Kölcsey Ferenc - Himnusz
 
 
  A magyar nép zivataros századaiból

   Isten, áldd meg a magyart
  Jó kedvvel, bőséggel,
  Nyújts feléje védő kart,
  Ha küzd ellenséggel;
  Bal sors akit régen tép,
  Hozz rá víg esztendőt,
  Megbűnhődte már e nép
  A múltat s jövendőt!
 
     Őseinket felhozád
  Kárpát szent bércére,
  Általad nyert szép hazát
  Bendegúznak vére.
  S merre zúgnak habjai
  Tiszának, Dunának,
  Árpád hős magzatjai
  Felvirágozának.
 
     Értünk Kunság mezein
  Ért kalászt lengettél,
  Tokaj szőlővesszein
  Nektárt csepegtettél.
  Zászlónk gyakran plántálád
  Vad török sáncára,
  S nyögte Mátyás bús hadát
  Bécsnek büszke vára.
 
     Hajh, de bűneink miatt
  Gyúlt harag kebledben,
  S elsújtád villámidat
  Dörgő fellegedben,
  Most rabló mongol nyilát
  Zúgattad felettünk,
  Majd töröktől rabigát
  Vállainkra vettünk.
 
     Hányszor zengett ajkain
  Ozman vad népének
  Vert hadunk csonthalmain
  Győzedelmi ének!
  Hányszor támadt tenfiad,
  Szép hazám, kebledre,
  S lettél magzatod miatt
  Magzatod hamvvedre!
 
     Bújt az üldözött s felé
  Kard nyúl barlangjában,
  Szerte nézett, s nem lelé
  Honját a hazában.
  Bércre hág, és völgybe száll,
  Bú s kétség mellette,
  Vérözön lábainál,
  S lángtenger felette.
 
     Vár állott, most kőhalom;
  Kedv s öröm röpkedtek,
  Halálhörgés, siralom
  Zajlik már helyettek.
  S ah, szabadság nem virul
  A holtnak véréből,
  Kínzó rabság könnye hull
  Árvánk hő szeméből!
 
     Szánd meg, isten, a magyart,
  Kit vészek hányának,
  Nyújts feléje védő kart
  Tengerén kínjának.
  Bal sors akit régen tép,
  Hozz rá víg esztendőt,
  Megbűnhődte már e nép
  A múltat s jövendőt!