Nagyérdemű Közönség, Gazdáné Olosz Ella családjának tisztelt tagjai, Kedves Barátaim,
Amikor a közülünk több mint két évtizede eltávozott Gazdáné Olosz Ellára emlékezünk, olyan művészre gondolunk, aki az alkotóerejének csúcspontjára jutva lépett át a csend kapuján. Igazságtalanul korán, éppen akkortájt, amikor sok áldozathozatal és fáradozás árán begyűjtött tudásra épített nagyszerű terveket dédelgette magában, és amikor teljes erejével kellett volna nagy összegezéseit megvalósítania.
A bármilyen okból is elárvult életmű azonban önálló élettel rendelkezik. Húsz év nem sok idő egy művészi hagyaték feldolgozásának, felmutatásának és megismertetésének a folyamatában, viszonylag sok idő azonban az emberi emlékezőképesség szemszögéből. Ilyenek vagyunk mi emberek: felejtünk, elmosódnak bennünk az emlékek, homályosodnak a képek, fakulnak a színek, és aztán kitörlődnek belőlünk a pillanatok szárnyán érkezett és pillantásnyi után tovalibbent érzelmek és benyomások is. Éppen ezért van örökké szükségünk arra, hogy újra meg újra kezünkbe vegyünk régi könyveket, újra megcsodáljuk az egyébként ismert tájakat, és ismét megtekintsünk lenyűgöző művészi alkotásokat ahhoz, hogy az emlékeinket felfrissítsük.
Gazdáné Olosz Ella a szerencsésebb művészeink közé tartozik, hiszen emlékét férje és családja nem hagyta elmosódni. Jól érezték azok, akik Olosz Ellát és művészetét szerették: immár elérkezett az ideje annak, hogy az életmű megalkotása során és a kényszerű lezárása után született méltatásokat kötetbe foglalva adják a művészetszerető közönség kezébe. Ezért volt ünnepnap számunkra ennek a kötetnek az elkészülte és bemutatása. És egyben remek alkalom arra, hogy Gazdáné Olosz Elláról ennek a munkának a tükrében is megemlékezzünk.
Szomorúan hallgattuk 2012-ben azokat, akik Olosz Ella kovásznai szobrának az elkészítését próbálták megakadályozni. Nem kevesebbet állítottak annál, hogy a művész nem érdemel szobrot Kovásznán, hiszen arra életművével nem szolgált rá. Csattanós választ kaptak a hozzá nem értők: ezt a kötetet. Amely befutott művészek, neves művészeti szakírók és közismert irodalmárok Olosz Ella művészetéről szóló írásait gyűjti egy csokorba, mégpedig olyanképpen, hogy a teljes művészi életpályát is nagyszerűen kirajzolja, a kezdeti reményektől a végső nagy szenvedésig. Említsük meg a szerzők közül ábécé szerinti sorrendben a legismertebbeket: Banner Zoltán, Boros Judit, Farkas Árpád, Fábián Ernő, Gazda József, Gazda Klára, Gál Éva Emese, Havas Valéria, Hervay Gizella, Jakobovits Márta és Miklós, Jánó Mihály, Józsa T. István, Kazinczy Gábor, Kántor Lajos, Köllő Margit, Lászlóffy Aladár és Csaba, Marosi Ildikó, Németh Júlia, Olsefszky Jakabos Imola, Pozsony Ferenc, Sütő András, Szakolczay Lajos, Szatmári László, Szekernyés János, Tamás Mária, Varga Domokos, Vargha Mihály, Gheorghe Vida, Vinczeffy László, Vita Zsigmond.
A felsoroltak egybehangzóan állapították meg a művészről, hogy egyetemes értékeket teremtett, és hogy lázas munkával eltöltött évei során úgy ötvözte a hagyományt a modernnel, az ősi technikákat a korszerű kifejezés eszközeivel, hogy gyökeresen átértelmezte ezek viszonyát, és teljesen új, félreismerhetetlen formanyelvet teremtett. Egy új világot. Leírtam már korábban, most megismétlem: Gazdáné Olosz Ella a maga módján legújabb kori Kőrösi Csoma Sándorunk volt, azzal a különbséggel, hogy ő visszatért Kovásznára, s a magával hozott kincset itt dolgozta fel. Keleti és nyugati utazásai során felismerte, hogy mi magyarok legalább annyira tartozunk Kelethez, amennyire a Nyugathoz kötődünk. Amikor a Gazdáné Olosz Ella munkáit az ember közelebbről szemügyre veszi, rádöbben arra is, hogy ez a törékeny asszony, aki a népét a szövőszékével szolgálta és tanította helytállásra, arra a kérdésre is megsejtette a helyes választ, hogy valójában melyik világrészhez kötődünk erősebb kötelékekkel.
A kötet a művész életrajzával, az oevre-katalógusával, a munkáiról írt méltatások teljességre törekvő lajstromával, írásainak és könyveinek bibliográfiájával is szolgál. Keresztmetszetét adja annak az alkotói pályának, amelyet Olosz Ella bejárt. Lapjain egy olyan művész portréja rajzolódik ki, aki pontosan tudta: csak az a művészet válik könnyen befogadhatóvá, érthetővé és értelmezhetővé, amelyet az alkotó szilárd alapra helyezett, univerzális érvényű mérték szerint készített, s amelyet a legtisztább, beszennyezetlen forrás ihletett. Az ekképpen érlelt, kikínlódott és hosszú időkön át formált művészi gondolat az, amely mindenféle fölösleges elemtől megszabadult, letisztult, és amely ekképpen lényegre törő, világos üzenet megfogalmazójává, végső soron tehát önmagában egyetemes érték hordozójává vált.
Szakemberek és a művész által megihletett szépírók tollából olvashatunk a kötetben értékeléseket. Így vagy úgy, valamennyi azt fejezi ki, hogy a művész szőnyegei, kárpitjai, ikatjai olyan világot fednek fel előttünk, amelyről a szemlélő már az első pillantásra megérzi: alkotójuk igaz és tiszta forrásból merített, és birtokában volt mindazoknak a mesterségbeli és művészeti ismereteknek, illetve művészi és szakmai fogásoknak, amelyek segítségével üzenetét újra és újra megfogalmazhatta. Ez az üzenet pedig Gazdáné Olosz Ella esetében rendkívül egyszerű, és profán módon, szavakba öntve, körülbelül így hangzik: Keletről hoztunk magunkkal és megőriztünk sok-sok generáción keresztül egy olyan letisztult művészetet, amelyet büszkén vállalhatunk, s amelynek motívumait nyugodtan, a tévedés veszélye nélkül újrateremthetjük. Ezt az örökséget pedig – akár a Nyugat vérkeringésébe bekapcsolódva, és abból táplálkozva is – kötelességünk tovább fejlesztenünk, csiszolnunk, tökéletesítenünk, és tovább adnunk.
Nem volt új ez a gondolat, Olosz Ella előtt mások is elzarándokoltak a tiszta ősi forráshoz, hogy onnan merítsenek. A zenében Bartók Béla és Kodály Zoltán, az építészetben Kós Károly, a szobrászatban Szervátiusz Jenő, az ötvösművészetben Fuhrmann Károly is megtették ezt az utat, és úgy teremtették újra az ősi motívumokra épülő művészi világunkat, hogy az bár világos nemzeti vonásokat tartalmazott, mégsem esett a puszta ismétlés árnyékába, hanem egyszerre hatott újszerűnek, izgalmasnak, érdekesnek, változatosnak és egyéninek, s a szemlélő számára ugyanakkor ösztönszerűen ismerősnek is. Nyomukban járva és nagy kitekintés birtokában, Gazdáné Olosz Ella olyan művészi világot teremtett, amely a nézőben elsősorban egyszerűségével és tisztaságával váltott ki döbbenetet, indított el gondolatokat.
Elmélyített tárgyi ismeret kellett ehhez, amelyet Gazdáné Olosz Ella Erdélyben, majd nyugati és keleti útjai során szedett össze, s amelyet a tervezés és a szövés hosszú óráin át érlelt, finomított, alakított, álmodott tovább. A tárgyi ismeretek mellett azonban a különféle technikák, szakmai fogások és titkok uralása is rendkívül fontos volt. De az áhított hatás eléréséhez kellett még valami: a beható esztétikai felkészültség, az alapos művészeti ismeretanyag, az arányok, a formák, a vonalak, a színek, az árnyalatok egyenkénti és összetett hatásainak magabiztos birtoklása. Mindezek segítségével sikerült neki a szövőszéken készülő, de teljes egészében csak elkészülése után látható munkát kiléptetni a síkból, és felületeiből olyan térhatásokat és ritmusokat kicsikarni, amelyek a nézőt lenyűgözik. És valóban: színkezelése és formavilága által Olosz Ella olyan belső egyensúlyt varázsolt a munkáiba, hogy azok legfőbbképpen belső békét és csöndet sugallnak, s a bizonyosság erejével hatnak ránk.
Ez a bizonyosság érződik azokból az elemekből is, amelyeket használt, s amelyeket szintén nem a véletlenre támaszkodva választott ki.Visszanyúlt ugyan ő is, akárcsak a többi említett művész, az ősi motívumainkhoz - az életfához, a Naphoz, a Holdhoz, a szarvashoz, a madárhoz –, foglalkoztatták olyan alapelemek, mint a tűz, a víz, a föld, az ég, de, szintén pályatársaihoz hasonlóan, azokat szigorúan az esztétika által megkívánt törvényeknek alárendelve alkalmazta. Úgy, hogy a végeredmény az aránytan legszigorúbb követelményeinek megfeleljen, s hogy összességében az alkotás az egyetemes mérték szerint ugyan, de mégis új harmóniát tükrözzön.
Nem tévesztette szem elől azt a célkitűzést sem, hogy a néhol szobrászi, máshol op artos három-dimenzionalitást kiegészítse, s hogy ahol csak tehette, ott a negyediken, az idő tengelyén is úgy játsszon, mint mesterhegedűs a Stradivariusán. Végtelen tereken átcsorgó végtelen időt szőtt bele a munkáiba, miközben bizonyára érezte, hogy a sors által számára szűkmarkúan kimért idő kegyetlenül véges.
Munkáiból kiviláglik, hogy kiváló arányérzékét, kiegyensúlyozott kromatikai képességét, letisztult formavilágát, technikai készségét és tudását, egész művészi filozófiáját nem pusztán a dekorativitás szolgálatába kívánta állítani, hanem – értelemszerűen – elsősorban az alapvető sorskérdések megválaszolása foglalkoztatta. Színen és formán túl – az eredet, az élet, a fejlődés, az érzés, a halál. A honnan jövünk, és a merre megyünk kérdésekre megfogalmazható válaszok. S ami köztük feszül: a csend. És annak az állandó újraértelmezése. Nem kétséges: a mérlegkészítés idején, a megtett útra visszatekintve, Gazdáné Olosz Ella csakis arra a végkövetkeztetésre juthatott, hogy mindezt kizárólag így szabad megtenni, s hogy a leírhatatlan erőfeszítés, ez az egész nagy és drámai művészi kaland, Kovásznán, a világ végén – avagy Nyugat és Kelet között, félúton, a világ közepén? – számára egyaránt érdemesnek és eredményesnek bizonyult.
Mert a helyes, igazi mérték szerinti értéket hozott létre, univerzálisan értelmezhetőt. Ez a legtöbb, amit művészről elmondani lehet, garanciája ez a hagyatéka fennmaradásának és megbecsülésének, s ez egyben a legnagyobb dicséret, amelyet művészetéről ma is elmondhatunk. Akár azoknak is, akik ezt felfogni nem képesek.
Ezért ajánlom ma Önöknek jó szívvel ezt a könyvet. Jóval gazdagabbak lesznek, ha elolvassák. És megerősödnek Olosz Ella példájától, és vigasztalást nyernek. Gratulálok Gazda Józsefnek – Olosz Ella félszárnyának, ahogyan a kötetben közölt levelében Sütő András nevezte őt – a kötet összeállításáért, a kiadónak és a nyomdának a szép munkáért.
Önöknek pedig köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Kolozsvár, 2014. június 1.
Tibori Szabó Zoltán