i.sz. 992 (5032. mté.)- Birodalmi Nagyszala

(100 évente megtartott Hun Nagygyűlés)

/Veszprém/

Az Arvisura szerinti oldalszám megjelöléssel

Készítette Ybario 2002

 

A mainzi érsekség által összehívott 973. évi értekezlet után a magyar és besenyő­kun szövetség az elé a kérdés elé került, hogy mit fog mondani a 992. évi Nagyszala: fejedelem legyen-e vagy király?

Részt vettek: Gelyza nagy­fejedelem, Csák sámánfejedelem, Fajsz tárkányfejedelem, Gyula lovasfejedelem, Jirkó Kuma-magyarkai fejedelem és Koppány (az Árpád-ház rangidőse) Káma-Magyarország megbízottjaként, vala­mint Ordas uruki-mani püspök a Lebéd-ház és Gyula törzs képviseletében. 1186

Vajk ifjúsági fejedelem a nyitrai dukátusból érkezett a 992-es Nagyszalára, Veszp­rémbe. Vajk az ifjúság tetszésnyilvánítása mellett azt hangoztatta, hogy nem állhatunk meg a fejlődésben, mert a regevilágunk szerint minden új csak jobbat hozhat. Biro­dalmunkat csak úgy tudjuk megvédelmezni, ha a Béla és Gyulák törzsének kívánsá­gára mindenki felveszi a keresztény hitet. Az nem baj, ha a bizánci vagy római kikép­zésű papok más-más névre keresztelnek bennünket, hiszen amit mi az uruki papja­inkkal együtt hirdetünk, az igen szép. Vagyunk olyan gazdagok, hogy az újabb hitté­rítők arany-éhségét kielégíthessük! 797-798

Koppány, az Árpád-ház rangidőse, mivel a Tarhos utódok közül a fejedelmi utód­lást ráruházták, nem tartotta helyesnek, hogy a csillagok járása szerinti névadást el­hagyják és idegen népeknek istenhitű szolgái lesznek. A Magyarok-Istene helyett há­rom Istent is vallani fognak: Az Atyaistent, a Fiúistent és a Szentlélekistent, melléje még Máriának is templomokat fognak emelni és országunkat neki akarják felajánla­ni. A Gilgames-ház nem fogja bírni a négyirányú adakozást és az Avar-Birodalomhoz hasonló emberirtásokat külföldről fogják ellenségeink irányítani. 797-798

Koppány elmondta: Gyulán és Nándorfehérváron sokan felvették Bizánc hitét. Elhagyták a csillagok szerinti névadást. Legtöbben már kettős nevet viselnek. Bajorföld déli részein (Víz­váron, ma Wasserburg) a kalandozások után a szőke németség barnává lett. Ezért so­kan Atilla utódaiknak vallják magukat. Ezek a keresztény hitre tért lovagok részt kér­nek Atilla örökségéből. 1186

Gelyza válaszul már a megnyitó beszédében is azt mondta, hogy Bizánc és Róma versenyt indított, hogy az uruki-mani hitűek melyik irányzathoz fognak csatlakozni? Az Érdeknélküli Szeretet Egyházát, mint megvetett uruki-mani hitet mindkét helyen gyűlölik. Mi elég gazdagok vagyunk ahhoz, hogy gyűlölt mani-hitűként bármelyik jármot, akár a bizáncit, akár a rómait a nyakunkba vehessük! A kérdést, hogy vajon melyik lesz nekünk az előnyösebb, most kell feltennünk, mivel a Szeretetről sok he­lyen másként gondolkoznak. 797-798

Gelyza nagyfejedelem hangoztatta vitaindító beszédében: Fennmaradásunk érde­kében fontos döntést kell hoznunk: Bizánc kereszténysége vagy Róma kereszténysé­ge tudja-e inkább biztosítani létezésünket? Elég gazdag vagyok ahhoz, hogy két Is­tent szolgáljak. Buddhának és Mohamednek is maga felé hajlik a keze, hát még Bi­zánc és Róma híveinek. 1186

Csák fősámán helyeselte: ne csak Bizáncnak legyenek hívei országunkban, hanem Rómának is; de a lelkek szabadságát nem szabad feláldozni az idegen népek érdekei miatt. Az áttérésnek a lelkek mélyéről kell fakadnia, mert az érdekből való áttérés hazugság. Újra megfogadom, hogy családom nem engedi kihalni az Árpád-házat! 1186

Gelyza nagyfejedelem másik leánya, Piroska, aki Nyitraváron leadott szavazatával eldöntötte a 992. évi Nagyszala idején az Öreg Östen elleni és az új Isten melletti sza­vazást. 814

vissza

Hosted by www.Geocities.ws

1