2005.06.03 –
06.10.
2005-06-03 09:36:40
(nincs cím)
Gombolyag...
Pont így tudom elképzelni az emberi elmét. Létezik egy közegben, megfogsz egy gondolatot, a sajátodat vagy másét és az gombolyítod. Eszedbe jut valami, hallasz valami és működésbe lép a gombolyagon irányító asszociációs készséged. Attól függően, hogy honnan indulsz és hogy merre felé vannak a jól bejáratott útjaid, mondasz ki dolgokat vagy sem...
Van, aki szinte csak a múlttal kapcsolatban hoz felszínre dolgokat, van aki filmekből idézget, van aki gondolkodik, s van aki feltételez (mi lesz ha, mi lenne ha)...
Tehát, megfogsz valamit tudatod felszínén és elkezdesz a végére járni, hogy mi sül ki belőle. S egyre mélyebbről tudsz a felszínre hozni téged foglalkoztató dolgokat...
Egy "egészséges" beszélgetés, ahol jelen van az érdeklődés és a figyelem, segíthet, hogy egyre mélyebb és mélyebb rétegekből csalj felszínre valamit, pusztán azzal, hogy a másik kérdéseinek segítségével olyan helyekre vezet el téged, amiről talán magad sem tudtad, hogy benned van...
Egy "felszínesebb" diskurzus során viszont, a beszélgető társ alig várja, hogy levegőt vegyél, s megelégedve a felszínről kapott dolgokkal, már a saját felszínén asszociál tovább... Erről jut eszembe, azt meséltem már, képzeld el... Ilyen és ehhez hasonlatos kifejezésekkel tudatja a másik velük, hogy az amit mi mondtunk sokkal kevésbé érdekes számára, mint az amit most ő közölni szeretne velünk...
2005-06-03 10:26:33
(nincs cím)
Gyökössy Endre: A félelem (részlet)
Mi az bennünk, ami fél?
A testünk vagy a lelkünk?
Aki fél, az testestől-lelkestől fél. Mialatt pszichénk rögzíti, testünk már válaszol is a félelemre: pl. pupillánk kitágul, pulzusunk lüktetése szaporábbá válik, lélegzetünk, akadozóvá, vagy kapkodóvá lesz, gyomrunk, torkunk görcsbe rándul, s egyéb ingerek is felléphetnek. Esetleg reszketni, vacogni kezdünk és belső kényszerre futunk, menekülünk, akár ordítva is. Ennek egyébként félelemoldó hatása is lehet. Vannak, akik álmukból riadnak föl, kiáltozva, verítékezve, szapora pulzussal, fuldokolva, mert rosszat álmodtak. Lényünk mélyéről tört fel valami, a psziché felől indult el a félelem és az hatott a testre.
Túl szigorú volt egy tanár, sok diákot megbuktatott az érettségin. Néhány álarcos tanítványa a bankett utáni éjszakán megleste és megverte: a tanár teljesen összeomlott ettől. Aránylag fiatalon le kellett százalékoltatnia magát. Testét érte ütés és a lelke roppant bele.
Tehát testestől-lelkestől félünk
Úgyszólván minden, testünket bénító félelem mögött gyakran felfedezhető valami másféle rugó is. Gondoljunk csak a tériszonyra (agorafóbia), amikor valaki nem mer kilépni nagyobb térre, vagy képtelen szélesebb úton átmenni. Több nő esetében kiderült már, hogy alapfélelme éppen az volt, hogy az utcán történhet vele valami, "utcanővé" válhat, ha megszólítja valaki. Szexuális éhen-maradottsága tehát kifelé tuszkolta, felettes énje, erkölcsi normái pedig erőteljesen fékezték, s a konfliktus, az összeütközés eredménye tériszony lett. Lebénult.
De ugyanaz férfivel is megtörténhetik, ilyenkor az ő számára is az utca a lehetőség és a fenyegetettség helye egyszerre. Férfi és nő számára egyaránt agorafóbiát okozhat, ha elvesztenek valakit, vagy elhagyja valaki őket, aki biztos támaszt jelentett addig a számukra. (Még ha fizikailag velük is maradt). A bezártságtól való félelem (a klausztrofóbia) se kellemesebb. Pl. liftben, kicsi, szűk szobában való kényszerű tartózkodás. Ez olykor pánikká is fokozódhat. Ezt a kollektív pszichéből feltörő ősfélelem is színezheti.
Miért félünk?
Isten úgy is teremthette volna az embert, hogy ne féljen, - mondta valaki. Nem biztos, hogy értelmetlen az, amit mi még nem értünk, mert a félelem, testünk-lelkünk jelzőcsengője is. Olykor félelmetes fájdalommal jelzi a test rendetlen működését és súlyos veszedelemről ad prognózist. Így az orvos jobb diagnózist állapíthat meg, mint a jelzés nélkül.
A legalattomosabb és legveszedelmesebb betegségek éppen azok, amelyeknél túl későn, vagy nem is jelentkezik fájdalom, s vele az óvó félelem.
Van élvezetet nyújtó félelem is. Gondoljunk csak gyerek lendületes hintázására, sikongó, hullámvasúton való zuhanásaira és emelkedéseire. A felnőtteknél az alpinizmusra, a sárkányrepülésre, minden veszélyes sportra vagy foglalkozásra. De nemcsak élvezetet adó félelem van, hanem van félelemmel párosuló élvezet is, mint a krimik olvasása, a horror, a rémfilmek szenvedélyes nézése, a hátborzongató cirkuszi mutatványok alatt visszatartott lélegzet, a gyorsuló pulzus mámoros izgalma, az újságok rémhíreinek élvezetes olvasása és továbbmondása, megcsócsálása. Ez nemegyszer beteges pótkielégülés.
Mindez arra mutat, hogy bizonyos félelemmennyiségre szükségünk van, mert az valamiképpen mobilizál, megnógat bennünket. Egyébként lélektani kísérletek igazolták, hogy a teljes félelemmentesség, feszültség- és ingerületnélküliség sorvasztó, bénító hatással van ránk: Ha ez az állapot huzamosabb ideig tart, még meg is betegedhetünk: Tulajdonképpen minden a félelem-adagon múlik. Ahogy már Paracelsus megmondta: a méreg cseppekben orvosság lehet. Tehát biztonságos előrehaladásunkat bizonytalanság és kockázat kíséri első, totyogó-tántorgó lépésünktől kezdve az utolsóig.
A félelem egy bizonyos fokon túl nemcsak súlyos testi-lelki vagy lelki-testi zavarokat okozhat, hanem szociális károkat is.
A világszerte elszaporodó terrorizmus egyik (lélektani) rugója: félelem a félelemtől. Mert azt, aki fél manapság félelmetesen lenézik, megvetik, félrelökik, sőt eltiporják azok, akik magukat erősebbnek hiszik, vagy szeretnék látni. Sokan, egyre többen ezért és így kísérlik meg a bennük kongó félelmetes és fenyegető ürességet, a nihilt, a kisebbrendűségi érzést és a félelmet a félelemtől leküzdeni. A projekció, a kivetítés lélektani törvénye szerint inkább fenyegetnek és mások ellen küzdenek: féljenek azok! Több elfogott és pszichológusok által kikérdezett terrorista vallomása is ezt bizonyítja. Tettüket csak álokokkal tudták megmagyarázni, vagy még úgy sem.
2005-06-03 11:20:55
(nincs cím)
Kérdés:
"tudsz csak ember lenni? itt a boxon, csak ember... elvonatkoztatva közegtől, ahol majd mindenki a feromoncsapdákba ragadt lepkékhez hasonlít...megyünk a másik nem felé... s közben az emberi tartásunk odavész"
Válasz:
Azt hiszem önmagam teljességében vagyok éppen annyira ember, mint férfi is. Ahhoz, hogy ember is lehessek, egyesülnie kellett érzelmeimnek a szexuális vágyaimmal. Amióta ez megtörtént (ha megtörtént), azóta, ember vagyok azzal, akivel kapcsolatban nincsenek "megkülönböztető érzéseim" és férfi vagyok azzal kapcsolatban, akivel kapcsolatban felébrednek a vágyakozás szikrái...
Kezdetben azt hiszem, ma már mindenkivel kapcsolatban emberként kezdek, s hogy felszínre kerül-e a férfi, az már egy sok összetevős folyamat...
2005-06-03 14:24:32
(nincs cím)
Ha az univerzumunkat, egyetlen egységnek tekintem, akkor azt mondhatom, hogy önmagam számára én vagyok a világközepe :)
Mintha egy hatalmas gömbben mozgatnám testem által azt a tudatot, ami a szememmel látja, a fülemmel hallja s a bőrömmel tapintja a környezetét. Térben, jobbra-balra, időben egyelőre csak előre halad. Legalábbis az érzékelés szintjén mindannyian úgy éljük meg, hogy az idő az telik. Halad, ahogy mi is haladunk a saját utunkon.
Szóval ez a tudat, ami bennem van, ami felfogja önmagát is s önmaga létezését is, tapasztalja ezt a világot az érzékszerveken keresztül. Tanul folyamatosan és fejlődik. Minden pillanatban több lesz valami "rosszal" vagy valami "jóval"...
2005-06-04 18:17:38
(nincs cím)
Megmártóztam az elégedetlenség mocsarában. Talán tudatosan, talán nem, de engedtem, hogy átvegyék elmémben a hatalmat azon gondolataim, amik segíthetnek meghozni az elhatározást...
Változni...
Egy furcsa érzés kerített tegnap a hatalmába, amit mégis ismerősként üdvözöltem. Már megint péntek... Már megint Június...
Telnek a hetek, hónapok, évek s közben nem változik semmi. Nem, mert nem merek változtatni, hiába is ámítom önmagam, hogy készen állok a változásra. Kilépni a bizonytalanba, a biztosról felelőtlennek kikiáltott cselekedet.
Ugyan az a verkli, ugyan az a robot hétről hétre, semmit sem adó kötelező munka a megélhetés miatt, semmiről sem szóló társasági események, IDŐTÖLTÉSEK...
Menekülés önmagunk elől. Menekülés munkába, programokban, alkoholban, drogokba vagy csak felszínes beszélgetésekbe. Mindenki kiválaszthatja a sajátját... IDŐTÖLTÉSEK...
Várunk valamire. Várunk, s addig töltjük azt a fránya sok időnket... Várunk... A halálra...
Megértem az emberek felszínességét, megértem ezért önmagam is. Hisz a valósággal szembenézni fájdalmas érzés. Ha feltesszük a kérdést, hogy miről is szól az életünk, akkor nem találunk rá semmilyen választ... Én feltettem egy-két embernek, s ha született is válasz, akkor az volt, hogy komolyan kérdezem?
Sablonok, sémák, hétről-hétre, napról-napra... Utánzunk másokat, vegetálunk saját életünkben. Hajszoljuk a boldogságunkhoz elengedhetetlennek gondolt anyagiakat...
Elég. Valamin változtatni kell. MOST. Meguntam. Az állandóság mocsara könnyen beszippant minket a felszínes biztonság érzetével, ahol "biztonságban" remeghetünk a holnap miatt, s sirathatjuk a múltat...
A kaland, az élmények a TV-ből szűrődnek be szürke mindennapjainkba, mások élményeinek, tapasztalatinak ámulásával töltjük időnket, s közben sajnáljuk magunkat...
Valamin változtatni kell. Nem holnap, mert a holnap nem érkezik el. A holnap egyszer MOST lesz, de mi HOLNAP kezdünk mindenhez.. MAJD... Mert várunk... Várunk a halálra...
2005-06-05 12:19:12
(nincs cím)
Arra tudsz figyelni, amit szeretsz.
Ha az embert szereted, akkor bármit meghallgatsz tőle, ha a témát szereted, amiről valaki beszél, akkor azt bárkitől meghallgatod...
A figyelem maga a szeretet...
2005-06-05 21:01:50
(nincs cím)
Azt hiszem, Tomas Mann írta egyik művében, hogy nem azért vagyok szkeptikus mert semmiben NEM hiszek, hanem azért mert bármit elképzelhetőnek tartok...
Sok filozófia szerint a szkepticizmus halála éppen az, hogy kételkednie kellene a szkepticizmusban is. De egy szkeptikus a szkepticizmusban hisz...
Én is szkeptikusnak vallom magam. S így szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban is, hogy létezik még szeretet, hogy emberek képesek még figyelni egymásra...
Noha elmémet gondolom szkeptikusnak, szívem éppen annyira az.
Ha szélsőségesen nézem a dolgokat, akkor nem hiszek és nem bízok az emberekben sem. A szívemmel legalábbis nem.
Számtalanszor feltettem már a kérdést, hogy mi is az a fogalom, amire azt az elnevezést aggattuk, hogy HIT, de ebben ez idáig még senki nem tudott segíteni, hogy megérthessem, mivel magam ez idáig még nem tapasztaltam.
Úgyhogy megint magamban tehetem csak helyre ezt a dolgot, s fedezhetem fel magamban ezen képességemet. Ha azt veszem, hogy eredendően mindenkiben megvan, akkor azt az okot kell magamban megtalálnom, ami ettől elzár. Ami erre MOST még képtelenné tesz. Ami nem engedi láttatni és éreztetni tudatommal...
S megint egy félelemre gyanakszom, nem minden ok nélkül. Félek, hinni és bízni, mert nem tudom, hogy miben bízhatok és miben hihetek. Hisz érezni nem érzem, eszemmel pedig nem választhatok hitet, mert az csak egy dogmatikus döntés lenne. S ez esetben abban hinnék, amiben csak jól esik. Ha akarom ebben, ha akarom abban.
De én a valóságban szeretnék hinni. Az igazságban, abban az egyetlen egyben, ami valahol létezik, s felfedezésre vár...
Bár ebben, mintha már most is hinnék. Az EGYetlen, a végső valóságban és igazságban...
Csak tudnám mi az? :)
2005-06-05 21:31:14
(nincs cím)
Szóval rögeszme, vagy Coelho után szabadon hívhatnám ZAHIR-nak is...
Valaki vagy valami, ami idővel átveszi elménkben a helyet, kiszorítva minden mást tudatunkból, gondolataink vezérfonalává válik. Valamiért minden egyes pillanatban, amikor figyelmünk szabad, Ő kívánkozik a felszínre. Vele kell foglalkoznunk. Nem tudsz nem rá gondolni, nem tudod kiírtani...
Valamiért ott van. De miért? Mit üzen? Miért nem enged? Miért nem távozik? Mi ez?
Valami önkínzás, öngyötrés? Vagy van valami a mélyben, amiről nem akartunk tudomást venni? Egy érzelmi reakció?
Visszaemlékezve saját korábbi ilyen élményeimre, s azt amikor másokon keresztül tapasztaltam meg, ennek megnyilvánulását; csak egyre gondolhatok...
Mindenki ismeri, amikor valakinek rögeszméjévé válik valami, az unalomig csak erről tud beszélni, ez foglalkoztatja, s milyen az ember, általában ilyenkor egy volt szerelem, érzés húzódik meg a háttérben... Mi más?
Erőszakosan próbálunk valamit feldolgozni, amivel kapcsolatban sok mindent nem értünk. Hogy történhetett meg, én nem ezt akartam... Emberi kapcsolatok születnek, amit emberek tönkre is tesznek. A szeretet hiánya, a félelem jelenléte, s az ebből született megnemértés és eltávolodás okozta érzelmeket próbáljuk feldolgozni... Van, aki így, van, aki úgy... Van, aki a "rosszra" emlékezteti magát, van, aki meggyűlölni próbál, mert azt hisszük, hogy azért gondolunk még mindig rá mert szeretjük...
De ha igazán szeretjük, akkor megértjük és elengedjük. Tiszteletben tartva döntését, ráébredvén, hogy nem lehet fontosabb a saját önző vágyunk a másik akaratánál, ami sajnos vagy nem, de nem mindig cseng egybe a sajátunkkal...
Talán csak a megértés és elfogadás űzheti el a "gonoszt" elménkből. Hisz szeretni akkor is szerethetünk valakit, ha már nem egy az utunk...
2005-06-06 11:10:03
(nincs cím)
Beszélgettem a szívemmel...
Nehezen hallottam meg a hangját, hisz oly hosszú ideje nem figyeltem rá, nem törődtem vele...
Érzéketlen világunkban, érzéketlen lettem én is. Nem akartam rá figyelni, nem akartam, hogy megtapasztalhassa a környező világot, mert amit láttam az nem szívnek való... Féltem, hogy ezt Ő nem tudná feldolgozni, nem foghatja fel azt a sok érzést, ami körül veszi, hisz több a bánat, mint az öröm, több a szenvedés, mint a szeretet, s féltem, hogy megszakad...
Ő azonban türelmesen várt, ahogy egy szívhez illik, hisz tudta, nagyon jól tudta, hogy nélküle úgysem élhetek... Nélküle semmit sem érthetek meg, semmit nem foghatok fel a környezetem rezgéseiből, energiáiból...
Azt üzente, hogy érezni szeretne. Mindegy mit csak érezni... Érezni azt, ami van, bármi legyen is az... Érezni, hogy azután ő is éreztethessen. Felfogni a környezet fájdalmát és megkeresni benne a szeretet csíráját... Megtalálni a jót, a szépet...
Helyet kért az életemben... Azt mondta, majd ő vezet... Hisz nem nézhette tétlenül, ahogy elmém vezet az utamon... Tudta jól, ha így megy tovább, akkor végleg bezárkózom, elmenekülök a világ elől...
Kezében a kulcs. Hogy megnyisson, s megadja nekem, amire mindig is vágytam, úgy hogy megadja másoknak. Megértést, törődést, tiszteletet, figyelmet...
Elég volt az ÉRZÉKetlenségből, elég volt a hideg számításból, az önzésből...
Változni kell... Élni kell... S élni csak szívből lehet...
2005-06-06 15:40:38
(nincs cím)
Idézem az idézetet keletfénye lapjáról, mert most érintett meg...
"Amikor lelkünk úgy érzi, hogy nem bírunk tovább élni, abban kell döntenünk, hogy életünk melyik korlátját törhetjük át anélkül, hogy magunkat zúznánk össze."
(Jung)
Változtatni kell. De min? - merül fel a kérdés...
Nem tudom, de érzem. Ez így tovább nem mehet. Mi korlátoz még, mi akadályoz meg a cselekvésben? Önmagam, jobban mondva az a jelenszemélyiségem, akivel most azonosítom önmagam. De ki vagyok én? Milyen korlátokból és gátakból épülök fel most?
Mi akadályoz meg a cselekvésben, s ha nem akadályozna meg, akkor mit tennék? Miért azt teszem, amit teszek, ha egyszer érzem, hogy gyakorlatilag semmit sem teszek? S mégis.. valamit csinálok, de mit? Átbeszélgetem az életem, hogy ne kelljen cselekednem? Kiolvasok mindent, mert addig sem "kell" cselekednem?
Egyetlen tanács sem segít, mert tanácsból van éppen elég. A megértés, igen talán a megértés segíthetne.. De hol keressem? Hova bujt a megértés, ki őrzi, ki takargatja előlem? Ki segíthetne megérteni önmagamat, önmagamon kívül? Miért kintről remélem a választ ?
Mit keresek és hol van? :)
2005-06-06 16:49:08
(nincs cím)
Azt teszem, amiről azt hiszem, hogy szeretem, s kiderül, hogy még sem szeretem? Hogy már ezt is unom, csak megszokásból kergetem bele magam újra és újra ugyan abba a történésbe? Hiszen, mi másért döntenék efféleképpen saját szabadidőmről?
Ahelyett, hogy lezárnék dolgokat, ahelyett hogy rendbe tenném magam körül a már megkezdett dolgokat, újabbakat és újabbakat nyitogatok ki, mintha ott keresném a választ. Panaszkodok, hogy nincs időm még magamra sem, s még több olyan programot szervezek, hogy igazoljam önmagam előtt: igazam van...
Ki érti ezt? Nekem illene, de én sem értem... Rohangálok mint pók a falon, s szövöm a saját hálom, amibe szép lassan már teljesen belegabalyodok. Nem tudom, hogy hova rohanok, s mégis úgy érzem, egyre inkább sietek... Pedig azt hiszem itt az idő, hogy megálljak és körbenézzek, eldöntsem, hogy mit akarok és mit nem... Hogy amikor megértem, hogy eltévedtem, akkor kevesebbet kelljen visszamennem addig a pontig, ahol még megvoltam... Ahol még önmagam voltam...
Olyan ez, mint a gondolkodás. Próbálok pozitívan, de valami nem engedi... S ha már pozitívan nem tudok, legalább negatívan ne gondolkodjak, mert ami világot így teremtek magamnak azt látni sem bírom :)
Úgy hogy itt is meg kell állni...
Legalábbis lassítani...
2005-06-07 09:58:04
(nincs cím)
Lassan megértem, hogy nem a környezetem szüli meg a gondolataimat, hanem a gondolataimmal teremtem meg a környezetem...
2005-06-07 11:06:57
(nincs cím)
Osho ZEN tarot-ján már nem tudok meglepődni :))
A nap kártyája:
OSHO ZEN TAROT: Kis Arkanum
Szivárványok Lovagja: Lelassulás
Nincs szükség sietségre, nem kell máshol menedéket keresnünk. Még ha alá is merülünk az emóciók tengerében, függetlenek, s minden ragaszkodástól mentesek maradhatunk.
Elérkezett az idő, hogy elengedj minden elvárást akár másokkal, akár önmagaddal szemben, és felelősséget vállalj az összes fejedben cipelt illúzióért. Semmit nem kell tenned, csak pihenj meg jelenlegi önmagad teljességében. Ha ettől vágyaid, reményeid és álmaid elkezdenek szertefoszlani, annál jobb!
Ha ezek a dolgok eltűnnek, akkor olyan új minőségeknek jut hely benned, mint a nyugalom és a feltétlen elfogadás, és képes leszel úgy köszönteni ezt a folyamatot, ahogy eddig még soha. Érezz rá a lelassulás és ellazulás minőségének zamatára, és örülj a felismerésnek, hogy te már otthon is vagy.
http://dudus.hu/tarotbev.htm
2005-06-07 15:52:51
(nincs cím)
A bölcs belátás többet ér minden más adománynál!
(Szophoklész)
Óh emberek, kik mindent tudtok céltalan, százféle mesterséget mért tanultatok, és minden eszközt fel, miért találtatok, ha azt az egyet el nem éritek soha, hogy észhez térítsétek azt, ki esztelen.
(Euripidész)
A gyávaság senkit sem tett hallhatatlanná.
(Sallustius)
Tanítás közben az ember maga is tanul.
(Seneca)
Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket.
(Marcus Aurelius)
2005-06-07 16:06:53
(nincs cím)
- "És te milyen vagy?" - kérdezi a hercegnő a békát...
- Milyen? - kérdez vissza az élesnyelvű békuci...
- Egy kicsit ilyen, egy kicsit olyan...
- Hisz amilyen a kérdés, olyan a válasz :)
2005-06-07 16:32:11
(nincs cím)
Vajon az szabad, aki szabadnak hiszi magát, vagy aki korlátait szabadon
elfogadni képes?
2005-06-07 17:36:47
(nincs cím)
A szeretetnek már az ókori nyelvekben is két szava volt, amit talán a szerelem (mint érzés) és a szeretet (mint cselekvés) szavaink egész jól mutatnak a magyar nyelvben...
Az a szeretet, amit mi szeretetnek hívunk, nem az érzés tehát, hanem a szereteten keresztüli cselekvés, megnyilvánulás. A szeretet figyelme, törődése, megértése és elfogadása...
Szeretni, annyi, mint figyelni....
szeretni, annyi, mint törődni..
szeretni, annyi, mint megérteni és elfogadni...
Szerintem :)
Korábban azt hittem, hogy nem szeretem az embereket, nem szeretem a barátaimat, mert én nem éreztem a szeretetet a "szeretteimmel" kapcsolatban, úgy, mint a fájdalmakat, a szerelemet vagy szomorúságot másokkal kapcsolatban...
Ezt találtam most:
"Pedig minden embernek alapvető szüksége van szeretetre, él bennünk egy vágy, hogy megismerjük ezt a csodálatos érzést. Lám, én is beleestem abba a hibába, hogy egyszerűen érzésnek tituláltam a szeretet. A szeretet, akár adjuk, akár kapjuk, sokkalta több annál, minthogy csak úgy, rásüssük az érzés bélyegét.
A szeretet elsősorban döntés, és nem érzés kérdése. Az, hogy szeressek-e valakit az nem attól függ, hogy érzek-e iránta valamit, és nem is attól, hogy ő hogyan viszonyul hozzám, hanem attól, hogy eldöntöm: szeretni fogom. Az igazi szeretet értékét az adja meg, hogy a szabad akarati döntésen alapul, és nem egy hirtelen kiváltott emocionális töltésen. Amíg az érzelmeken nyugvó szeretet attól függ, hogy a szeretet tárgya milyen benyomást kelt bennem - tehát erősen szubjektív - addig a döntésen alapuló szeretetet semmilyen külső tényező nem befolyásolhatja, ezért ez objektív szeretet.
Az érzelmeken nyugvó szeretet azt mondja: "tegyél valamit, felelj meg az elvárásaimnak ahhoz, hogy szeretni tudjalak. Szeress, és akkor én is szeretlek; legyél jó, és akkor szeretlek; tedd ezt, tedd azt, okozz nekem valamilyen kellemes érzést, és talán akkor szeretni foglak."
A döntésen alapuló szeretet ezzel szemben azt mondja: "SZERETLEK". Nincs semmilyen feltétel, nincs semmilyen elvárás, csak szeretet van. Ennek a szeretetnek nem kell megfelelni, ez nem azon múlik, hogy a másik mennyire ügyes vagy szép, ez a szeretet csak szeret. Szeret, mert eldöntötte magában, hogy szeretni fog. Pont. Az objektív szeretet az, amire szükségünk van, ez képes egyedül garantálni, egy kapcsolaton belül a biztonságunkat. Az objektív szeretet adhatja meg az elfogadottság érzetét, amire mindnyájan vágyunk.
Az emberek életében az okozza a legtöbb problémát, hogy érzelmi alapon szeretik egymást. A szeretetük nem döntésen alapszik, hanem benyomásokon és érzelmi reakciókon. "Szeretem, mert olyan szép; szeretem, mert annyira udvarias; szeretem, mert..."
Ennek az a veszélye, hogy abban az esetben, amikor a szeretet alanya nem felel meg annak az elképzelésnek, amit felállítottunk róla, akkor vége van a szeretetnek. Van egy elképzelésünk, hogy a szeretet alanyának milyennek kéne lennie, mert adott pillanatban, amikor az érzelmeinkben reagáltunk olyannak láttuk. Amennyiben a későbbiekben eltér ettől, csalódást okoz vele, és máris ugrott a szeretetünk. A válások és szakítások túlnyomó többsége emiatt történik meg.
A fenti idézetben viszont az olvasható, hogy a szeretet nem múlik el soha. Ez csak úgy képzelhető el, ha a szeretet tárgyának nincs befolyásolási lehetősége, a szeret forrására, azaz, ha a szeret forrása eldönti, hogy mindentől függetlenül, feltétel nélkül szereti őt."
2005-06-07 18:10:21
(nincs cím)
Nagyon tisztán és objektíven látni önmagunkat. . . ezt kell megtanulnunk, hogy ne csak a saját szemszögünkből, szubjektívan ITÉLJÜNK, hanem a lehető legobjektívebb képet próbáljuk meg megfogalmazni magunkban magunkról is, ahol a magunk felelősségét a dolgokkal kapcsolatban pont annyira látjuk, mint másokét. . .
Hihetetlen energiát érzek magamban, mintha szét akarna feszíteni. Azon gondolkodtam, hogy bármelyik felismerés maga A FELISMERÉS... Ha bármivel kapcsolatban, de képes vagy magadban egy új gondolkodásmódot, szemléletet kialakítani, ahol már más tényezőket is figyelmbe veszel önmagadon kívül, akkor fejlődtél. Változtál, tágítottad a korábbi tudatod. Felismertél és megértettél. Magadat, engem és másokat is.
Arra a következtetésre jutottam, hogy a felismerés nem más, mint azonosulni valamilyen megértésen keresztül egy új személettel, gondolkodásmóddal, magunkba olvasztani azt, hogy ezzel is többek lehessünk, s ezzel is újabb embereket érthessünk meg, nem feledve a korábbiakat sem. Tehát a felismerés valóban csak önmagunkon belül keresendő. A gondolatainkban, gondolkodásmódunkban. Hogyan vélekedünk, ítélünk; mivel kapcsolatban vannak vagy nincsenek érzelmi reakcióink, információink, tudásunk. . .
Sokan bele esnek abba a csapdába, hogy miután azonosultak egy másik világképpel, idővel lenézik azokat, akik korábban még ők maguk voltak. Számomra erre a legszebb példa az úgy nevezett "spirituális felsőbbrendűség érzete", akik előszeretettel nézik le "materialista világképpel" rendelkező lélektársaikat, csak mert azt hiszik, hogy ők már többet tudnak. S saját viselkedésükkel éppen azt árulják el, hogy semmit sem értettek meg abból a tanításból amit vallanak...
Ahogy kommunikálunk, annak tisztának és érthetőnek kell lennie. Olyan képességekkel felvértezve adhatjuk át az érzéseinket, hogy az érzés ami megszüli a szavakat benned, ugyanazon érzéseket teremtik meg bennem is a szavakon keresztül. És ez maga a kommunikáció, annak is az egyik "legmásabb" ( csak, hogy ne viszonyítsak ) formája, hisz érzésekről beszélni, és azokat megérteni, átadni szavakon keresztül embert próbáló feladat.
Nem félek a "körönbelülre" lépni, mert ott csak valami Új várhat, illetve úgy gondolom, ha kitessékelnek (kitessékelem önmagam) a körön kívülre, akkor azt nagyon rövid idő alatt képes leszek feldolgozni, megérteni és így meg is szüntetni az érzéseket. . . Most még félhetnék, hogy ez majd biztosan fájni fog és akkor de rossz lesz nekem, de nem fog és nem lesz.
Félelem, korlátok, depresszió, önsajnálat, ÖNMEGTAGADÁS. . igen talán ez a legfájdalmasabb, amikor tisztán tudsz valamit, ÉRZEL önmagadban, (legyen az egy érzés, szemléletesen legyen a szerelem) és mégis megtagadod, szembeszegülsz vele valami miatt. . .
Ez engem is szétfeszítene. . . Az érzés, amit nem érezhetek. . De miért is nem? És ki miatt nem? És kire fogom kivetíteni, ami helyette megszületik? Kit fogok okolni a helyzetért? Ki felelős érte, hogy én most így és így érzek? A párod, ha van? A szüleid, akik így és így viselkedtek veled gyermekkorodban? NEM. Csak önmagad lehetsz felelős a saját tetteidért, döntéseidért és érzéseidért is, hisz te magad keltetted életre, te érzed úgy, hogy találtál valamit, aminek örülsz és TE döntöttél úgy, hogy még sem lehet a tied , minden mástól és mindenki mástól függetlenül. . .
A korlátai mindenkinek a sajátjai. Szabadakaratunkon keresztül döntjük el, hogy melyik korlátot fogadjuk el, tartjuk be, vagy éppen szegjük meg...
Általában szeretjük a saját felelősségünket nem számításba venni az életünkkel kapcsolatban. Pedig, csak és kizárólag a mienk. . .
Egy fuldokló hörgéseit hallom( érzékelem, érzem ki szavaidból), mintha segítségért könyörögnél, menekülsz valami elől, valami elől amitől félsz. . . És érdekes módon ezért a mástól, az újtól is félsz. . .
Nem segíthetek. . . Csak TE segíthetsz önmagadon, megszabadulva korlátaidtól legyen az elvárás, megfelelni akarás, elv vagy egyéb árok ami közted és az igazi, valódi életed és ÉNed között húzódik meg. .
2005-06-08 10:03:31
(nincs cím)
"Rendeld meg az Univerzumtól"
Barbel Mohr
"Nincs szükséged speciális légzéstechnikára vagy transzra ahhoz, hogy a tudatalattidat programozd. Kívánságlistádat sem kell fejen állva, hipnózisban felolvasnod. Egyszerűen csak gyerekesen és ártatlanul ki kell mondanod, gondolnod és érezned, hogy mit akarsz - és meglesz.
DE: Amitől titokban RETTEGSZ, az következik be először. Sem tudatalattid, sem a világegyetem nem érti azt a megfogalmazást, hogy "NEM akarom ezt vagy azt". Vagy: "Remélem, NEM történik ez vagy az". A "NEM"-et egyszerűen kihúzza, a fejedben levő kép pedig elkezd megvalósulni...
Például: Helyezd magad szépen kényelembe, és három percig NE gondolj egy jegesmedvére!!! Valószínűleg soha az életben nem gondoltál ennyire intenzíven a jegesmedvére, mint most.
Vagy: minden, amit NEM akarsz, de a képe a szemed előtt lebeg, legalábbis útjában áll a valódi vágyadnak"...
2005-06-08 11:29:04
(nincs cím)
"A halál optikai csalódás"
Albert Einstein
2005-06-08 12:35:53
(nincs cím)
Azt hiszem a keleti filozófiák tanításai, miszerint az elménk elcsendesítése segíthet önmagunk megismerésében, nem szólnak másról, minthogy amíg nem tudunk POZITÍVAN gondolkodni, addig legalább ne gondolkodjunk NEGATÍVAN...
Ahogy az gyógyítás tudománya is megfogalmazza a segítségnyújtás alapparancsát:
A lényeg, hogy legalább NE ártsunk!
S most olvasom:
Kutatók megállapították, hogy az autogén tréning (egy fajta nyugati elme számára kifejlesztett meditáció) során, mélyen ellazult állapotban megváltozik a bőr felületi feszültsége, és teljesen ellazulva képtelenség negatívan gondolkodni!
LAZÁN KÉPTELENSÉG NEGATIVAN GONDOLKODNI!!!
2005-06-08 13:39:27
(nincs cím)
"Légy elKÖTELEZettebb önmagad iránt. A társadalom arra tanít téged, hogy áldozd fel önmagad, és másokat részesíts előnyben. Légy elKÖTELEZettebb önmagad iránt. Helyezd magad az első helyre. Mindenek elé. Vigyázz saját magadra. Éld a saját igazságodat - és a dolgok változásnak indulnak.
Ha másokat helyezel az első helyre, ha azon vagy, hogy másokkal törődj először, s csak azután magaddal, elfáradsz. Kizsigereled magad, és eleged lesz. És ha rád tör a fáradtság, ez a KIMERÜLTség, de még többet és többet "kellene" tenned, akkor egyre lehangoltabb leszel, s nőttön nő benned a düh.
Egyre lehangoltabb leszel, de gondoskodnod "kell" a többiekről, pedig olyan fáradt vagy. Csakhogy azonnal működésbe lép a program, amire a társadalom tanított, hogy pedig éppen ez az amit tenned "kell". Ezért aztán nem adsz hangot lehangoltságodnak s lassanként méreg lesz, és frusztráció. Mérgesnek és frusztráltnak érzed magad, ráadásul az az érzésed, hogy harag nélkül "kellene" tudnod segíteni másoknak - ezért aztán idővel már el is ítéled magad...
"Nem vagyok elég jó!", " Képtelen vagyok mindazokkal törődni, akikkel törődnöm "kellene", mielőtt magammal törődnék", "Mindenkit szeretnem "kellene", ahelyett, hogy ennyire utálom őket"."
B.M.
De segítei csak EGÉSZséges lélek tud, aki maga is segítségre szorul az nem. Először önmagadat gyógyítsd meg. Hogy később önmagadból adhass.
Ha csak másoknak töltesz a "kancsódból" akkor az előbb-utóbb kiürül... Tudnod kell, hogy mikor van itt az ideje az újra töltésnek. Adni magadnak, hogy utána másoknak is adhass...
2005-06-08 19:43:56
(nincs cím)
Nem szeretném ezt túl ragozni, de tegyük fel egy pillanatra, hogy a sok filozófusnak, tanítónak és kvantum fizikusnak igaza van:
GONDOLATAINKkal befolyásoljuk, sőt teremtjük meg magunk körül a saját világunkat.
Tételezzük fel, hogy mindannyian egy-egy autonóm teremtett világ vagyunk - a magunk egyszerű komplexitásában - s amikor két ilyen egységben önálló tudatgombóc találkozik, akkor elkezdik egyeztetni, hogy ki mit teremtett ez idáig, hol tart most és mit szeretne még megvalósítani a saját világában.
Szóval...
Akár itt, akár a nagybetűs életben találkozik két ilyen teremtett világ és létre hoznak egy KAPCSOLT világot, de mindkettő továbbra is önállóan teremti meg a sajátját. Az a bizonyos érzelem lesz az, ami meghatározza, hogy egy másik világot VONZunk-e magunkhoz vagy éppen TASZÍTjuk magunktól. Ez a feszültség lesz a kötelék a két világ között. Ebben a teremtett világba már bele tartozik az az ember is, akit a KAPCSOLAT-on keresztül bevontunk a sajátunkba, érvényeseknek tekintjük rá nézve is a saját, teremtett világunk szabályait, elvárásait és feladatait...
Igen ám, de a hozzánk csatlakozott teremtett világnak, úgyszintén van egy központi irányító szerve, ami - a mienktől eltérő saját kis világa miatt - más szabályokon, elvárásokon nyugszik...
S kezdetét veszi a közös világteremtés bonyodalma, ahol már kölcsönösen együtt teremtjük meg nem csak a saját világunkat, de részben a másikét is. De mit ad Isten, az a makacs jószág, ragaszkodik a saját teremtő képességeihez is...
Na most jól nézünk ki... Valahol itt lép be, az a fogalom, amit úgy hívunk, hogy probléma...
Vannak olyan hozott dolgok, amik a mi világképünkbe nem férnek bele, s valószínűleg rendelkezünk mi is olyan hozott dologgal amik a másik teremtett világába nem illeszkedik... Vagy elkezdjük kidobálni, vagy elkezdjük elfogadni őket...
S itt veszi kezdetét a PROBLÉMAMEGOLDÁS. S itt lép be a képbe az a fogalom is, hogy GONDOLKODÁS. Hisz gondolkodáson keresztül formálhatjuk egymás, s önmagunk gondolkodását is....
Az egyetlen, ami igazán számít, hogy miről mit gondolunk. Mit gondolunk arról, ha ilyen vagy olyan szokása van, mit gondolunk arról, hogy a másik nős vagy férjezett, s mit gondolunk arról, ahogy a másik gondolkozik, s ahogy megnyilvánulni látjuk a gondolatait, tetteken vagy éppen szavakon keresztül...
Hisz egyre inkább úgy néz ki, hogy ezen gondolatainkkal teremtjük meg őt is... Emberek reagálnak gondolati félelmeinkre, elvárásainkra. Azt hiszem, minden olyan területen, ahol a másik még nem tudatosan cselekszik, a mi elvárásainknak megfelelően IS reagál, pusztán tudatalattiból vezérelve...
Gondoltad volna? :)
2005-06-09 10:23:28
(nincs cím)
Tegnap súgott valamit egy hang, vagyis meghallottam egy gondolatomat :)
Életem során, amikor valóban harmónikus és tiszta szerelmi kapcsolatot sikerült megvalósítanom egy másik független lélekkel;
amikor nem korlátozni szerettük volna egymást;
amikor képesek voltunk csak az együtt töltött perceket csodálni, nem számon kérni és ellenőrizni, hogy mit csinál a másik amikor nincs velem;
amikor valóban élvezni voltunk képesek egymás társaságát;
amikor el tudtunk merülni egymás tekintetében, és éreztük mindketten csak adni akarunk...
Akkor volt lehetséges, amikor a hölgyet várta otthon valaki...
Igen, egy Férjezett hölgyről beszélek...
Mintha lett volna valaki, akire Ő kivetíthette a biztonságért sóvárgó énje minden elvárását, kötelezettségét...
Mintha szüksége lett volna egy illuzórikus biztonságra, hogy annak oltalmazó érzete mellől fedezhesse fel saját érzéseit és vágyait és azokat szabadon legyen képes megélni...
Komolyan elgondolkoztam, hogy miért erőltetem én azt, hogy valaki független legyen... :))
2005-06-09 11:12:23
(nincs cím)
Ahány ember annyi világ...
Amikor megosztjuk egy-egy gondolatunkat, akkor világképünknek csak egy töredékébe engedhetünk bepillantást. Mindannyiunkban él egy kép, arról, hogy számunkra most - eddigi tapasztalatink és azokhoz kapcsolódó érzések szerint -miről is szól ez a világ, s mit is jelent egy-egy ember reakciója...
Azt hiszem, úgy működünk, hogy hallunk, olvasunk egy gondolatot és legtöbbször ezt már saját elménkben fűzzük tovább... Mintha nyakon csíptünk volna valakit :) Ha Ő erről ezt és ezt gondolja, akkor eddigi tapasztalatim szerint ez ezt és ezt jelenti...
Mindenki megtapasztalt már egy, kettő vagy száz emberi kapcsolatot a saját bőrén, az azokkal járó érzelmeket, és osztályozta szeretem és nem szeretem érzésekre. Keresendő és magunktól távoltartandó élményekre csoportosítva...
Van, aki erre esküszik, van, aki arra...
Az én világképbe azt hiszem, most nem fér bele az uralkodó trend, a megszokott "párkapcsolat"... Úgy hiszem - Tehát ez most a HITem -, hogy a jelenleg érvényes, örökölt formáája a párkapcsolatoknak általam már nem kivitelezhető...
Van egy megszokáson nyugvó értékrend szerelemről, hűségről, ígéretekről és elvárásokról, amire működőképes, megvalósított bizonyítékot nem sokat tapasztaltam, ha egyáltalán...
De, ha magamba nézek, akkor én bizony senkinek nem vagyok képes ígérgetni a jövővel kapcsolatban, úgy érzem, hogy csak egy gyáva hazugság lenne, ha én bármikor is "örök hűséget" fogadnék, hisz fogalmam sincs MOST, hogy mi lesz később... Félhetnék a magánytól, az egyedülléttől s ettől vezéreltetve ígérgethetnék bárkinek bármit, de az nem én lennék...
Valami másról álmodtam, valaki másról...
2005-06-10 11:00:44
(nincs cím)
..."Most jöttem csak rá, hogy a Zahir nem pusztán egy tárgy, ami elvakit, nem a cordobai mecset ezer oszlopai közül az egyik, nem is a nő, aki miatt két éven keresztül szenvedtem. A ZAHIR sokkal több ennél: rögeszmés ragaszkodás mindahhoz, ami nemzedékről nemzedékre egymásra rakodott. Egyetlen kérdést sem hagyott válasz nélkül, kitöltött minden teret, és nem engedte, hogy észrevegyük: A DOLGOK VÁLTOZNAK.
Úgy tűnik a mindenható ZAHIR minden emberrel veleszületik, és gyermekkorban kiteljesedik, ekkor állítja fel a szabályokat, amelyeket a továbbiakban mindig tiszteletben "kell" tartani:
Azok az emberek, akik MÁSok, veszélyesek, MÁS törzshöz tartoznak, el akarják venni a földjeinket és a nőinket.
Házasodj meg, szaporodj, fenn kell tartanod a fajt. A SZERELEM kicsi, csak egy embernek add oda, és másra rá se nézz - aki pedig azt állítja, hogy a szív ennél nagyobb, az gonosz.
A házasságban egyben fölhatalmaz arra, hogy birtokba vedd a másik testét és lelkét. Olyan munkát kell végezned, amit utálsz, mert szervezett társadalomban élünk, és ha mindenki azt csinálná, ami szeret, a világ nem haladna előre. Vásárolj ékszereket - ez jelzi, hogy a törzs tagja vagy...
Mindig legyél nyájas, és nevesd ki azokat az embereket, akik kimutatják az igazi érzelmeiket - a törzs számára veszélyes, ha valamelyik tagja kimutatja, mit érez.
Az érzéseidnél sokkal fontosabb, hogy mit mondanak mások.
Ha másként viselkedsz, mint a többiek, lehet, hogy száműznek, mert megfertőzheted a törzs többi tagját, és tönkreteheted azt, amit olyan nehéz volt megszervezni.
Mindig kísérd figyelemmel, hogy kell kinézniük az új barlangoknak, és ha nem tudod pontosan, kérd ki a lakberendező véleményét, aki mindent elkövet, hogy megmutathasd a többieknek, milyen jó ízlésed van.
Napjában 3x étkezz, akkor is, ha nem vagy éhes, de koplalja, ha nem felelsz meg a szépségideálnak, akkor is, ha nagyon éhes vagy.
Öltözködésedben kövesd a divatot, szeretkezz, ha akarsz, ha nem, gyilkolj az országhatárok nevében, siettesd az IDŐ MÚLÁSÁT, hogy hamar nyugdíjba mehess, szavazz politikusokra, panaszkodj, hogy nehéz az élet, változtasd meg a frizurádat, közösítsd ki azokat, akik mások, vegyél részt vallási szertartásokon minden vasárnap, vagy szombaton, vagy pénteken, vallástól függően, ilyenkor bánd meg bűneidet, töltsön el büszkeség, amiért csak mi tudjuk az IGAZSÁGOT, és vesd meg a másik törzset, amiért ők hamis istent imádnak.
Utódaid járjanak a nyomdokaidban, hiszen te vagy az idősebb, a tapasztaltabb, te "ismered" a világot. Szerezz diplomát, akkor is, ha soha nem találsz olyan állást, amelyben szükséged lesz rá.
Soha ne keserítsd el szüleidet, akkor se, ha emiatt le kell mondanod mindenről, ami boldoggá tesz.
Halkan hallgass zenét, halkan beszélj, rejtőzz el, ha sírsz, mert én vagyok a mindenható ZAHIR, én diktálom a játékszabályokat, én szabom meg a sínek közötti távolságot, én hirdetem a siker dicsőségét és a hála fontosságát, és én mondom meg, hogyan kell SZERETNI"...
Paulo Coelho : A Zahir