - de ez az egyetlen módja annak, hogy fejlődj. A bizonytalanság az egyetlen mód a fejlődésre - az, ha szembenézel a veszéllyel, ha elfogadod az ismeretlen kihívását."

"A múlt már nincs többé, a jövő még nincs itt. Mindkettő olyan irányba halad, amely nem is létezik: az egyik létezett, de már nem létezik, a másik pedig még hozzá sem kezdett a létezéshez. Csak az lehet helyes, ha az ember pillanatról pillanatra él. Csak az az ember cselekszik helyesen, aki nyilának hegyét a jelenre irányítja; aki mindig itt és most van, akárhol is legyen; egész tudata, teljes lénye az itt valóságában és a most igazságában összpontosul. Ez az egyetlen jó irány. Csak egy ilyen ember léphet be az arany kapun.
A jelen az arany kapu. Az itt-és-most az arany kapu. ... De csak akkor tudsz a jelenben lenni, ha nem vagy ambiciózus: ha nem akarsz mindenáron teljesíteni, ha nincs benned hatalomvágy, ha nem sóvárogsz pénz, tekintély után, még a megvilágosodás után sem, mert minden ambíció a jövőbe vezet. csak egy ambícióktól mentes ember képes a jelenben maradni. Annak, aki a jelenben akar maradni, nem gondolkodnia kell, hanem csak látnia - és belépni a kapun. A tapasztalás a maga idejében érkezik, azt nem lehet erőltetni."

"Neked azért van szükséged útmutatásra, mert nem tudod, hogy ott rejtezik benned saját belső vezetőd. Találd meg ezt a belső vezetőt; ezt nevezem én szemtanúnak, ez a te dharmád, a benned élő buddha. Ébreszd fel ezt a buddhát, és egész életed áldást és boldogságot fog sugározni. Örömtől és az isteni minőségtől fog ragyogni egész életed - most elképzelni sem tudod azt a ragyogást. Ez olyan, mint a fény. Sötét van a szobádban, de hozz csak be egy kis fényt! Egy kicsi gyertya is elég, és a sötétség egy szempillantás alatt eltűnik. És ha már van gyertyád, akkor megtalálod az ajtót is. Már nem kell azon töprengened, hogy vajon merre lehet az ajtó. Csak a vakok töprengenek azon, hogy merre van az ajtó. Ha van szemed, és van egy kis fény is a helyiségben, akkor nem gondolkodsz. Vagy mielőtt kimennél, te töprengsz azon, hogy hol találod az ajtót? Nem, egyszerűen csak felállsz és kimész. Egyetlen gondolatot sem vesztegetsz az ajtóra. Nem kezdesz tapogatózni utána, nem mész fejjel a falnak. Egyszerűen csak látod, hogy ott van, és gondolkodás nélkül kimész rajta."

"Abban a pillanatban, hogy fösvénnyé válsz, elzárod magad az élet legalapvetőbb jelenségeitől: a kitágulás lehetöségétől, a növekedés és a megosztás örömétől. Abban a pillanatban, hogy ragaszkodni kezdesz bizonyos tárgyakhoz, elveszíted a lényeget - máris elvesztél. Mert a tárgyak soha nem lehetnek lényegesek. Te magad, legbenső lényed a cél - nem egy csodálatos ház, hanem egy csodálatos te; nem temérdek pénz, hanem egy gazdag te; nem sok-sok kacat, hanem egy nyitott szív, mely milliónyi dolog befogadására képes."

"Szóval most kirekesztettnek érzed magad. Jól van. Ez egy átmeneti időszak. Most ébernek kell lenned, nehogy fájdalommal és szenvedéssel töltsd fel magadat. Most, hogy Isten nincs többé veled, ki fog megvigasztalni? De neked nincs is szükséged vigasztalásra. Az emberiség nagykorúvá ért. Légy férfi vagy légy nő, és állj a saját lábadra...
Az egyetlen mód arra, hogy kapcsolatba kerülj a létezéssel az, hogy elindulsz befelé, hiszen legbelül, a középpontban még mindig él ez a kapcsolat. Fizikailag már rég elválasztottak az édesanyádtól. Erre az elválasztásra mindenképpen szükség volt ahhoz, hogy te magad is teljes értékű egyénné válhass. De a világegyetemtől senki nem választott el téged. Az univerzumhoz a tudatoddal kapcsolódsz. Ezt most még nem látod, ezért nagyon figyelmesen, éberen és nyitott szemmel kell mélyre ereszkedned önmagadban, és akkor megtalálod ezt a kapcsolatot. Ez a kapcsolat a buddha!"

"Ne légy túl okos, különben ugyanaz maradsz; nem tudsz megváltozni. A félmegoldások a szeretet útján, a félmegoldások a meditáció útján nagyon összezavarnak. Ezek nem segítenek... De az ego nem szeret segítséget kérni, ezért te inkább megpróbálsz kompromisszumot kötni. Ez a kompromisszum azonban még veszélyesebb, még inkább összezavar, mert az eredeti zavarodottságodból csak még nagyobb zűrzavart csinál. Próbáld tehát megérteni, miért keresed annyira a kompromisszumot. Előbb-utóbb meg fogod érteni, hogy a kompromisszum nem segít rajtad. A megalkuvásoddal lehet, hogy csak a döntésedet akarod elodázni, se erre, se arra nem akarsz menni, de lehet, hogy csupán a zavarodottságod elfojtását jelenti. De akkor az másban fog megjelenni. Soha ne fojts el semmit, és légy mindig tisztában a helyzeteddel. Ha pedig összezavarodsz, tudj róla, hogy össze vagy zavarodva. Ez lesz az első tiszta kép önmagadról: tudod, hogy össze vagy zavarodva. Ezzel el is indultál az úton."

"Mi elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő pillanatot. Az egész természet mindig a megfelelő pillanatra vár. Még a fák is: tudják, mikor van itt a virágzás ideje, és tudják, mikor kell elbúcsúzni a levelektől és csupaszon állni az ég alatt. Ők csupaszságukban is gyönyörűek... amint mély bizalommal várják az új levelek növekedését, az újraszülető lombkoronájukat. Mi azonban elfelejtettük, hogyan kell várni - mi mindent azonnal akarunk. Ez óriási veszteség az emberiség számára...
Ha csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott növekszik benned - a te valódi lényed. Egy nap akkorára nő majd, hogy lángra lobban, és akkor az egész személyiséged elhamvad: új ember lesz belőled. És csak ez az új ember tudja, hogy mi az az ünneplés, csak ez az új ember ismeri az élet örök nektárját."

Néha, ritka pillanatokban eggyé, egy egésszé válsz. Figyeld az óceánt, annak vad hullámzását... és egyszerre elfelejted a skizofréniádat, hogy több darabban vagy - és ellazulsz. Vagy menj el a hegyek közé, és nézd a csúcsokat borító szűz havat, és hirtelen hűvös nyugalom leng körül; itt nem kell álarcot viselned, mert itt nincs senki, aki elől el kellene bújnod.

Egyszerre önmagadba zuhansz. Bármikor, bármilyen helyzetben ha egésszé válsz, megjelenik benned és körülötted a béke, a boldogság és az áldás. Beteljesülsz. Nem kell várnod ezekre a pillanatokra - ezek a pillanatok életed természetes alkotóelemei lehetnek. Ezek a rendkívüli pillanatok teljesen kitölthetik hétköznapjaid pillanatait - ez az, amire a zen törekszik. Egy teljesen hétköznapi életben rendkívüli életet élhetsz: miközben fát vágsz, tüzifát aprítasz, vizet hozol a kútról, tökéletes összhangban vagy önmagaddal. Felmosni, ebédet főzni, ruhát mosni mind-mind lehet tökéletes belső békében, mert a hangsúly azon van, hogy vajon teljes lényeddel, élvezettel és örömmel csinálod-e azt, amit épp csinálsz.

"Ha a meditációd fénye már minden éjszakádat beragyogja, akkor a halál sem halál többé számodra, hanem csak egy ajtó az isteni minőség felé. Akkor szíved fényében a halál egy ajtóvá változik, amin keresztül beléphetsz az egyetemes lélekbe; eggyé válsz az óceánnal. Ha nem tapasztalod meg ezt az óceán-érzést, hiába volt az életed. Mindig most van, és a gyümölcs mindig érett. Csak bártorságot kell gyűjtened, hogy belépj a belső erdőbe. A gyümölcs mindig érett, és az alkalom mindig épp megfelelő. Nincs olyan, hogy "nem megfelelő pillanat".

"Amikor milliónyi ember mindenütt a Földön ünnepel, énekel, az isteni minőségtől részegülten eksztázisban táncol, akkor megszűnik a globális öngyilkosság lehetősége. Ekkora ünnepséggel, ekkora nevetéssel, ilyen józansággal és egészséggel, ilyen természetességgel és spontaneitással hogyan lehetne háború a világban?... Azért kaptad az életet, hogy alkoss, hogy örvendezz, és hogy ünnepelj. Amikor sírsz és keseregsz, amikor boldogtalannak érzed magad, egyedül vagy. Amikor viszont ünnepelsz, az egész természet veled ünnepel. Csak az ünneplésben találkozhatunk a legvégsővel, az örökkévalóval. Csak az ünneplésben léphetünk túl a születés és halál körforgásán."

"A fű és virága között pontosan ugyanaz a különbség, mint aközött, amikor még nem tudod, hogy te egy buddha vagy, és aközött, amikor felfedezed magadban a buddhát. Valójában nem is lehet másképp. Buddha teljességgel virágba borult, teljes mértékben kinyílt. Lótuszai, virágszirmai elérkeztek a beteljesüléshez...
Természetesen sokkal csodálatosabb az, amikor te magad telsz meg a tavasszal, mint az, mikor az őszi harmatcseppek a lótuszlevelekre hullanak. Az az egyik legcsodálatosabb látvány a világon, amikor az őszi harmatcseppek a lótuszlevelekre hullanak, és úgy ragyognak a reggeli napfényben, mint az igazgyöngyök. De ez csak egy pillanatnyi élmény. Ahogy a nap egyre magasabbra emelkedik, az őszi harmatcseppek lassan elpárolognak...
És ezt a múlandó szépséget nyilván nem lehet összehasonlítani azzal az örök tavasszal, ami a lényedben virágzik. Visszapillantasz, amennyire csak tudsz, és látod, hogy az mindig is ott volt. Előre pillantasz, amennyire csak tudsz, és meglepődsz: ez maga a lényed. Bármerre is mész, ez ott lesz veled, és a virágok mindig záporozni fognak rád. Ez a spirituális tavasz."

"Te egy sebet hordozol magadban. Az egóval egész lényed egy nagy sebbé válik. És te mindenhová magaddal cipeled ezt a sebet. Senki nem akar téged megbántani; ne gondold, hogy az emberek csak arra várnak, hogy megbánthassanak. Hiszen mindenki a saját sebével van elfoglalva; afölött őrködik. Kinek lenne erre energiája? Mégis megtörténik, mert szinte alig várod, hogy megsértsen valaki; készen állsz, kivont karddal várod a sérelmezőt. A tao emberét nem érintheted. Miért? Mert nincs kit megérinteni. Ezért seb sincs. Ő már gyógyult, egészséges és egész. Csodálatos a szó: "egész". Az "egészséges" szó törve az "egész". Ő pedig egész és egészséges - szent.
Légy tudatában a sebednek. Ne segítsd a növekedését; hagyd, hogy begyógyuljon. Begyógyulni azonban csak akkor lesz képes, ha a gyökerekig hatolsz. Minél kevésbé élsz a fejedben, annál inkább gyógyul a seb. Ha nincs fej, seb sincs. Élj fej nélkül. Élj teljes lényként, és fogadj el mindent. Próbáld ki csak huszonnégy órára, hogy bármi történjen is, te mindent elfogadsz. Ha valaki megsért, fogadd el, ne reagálj, és figyeld meg, mi történik. Hirtelen elindul benned egy olyan energia, amit eddig soha nem éreztél."

"Az egyik legalapvetőbb kulcs Isten templomához: a hallgatás képessége. A hallgatás passzivitást jelent. A hallgatás azt jelenti, hogy teljesen elfelejted magadat - csak akkor hallod, amit hallgatsz. Amikor figyelmesen hallgatsz valakit, teljesen elfelejted önmagad. Ha nem tudod elfelejteni önmagad, akkor képtelen vagy hallgatni. Ha túl sok benned az én, akkor csak színleled a hallgatást - de nem hallod a másikat. Talán bólogatsz, néha még azt is mondod, hogy "igen" vagy "nem", de nem hallgatsz. Amikor hallgatsz, egy átjárható passzivitássá, egy befogadó anyaméhhé válsz: femininné válsz. És ahhoz, hogy beérkezz, femininné kell válnod. Agresszív betolakodóként megszállóként nem juthatsz el Istenhez. Csak akkor érhetsz el Istenhez, ha.. vagy inkáb az a helyes, ha úgy mondjuk: Isten csak akkor érhet el hozzád, ha befogadóvá, femininné válsz. Amikor jinné, egy merő befogadássá váltál, az ajtó kinyílik. Neked csak várnod kell. A hallgatás a passzivitás művészete."

"Ne vesztegesd az életed olyan dolgokra, amiket nem tarthatsz meg. Bízz az Életben. Csak akkor leszel képes elhagyni a "tudást", csak akkor tudod félretenni az elmédet, ha bízol. A bizalommal pedig valami óriási dolog tárul fel előtted. Akkor az életed többé nem közönséges élet: isten teljesen feltölt és eláraszt. Amikor a szív ártatlan, a falak pedig eltűntek, összekapcsolódsz a végteleséggel. Nem érzed magad becsapottnak; nincs semmi, amit el lehetne tőled venni. Amit el lehet tőled venni, az meg sem érdemli, hogy megtartsd. Amit pedig nem lehet tőled elvenni, azért miért aggódnál? - azt senki nem veheti el tőled, az lehetetlen. A valódi kincset nem veszítheted el."

"Te nem vagy börtönben, nem vagy kalitkában. Kitárhatod a szárnyaid, és tiéd az egész égbolt. A Hold, a Nap, az összes csillag mind-mind hozzád tartozik. Beleveszhetsz a végtelen kékségbe... Csak hagyd ott végre azt a kalitkát, lépj ki belőle, és tiéd az egész égbolt. Tárd ki szárnyaid, és repülj a nap felé, mint egy sasmadár. A belső égbolton, a belső világban a szabadság a legnagyobb érték - minden más, még a boldogság és az eksztázis is csak másodlagos mellette. Ezerféle virág van, szinte megszámlálhatatlan, de mind csak a szabadság légkörében életképes."

"Először meditálj, légy boldog, és akkor elönt a szeretet. Akkor csodálatos lesz másokkal lenni, és csodálatos lesz egyedül lenni is... Minden egyszerűvé válik. Nem függsz másoktól, és te sem teszel másokat függővé magadtól. Akkor az igazi barátság lesz. Sosem lesz belőle kapcsolat, mindig csak egy kapcsolódás lesz. Kapcsolódsz, de nem csinálsz belőle házasságot. A házasság félelemből születik, a kapcsolat szerelemből. A kapcsolódás addig tart, amíg a dolgok csodálatosak, és van mit megosztanod a másikkal. De amint úgy látod, hogy eljött az elválás pillanata, mert útjaitok ennél a kereszteződésnél ketté válnak, mondj búcsút, és légy nagyon hálás mindazért, amit a másik jelentett neked; mindazért az örömért, boldogságért és csodálatos pillanatért, amit megoszthattál vele. Gyötrődés és fájdalom nélkül - egyszerűen különváltok."

"Az élet egy pillanat, amit ünnepelni és élvezni kell. Tedd mulatsággá, ünnepeld, és akkor beléphetsz az igazi templomba. A templom nem a lógó orrúaknak való; soha nem is volt az. Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol... Mégpedig azért tévedt el, mert rendkívül bölcsnek és okosnak hiszi magát. A te betegséged az okosságod. Ne légy olyan bölcs. Mindig tudd, hogy hol a határ, ne ess végletekbe. Ha egy kicsit bolond vagy és egy kicsit bölcs, az jó - mert e kettő megfelelő arányú kombinációjából lesz a buddha..."

"A befelé fordulás egyáltalán nem fordulás. Amikor befelé mész, akkor nem mész sehová. A befelé fordulás mindössze annyit jelent, hogy eddig folyton a vágyaidat kergetted, üldözted és hajszoltad, és a végén mindig csalódnod kellett. Mert minden vágy szenvedést von maga után, mert a vágyak sosem hoznak beteljesülést. Soha nem érsz el sehová, a kielégülés lehetetlen. Amint megérted, hogy a vágyak kergetése sehová nem vezet, egyszer csak megállsz. Nem erőfeszítés következtében állsz le... mert ha szándékosan fékezed le magad, akkor ismét elkezdtél rohanni, csak most egy másfajta módon - még mindig vágyakozol; lehet, hogy most a vágynélküliségre vágysz, de ez is vágy. Ha erőfeszítéseket teszel, hogy befelé fordulj, akkor azzal pont kifelé fordulsz. Minden erőfeszítés csak kifelé sodorhat téged. Minden utazás kifelé irányul - nincs befelé vezető út. Hogy tudnál befelé utazni? Hisz már most is ott vagy: amint elmozdulsz onnan, kifelé mozdulsz. Mikor megállsz, az utazásnak vége; amikor elmédet már nem ködösítik el a vágyak, akkor bent vagy. Ezt értjük befelé fordulás alatt. De ez nem befelé fordulás - egyszerűen csak nem mész többé kifelé."

"A múlt, a jelen és a jövő nem az idő, hanem az elme részei. Az, ami többé nincs az elme előtt, múlttá válik. Az, ami most előtte van, a jelen. És az, amelyik hamarosan az elme elé kerül, a jövő. A múlt az, ami nincs többé előtted. A jövő az, ami még nincs előtted. És a jelen az, ami épp most van előtted, de már csúszik kifelé a látóteredből. Mindjárt múlt lesz belőle... Ha nem ragaszkodsz a múlthoz... Mert a múlthoz kötődni nagy ostobaság, hiszen már nincs ott - az a vonat már elment. Ami elmúlt, elmúlt! És a jelenhez se ragaszkodj, mert az is elmúlik, és abból is hamarosan múlt lesz. Ne kapaszkodj a jövőbe se - a reményekbe, a képzelgéseidbe a terveidbe - mert a holnapból ma lesz, és hamarosan tegnappá válik az is. Egyszer mindenből tegnap lesz. Minden kicsúszik a kezeid közül. A ragaszkodás mindenképpen szevedést fog okozni. Inkább engedj el mindent."

"Hosszú korszakokon át, újra és újra elmondták már ezt... az összes vallásos ember ezt mondogatta: "Egyedül érkezünk ebbe a világba, és egyedül is távozunk." Minden összetartozás illúzió. Az összetartozás ideája azért jelenik meg bennünk, mert egyedül vagyunk, és ez fáj. Mi az egyedüllétünket együttlétbe akarjuk fojtani... Ezért olyan fontos nekünk a szerelem. Próbáld megérteni a dolog lényegét. Általában azt gondolod, azért szerettél bele valakibe, mert az illető gyönyörű. De ez nem így van. Az igazság az, hogy azért leszel szerelmes, mert képtelen vagy egyedül maradni. Ezért menekülsz, ezért próbálsz valahogy kitérni önmagad elől. Vannak, akik nem emberekbe, hanem a pénzbe szeretnek bele. Ők a pénzt és a hatalmat kezdik hajkurászni, aztán politikus lesz belőlük. Ez is csak egyedülléted elkerülését szolgálja. Ha megfigyeled az embert, ha alaposan megfigyeled önmagad, meg fogsz lepődni - az ember minden tevékenységét visszavezetheted egyetlen egy kiindulóponthoz. Ez pedig nem más, mint az egyedülléttől való félelem. Minden más csupán kifogás. Az igazi ok, hogy nagyon egyedül érzed magad."

"A moziban mindig a vetitővásznat nézed, és soha nem pillantasz hátra, magad mögé - pedig a vetitőgép ott van. A film valójában nem a vásznon pereg; azt csupán a vetítőgép vetíti a vászonra. A film mögötted pereg, de te sosem nézel oda. Pedig a vetítőgép ott van. Mindig az elméd van a háttérben; az elméd egy vetítőgép. De te mindig csak a másikat nézed, mert számodra a másik a vetítővászon. Amikor szerelmes vagy, gyönyörűnek látod a másikat, páratlanul szépnek. Amikor gyűlölsz, akkor ugyanez az ember egyszerre a legvisszataszítóbb lesz. És sosem kérdezed magadtól: hogy lehet az, hogy ugyanaz az ember egyszer a legszebb, máskor pedig a legcsúnyább...
Tehát az egyetlen út az igazsághoz, ha megtanulod, hogyan lehetnek közvetlenek a meglátásaid, hogyan mondj le az elméd által nyújtott "segítségről". Az elméd tevékenysége a probléma, mert az elme csupán álmokat tud teremteni... És annyira izgatottá válsz az álmoktól, hogy azok már valóságnak tűnnek. Ha túlságosan izgatott vagy, megrészegülsz, és már nem is vagy magadnál. Akkor bármit látsz, az csupán a saját kivetülésed. És annyi világ van, ahány elme, mert minden elme a saját kis világában él."

"A létben senki sem felsőbbrendű, és senki sem alsóbbrendű. A fűszál és a csillag tökéletesen egyenlők...
De az ember magasabb rendű akar lenni másoknál, meg akarja hódítani a természetet, ezért folyton harcolnia kell. Minden e miatt a küzdelem miatt olyan bonyolult. Az ártatlan ember az, aki lemondott a küzdelemről; aki többé nem akar felsőbbrendű lenni; aki már nem akarja megmutatni, bebizonyítani, hogy ő nem akárki; aki olyan lett, mint egy rózsaszál, vagy mint egy lótuszlevélen ülő harmatcsepp; aki a végtelen részévé vált; aki eggyé olvadt, eggyé vált az óceánnal, és most már maga is csak egy hullám; akinek fogalma sincs arról, hogy mi az az "én". Az "én" eltűnése az ártatlanság."

"Amikor lusta vagy, annak rossz íze van. Egyszerűen úgy érzed, nincs energiád, lemerültél, lelassultál, álmos vagy - élettelennek érzed magad. A nem cselekvés állapotában viszont tele vagy energiával - ennek nagyon jó az íze. Sugárzol, vibrálsz, és duzzadsz az energiától. Tökéletesen éber vagy, nem pedig álmos, nem egy hulla. Mérhetetlen életerő lüktet benned... De vigyázz, mert lehet, hogy az elméd becsap téged, és a lustaságodat nem-cselekvésnek tünteti fel előtted. Lehet, hogy azt mondja: "zen mesterré váltam", vegy "én a taóban hiszek" - de ezzel senki mást nem csapsz be. Csak magadat csaphatod be, tehát légy éber."

"Hallgass a szívedre, élj úgy, ahogyan a szíved diktálja, akármi is legyen a tét: A tökéletes egyszerűség ára nem kevesebb, mint a világ minden kincse...
Egyszerűnek lenni nagyon nehéz, mert az egyszerűségért mindenedet oda kell adnod. Mindent el kell veszítened ahhoz, hogy egyszerű lehess. Ezért az emberek inkább a bonyolultságot választották, és teljesen elfelejtették, hogy hogyan lehetnek egszerűek. De csak egy egyszerű szív tud Istennel együtt lüktetni, egy ritmusban. Csak az egyszerű szív dala képes harmóniát alkotni Isten dalával. Hogy ezt elérhesd, meg kell találnod a szívedet, a saját dobbanásodat, a saját lüktetésedet."

"Amikor azt mondom, "változz vízzé", úgy értem folyj, ne rekedj meg. Mozogj úgy, ahogyan a víz is mozog.
Lao Cu azt mondja: a tao útja a folyóvíz útja. Úgy halad, ahogyan a víz. Milyen a víz mozgása? Milyen egy folyó mozgása? Sok szép dolgot rejt ez magában. Egyrészt: mindig a mélység felé halad, mindig a legalacsonyabb pontot keresi. Nincs benne nagyravágyás, soha nem sóvárog az elsőségért, mindig ő az utolsó. Emlékezz Jézusra: azok, akik utolsók itt e földön, Isten királyságában az elsők lesznek. Jézus a tao vízszerű mozgásáról beszél - nem mondja ki, de erről beszél. Légy az utolsó, hagyd el az embícióidat. Az ambíció azt jelenti, hogy hegynek felfelé tartasz. A víz mindig lefelé halad, a legmélyebb területeket kutatja; semmivé akar válni. Nem akarja egyedinek, kivételesnek, rendkívülinek mutatni magát - ezek az ego ideái. A vízre ez nem jellemző."

"Aki kontroll alatt él, mindig ideges, hiszen mélyen belül nyugtalanság örvénylik benne. Ha megszabadulsz a kontrolltól, spontán és eleven vagy, akkor nem idegeskedsz. Nincs miért - történjen aminek történnie kell. Nincsenek elvárásaid a jövővel szemben, és neked sem kell elvárásokat teljesítened. Miért lennél ideges? Ahhoz, hogy az elmét kontroll alatt tarthassuk, olyan ridegnek, olyan fagyottnak kell lennünk, hogy az életergia már nem juthat el végtagtainkba, testünk is megdermed. Ha az energia szabadon áramolhat, az elfojtásaid a felszínre törnek. Ezért az emberek megtanulták, hogyan maradjanak hidegek; hogy hogyan érintsenek meg úgy, hogy közben mégsem érintenek meg, hogy hogyan nézzenek rád úgy, hogy közben mégsem néznek rád. Az emberek közhelyekben élnek: "Szia, hogy vagy?" De nincs mögötte semmi és senki. Ezek csak arra szolgálnak, hogy a két embernek ne kelljen valóban találkoznia. Az emberek nem néznek egymás szemébe, nem fogják meg egymás kezét, nem próbálják érezni egymás energiáit, nem engedik a másikat magukba áramolni - mindenki fél; csak átevickél valahogy az életén, hidegen, élettelenül, egy kényszerzubbonyba zárva."

"Bodhidharma... messze minden moralista, minden puritán, minden úgynevezett erkölcsös ember és jótevő fölött áll. Ő eljutott a probléma legmélyebb gyökeréig. Ha nincs benned tudatosság, minden erkölcsösséged hamis, minden kulturáltságod csupán egy vékonyka réteg rajtad, amit bárki könnyen szétzúzhat. De ha erkölcsöd tudatosságodból ered, nem pedig fegyelmezettségből, akkor az már egy teljesen más minőség. Akkor minden egyes élethelyzetre a tudatosságod adja meg a választ. Így minden, amit csinálsz, csak jó lehet. A tudatosság nem tud olyat tenni, ami rossz. Ebben rejlik a tudatosság végtelen szépsége: bármi, ami belőle születik, az gyönyörű, helyénvaló, és nem kell magadra erőltetned, nem kell begyakorolnod. Tehát ahelyett, hogy a leveleket és az ágakat nyesegetnéd, vágd el inkább a gyökereket. Erre pedig csak egy módszer van: az éberség - légy éber és tudatos."

"Az egyik pillanatban még itt volt, a másikban már nincs sehol. Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk. És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hűhót csapunk: mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyűlöletet gerjesztünk! Csak ezért a rövid pillanatért! Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk: egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk. Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltűnik, mintha ott se lett volna."

"Ez a helyzet a fejedben: biciklikormányok és pedálok, és mindenféle furcsa limlom, amiket ki tudja, honnan gyűjtögettél össze. Egy ilyen kicsi fejben... az életnek már nem is marad hely! Az a sok szemét meg csak ott zakatol a fejedben: pörögnek, hullámzanak - lefoglalnak. Csak figyeld meg, hogy miféle gondolatok vannak a fejedben.
Egy nap ülj le, csukd magadra az ajtót, és fél órán keresztül csak írd le az összes gondolatot, ami épp eszedbe jut. Akkor majd megérted, mire gondolok, te pedig meg fogsz döbbenni, hogy mi folyik odabent az elmédben. A háttérben marad, de állandóan ott van; úgy vesz körül téged, mint valami felhő-burok. Ettől a felhőtől nem láthatod a valóságot, és spirituális érzékenységed is tompa marad. Szabadulj meg ettől a felhőtől. Csak az elhatározásodon múlik, és már el is tűnik. De te ragaszkodsz hozzá - a felhő viszont egyáltalán nem ragaszkodik tehozzád, ezt sose feledd."

"Az ember tudathasadásos. Az ember normális alapállapota - legalábbis ma - a skizofrénia. A primitív népeknél ez még valószínűleg nem így volt, de az évszázados társadalmi beidegződések, a civilizáció, a kultúra és a vallás egy sokaságot csinált az emberből: egy széthasadt, darabokra hullott, ellentmondásos lényt. De mivel ez a széthasadás mégis ellentétben áll az ember legbenső természetével, valahol mélyen az egység még mindig létezik. Mivel a lélek egy, ezért minden nevelés és idomítás csupán az ember felszínén tehet kárt. A középpont érintetlen maradt - ezért van még mindig életben. Ám az élete pokollá változott. A zen minden erőfeszítése arra irányul, hogy megszüntesse az ember skizoid állapotát, hogy megszabadítsa széthasadt személyiségétől, és megtanítsa neki, hogyan lehet egy teljes, kikristályosodott lény, hogyan juthat el a középpontba. Te még nem mondhatod azt, hogy te létezel. Neked nincs léted, te legfeljebb egy piactér lehetsz, egy zsivaj. Amikor azt akarod mondani, hogy "igen", rögtön megszólal benned a "nem" is. Még egy egyszerű igent sem vagy képes teljes lényeddel kiejteni... Ebben az állapotban a boldogság lehetetlen. A széthasadt személyiség természetes következménye a boldogtalanság."

"Mi azért vagyunk boldogtalanok, mert túlságosan az énben élünk. Mit jelent az, hogy túlságosan az énben élünk? És pontosan mi is történik ilyenkor?
Vagy a létezésben vagy, vagy az énben - mindkettőben egyszerre nem lehetsz. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy nem vagy teljes, szét vagy darabolódva. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy szigetté váltál. Ha az énben vagy, akkor azzal határvonalat rajzolsz magad köré. Különbséget teszel, és azt mondod: "ez én vagyok", "az nem én vagyok". A difiníció, a határvonal az "én" és a "nem én" között az, ami elszigetel. Az "én" elszigetel. Megfagyaszt, és többé nem tudsz folyni. Amikor folysz, mint a folyó, az "én" életképtelen. Ezért szinte mindenkiből egy jégkocka lett: nincs semmi melegség, semmi szeretet az emberekben. A szeretet melegség, és ők félnek a szeretettől. Ha felmelegednének, akkor megolvadnának, és eltűnnének a határvonalaik. A szerelemben a határok eltűnnek; az örömben is eltűnnek a határok, mert az öröm is melegség."

"A halogatás egyszerűen ostobaság. Holnap ugyanúgy döntened kell, akkor miért ne tennéd meg már ma? Azt hiszed, holnap bölcsebb leszel, mint ma? Azt hiszed, holnap elevenebb leszel? Hogy holnap fiatalabb vagy frissebb leszel, mint ma? Holnap csak öregebb leszel, a bátorságod is kevesebb lesz, holnapra tapasztaltabb leszel, és még több kifogást találsz. Holnapra a halál egy nappal közelebb ér hozzád, és ettől csak még jobban megijedsz, még tétovább leszel. Soha ne halogass. Ki tudja? A holnapot talán meg sem éred. Ha döntened kell, akkor most azonnal kell döntened.

Dr. Vogel, a fogorvos, miután megvizsgálta a csinos fiatal páciensét, így szólt hozzá:
- Miss Baseman, attól tartok, ki kell húzzam a bölcsességfogait!
Te jó isten! - kiáltott fel a lány. - Akkor már inkább egy gyerekszülés...!
- Nos - feleli Dr. Vogel -, kérem döntse el, mit akar, hogy beállíthassam a székét. Döntsd el végre, mit akarsz. Ne halogass a végtelenségig."

"Az összehasonlítás teremti meg az alsóbbrendűség és felsőbbrendűség ideáit. Amikor nem hasonlítgatsz, minden alsóbbrendűség és minden felsőbbrendűség eltűnik. Akkor csak vagy - egyszerűen csak vagy. Egy kis bokor, vagy egy nagy, hatalmas fa... az nem számít - te te vagy. Rád van szükség. Egy fűszálra épp akkora szükség van, mint a leghatalmasabb csillagra. Anélkül a fűszál nélkül Isten kevesebb lenne. Erre a madárdalra éppen annyira szükség van, mint bármelyik Buddhára. A világ kevesebb és szegényebb volna, ha ez a madár eltűnne belőle.
Nézz csak körül. Mindenre szükség van, és mindennek megvan a maga helye. A világ egy szerves egység: senki sincs feljebb, és senki sincs lejjebb, senki sem felsőbbrendű, és senki sem alsóbbrendű. Mindenki összehasonlíthatatlanul egyedülálló."

"Az igaz élet azt jelenti: lerázzuk magunkról a mások által ránkkényszerített hazugságokat. Csupaszon, természetesen, meztelenül az ember az, ami. Semmivé sem kell válnod, csak lenned kell. A hazugságból sosem lesz igazság, a személyiségből sosem lesz lélek. A lényegtelen sosem lesz lényeges. A lényegtelen mindig lényegtelen lesz, a lényeges pedig mindig lényeges marad - a körtéből sosem lesz alma. És ha az igazságért küzdeni akarsz, akkor abból csak még nagyobb zűrzavar lesz. Az igazságot nem kivívni kell. Nem is lehet kivívni, mert már most is az az igazság. Csak a hazugságot kell leráznod róla. Minden cél, minden törekvés, minden eszme és ideológia, az összes vallási és fejlődési rendszer mind-mind hazugság. Óvakodj tőlük. Ismerd fel a tényt, hogy te, ahogy most vagy, egy hazugság vagy, akit mások manipuláltak és neveltek ilyenné. Az igazságért harcolni csak figyelemelterelés és halogatás. E mögé bújik meg a hazugság. Lásd meg a hazugságot - nézz mélyen a személyiséged hazugságába! Abbahagyni az igazságért való küzdelmet annyi, mint abbahagyni a hazudozást. Abban a pillanatban, ahogy eltűnik a hazugság, az igazság teljes fényében és szépségében megjelenik. Amint meglátod a hazugságot, az eltűnik; és ha eltűnt, akkor csak az igazság marad."

"Politikai vagy egyházi vezető bárkiből válhat, aki jól tud szerepet játszani, és kellően képmutató. Csak egy kis képmutatásra, egy kis ravaszságra és egy álarcra van szükség, ami mögé elrejtőzhet. A politikusaitok kettős életet élnek, a papjaitok kettős életet élnek - az egyiket a bejárati ajtón keresztül, a másikat pedig a hátsón. És a hátsó ajtónál találod az igazi életüket; a főbejárati mosolyuk hamis, az ártatlan arcuk fenntartásáért külön meg kell dolgozniuk. Ha igazi mivoltában akarsz látni egy politikust, akkor hátsó ajtóhoz kell menned: ott mezítelenül látod majd, olyannak, amilyen valójában. Így van ez a pappal is. Ez a kétfajta ravasz embertípus uralta mindig is az egész emberiséget. Már jó korán rájöttek, hogy csak úgy uralkodhatnak az emberiség fölött, ha letörik az ember "szárnyait": megfosztják méltóságától, megalázzák, és ezzel végül elérik, hogy gyengének, bűnösnek és értéktelennek érezze magát. Ráadásul olyan rendkívül kifinomult módszereket találtak ki a megalázásodra, hogy ők még csak eszedbe se jussanak közben: nem ők közvetlenül teszik ezt veled, inkább rádhagyják, hogy te alázd meg saját magadat, és megvárják, amíg teljesen tönkremész. Megtanítottak téged egy lassú öngyilkosságra."

"A jelen pillanat!... az "itt és most" egyszerre eltűnik, amint célokban kezdesz gondolkodni. Amint célorientált elméd febukkan, azonnal elveszítesz minden kapcsolatot a Paradicsommal, amelyben vagy. A jelen pillanat visz leginkább közel a szabadsághoz: most azonnal felszabadít! Felejts el minden bűnt, és minden szenteskedést. Mindkettő hülyeség. Ez a kettő együtt, közös erővel rombolta le az emberiség minden örömét. A vétkező bűnösnek érzi magát, így elvész minden öröm az életéből. Hogyan élvezhetnéd az életet, ha folyton bűnösnek érzed magad? ... ha állandóan a templomba jársz, hogy meggyónd, mi mindent tettél így vagy úgy rosszul? És rosszul, és rosszul, és rosszul... úgy tűnik, az egész életed csak bűnökből áll. Hogyan tudnál így felszabadultan élni? Ez lehetetlenné teszi minden örömödet. Elnehezülsz, és folyton a bűneid terhét cipeled. A bűnök rátelepszenek a mellkasodra, mint valami kőszikla, és összetörnek. Nem engednek táncolni. Hogyan táncolhatnál, ha bűnös vagy? Hogy tud a bűn táncolni? vagy dalolni? vagy szeretni? És egyáltalán hogyan élhetsz bűnösen? Így ha azt gondolod, hogy valami rosszat tettél, akkor te bűnös vagy, melleden a sziklával fekszel, már nem is élsz, már a temetőben vagy."

"A fájdalom nem azért van, hogy szomorúvá tegyen, ne feledd. Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek... A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen - mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrendnek fel. Amikor az élet könnyű, kényelmes és zökkenőmentes, akkor kit érdekel? Akkor ki törődik az éberséggel? Amikor a barátod meghal, az egy lehetőség. Amikor a szerelmed elhagy... azok a sötét éjszakák, amikor olyan magányos vagy... annyira szeretted őt, mindenedet kockára tetted érte, és most hirtelen nincs többé veled. Magányosságod sírásában... ott a lehetőség; ha jól használod, tudatossá tesz. A nyíl hegye fájdalmasan éget - használd fel. A fájdalom nem azért van, hogy nyomorulttá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá válj! És ha tudatossá váltál, minden szenvedés eltűnik."

"A zen szerint sehonnan sem jövünk, és sehová sem tartunk. Te csak vagy, most és itt, se nem jössz, se nem mész. Minden elhalad melletted; a tudatod mindent visszatükröz, de semmivel nem azonosítja magát. Amikor egy oroszlán a tükör előtt ordít, gondolod, hogy a tükör is vele ordít? Vagy ha az oroszlán már továbbállt, és egy gyermek jön elé táncolva, azt hiszed, a tükör hirtelen elfelejti az oroszlánt, és elkezd táncolni a gyermekkel? Gondolod, hogy a tükör együtt táncol a gyermekkel? A tükör az égvilágon semmit nem csinál, csupán visszatükröz. A tudatod csak egy tükör. Se nem jössz, se nem mész. A dolgok jönnek és mennek. Felnősz, majd megöregszel - most életben vagy, aztán halott leszel. Mindezek csupán a tudat örök tavának visszatükröződései."

"Mi az ismeretlenből jövünk, és az ismeretlen felé távozunk. Aztán újra eljövünk; rengetegszer voltunk már itt eddig is, és rengetegszer leszünk is még. Legbenső lényegünk halhatatlan, de a testünk, a megtestesülésünk halandó. A keret, amiben vagyunk, a házunk, a testünk, az elménk mind-mind anyagi eredetűek. Ezek elfáradnak, megöregszenek, végül meghalnak. De a tudatod - amit Bodhidharma is és Buddha is úgy neveznek, hogy "elme-nélküliség" -, az valami olyasmi, ami túl van testen és elmén. Túl van mindenen; az elme-nélküliség örökkévaló. Egyszer csak megnyilvánul, majd újra eltűnik az ismeretlenbe.  Ez a mozgás az ismeretlenből az ismertbe és az ismertből az ismeretlenbe vég nélkül folytatódik, egészen addig, amíg meg nem világosodsz. Akkor az az utolsó életed; akkor ez a virág nem tér vissza többé. Az a virág, amelyik tudatára ébredt önmagának, többé nem kell, hogy visszatérjen, mert az élet nem más, mint egy iskola, ahol tanulnunk kell. Ha megtanultad a leckét, akkor túljutottál a káprázaton. Az ismertből - most először - nem az ismeretlen, hanem az megismerhetetlen felé veszed az utad."

 

 

 

Hosted by www.Geocities.ws

1