SOK MA AZ ISTEN
Sok a hamis isten, sok a hazug felelet,
mert tankokkal dekorált színpadon vigyorog
a Szeretet.
Rossz a sok isten. Rossznak is idõtlen bün, beteg,
de ha Jót akarsz látni, jer, mutatok én
Istent neked.
Nem palotában. Nincs ott már se jó, se hit sem,
de hol könnyet látsz hullni õsi Hittel, jer,
ott az Isten.
Lásd, únás kacag s én már a könnyek útját rovom,
másnak örökség az öröm, nékem örök,
a Nyomorom.
A más ruhája rendes, pompában dús, selyem,
csak nékem rongyosak ruháim és rongyos
az Istenem.
Ha más eldobja rongyként mit az idõ elver,
én felveszem, mert a rongyból több látszik ki,
ami Ember.
Ha más dúskál, én annak szemetét kotorom,
másnak mammon az isten, nékem Isten
a Nyomorom.
Lehet csábos csengése a más istenének
én nem adom el az Enyémet, én nem, én
nem cserélek.
Sok ma az isten; milliók istenét ismerem,
de igaz Isten csak egy van: s az az
én Istenem
HALKSZAVÚ FIGYELMEZTETÉS.
Dáridós népség, a Bün örvényének habja,
cicomás istentagadó had állj, netovább
ébred az Úr s rettentõt ásít éber bajjal
netovább! a pohár nem bírja: teli jajjal.
Állj, hazug vérszopóhad, kéjgõzös gyalázat,
állj és látva lásd, mint nyüzsg a nyüzsgõ nagy Elég;
a lenézett rongyrühes pária, csõcselék
nektek, - de nékem Istencsoda, mint én tevék.
Hangos szavam milliónyi síró szócsöve,
kik nem fognak nyögni többé csupán kenyérért
és porbahul majd a megunt király: a Nincsen,
de ti sem marakodtok többé rablott kincsen.
Mi nagy, mi több vagyunk és százszor hatalmasabb
s ha nem jut osztályrészül legalább jó kenyér,
ébredünk s akkor ez nem lesz csendes ébredés,
az Ár: Sorscsere s nem vér, vér nékünk már kevés,
mert a Fájás éhes és megtorlást szomjazó
a sok hiábakérés, fertozött fájdalom.
Eddig csak jó a Sír volt s megváltás a Halál,
de most öklök szorulnak, mert nincs több könny ma már.
Elfagyott közös könnyek közt a nagy türelmünk,
a sok szív: Isten világa - jaj Bünt terem.
Legyen átkos magvetõje s százszor üdvetlen
ki ennyi szívbe ennyi kiáltó kínt kever!