Orbán Viktor teljes beszéde a Dísz téren

Minden valamire való beszédnek oka van, s ezt az okot illik mindjárt az első mondatokban megvallani. Magam sem tehetek másként, tisztelt Hölgyeim és Uraim. Jó estét kívánok mindannyiuknak! Immáron van hivatalos végeredménye a választásoknak. Hiába háborog sokak lelke, ez immáron bírói döntéssel is megerősített, s éppen ezért, mert bírói döntéssel is megerősített, hát visszavonhatatlan tény.

Lezárult a 2002-es országgyűlési választás. Úgy döntöttünk, hogy találkoznunk kell egymással, hogy közösen nézzünk szembe a kérdéssel: most mit tehetünk, most mit kell tennünk? Mennyit hallottuk már botcsinálta beszédeknél, társaságban viccelődve, hogy azért jöttünk össze, hogy ne legyünk széjjel. S lám, milyen az élet, ami eddig tréfa volt, ma igazán komoly. Azért gyűltünk össze, hogy együtt legyünk, együtt itt egymással, de lélekben együtt az otthonmaradókkal is. Együtt jóban, és együtt rosszban. Az elmúlt napokban sokan éreztük úgy, nehéz megérteni, mi is történt valójában. Megtanultuk a régi mondás igazságát, ha nem vagy eléggé megzavarodva, azt jelenti, hogy nem gondolkozol elég világosan. Ha nem is oszlott el minden ködfelhő, a helyzet mára világossá vált. A pártok versenyében a célszalagot a polgári összefogás szakította át elsőként.

Mégis, az élelmes ezüstérmes összefogott a szemfüles bronzérmessel, és ők állhattak föl a dobogó legmagasabb fokára.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Van ilyen. Nagyobb furcsaságot is láttunk már.

Jó pap is holtig tanul. Sokan igazságtalannak érzik, hogy amikor országunk az elmúlt négy évben olyan gazdasági növekedésen, kulturális fejlődésen, olyan erkölcsi megerősödésen ment keresztül, mint az előtt évtizedekig sem, éppen akkor vették ki a polgári összefogás kezéből a kormányzás lehetőségét.

Ismerős lehet az érzés, kinek ne lett volna része az élete során értelmetlennek látszó próbatételben, igazságtalannak érzett bánásmódban, jogtalannak tűnő hátratételben. De kedves barátaim, biztosak lehetünk abban, hogy csak igazságtalan bánásmód, csak jogtalan hátratétel esett meg velünk?

Vajon nem kellene-e más látószögből, másik szempontból, ahogy illik mihozzánk, onnan is megvizsgálni, ami velünk, és hazánkkal történik? Vajon nem arról van-e szó, hogy azért kell kiállnunk újabb, meglehet, kemény próbatételeket, mert még nem voltunk, a polgári Magyarország még nem volt elég erős a feladatra, amelyre vállalkozott. Talán még nem volt bennünk elegendő hit, elegendő remény és elegendő szeretet. Talán még nem volt bennünk elég. Nem az ellenfeleinkhez képest, inkább azokkal a célokkal mérve, amelyeket meg akartunk valósítani. Azoknak az értékeknek a mércéjével mérve, amelyekre közös jövőnket akarjuk építeni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Valóban, még sohasem voltunk ilyen sokan, és még sohasem voltunk ilyen erősek. Nekünk most arra kell a legjobban vigyáznunk, ami az elmúlt négy évben a lelkünkben megszületett. A polgári Magyarország, tisztelt Hölgyeim és Uraim, megtanulta, hogy hogyan védje meg nemzeti érdekeit. A polgári Magyarország kimondta, hogy soha többé nem lehet sarokba állítani Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét. A polgári Magyarország kimondta, hogy a jövőnk nem a 10 milliós országban, hanem a 15 milliós magyar nemzetben van. Ezért nem fogjuk megengedni, mert elég erősek vagyunk, hogy visszacsempésszék a múzeumba a Szent Koronát. Nem fogjuk megengedni, hogy átkereszteljék, átrendezzék a Terror Háza múzeumot. Nem fogjuk megengedni, mert elég erősek vagyunk hozzá, hogy mégoly ravasz módszerekkel is, külföldieknek adják el a magyar termőföldet és kisemmizzék a magyar gazdákat. Nem fogjuk megengedni, mert elég erősek vagyunk hozzá, hogy szétrombolják a státustörvényt. Nem hagyjuk, hogy elvegyék a családoktól, amit már megszereztek maguknak az elmúlt esztendőkben. Ez a dolgunk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, s ez elől, kedves barátaim, ez elől nem futhatunk el. Hogyan is futhatnánk? Egy napon úgyis mindenről, de mindenről el kell számolni. És ez igaz őrájuk, de igaz mireánk is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Most az összefogás a legfontosabb. Április 7-e estéjén csak azt éreztem, hogy vesztettünk. Időt, teret, lehetőséget, lendületet és talán egy kis hitet is a folytatásban. Aztán két felemelő, erőt adó, lélekgazdagító hét után már tudtam, bár ellenfeleink alakíthatnak kormányt, a legtöbbet mégis mi nyertünk. Barátaim, április 7-én örökre megnyertük egymást! Most tehát az összefogás a legfontosabb, hiszen ez a legnagyobb erőnk.

Összefogás, egyre szorosabb együttműködés! Ezt várjuk pártjainktól, parlamenti képviselőinktől, társadalmi szervezeteinktől és a szellem általunk sokra becsült kiemelkedő embereitől is. Csak összefogással tudjuk megakadályozni, hogy éket verjenek közénk. Csak összefogással tudjuk megvédeni és kiszélesíteni a polgári nyilvánosságot. Most nem engedhetünk az önfeladás, a lemondás, a beletörődés kísértésének. Nem engedhetünk a mégoly jogosnak tűnő önsajnálatnak sem.

A polgári Magyarország nem ennek az országnak az egyik, kisebbik vagy nagyobbik fele, a polgári Magyarország az egész. A polgári Magyarország az, amit az emberek polgárként tesznek, kormányoktól függetlenül. Néha könnyebb, néha nehezebb ezen az egy Magyarországon élni és szolgálni, de ez a helyünk.

Innen nem megyünk el, itt maradunk. Haza akkor is van, ha idegen hatalmak befolyása alá kerül, ha tatár, ha török dúl. Haza akkor is van, ha a történelmi viharok rázzák. Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség. A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az Országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem lehetünk, és nem is leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben. Legfeljebb egy kormány kerülhet ellenzékbe saját népéhez képest, ha feladja a nemzet céljait. Még egyszer: nem az a fontos, hogy mi hozzuk a jó döntéseket, hanem, hogy jó döntések szülessenek. Ezért, még ha vannak is intő jelek, és tudjuk, amit tudunk, a most alakuló kormányt és pártjaikat nem múltjuk, hanem tetteik alapján fogjuk, és akarjuk megítélni.

Tudnotok kell azonban, hogy itt Magyarországon van egy szomorú hagyomány. Akik a nyilvánosság előtt vállalják meggyőződésüket, hiba fiatalok, joggal tarthatnak attól, hogy velük szemben a kigúnyoltatás, a nyilvános megszégyenítés eszközével fognak élni azok, akik 1947 óta mindig ezt teszik.

Akik minden tőlük különbözőt megsemmisítendőnek tartanak. Akik nacionalistának, antiszemitának, fasisztának bélyegzik mindazokat, akik nem az általuk szabott szellemi vágányon haladnak, akik a Kossuth téren megjelent másfélmillió ember láttán maoista nagygyűlést emlegetnek és a fiatalok arcáról a Hitlerjugend újjászületése jutott az eszükbe. Nos hát kedves fiatal barátaim, Önöknek tudniuk kell, tudnotok kell, hogy készen állnak, akik bélyeget sütnek rátok éppen a tolerancia nevében. De barátaim, mi idősebbek csak azt tudjuk mondani, hogy ne féljetek, mert mi idősebbek, veletek vagyunk!

Kedves barátaim, mi pontosan tudjuk, hogy azok, akikről ők beszélnének, valójában mosolygós fiatalemberek, akik munkát, családot, otthont, hazát és jövőt akarnak. Ezek vagytok Ti, ezek Önök, csak ők látnak benneteket másnak.

Van úgy, hogy a tükör az oka, ha a képünk ferde. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, mit kell hát tennünk? Először is tartsuk szem előtt a mértéktartás erényét, és csak annyit vállaljunk, amihez elengedő erőnk, és amihez elegendő kitartásunk van. A választás első fordulója után azt vállaltuk, hogy a második fordulóra mindenki hoz még egy embert. A második fordulót a polgári összefogás megnyerte. Most egy új feladat áll előttünk. Arra kérem Önöket, hogy a következő három hónapban hozzanak létre kis-, néhány emberből álló csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket. Nem jogi formákra, hanem együttlétre, összefogásra, készenlétre van szükség. Most arra van szükség, hogy százszámra alakuljanak polgári körök, és társaságok. Az erőnk, amely a sokaságban van, akkor valódi erő, ha képesek vagyunk magunkat megszervezni.

Erőnk csak akkor valódi erő, ha képesek vagyunk megteremteni és megszervezni a polgári Magyarország nyilvánosságát. Ezért arra kérem Önöket, hogy a reményeim szerint százszámra létrejövő polgári körök jelentkezzenek a demokrácia központ ismert telefonszámain. Tudnunk kell egymásról, hogy ha a sorsunk úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, akkor egyszerre mozdulhassunk.

Tehát még egyszer: tudnunk kell egymásról, hogy ha a sorsunk úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, akkor egyszerre mozdulhassunk. És búcsúzóul azt kívánom Önöknek, hogy vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra, s ne felejtsük továbbra is, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!