Összeesküvés a magyar nép ellen

Előszó Forray Zoltán Tamás – Árpád a papkirály

és a mágusok titkai című füzetéből. 1994.

 

 

A magyar ember jellemzője, hogy általános búskomorságban van, de ez már így megy több mint száz éve, vagy talán jó néhány évszázada. Szomorúak, fájdalmasak verseink, ódáink, lásd Szózatot, sőt nemzeti dalunkat, a Himnuszt. A lélek érzéseinek, legbelsőbb gondolatainknak dallamai ezek a szomorú kinyilatkoztatások – ha a bor és a sör szabadon folyik, akkor a mulatása is szomorúvá válik, magába süllyed, roskad a magyar, és nem vidám kacagás, hanem könnyhullás a vége.

 

Valami miatt búskomor, fájdalmas a lelkünk, de már a világháborúk és Trianon előtt is az volt. Ősi tudatalatti sóvárgás ez, egy jobb, szebb múlt után, amely valaha a mienk volt. Ma a korszakváltozás küszöbén végre talán esélyünk van, hogy újra önmagunkra találjunk. De mindehhez befelé, lelkünk legmélyébe kell fordulni, hogy onnan hozzuk elő öntudatunkat. Soha nem is gondolunk arra, hogy miért is vagyunk mi magyarok, miért születtünk annak? Nem egy isteni rendeltetés, hogy íly tudatban és létben kell napvilágot látnunk: hogy magyarnak születtünk?!

 

Hát ha ez így van, akkor nem az-e a feladatunk ebben az életben, hogy minél magyarabban éljük le életünket, mert csak akkor teljesítjük az életünk értelmét. Nem azért bűnhődünk, mert nekünk nem jó a magyarságunk, és mások akarunk lenni, mint amik vagyunk, szégyelljük nyelvünket, történelmünket. Jobb, szebb és érdekesebb ami idegen és külföldi; közben tönkretesszük isteni anyanyelvünket, amelyről tárgyilagos, nagy tudású nyelvtudósok, így Mezzofanti vatikáni bíboros tudós, és Sir John Bowring angol nyelvész is úgy nyilatkozott, hogy a világ legelső és legszebb nyelve, amely szerkezetében nyelvészetileg páratlan.

 

Hát hová megyünk? Miért nem találjuk meg önmagunkat? Miért nem vagyunk legalább olyanok, mint szomszédaink, akik mind büszkék nemzeti mivoltukra, igaz, hogy többnyire ajándékként kapták. De kitől? Tőlünk, magyaroktól!! Így a szlovák a címerét a kettős kereszttel és a hármas halommal, népzenéjének tüzesebb hangulatát a többi szlávhoz képest, népművészeti motívumait, amire annyira büszke, de fűszeresebb ételeit is. Így a román: akiknek még saját nyelvű írásaik sem voltak Bethlen Gábor fejedelmünkig, aki nekik nyomtatta az első oláh nyelvű Bibliát. Ma minden az övék, beleértve a csizmát és a nadrágot, amiben olyan tüzesen táncolnak néptáncaikban, holott száz éve még bocskorban jártak Bukarestben is. Így a szerb: kiknek mi adtunk életteret az ottomán nyomás elől. Délvidékünkön, ma az ősi magyar Nándorfehérvár, Belgrádként fővárosuk ott, ahol Hunyadi János törökveréséért, a keresztény világban hálából szól a déli harangszó mind a mai napig.

 

Így az osztrák-német: akiknek őstörténetet Géza fejedelmünk adott a hunból ajándékként, mint a Niebelung legendát, amit Esztergomban iratott le. Akik a háttérben gazdagodtak, erősödtek, amikor a hun-magyar test elmorzsolódott a mongollal-törökkel vívott harcban. És történelmünk egyik legsötétebb órájában ellopták a magyar királyságot, koronát, hogy utána Trianonban később ugyanezt csinálják velünk hálából, amiért a Habsburg-házat világbirodalommá tettük és megtartottuk 400 éven keresztül, még ők is vittek területet tőlünk.

 

Hát nem vagyunk legalább annyira méltók, hogy arra mi még megmaradt az évezredek viharai után megbecsüljük. Nagy az összesküvés ellenünk, már évszázadok óta folyik és mi mindebben mint alvajárók hagyjuk magunkat kézen fogva vezetni. Miért vezetnek félre minket? Mitől félnek, akik eltakarják az igazságot? Talán attól, hogy oly magasztos származásunk, hogy beleborzonganak, oly magasztos, hogy szinte hihetetlen.

 

 

Hosted by www.Geocities.ws

1