CSOMOR LAJOS - Őfelsége, a Szent Korona

(részlet a szerző könyvéből)

 

 

A korona technikai párhuzamainak egy része hun és avar kori régészeti lelet. Közismert, hogy a magyarság körében a Magyar Szent Koronához kettős tudat kapcsolódik. Egyrészt az utóbbi kétszáz évben a tudomány liberális és pozitivista képviselői fokozatosan igyekeztek bizonyítani, hogy Szent Istvánnak és az államalapításnak semmi köze sem volt a Magyar Szent Koronához. Ezen vélemény szerint a Szent Korona két részből áll: egy latin részből, melynek keletkezési ideje vitatott lenne, és egy görög részből, melyet állítólag a VII. Dukász Mihály bizánci császár adott - készen - I. Géza magyar királynak.

 

Másrészt azonban a széles népi közvéleményben, különösen az idősebb korosztályban és a mai határokon kívül élő magyarság körében erősen tartja magát az a középkori hagyomány, mely szerint a Szent Koronát II. Szilveszter pápa küldte Szent István magyar királynak. Érdekes módon a politika is Szent István Koronájaként szokta említeni a Szent Koronát - különösen a magyar állami szuverenitással kapcsolatban. Jó példa erre a magyar-amerikai közös közlemény, mely szerint az amerikai elnök (Carter) "Szent István Koronáját" adta vissza a magyar népnek. Ugyanakkor a határokon kívüli magyarság körében az anyaországbelinél sokkal erősebb az a tudat, mely szerint a Szent Koronához szorosan hozzátartozik a Kárpát-medence egész területe. Ennek oka az a jogviszony, melynek értelmében a Kárpát-medence a Szent Korona tulajdona. Ebből következően a Kárpát-medence minden olyan választópolgára, aki a Szent Korona uralma alatt került be a Kárpát-medencébe (és ezen polgárok leszármazottai), a Szent Korona tagja. Ez a jogi helyzet azért áll fenn, mert 1038 augusztusában Szent István magyar király országát a Szent Korona képében - ismételten - a Mennybe felvett Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez az Ég és a Föld között köttetett szerződés a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette, és ezért ezen a "jogi helyzeten" földi hatalmak nem változtathatnak. Ennek a szerződésnek a záloga és tanúja az ugyancsak Szűz Máriának felajánlott Szent Korona. 

 

A pozitivista és liberális magyar és külföldi történetírás éppen azért szentségtelenítette meg a Magyar Szent Koronát, azért bizonygatta, hogy ez nem Szent István koronája, mert tudták, hogy a Szűz Mária és Szent István között kötött szerződés Szent István Koronájához, a Szent Koronához kötődik. Azt gondolták, ha sikerül elhitetni a magyarsággal, hogy ez nem Szent István Koronája, akkor azt is elhitethetik, hogy a szent korona-tan, illetve a Szent Korona legfőbb joghatósága érvénytelen. Ezt a történelmi hazugsághalmazt többször is kihasználták a nemzet ellenségei: 1918-20-ban Szűz Mária országának a feldarabolásakor, 1946-ban a királyság megszüntetésekor, 1989-ben a Köztársaság kikiáltásakor és most egy törvénytelen, új alkotmány előkészítése érdekében.

 

A ma élő magyarságnak tehát életbevágóan fontos tudnia, hogy a múzeumi tárggyá lefokozott és a liberálisok által svájcisapkának csúfolt Szent Korona kérdésében mi is az igazság.

 

A Szent Korona eredete

Ebben a tárgykörben kormeghatározó összehasonlító művészettörténeti elemzést, néprajzi, mitológiatörténeti és egyházművészeti elemzést, néprajzi, mitológiatörténeti és egyházművészeti jelképelemzést végeztem. A vizsgálat eddigi főbb eredményei:

 

1.       Az ötvösművészet-történeti összehasonlító vizsgálat kimutatta, hogy a Szent Korona nem lehet sem bizánci, sem dél-, sem nyugat-, sem észak-európai (beleértve Oroszországot is) készítmény.

2.       A Szent Korona része volt annak a kincsgyűjteménynek, amelyet Nagy Károly frank király parancsára az avar kagánok kincstáraiból raboltak el 795-796-ban. Az elrabolt kincs főbb darabjai a Szent Koronával azonos ötvöstechnikával készültek. Ezen kincs főbb –és általam azonosított - darabjai a következők:

o        Az Anno-kereszt, melynek zománc- és indatechnikája a Szent Korona apostolképeinek elkészítési módjával azonos (Köln, Dómkincstár);

o        Az un. Atilla-kanna, melynek aranyműves-technikája a Szent Koronáéval azonos, és rokon a nagyszentmiklósi kinccsel. Zománctechnikája a ma Tbilisziben őrzött kaukázusi zománcokkal is azonos (St. Maurice-kolostor, Svájc);

o        Nagy, zománcos fibula az un. Gizella-kincsből. Zománctechnikája a ma Tbilisziben őrzött kaukázusi zománcokkal is azonos (Berlin);

o        Négy fibula az un. Gizella-kincsből. Filigrántechnikájuk a Magyar Koronázási Jogaréval is azonos, granulációs technikájukat egy szarmata kori ivócsésze technikájával azonosítottam. Aranyműves-technikájuk azonosítására kárpát-medencei avar leleteket használtam (Berlin);

o        Nagy Károly talizmánja, melyet 814-ben helyeztek Nagy Károly sírjába (Mainz).

o        Két turulmadaras fibula az un. Gizella-kincsből: aranyműves-technikájuk a Magyar Koronázási Jogaréval azonos. Kormeghatározó párhuzamuk egy Varsóban őrzött, IV-V. századi hun lószerszám (Berlin),

o        Nagy Károly alfája. Filigrántechnikája kárpát-medencei avar lelettel azonosítható (conques-i kolostor kincstára, Franciaország).

o        Az un. Pipin-bursa formája belső-ázsiai halotti urna. Fő motivumainak párhuzamai kárpát-medencei hun, valamint pártus leletek (Conques-i kolostor kincstára);

o        A Szent Fides-házioltár eredeti zománcképei közül négy kaukázusi. Az ötödik eredeti zománckép egy IV. századi őskeresztény Krisztus-jelképet ábrázol (conques-i kolostori kincstár);

o        Hun király átalakított szobra: ezen kaukázusi mintájú filigránok és kaukázusi zománcok vannak. A szobor elkészítési technikája közép-ázsiai. Kormeghatározó párhuzamai kazahsztáni leletek a Kr. u. I-V. századból (Conquesi kolostori kincstár);

o        A müncheni aranyikon. Ez az ikon ma a Wittelsbach család tulajdona. A rajta ábrázolt angyalok a Szent Korona arkangyal-ábrázolásainak a párjai. Az ikonon ábrázolt katonák páncélos viselete Atilla hun király elit hadseregének lovas páncélos viseletével egyezik meg. A katonák harisnyájának díszítőelemei kazahsztáni kusán-hun sírokból előkerült arany ruhadíszekkel azonosak. A Szent Koronán ábrázolt két katonaszent öltözete is ezekkel azonos, tehát hun lovas-páncélos katonai viselet (Wittelsbach családi kincstár, Bajorország);

o        Félalakos Szent Mihály-ikon. Filigránjai a Khakhuli triptichon filigrános lemezeinek csoportjába tartoznak. Kétféle kőberakásos motívum található rajta. Az egyiknek a párhuzamai a kárpát-medencei és dél-ukrajnai hun és avar leleteken találhatók meg. A másik típus párjait egy Olbiában talált IV. századi hun ékszeren, valamint egy pártus király szobrán találták meg a régészek (Szent Mark-székesegyház kincstára, Velence);

 

A Szent Korona nyugati kincstárakban őrzött technológiai párhuzamainak készítési helyét olyan kaukázusi ötvösművek mutatják meg, melyek mind a fent felsorolt kincseknek, mind pedig a Szent Koronának a technológiai párhuzamai. Ezek között a kaukázusi leletek között a Szent Korona szempontjából azok a legfontosabbak, amelyek a Szent Korona zománcképeinek a párhuzamai. Ezek a következők:

o        A Szent Korona oromzati Jézus-képének legközelebbi párhuzama a Tbilisziben őrzött Khakhuli triptichonon lévő trónoló Jézus-kép, amely valamikor szintén egy korona (egy kaukázusi keresztény korona) része volt (Grúz Művészetek Múzeuma, Tbiliszi, Grúzia);

o        A Szent Korona Szent Damján- és Szent Kozma-képének párhuzamai a Tsilkáni ikonon lévő Szent Damjánt és Szent Pantheleont ábrázoló képek (Grúz Művészetek Múzeuma, Tbiliszi);

o        Szent Demeter és Szent György képének (különösen a fejek megrajzolásának) legközelebbi párhuzamai a Khakhuli triptichonon lévő Szent Demeter- és Szent György-kép. A Mihály arkangyal-kép párhuzama ugyanott egy szintén azonos méretű Mihály arkangyal-kép. Gábriel arkangyal képének párhuzama az arcok azonossága alapján a Khakhuli triptichon koronát tartó Szűz Mária-képe. Az említett négy kép mérete majdnem azonos a Szent Korona abroncsán lévő képek méreteivel, és ezek is egy kaukázusi keresztény korona képei voltak. A Szent Korona és ez a négy zománckép ugyanazon műhely terméke (Grúz Művészetek Múzeuma, Tbiliszi); 

o        Az apostolképek sorozatának egyetlen párhuzama van. Ez egy olyan képsorozat, mely a Khobi ikonon található. A fejek megrajzolása a két képsorozaton annyira azonos elvek alapján történt, hogy az egy műhelyben való készítés kétségtelen. A Khobi ikon képsorozatán grúz nyelvű felíratok vannak, ez pedig mindkét képsorozat kaukázusi készítését igazolja.

 

A fentiekből világosan kitűnik, hogy a Szent Korona csak kaukázusi ötvösműhelyben készülhetett. A fenti felsorolásból az is kiderül, hogy a Szent Korona technikai párhuzamainak egy része hun és avar kori régészeti lelet. Ezek közül az egyik legfontosabb a régolyi hun sírlelet rekeszes ezüstcsatja (Bona István: A hunok és nagykirályaik, Budapest, 1993, 15. o.). Ennek a csatnak pikkelyes díszítésű, íves rekeszes díszítményei a Szent Korona pártájában lévő rekeszes díszítmények legközelebbi művészettörténeti párhuzamai. Ez a lelet - a fent említett többi hun kori régészeti lelettel együtt – döntő bizonyíték arra, hogy a Szent Korona a hun korban készült. Az Attila-kanna néven ismert hun kancsó a III-IV. századból való. Arra a kérdésre, hogy ki lehetett a Szent Korona megrendelője, elsősorban a Szent Korona formai párhuzamai adják meg a választ. A hun korból fennmaradt egyetlen keresztpántos párhuzama a már említett, a ma Conques-ban őrzött hun királyszobor keresztpántos koronája. Ilyen koronákkal ábrázolt hun fejedelmek freskóit látta Kiszely István a dunhuangi barlangtemplomokban, Ujguriában. Ezek a freskók a III. században készültek. A belső-ázsiai és a kaukázusi hunok egyaránt használtak olyan pártás koronákat, melyeknek csak az elején volt párta, szemben a korai Szasszanida- és örmény koronákkal, melyek a Kr. e. 200 és a Kr. u. 300 közötti időben készültek, és körben pártásak voltak. Ezek közül a hun pártás koronák közül a legjelentősebb a Staraja Igreni-korona. Ennek a pártája a Szent Korona pártájának legközelebbi párhuzama. Ez a korona a IV. századból való és keresztény korona (Bona István i. m., 56. o.). A Grúz Művészetek Múzeumában őrzik a müncheni aranyikon párját, mely szintén hun katonákat ábrázol. Ez a két ikon a Szent Koronát készítő műhely terméke.

 

Magyar helynevek a Kaukázustól délre, melyek kirajzolják a Szabír-Ómagyarország térképét. Mindehhez az a történelmi tény is társul, hogy a fent felsorolt kincsek lehetséges készülési idejében, mely a Kr. u. IV-VII. század, a Kaukázus térségének államalkotó népessége a kaukázusi hunokból, a  kaukázusi szabir-magyarokból, valamint a mai georgiaiak (grúzok) elődeiből tevődött össze (lásd: Padányi Viktor, Endrei Antal és Bakay Kornél munkáit is).

A Kaukázusok térségét ábrázoló térképekből világosan kitűnik, hogy a korai középkorban ezen a vidéken magyar helynevek egész rendszere volt használatban: országnevek, tartománynevek, város- és falunevek, valamint hegyek és folyók nevei. Ezeknek a földrajzi neveknek a párjai a Kárpát-medencében is megtalálhatóak. Mindez kétséget kizáróan igazolja, hogy az egyik magyar őshaza az ókorban és a Krisztus utáni századokban nem az Ural és a Kama között volt, hanem a Nagy-Kaukázus, a Kis-Kaukázus, az Ararát és a Fekete tenger közötti térségben.

 

A Tarih-i Üngürüsz című magyar őskrónikából tudjuk, hogy a Kr. u. IV.[???] század második felében két szabír-magyar herceg, Hunor és Magor megkeresztelkedett, majd Hunor feleségül vette a Volgán éppen akkor átkelő ázsiai hunok uralkodójának (nyilván Balambernek) a lányát, majd ő lett az e házasság révén egyesített hun-szabir-magyar birodalom uralkodója. A kárpát-medencei központú európai birodalom létrehozását tervező hun-szabir-magyar dinasztiának szüksége volt keresztény hatalmi jelvényekre is. Ezért úgy vélem, hogy a Szent Koronát Hunor készíttette el Szabiria udvari ötvösműhelyében.

A jelzett korban Bizáncban és Nyugat-Európában a koronák használata még nem is volt szokásban. Mivel az iráni és az örmény koronák más formájúak voltak, így a Szent Korona megrendelője kizárólag hun-szabir-magyar uralkodó lehetett.  Ennek a megállapításomnak a történelmi körülmények sem mondanak ellent, mert: 

-          Tudjuk, hogy a meghódítandó területek népei akkor már nagyrészt keresztények voltak, tehát a hun birodalmi vezetés csak döntő mértékben keresztény birodalomban gondolkodhatott. Egy keresztény birodalom uralkodójának viszont szüksége volt keresztény felségjelvényekre, így koronára is.

-          A kereszténység a hunoktól egyáltalán nem volt idegen, mint azt Moravcsik Gyula "A honfoglalás előtti magyarság és a kereszténység" című tanulmányában (megjelent: Szent István-emlékkönyv, 1938.) már megírta, a hunokat a IV. században többen is térítettek és kereszteltek. Hieronymus egyházatya (348-420) arról ír, hogy "a hunok tanulják a zsoltárokat". Felvilágosító Szent Gergely 285 körül létrehozta az örmény keresztény államvallást, 331-ben bekövetkezett halála előtt azonban a hunokat is térítette. Unokája, Gregorius pedig 343-ban halt vértanúhalált, miközben a kaukázusi hunok között Senesan masszageta (hun) vezérnél járt. Tudjuk, hogy Kr. u. IV. században hun nyelvre is lefordították a Bibliát. A valamikori Szabiria területén, a Fekete-tenger partján fekvő Pytus (ma Pizunda, Abhazia) vagy Poti (Pata) városában 325-ben már működött püspökség, és az itteni magyar püspök részt vett a niceai zsinaton.

 

A kaukázusi hun-szabir-magyarok között a kereszténység tehát ismert és elfogadott volt már a IV. században. A Közép-Ázsiából 373-ban ideérkező testvéreik pedig a manicheizmussal ismerkedtek meg Transoxiánában, Szamarkand környékén - már a III. századtól kezdve. Arról is szól feljegyzés, hogy 395 táján a Suna torkolatánál tanyázó hunok szinte istenként tisztelték Kis-Szkitiának, illetve a tomi egyháznak a püspökét, Theotimost, aki nyilván sokukat megtérítette (Moravcsik Gyula, i. m. 57-61. o.).

A Szent Korona készítési idejének elvi alsó határa 303, ugyanis a keresztény hagyomány szerint ekkor halt vértanúhalált a Diocletianus parancsára végzett keresztényüldözésben Szent Kozma, Szent Damján és Szent Demeter, a Szent Koronán szereplő négy mártír közül három.

A gyakorlatban azonban három körülmény a készítés lehetséges korát a IV. század utolsó évtizedeire teszi. Először is idő kellett ahhoz, hogy a 303-ban mártírhalált haltak kultusza kialakuljon, és ennek alapján olyan kiforrott ábrázolásmódjuk legyen, ahogyan azt a Szent Koronán látjuk. Ha figyelembe vesszük, hogy egyetlen zománckép elkészítéséhez - még másolás esetén is - kb. egy hónapra van szükség, akkor ezen képtípus kialakulásához akár évtizedekre is szükség lehetett.

 Másodszor: a birodalomszervező hun-szabir-magyar dinasztia 370 előtt nem adhatott megrendelést a Szent Korona elkészítésére.  Harmadszor: a Szent Koronán a Szentháromságnak egy olyan ábrázolása volt - készítésekor! -, amely szerint a Szentlélek az Atyával és a Fiúval egyenrangú, és a Szentlélek a Fiú által valósul meg. Ez utóbbit a Szent Koronán az az általam megtalált és azonosított, Szűz Máriát ábrázoló zománckép jeleníti meg, amelyen Szűz Mária az angyali üdvözlet állapotában van, tehát benne van a Szentlélek. A felségjelvények, a fák és a trón pedig ugyanazok, mint az Atya és a Fiú képén. Ezek fejezik ki a Szentlélek egyenrangúságát. A Szentháromságnak ezt a tanát pedig csak a 370-es években dolgozta ki Nazianzoszi Szent Gergely kappadokiai egyházatya, és csak 381-ben fogadta el a II. konstantinápolyi egyetemes zsinat. Mindezek a körülmények tehát azt a korábbi megállapításomat erősítik, mely szerint a Szent Koronát az egyesített hun-szabir-magyar dinasztia első uralkodója rendelte, aki maga is keresztény volt, és akit a Tarih-i Üngürüsz Hunornak nevez.

 

Említettem már, hogy a Szent Korona hun hagyományokat is őriz. Ezek elsősorban magában a Szent Korona formájában jutnak kifejezésre. A hun keresztpántos koronák mai szibériai utódai a szarvasaganccsal felékesített sámánkoronák. Ezek a néprajztudomány szerint az égi szarvast, a csodaszarvast jelképezik. Az égi szarvas, a csodaszarvas összekötő kapocs Ég és Föld, Isten és Ember között. Amint azt a Tarih-i Üngürüszböl Hunorra, a dozmati regösénekből Szent Istvánra, a Képes Krónikából pedig Szent Lászlóra vonatkoztatva megtudjuk, a csodaszarvas a magyar hagyomány szerint is Istentől származó jel, Istentől követ, illetve Isten angyala. Mindebből egyenesen következik, hogy a magyar keresztpántos korona, és így a Hun Szent Korona a keresztényiesült csodaszarvas, illetve összekötő kapocs Isten és - a Kárpát-medence királyain keresztül - a Kárpát-medence lakói között. Mint ilyen, a Szent Korona szorosabban kapcsolódik a magyarság történelmi küldetéséhez, mint ahogy azt eddig gondoltuk.

 

A Szent Korona mint jogi személy

 

A művészettörténeti vizsgálati eredmények szerint a Szent Korona előbb hun, majd avar tulajdonban volt, később a Frank Birodalomba került, és csak ezek után adta vissza II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár Szent Istvánnak.

 

Szent István koronakérése szükséges politikai lépés volt. Egyfelől Szent Istvánnak szüksége volt egy olyan hatalmi jelvényre, mely önmagában biztosítékot jelentett arra nézve, hogy az őslakóként itt élő hun és avar népesség jogait és kiváltságait az Árpádok is tiszteletben tartják. Másfelől a Szent Korona Szent Istvánnak való kiszolgáltatása nemzetközi jogi elismerése volt annak, hogy Szent István állama jogilag elismert keresztény állam, méghozzá hun-avar-magyar jogfolytonosság alapján, pontosan azért, mert a Szent Korona korábban hun és avar hatalmi jelvény is volt.

 

Ugyanakkor a törzsi területi szervezet felbontása és a vármegyerendszer bevezetése szükségessé tette, hogy István király a Kárpát-medence egész szabad lakossága számára adjon egy jogi biztosítékot a kiváltságok megtartására és a király leválthatóságára. Ennek legegyszerűbb módja az volt, hogy István király koronáját önmaga (pontosabban a mindenkori magyar király) és az ország fölé helyezte. A magyar közjog szerint Magyarország esetében - a világon egyedülálló módon! - az ország a Koronáé, a Szent Korona tulajdona. Szent István tulajdonképpen ezt írta meg az Intelmekben, ahol az uralkodás minden fontos feltételét a Magyar Szent Koronával azonosította. Az Intelmek szerint a Szent Korona magába foglalja:

 

 

- az országot, mint területet,

- az országot, mint egy uralom alá tartozó népességet;

- a közigazgatási intézményrendszert;

- az egyházi intézményrendszert;

- az apostoli keresztény hitet;

- az apostolságot;

- az uralkodó személyét;

- az uralkodói tulajdonságokat és képességeket;

- az igazságos ítélkezést és a jogi intézményrendszert;

- a társadalmi türelmet;

- az ország védelmét;

- az országban lakó, együtt élő, vendégként befogadott idegen népeket és azok elbizakodottságának, jogtalan hatalomra törésének megakadályozását.

 

Végül Szent István, halála előtt, egy kaukázusi keresztény koronaeszmét alkalmazva (mely szerint a földi uralkodó hatalmát és a koronát Szent Mihály arkangyal és Szűz Mária közvetítésével Istentől kapja), országát és koronáját több ízben is Szűz Máriának ajánlotta, tehát annak adta vissza, akitől - hite szerint - kapta. Ezt az aktust halálos ágyán Magyarország főurai jelenlétében is megismételve közjogi erőre emelte. Ezzel országát és koronáját, valamint a földön kialakított jogviszonyt közvetve Isten kezébe adta vissza, örökre felbonthatatlanná téve azt. Véleményem szerint ezek együtt jelentik a Szent Korona-eszmét és azt, hogy:

 

1.       Egyfelől a Szent Korona-eszme Szent István tudatos politikai és államjogi alkotása. Ezek szerint az Intelmek a világ első alkotmányának írásban megmaradt emléke, tükre.

2.       Másfelől keresztény magyar embernek ezt a Szent István, Szűz Mária és Isten között létrehozott szerződést nincs joga sem felbontani, sem figyelmen kívül hagyni.

 

A Szent Korona és a Szent Korona-eszme mint államjogi rendszer tehát alkalmas arra, hogy ma is jogi, társadalmi rendünk középpontjában legyen, ugyanis ez: keresztényi, türelmes, befogadó és nem kirekesztő, ugyanakkor nemzetvédő és megtartó is. Csak abban az esetben lehetett volna a Szent Koronát ezen szerepre alkalmatlanná nyilvánítani, ha az valóban nem Szent István Koronája lenne. A 200 éves tudományos hadjárat - a Szent Korona ellen - pontosan arra volt hivatott, hogy a Szent Korona társadalomszervező erejét megtörje. Ezért akarták mindenáron bebizonyítani, hogy a Szent Korona nem az, ami. A mérnököknek, művészettörténészeknek, történészeknek és nekünk, aranyműveseknek immár 15 éve tartó itthoni vizsgálatai viszont egyértelműen azt igazolják, hogy a ránk maradt korona Szent István apostoli, birodalomszervező Koronája, vagyis a Szent Korona! Mindez azt jelenti, hogy a valóságos, eredeti Szent Korona politikai, jogi és szakrális szerepe helyreállítható, újra működésbe hozható. A fentiekből kitűnik, hogy a Szent Korona még annál is nagyobb jelentőséggel bír, mint azt eddig valaha is gondoltuk. Ebből fakad az egész magyar társadalom, de különösen a politikai erők, a parlament és a kormány különös felelőssége a Szent Korona megőrzésével és államjogi szerepébe való visszahelyezésével kapcsolatban.