Angolból fordította: Szabó
Virág 2002. Október
Elhelyezkedés:
Ma körülbelül 300-400 000 maori él azon a területen,
amit mi Új-Zélandnak nevezünk. A legtöbbjük az északi szigetet lakja.
Történelem:
A maorik ősei néhány ezer évvel ezelőtt települtek Új-Zélandra, amikor a polinéziai tengerészek egyik expedíciójuk alkalmával rátaláltak erre a földrészre. Az expedíció Hawaii szigetéről indult, dél felé tartva. Mesélik, amikor a felfedezőút vezetője, Kope meglátta a szárazföldet, az olyannak tűnt fel a szemei előtt, mint egy nagy fehér felhő. Akkor nevezte el a földrészt Aotearoának, másképpen a Hosszú Fehér Felhő Földjének.
Néhány száz évvel később az erre a feladatra
kiválasztottak követték Kupe útvonalát, feltételezhetően a célból, hogy az
élelemszükségletet pótolják, és Hawaii túlnépesedését megakadályozzák.
Megérkezésük után keveredni kezdtek egymással, illetve kiszorították a már ott
élőket.
A maorik harcosok voltak, így sok háború adódott a
törzsek között. A vesztesek gyakran rabszolgákká vagy táplálékká lettek; a
maorik hittek abban, hogy hadseregük erejét növelni tudják az emberi test
felfalásával.
A maorik először 1642-ben kerültek összetűzésbe az
európaiakkal, amikor a holland felfedező, Abel Tasman lehorgonyzott a
partoknál. A legénység egy részét a „házigazdák” megölték vagy felfalták, így
Tasman gyorsan elmenekült. Elhatározta ugyanakkor, hogy a földrészt Új
Zélandnak nevezi, a holland tartomány Zéland nyomán. 1769-ig több hajó nem
érkezett. Akkor azonban partot ért egy brit hajó Cook kapitány irányításával,
aki meg akarta ismerni a maorikat. Cook kapitány érkezésekor körülbelül 100-200
000 maori élt Új-Zélandon. Látogatása után az angolok elhatározták, hogy
gyarmatosítják a szigetet.
A maorik gyorsan elsajátították az angol
jellegzetességeket, így a nyelvet és a szokásokat, de az ország gyarmatosító
törekvéseinek ellenálltak. Több harc is volt, amelyek végül az 1840-ben kötött
Waitangi egyezséghez vezettek. Az
egyezség kimondta, hogy a maorik beleegyeznek, hogy a brit királynő irányítsa
és felügyelje országuk működését, ugyanakkor ragaszkodnak földjükhöz.
A maorik teljes értékű angol állampolgárrá váltak.
Az új gyarmatosítók azonban – az egyezséget megszegve - maguknak akarták a
maori földet. A maorik ezt visszautasították, újabb harcba kezdtek. Komoly
összecsapások zajlottak a maorik és angolok között 1860 - 65-ben. Mivel az angolok győztek, a maoriknak
mindent fel kellett adniuk. Húsz év alatt a maorik elvesztették kultúrájukat és
ősi földjeiket, amelyeket évszázadokon keresztül őriztek.
A maorik a háború után sokat szenvedtek az angolok
kegyetlenségétől. Számos betegség és a prostitúció is az országba érkezett az
új telepesekkel. A nyugatiaknak volt például egy olyan követelésük, hogy a
maorifőnökök vágják le rabszolgáik fejét, és adják el nekik.
Az európaiak fegyvereket is hoztak magukkal, amit a
maoriknak egymás ellen kellett használniuk.
A maorik nemcsak a földjüket veszítették el, de fel
kellett adniuk a nyelvüket és a kultúrájukat is. A változások közepette a
népességszám körülbelül 42 000 - re csökkent.
Az 1840-es egyezség még mindig fájó pontjuk a
maoriknak. Úgy érzik, hogy az angolok kicsalták tőlük mindazt, ami jogszerűen
őket illette. Az 1970-es évektől a maorik újra próbálják visszaszerezni
földjeik egy részét, ismét igyekeznek előtérbe helyezni hagyományaikat. Mára
tökéletesen elveszítették nyelvüket, vallásukat és szokásaikat. Küzdelmük célja
éppen ezért visszaállítani egykori értékeiket, amelyeket több mint százötven
évvel ezelőtt elvettek tőlük.