Hamvas Béla 1944-ben írt előszava a

Kungfutse: Lun Yü (King mester beszélgetései)

c. könyvhöz, amelyet amúgy ő is fordított le magyarra

(Bibliotheca 1944 Budapest II. kiadás)

Begépelte: Kozsdi Tamás 2002-11-20

 

 

Időszámításunk előtt a hatszázas év körül élt Kínában Laotse és Kungtse, Indiában Buddha, Iránban az utolsó Zarathustra, Kisázsiában Hérakleitos, Nagygörögországban Pythagoras. Az egymástól független filozófusokban, szellemi vezetőkben, gondolkozókban, vagy vallásalapítókban közös tudat élt: mindegyik tudja, hogy az emberi történet legnagyobb megrázkódtatása kezdődött. Az emberiség akkor ismét elvesztette boldogságát; a lelkek, amint Platon a Timaiosban mondja, ismét fellázadtak az Ég ellen. Új bűnbeesés; de most úgy látszik végleges, örök, és visszavonhatatlan. Ettől a pillanattól fogva nincs remény az állam rendjére, az emberi élet tisztaságára, a család nyugalmára, a szépségre, semmire ami az emberi életben valamit ér. Indiában azt mondják, hogy a Sötét kor, a Kali yuga, végső szakaszához ért.

 

Mi nagyobb, az őskorba való visszatérés kívánsága, vagy a sötétségtől való borzalom? Az erőfeszítés, hogy a régit visszahozzák, vagy rendet teremteni? Nem tudni. Laotse, Kungtse, Buddha, Zarathustra, Hérakleitos, Pythagoras, - csupa Janus; egyik arcával a múltba néz és nevet, a másik arcával a jövőbe néz és sír. A sötétség elkerülhetetlen; s vele együtt a romlás, az egyre növekvő szegénység, az eldurvulás, az erkölcstelenség, rendetlenség és zavar. Elkerülhetetlen. Mégis meg kell próbálni. Semmi remény; ennek ellenére semmit sem szabad feladni. Pythagoras a kiváló férfiakat maga köré gyűjti és az őskor tudását hirdeti. Hérakleitos dühöng; Buddha a megszabadulást tanítja; Laotse nyolcvanegy versben leírja azt, amit tud, és elhagyja hazáját. Tudják, hogy nem érnek el semmit, de teszik. Egyiknek sem sikerült az, amit akart. Ennek ellenére soha senki előtt egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ezekben az emberekben az isteni szellem nyilatkozott meg. A pythagoreusokból mindössze filozófiai iskola lett, de Pythagorasról azt suttogták, hogy Apollón fia volt. Hérakleitos állítólag megzavarodott, de nem lehet róla beszélni áhitat nélkül, akárcsak Zarathusztráról vagy Buddháról. S amikor a határon levő hivatalnok Kung mestert megismerte, felkiáltott: "Nincs baj, barátaim! Nincs még elveszve semmi! Azt hittem Isten szava már örökre elnémult a földön, s most itt ez a nagy harang!"

 

Kétségtelen, ami azóta történt, annak az időnek egyre súlyosbodó következménye. Kétségtelen, hogy azóta van válság. Külsőleg voltak népvándorlások, világbirodalmak alakultak és omlottak le, a világ háromszor felépült és háromszor rommá lett. Belsőleg azonban semmi sem változott. Még mindig ott állunk, ahol Pythagoras és Buddha. A történet megrekedt. Laotse óta egyetlen lépést sem tettünk. Kung mester mai és éppen úgy él, mint 2500 évvel ezelőtt. Ugyanaz a helyzet, ugyanazok a kétségek, ugyanazok a kérdések, ugyanazok az emberek, ugyanaz a válság, ugyanaz a sötétség, ugyanaz a kényszer, hogy: teljes erővel belefogni és megváltoztatni, de minden remény nélkül. Mind olyanok vagyunk, mint a toronyőr mondja: tudjuk, hogy nem megy, mégis tovább csináljuk. S ez vonatkozik császárokra és filozófusokra, Napoleonra és Savonarolára, Lutherre és Caesarra, Robespierre-re és Atillára.

 

Valaki azonban azóta hiányzik. Az ember, akiben az isteni szellem nyilatkozik meg. Senkire, legyen az mégha Goether, Tolsztoj, Remakrishna is, nem mondják: nincs baj, nincs elveszve semmi, barátaim, hiszen itt ez a nagy harang!

 

Kung régi nemesi törzsből származott. Ősei a családot a Yin uralkodóházig vezették. Apja igen korán meghalt. Gyermekkora és ifjúkora nehéz volt és nélkülözések között tanult. De tanult. Egyetlen tárgya volt: a régiek. "Nem születtem szívemben az igazsággal, - szól - mindenekelőtte szeretem a régieket és minden erőmmel követem őket." Érdekelte a régi szokás, a régi feljegyzés, a régi dal, de legjobban mégis a régi állam. A legjobban azért, mert az hitte, hogy az emberég elrontott életét csak az állammal lehet rendbe hozni. Ugyanazt hitte, mint Pythagoras, vagy Platon. A legmagasabbrendű emberi tevékenység a kormányzás. "Kormányozni pedig annyi, mint a dolgokat a helyükre tenni." Tizenötéves korában, mint mondja, nyakig volt a tanulásban. Harminc lett, amíg szilárdan állt.

 

Ebben az időben fiatalemberek kezdtek köréje gyűlni. Éppen úgy, mint Buddha. Pythagoras vagy Platon köré. Egyetlen tantárgya volt: a régiek. Hivatalt nem vállalt, pedig mintha arra készült volna, hogy tudását tevékenységgé tegye. Az államban azonban rendetlenség volt és zűrzavar. A hatalomért méltatlanok dulakodtak. Mi keresnivalója lett volna itt annak, aki azt tanította, hogy az államkormányzás lényege az erkölcs?

 

Mint nevelő eljutott Lo tartományba, arra a helyre, ahol az ősök világa még aránylag a legérintetlenebbül élt. Ez az út volt életének egyik legnagyobb élménye. Az ősökkel csaknem szemtől-szembe került, a palotákban és templomokban járt, ahol még alig hangzott el a szentek és bölcsek lépteinek zaja; kéziratokhoz jutott, amelyek még csaknem melegek voltak a régiek kezétől. Azt mondják akkor találkozott Laotse-val, a kis hercegség aggastyán levéltárosával.

 

Mikor hazatért, az ifjúság nevelését folytatta. Egyre többen gyűltek köréje. Ugyanakkor azonban az országban lázadás tört ki és Kungnak menekülnie kellett. A szomszéd Tsi tartományba ment. Itt ismerte meg az őskor zenéjét. Megpróbálkozott, szolgálatát felajánlotta az uralkodónak. De amikor azt magyarázta, hogy az államvezetés lényege az erkölcs, a herceg mosolygott. Időközben otthon a viszonyok nagyobbára rendeződtek és Kung hazatért. Ekkor 50 éves volt. Az állam tanácsadója lett, főminiszter. Rövid, de ragyogó időszak következett. A hihetetlen megtörtént. A bölcs ember az állam ügyét csodálatos egyszerűséggel, könnyen, kevés tettel, még kevesebb szóval annyira helyreállította hogy a szomszéd tartományok elkezdtek félni. Mi lesz, ha ez a miniszter ennyire megerősíti államát? A nép máris kezd seregleni hozzá. Mindenki ott akar élni. Rend van. Erkölcs van. Jólét van. Műveltség van. Mindez alig néhány hónap alatt. Kungtse-nek sikerült az, ami Platonnak nem. A bölcs az államot rendbehozta.