ARVISURÁK
PALÓCOK ATAISZ REGÉJE (Rövid összefoglaló)
Arvisura - Püski 1999 Budapest pp120-122
Sok ezer évvel ezelőtt egy
hatalmas sziget létezett valahol a Csendes-óceánon, mesélik az ősi regék.
Ataisznek, Ata-Isisnek nevezték boldog lakói. Mediterrán jellegű éghajlata
alatt bőven termett a föld, s az ott élő - magas kultúrájú - népek az írás tudományát
is művelték.
Bejárták hajóikon a tengereket
és a föld különböző helyein kolóniákat hoztak létre. A Mezopotámiában
megtelepedettek, akik magukat Úr népének, a velük rokon népek némelyike
pedig, sumírnak nevezett, Anina istenasszony tiszteletére létrehozták Anina-óm
városát. Az Egyiptom földjén kolóniát létesítők - Hikszosz-óm nevű
központjukkal - továbbfejlesztették az őshaza kultúráját. Isteni származású
uralkodóikat kúpalakú hegyek alá temették. Harmadik telepüket Dél-Ázsiában
alapították, Parszi-óm fővárossal. Egy kalandozó csoportjuk - Indijó-óm
centrummal - Peru környékén állapodott meg, egy kis csoportjuk Indiában
maradt.
Az agaba-népek a mai Kína
partjaira hajóztak Ataiszból és felépítették Agaba-ómot. A
széttelepülők Ataisszal és egymással is fenntartották kapcsolataikat. Történt
egyszer, hogy a mezopotámiai Ur-népe elhatározta, hogy Anina-óm mellett felépíti
áldozati templomát. Az őshazából huszonnégy hajón segítségük érkezett, nemes
építőanyagot, kézműveseket és hun lovasokat szállítva, akik a fuvarozásban segítettek
és a felavatási szertartás lovas-versenyét bonyolították volna le. A hasonló
nyelvet beszélő rokon hun törzsek (avarok, kabarok, széki és kazahunok, úz
kézművesek, tatár lovasok) jó versenyzők és kézművesek voltak.
Ez időben - közel hétezer évvel
ezelőtt - következett be a nagy kataklizma. Megrendült a föld, háborgott a
tenger, a vulkánok tüze pirosra festette az esti égboltot. Később érkezett
hajósok hozták a hírt Úr-népének: Ataisz legnagyobb része elsüllyedt,
lakosainak csak elenyésző töredéke tudta a puszta életét megmenteni.
Úr népe - az őshazával együtt
elpusztult Uruk város emlékére - a főváros, Anina-óm nevét Urukra változtatta.
Az ottrekedt lovas hunok - mivel hazájukba nem mehettek vissza és élelmük
kevés volt - a síkságra húzódtak, majd legelőik fogytával északra indultak. A széki-hun
(későbbi székely) törzsből származó Magya fejedelem fiaival és 576
lovaslegényével 60 holdévig (60 holdhónap) addig vándorolt, amíg olyan vidékre
nem érkeztek, amelyik az elsüllyedt ataiszi lakóhelyükre emlékeztette őket.
Itt Magya fejedelem egy bőséges
legelőn megalapította Paripa és Dabósa városokat, amely között felállították az
egyistenhívő Úrnépe kegyhelyét, ahol a fejedelmi ifjakkal együtt 480 fiatal
kötött házasságot Uruk városának leányaival.
Az időnként fellépő szárazságok
és betegségek elől a hunok többsége a legközelebbi hegységen (Kaukázus) át egy
termékeny síkságra telepedett. Ott várost alapítottak és azt Magya fejedelem
legkisebb fiáról Magyarkának nevezték el. Másik fia, Kurd, Dabósa és Paripa
városában maradt, majd mivel egy hegyi törzsből nősült és feleségének
családjával együtt veszélyben volt, a hegyek közé költözött.
Magya legnagyobb fia, Hunor és a
lovasok többsége kelet felé ment tovább, s egy nagy lovas-pusztán felépítették
Hunnor városát az Ataisz pusztulását követő 250. holdhónapban. (kb. 19 év
múlva). Hunnor város a mai Mongólia déli részén, a Hunnor, azaz Hun-tó
térségében feküdt. Később ezen terület sivataggá változott.
Évszázadok teltek el. Ezalatt a
hunok folytatták vándorlásaikat. A gazdagabbak letelepedtek
Dabósa-Magyarka-Hunnor vonalának térségében, szegényebbjeik a rokon agaba-népek
felé, keletre vonultak, ahol gyérebben lakott területek ígérkeztek.
A Hangun (Sárga) folyó mellett
élő, őshonos két népcsoport: a jürcsik és az ajnók háborúba kerültek egymással.
A hunok a jürcsikek mellé álltak és az őshaza pusztulása után a 12 000.
holdévben (kb. 930 naptári év) legyőzték az ajnókat. Hálából Jümmön jürcsik
vezér a hunok ifjúságának adományozta Ordosz térségét. A hunok emberségesen
bántak a fogságba jutott ajnókkal. Nem vetették béklyós rabságba, hanem 3 hónap
múlva - hun nőkkel való házasságkötésük után - valamennyit felszabadították.
Az ajnó törzsek, látva a
jóindulatú bánásmódot, szövetségre léptek a hunokkal. Később az ajnók a
jürcsikektől is követelték a béklyós-rabságba hurcoltak szabadon bocsátását.
Amikor Jümmön vezér ezt megtagadta, a rokonságba került hunok segítségével
elűzték a jürcsikeket Hangun térségéből. A szövetségből tartós barátság lett és
130 holdév (kb. 10 esztendő) elteltével 24 000 ifjú hun harcos, a Hunnor birodalmi
központ jóváhagyásával az ajnókkal összeházasodott.
A hun törzsek egy része a
Hanguntól északra telepedett meg. Az úzok a folyó-kanyartól nem messze
állították fel székhelyüket, Ordoszt (farkas-verem), a vásárok
színhelyét. A tengeröböl síkságon élő, Ataiszból származó rokonokkal felvették
a kapcsolatot, s velük cserekereskedelmet folytattak. Az agabák az itt töltött
ezer esztendő alatt megsokasodtak. Az észak felé terjeszkedő kínajokkal
gyakorivá váltak háborúskodásaik, s végül a kínajok elfoglalták az agabák
által lakott tengerpartot. Az agabák egy része behódolt, többségük azonban a
hunokhoz menekült. Vezetőjük egy Agaba nevű bölcs sámán volt, akinek leányát az
úz törzs vezére, Uzon vette feleségül.
A többségükben hajón menekülő
rokonok magukkal hozták legértékesebb áruikat. Élelmük hamar elfogyott és tél
közepére helyzetük aggasztóvá vált, éhínség fenyegetett. Az egyetlen
számbavehető élelem a medve volt, de ennek vadászatát a hunok hite tiltotta. Az
őshazából hozott hitük szerint a halász-vadász hunok hittek a medve égi
eredetében. A medvék így igen elszaporodtak, s ínséges időkben az emberekre is
veszélyessé váltak. Az agabák és a kézműves úzok nem voltak medvetisztelők és
egy alkalommal egy túl harcias mackót leterítettek és egy ünnepélyen megettek.
A hunok csodálkozva látták, hogy ezért nem sújtotta égi büntetés a
medvehús-fogyasztókat. Ez az eset, ismerve az őshaza regéit, új ötletet adott
Agabának.
Ordoszba téli vásárra jöttek
össze a hun törzsek sámánjai.
Agaba felvilágosította őket:
istenük azzal büntette meg a kegyetlenkedő medvéket, hogy medvetoron kell
befejezniük életüket. Megindult a vadászat, amikhez Agaba népe a medvék
elejtéséhez újfajta fegyvereket szolgáltatott. Az első medvetor holdtöltétől-holdtöltéig
tartott. Ezen idő alatt - Agaba javaslatára - megalakult az Öregek Tanácsa, a
huszonötödik napon pedig létrehozták a hunok törzs-szövetségét, 24
törzs részvételével. Példának őshazabeli szokásukat vették.
Egyeztették mitológiájukat és
megszervezték a törzsszövetségek rendjét. Agaba javaslatára újrakezdték az
időszámítást, mivel a teleholdak holdév számlálása - a gyakori ködök miatt -
nehézkes és eltéveszthető volt. Ezért mindenki egyetértett azzal, hogy egységes
időszámítást kell bevezetni.
Ekkor már az Ataisz pusztulása
utáni 12968. holdévet írták (Kr. e. 4040-ben). Az új időszámítás szerint egy
esztendő az egyik medvetortól a másik medvetorig tartott, tehát az egyik téltől
a másik télig. Az első törzsszövetségi fősámán Agaba lett, aki írásukat is
megreformálta és az általa alkotott rovásírást általánosan bevezette a sámánok
körében. Az ő javaslatára kezdték el írni történelmüket is. A fősámánok
mindenkori kötelessége lett, hogy a hun törzs-szövetség eseményeit a valóságnak
megfelelően megörökítsék. Ezért történetírásuknak „Arvisura" azaz
„Igazszólás" nevet adták és ezeket Agaba törzsének Ataiszból hozott
aranylemezeire rótták, hogy az idő foga el ne pusztítsa őket. A fősámán mellett
mindig rovósámánok működtek, mivel a fősámánok látása idővel meggyengült.
Legelőször közösen lerótták
Ataisz hitvilágát. Uzon nem szívesen vette, hogy az isteneik, azaz az Égiek
kérdésével sokat törődtek. Uruk népét például a 24 törzs közül egyedül a baszkor
törzs, azaz a baskírok legkisebb fátriája (nagycsalád) nevezte szumírnak.
Az isteneik himnuszait mégis lerótták. Ez a rovósámánok között visszatetszést
váltott ki. Hunnor városának gazdagjai rokoni kapcsolatok révén Uruk népének
vallását követték. Gyermekáldásuk kicsi volt.
Az újonnan alakult 24 Hun Törzsszövetség ellenben szakított
minden gátló akadállyal. Bár Ataisz regevilágát megörökítették, de ezen,
időszámítás előtti 4040-ik évtől eredetiben írták le az ősi rovások minden
egyes regéjét. Mivel az Ordosz körüli település lakói úzok voltak, a rovósámánok
mindig az ő nyelvjárásukkal rótták le az újabb Arvisuráikat. Nyelvük az úz
nyelv, amely az évezredek alatt keveset változott, amit ma magyar
nyelvnek nevezünk.