A fojtottságot, a zárt életek közül alig-alig kiforduló emberi érzelmeket igyekszem minél egyszerűbb eszközökkel rávinni a szőnyegekre. Az egyszerűség döbbenetét szeretném az emberekből kiváltani. (Gazdáné Olosz Ella)
Két irányból is kapu nyílik Őrá az időben: január 3-án lett volna hetvenöt esztendős és február 7-én húsz éve távozott közülünk Gazdáné Olosz Ella textilművész, ki Kovásznán vetette föl osztovátájára, s szőtte csodálatos színekbe, formákba életét. Munkáit városában Galéria őrzi, napokban a Duna Televízió sugárzott felkavaró dokumentumfilmet munkásságáról. Most közelállók, kollégák szavaival idézzük emlékét.
JAKOBOVITS MIKLÓS:
Az Ő esetében többen szerénységről, művészeti alázatról beszélnek, de talán helyesebb ezt a kifejezést művészi szeméremnek, áhítatnak nevezni, egy olyan áldott varázserőnek, mely által keze alatt a szőnyegek felszentelődnek, áhítattal telítődnek: ezért válnak munkái hitelesekké, úgy, mint az egész életét betöltő áldozatos munkája, a család szeretete, az iskolai nevelő munka, a Székelyföld, Erdély s a magyarság szenvedélyes szeretete.
Ez a szeretet, ez az ötvözőerő, mint általában a nagy művészeknél tovább tágult a nagyvilág felé, főleg az ázsiai, keleti szőnyegek irányába, melyeknek inspiráló hatását avantgárd módon európaivá, egyben magyarrá varázsolta, azzal az átfogó varázserővel, amely hasonló a bartóki, kodályi úthoz. A színek melegségén belül ott feszül a Székelyföld igazi tragikus léte, a Nagy István-i romantikus lobbanékonyság, a szélsőséges jókedv, a sorsszerű helytállás, a remény. E foltok alatt érzem feszülni a Székelyföld drámaiságát, melyet a színes foltok hordoznak, mint apró dinamitokat. Ellentétben a múlt századelő művészeinek a szemléletével, Gazdáné Olosz Ella nem formákat szétszedni, rombolni akar, nem polgárpukkasztó a szemlélete, hanem ellenkezőleg, szétrombolt lelkeinket, társadalmunkat, emberségünket, a kisebbségi létet, a humánus erőket akarja újra összeforrasztani, ötvözni színek, formák, ritmusok által.
Ez a megható munkásságában. Hisz törékeny alkatával hihetetlen kemény munkára vállalkozott, erőt ad, tenyerére vesz minket. Hozzáállásának nemes foka jelenti magát a katarzist, a lehetetlenből sugallva nekünk egy olyan életet, amit élni érdemes.
KÖLLŐ MARGIT:
Az első személyes élményem Olosz Elláról – még nekem, a falusinak is feltűnt – vidéki léte volt. Ez a hatás csak fokozódott, amikor megszólalt, jellegzetes háromszéki kiejtéssel, öltözködésében, viselkedésében nem volt semmilyen nőies máz, póz. Törékeny, céltudatos falusi tanítónő benyomását keltette. De ha beültél a kiállított munkái közé egy fél órára, és megérezted a csend, a béke, a fény és a szeretet halk feléd áramlását, akkor újjászületve, megerősödve, bizakodón, tisztán, úgymond Olosz Ella-i állapotban hagytad el a termet, és csodáltad a művészt és az embert egyaránt. Csak aki szőni mer, tudja igazán felmérni az Olosz Ella-i művet. A gályarabságnak azt a felvállalását, ami az erőltetett menetben történő szövés. Az odaadásnak azt a pszichés és fizikai állapotát, amikor érzed, hogy kettéroppan a gerinced, hogy belyukad a hátad, de nem bánod, mert csak a műre tudsz koncentrálni, amelybe bele kell sűrítened, szőnöd a lényed legjobb részét, ha azt akarod, hogy a mű színei fényei tovább vigyék a világ iránt érzett szeretetet. Ez az, ami Olosz Ellának a legtovább-menően sikerült. A művet szemlélve érted meg a sallangmentes egyéniségű asszonyt, akinek láthatóan nem a saját fizikumának díszítgetése volt központi témája, aki nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint a szeretet műben való megvalósítását, és így alkotott egyetemes értékűt, ami ugyan a sokak által lenézett osztovátán készült, de egyetemes értékű. A dolog rejtélye nem az eszközökben, s az általa alkalmazott ikat-technikában rejlik, hanem a lélekben.
OLSEFSZKYNÉ JAKABOS IMOLA:
A drámaiság árad a munkáiból. Első alkotó periódusában még megjelennek az emberalakok, amiket teljesen, szinte mértani formákban próbál beépíteni a téglalap alakú sík felületbe. Később ezek teljesen elmaradnak, és csak a képzőművészet tiszta elemeivel dolgozik. Marad a vonal, a forma, a szín, nem utolsósorban a szép arányok. Ellának egész élete művészetében kiindulópont a tiszta forrás volt, tehát a hagyomány, a népi kultúra, a népművészet, ő erről az útról indult. Mikor belép az ember az emlékházba, s meglátja Ella szép kárpitjait, habár nem alakos, tehát mondhatni absztrakt művészetről van szó, mégis a balladák drámaiságát érzi benne.
VINCZEFFY LÁSZLÓ:
Igen erős volt ő színvilágában, s a kompozíció megszerkesztésében. Elegánsan tudott formáiban elvonatkoztatni a mindennapitól, szinte elment a metafizikus filozófia felé. Utolsó időszakában inkább meditatív textíliákat alkotott. Nem törekedett a felszínes sokkoló hatásra, hanem nagyon mélyről feltörő gondolatokból építkezett. Akkorjában már engem is foglalkoztatott, hogy az erős színektől el kellene szakadni és kicsit monokromizálni a színvilágomat, s mai napig is bennem élnek Ella fantasztikus alapszín-elegyítései. Szőnyegeiből mély, keserű fájdalom sugárzott, mintha érezte volna, hogy hamar el fog menni. Mégis mindig vidám volt, feltöltődve optimizmussal, lelkesedéssel. Ő volt a család mágneses ereje. Amikor beteg lett, s meglátogattuk, borzalmas volt az oxigénes palackkal látni azt a törékeny nőt, s még akkor is dolgozott. Nem is beszélt betegségéről, hanem valami szöveget javított. Éreztem, hogy tisztában volt sorsával, éppen ezért akart dolgozni az utolsó percig. Nem vágyódott az olyan jellegű sikerre, hogy körbeünnepeljék. Egyszer kiállításon megjelent egy szép, visszafogott színű ruhában, s kiderült, hogy ő szőtte és varrta.
Van neki két szőnyege, ami nagyon különbözik a többiből. Megjelenik rajtuk a háromszög. A csend kapuja és A csend értelmezése című munkáról lenne szó, s ez a csend nekem akkor nagyon feltűnt. Mire gondolhatott ő? A csend kapuját ahogy néztem, végigfutott a hideg a hátamon, mert rádöbbentem, hogy ez a kapu kripta, melynek nyitott ajtaja van, és a kripta sötétségéből előderengnek ezek a háromszögek, amelyek koporsófedőkre emlékeztetnek. Három évre rá megszövi utolsó munkáját, az ő temetését, megjelenik a háromszögekben a koporsó, amely már le van eresztve a sírgödörbe. Én akkor döbbentem rá, hogy Ella ezzel a munkájával készült fel a halálra.
GAZDA JÓZSEF:
Főiskolai tanárai azt verték bele, hogy a textil az tulajdonképpen dekoratív művészet. Nem tudta elfogadni, hogy ő csak díszítsen. Nem díszíteni akart, hanem megfogalmazni azt a benne felhalmozódott sok-sok reakciót a világra, amelyben élnünk kellett, tehát ő a művészetet közlő, sugárzó funkcióval akarta felruházni. Nagyon-nagyon szerette, sokat adott az anyagok sokféleségére. Tulajdonképpen minden anyaggal lelki kapcsolatot próbált kötni. Sokan megkérdezték: azért szősz kukoricaháncsból vagy nádból, vagy fűzfavesszőből, mert nincs pénzetek gyapjúra? Mindig azt válaszolta, az anyagok sokfélesége és természete érdekli. Tehát egyszerre két dolgot próbált megfogni: az anyagra vonatkozóan a matériát, és általa a spirituálisat, az elvontat, a lelkit.
Én úgy érezem, hogy Ella egész művészetének legendásan szép célkitűző vajúdása, hogy kelet és nyugat, archaikus és modern, népi és gobelinszövészet, népiség és monumentalitás szintézisét akarta megteremteni. A Sípok című képe egymagában hordja a keleti, archaikus motívumokat és a nyugati gobelintechnikát, melyek összhatásukban ultramodernnek is mondhatók a népi felszedéses technikával megoldott emelt szintek révén. Ebben az egy szőnyegben megítélésem szerint benne van minden. Árpád fiunk Temesváron Tőkés mellett élte át ama napoknak minden drámáját. Minket egy ügyvéd felhívott, s mondta, ne aggódjunk a fiunkért, mert börtönben van. Nos, ez akkor szinte azt a megkönnyebbülést jelentette, hogy nem lövik le az utcán. Akkor még Ceauşescu oldalán állt a város vezetése, aztán kiengedték őket, 21-én érkezett haza, de nem mondom a történetet tovább, ebben a munkában tulajdonképpen benne van Temesvár megdicsőülése. Manapság, az ellopott forradalmak után, nem érezem ezt, de ő akkor ezt az érzést fejezte ki ebben a templombelsőre, soksípú orgonára emlékeztető kompozícióban, ahol a fény alulról tör fel, beragyogja az emberi tettek nagyságát.
Háromszék 2013. február 2., szombat, Képzőművészet