Wass Albert: A CSODASZARVAS
Réges-régen, messze keleten volt egy gyönyörű szép ország. Észak felől magos
hegyek övezték, délen a csillogó, kék tenger határolta. Két nagy folyó eredt a
hegyekben s kanyarodott alá a tenger felé, szelíd dombok s füves, szép
rónaságok között. Akik abban az országban éltek, nemcsak bátor harcosok és
ügyes vadászok voltak, de kitűntek szorgalmukkal, tudásukkal és bölcsességükkel
is. Boldogan és békés jólétben éltek világhíres királyuk, NIMRÓD Úr uralkodása
alatt.
Nimród királynak két fia volt. Egyiket
Hunornak, másikat Magornak hívták. Jó lovasok, bátor vadászok voltak, akárcsak
az apjuk. Válogatott legényeik élén olykor napokig oda voltak vadat űzni a
rengeteg mélyén.
Egy ilyen alkalommal, amikor vadászni voltak,
mindegyikük száz-száz válogatott legénnyel, pompás paripákon, egyszerre csak
egy gyönyörű szép fehér szarvas ugrott ki eléjük az erdőből. Ezüstösen-fehéren
csillogott a szőre, mintha csak tiszta holdsugárból lett volna, s agancsai
hegyén ezernyi csillag tündökölt.
Legényeik élén Hunor és Magor űzőbe vették a
csodálatos vadat. Dombra föl, völgybe le, füves mezőkön keresztül, patakokon
át, reggeltől estig folyt a hajsza. Mikor a nap lement, s fáradt volt ló és
ember, a csodaszarvas eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el. Letáboroztak
éjszakára a testvérek, de alig ültek nyeregbe másnap reggel, újra csak ott volt
előttük a csodálatos állat, mintha várt volna reájok, a hajsza kezdődött
elölről. Dombra föl, völgybe le, mezőkön, patakokon, hegygerinceken át, mindig
észak felé, reggeltől késő estig. Este a fehér szarvas eltűnt újra, s vadászok
tábort ütöttek. Reggelre kelve elhatározták, hogy indulnak haza, de alig ültek
nyeregbe, megjelent a csodaszervas újra, s vitte, csalogatta őket tovább, egyre
távolabb Nimród Úr országától.
Napokig folyt ilyen módon a hajsza s a
csodálatos fehér szarvas csalogatta őket nap nap után, hegyeken át, völgyeken
keresztül, mindég északnak. Átkelve a magos hegyeken, hét napon keresztül
követték a csodaszarvast feneketlen, lidérces mocsarakon át, míg a hetedik nap
estéjén olyan gyönyörű földre jutottak, melyhez foghatót még nem láttak addig.
Selymes rétek, ligetes erdők, csillogó tavak és csobogó patakok vették körül
őket, az erdők tele vaddal, a vizek tele hallal, s a mezők füve a lovak hasáig
ért.
Mihelyt a nap lement, a fehér szarvas
beugrott egy kék vizű, kis tóba és eltűnt benne örökre.
A fáradt vadászok tábort ütöttek az erdőliget
szélén, s hamarosan álomba szenderültek. Az éjszaka közepén azonban Hunor és
Magor csodálatosan szép énekszóra ébredtek. A tó felől jöttek a hangok, s ahogy
óvatosan követték a csábító énekszót a holdvilágos, csillagporos éjszakában,
egyszerre csak olyan csodálatos kép tárult a szemük elé, hogy még a lélegzetük
is elakadt tőle. A parton, pontosan azon a helyen, ahol a csodaszarvas eltűnt,
kétszáz tündérlány énekszavára lejtett bűbájos táncát DUL király két szépséges
szép lánya a holdsugár ezüstjébe öltözve.
Hunor és Magor azon nyomban szerelembe estek
a tündérkirály két gyönyörű lányával. Ott helyben feleségül is vették őket, a
kétszáz legény pedig a kétszáz tündérleányt, s letelepedtek velük az új
országban.
Hunornak és kíséretének a leszármazottjai hunoknak
nevezték magukat, s Magornak és száz legényének az utódai lettek a magyarok.