Kérdés, hogy a Krisztus váltságát hirdetõ gyülekezetek értékét mennyire határozza meg téves ideológiájuk ellenére az, hogy NINCS senki MÁS, aki Istenrõl igazabban vagy tisztábban beszélne?

Például egy mai szent lelkes gyülekezet nagyobb támogatást kaphat Istentõl, mint egy régebbi egyházi típusú, már csak az Istenhez megtérés, Jézus feltámadása, az Istenben való öröm nyilvánvalóbb vállalása miatt. A bûn elleni harc azonban téves vágányra van itt is terelve, a bûn fogalmának téves, Páli szemléletrendszere miatt. Nem biztos, hogy a térítés látványosságának hatásos volta azonban kiegyensúlyozná azokat a problémákat, amelyek éppen a bûn elleni harc téves vágánya miatt jelentkeznek a tagok életében, kapcsolataiban. (Elképzelhetõ, hogy pont ezek okozzák az állandó szakadást és meghasonlást a gyülekezetekben, a korábban megtértek késõbb szembefordulnak a hiányos, a bûnnel szemben ellenállóvá nem tevõ tanításokkal küszködõ gyülekezeti vezetéssel.) Odáig fajulhat például a dolog, hogy a nyilvánvaló erõszak és hazugságok helyett a nyilvánvaló szeretetet tulajdonítják az ördög termékének!

Egy ilyen gyülekezet például mélységesen elítélheti a történelmi egyházak szerepét, és saját ellenségének kiálthatja ki. Kérdés, hogy minden hibája ellenére a történelmi egyházak nem-e az Istenhez vezetõ út egy ugródeszkáját jelentenék, amely nélkül ezek a gyülekezetek sem jöhettek volna létre és amely esetben ez a méltánytalan elbírálás semmiképpen sem helyénvaló. Ugyanígy lehet persze ez a gyülekezeti forma is csupán csak egy ugródeszka valamilyen késõbb létrejövõ újabb közösséghez, amely újfent közelebb fog lépni az Isten felé, lehagyva a jelenlegi keresztény gyülekezeteket. Tekinthetnénk egyik állomásnak a másik után az Istenhez vezetõ út egymást követõ szakaszain.

A Szent Lélek érezhetõ mûködését a biblikus gyülekezetek életében tulajdonítható annak is, hogy Isten onnan is ki akarja hívni azokat, akik az Igazság követõi lennének. Megemlítendõ, hogy a Szent Lélek mûködését TUDJA korlátozni egy gyülekezet, mindazokkal a bûnök leleplezésének hiányában, amelyek a gyülekezet tagjainak és vezetõinek szellemét és életét terhelik.

A jelenlegi gyülekezetek olyan formaságait, mint szószólói imák, éneklések, kézrátételek, bemerítkezések, úrvacsorák és igemagyarázatok, felül kell bírálni. Ezek nem elegendõek sem az Istennel való közösséghez, sem a közösségi élethez, sem a szeretet gyakorlásához, sem a bûn elleni harchoz való felkészítéshez, sem az élet és az igazságok megértéséhez, ámbár szépek, vidámak, a bibliával egybehangzóak lehetnek.

Létezik az a szemlélet, amely szerint az a szeretet, hogy az embereket el kell tudnunk fogadni, de a cselekedeteiket nem. Hogyan fogadható el az ember függetlenül, sõt szemben azzal az el nem fogadással, amit viselkedésével szemben érzünk? Mi hát az ember, ha nem a "cselekvõ", a "viselkedõ" ember, aki meghatározott pillanatban, meghatározott módon cselekszik? A viselkedõ emberrel szemben vannak elfogadó vagy el nem fogadó érzéseink, nem pedig egy elvont fogalommal kapcsolatban, amit "személynek", "gyereknek", vagy "embernek" hívunk. Pedig hogy valaki egészben elutasítottnak érezze magát az fõleg attól függ, milyen GYAKRAN ütközik viselkedése elutasításba. Ha valakivel éreztetjük, hogy õt gyakrabban fogadjuk el, ennek alapvetõ kihatása abban van, hogy SZERETVE érzi magát.

A gyülekezetekben szinte kötelezõvé vált mosolyt arra a következtetésre juttatja el õket, hogy már minden megterhelt, megfáradt embert, aki nem képes mosolyogni bûnös, megtérésre szoruló embernek tekintsenek, hogy a szomorúság nem más, mint a bûn rabságának a bizonyítéka.

Több fõ dolgot kell megítélni a gyülekezetek életében, miután a nyilvánvaló erõszakos cselekedetekrõl lemondtak:

a) szándékos hazugságokat (jó szándékból, hitbõl, félrevezetések)
b) tudatlanság hazugságait (félreértések, meg nem értések, tévhitek)
c) idõt és energiát lekötõ terheket (anyagi élet gondjai)

A hívõk élete a munkahelyi és otthoni kötelezettségek teljesítése miatt nem bír eljutni arra a szintre, hogy komolyabb szellemi életet tudjanak kibontakoztatni maguknak. Sem idejük, sem energiájuk (a sok TEHER igen fárasztó!) nincs az írások mélyebb tanulmányozására, kibogozni belõlük a lényeget, kénytelenek maradnak az azzal komolyabban foglalkozó írástudók magyarázataira támaszkodni.

Ez bizonyítja a biblikus vagy paulinus kereszténység eredménytelenségét, mivel szellemi életet hirdetnek, valójában anyagi (és testi) életet kötelesek teljesíteni. Ha az írástudók valóban megértették volna a szellemi élet mibenlétét, megszervezték volna a gyülekezetük tagjainak az életét oly módon, hogy azzal könnyítsék az anyagi élet terheit annyira, hogy egy eredményesebb szellemi életet tudjanak a hívõk megélni.

Az írástudók hamissága miatt nem távozik el a teher a hívõk válláról, így a tagok olyan alacsony szellemi szinten maradnak, amely elégtelennek bizonyul az írástudók hamisságainak a felfedésére is. Hiszen ha az írástudók hamissága még az õ szellemi foglalkozásuk során sem derül ki, mi módon tudnák azt leleplezni azok a tagok, akiknek sem idejük sem energiájuk nem marad szellemi tevékenységre?

Az írástudók hamisságának eltávoztatásának további legnagyobb akadálya a BIBLIKUSSÁGBAN VALÓ HIT. Ez az ami miatt az írástudók hosszú idõk szellemi tevékenysége mellett sem bírnak hamisságaik felderítésére eljutni, ez az amit a hívõk alacsony szellemi életük miatt képtelenek felismerni.

Az IGAZSÁG bizonyításának nem ERÕN, HATALMON, vagy TEKINTÉLYEN kell alapulnia, hanem TÉNYEKEN.

Mindennap imádkoznak a hívõk erõ és hatalom birtoklásáért. Mi a biztosíték arra, hogy azonnal nem fogják azt hazugságaik érvényesítése érdekében felhasználni? (Még ha tudatlanságból, félreértésbõl vagy tévhitbõl származó hazugságról van is szó?) És még nem is beszéltünk a tekintély érvényesítésérõl, az önös érdekrõl, a jogtalan korlátozásokról, a megtérésre kényszerítésrõl, a szándékos kihasználásokról.

A keresztények azt képzelik, hogy a konfliktusok gyakorisága bûnös életünk bizonyítéka. Valójában nem a konfliktusok száma határozza meg az ember bûnösségét, hanem megoldásuk MÓDJA! A gyakori konfliktusokkal bíró életrõl inkább azt kell mondanunk, hogy MEGTERHELT, nem pedig azt, bûnös.

A problémákra és válságokra adott keresztény válasz általában kimerül abban, hogy imádkozni fognak az Isten kegyelméért. Ez tipikus helyzete annak, amikor valaki segítségnyújtás helyett áthárítja a felelõsséget másra. Egy kormány sem tehetné meg azt, hogy válsághelyzetben semmit se tegyen a megoldásért, csupán csak politizáljon róla.

Sok hívõ az imádkozástól azt az eredményt várja, hogy belerepüljön a sült galamb a szájába.

("Hiába mondjátok hiszek, hiszek, uram, uram, ha nem teszitek, amit mondok. "- mondta Jézus.)

Jézus tanítása az önmegtagadásról nem a TEST megtagadására, hanem korábbi ÉLETFORMÁNK megtagadására vonatkozik. (A "megtérés" szükségessége!)

A hamis hittételek követésének egyik elsõdleges és legfontosabb tünete a családi problémák jelentkezésében mutatkozik meg. Például a keresztény közösségek legfontosabb alapsejtje a monogám család, ennek az elvnek hamissága nyilvánvalóvá akkor válik, amikor ennek formának ALÁRENDELIK a testvériség közösségi elvét. Gondoljuk meg, hogy egy valódi közösségi életnek lehet-e alapja egy monogám család? Ha nem, akkor hamis alapokon építkeznek a keresztény gyülekezetek.

A keresztények alaposan összekeverik azokat a dolgokat, hogy Jézus a BÛNEINKET, vagy a bûneink TERHÉT hordozta-e.

A keresztények elsõ leckéje lehetne, hogy az erõszakot vagy a szelídséget választják-e. (Az erõszakosság háborúságot, a szelídség békességet teremt. A törvényesség erõszakosságot, az irgalmasság szelídséget teremt.)

Második leckének lehetne venni, hogy vajon egy hamis (képmutató) vagy õszinte életet akarnak-e élni, amelynek botrányköve a kívánságokról (többek között a szexualitásról és szerelemrõl) vallott felfogásuk.

Harmadik lecke lehetne, hogy vajon biblikus vagy szellemi életet akarnak- e élni, amelynek botrányköve a Páli levelekrõl vallott felfogásuk.

Kérdés, hogy a biblikusság a tudat milyen szintjén merül fel az egyénben, mint az isteni kinyilatkoztatás egyedüli és tökéletes formája, vagy pedig ez az érzelmi állapot valamilyen függvénye?

Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a hitet kiválóan használják a kritikai képesség megtámadására, pedig az tudna segíteni az igaz és hamis közötti különbség megállapítására. Jelen esetben teljesen le kell tenni az egyén saját megítélõ-képességének alkalmazásáról (és így fejlesztésérõl!), ezt a tevékenységet a Bibliai tanításokra hárítják át, ha pedig az nem eléggé világos, akkor az írásmagyarázók feladatává változik. (A saját megítélõ-képesség elégtelen volta indokolja a Bibliai megítéléshez való ragaszkodást! Magyarul jobban bíznak annak megítélésében, mint a sajátjukban.)

Továbbá nincs tudomásuk a Biblia belsõ ellentmondásainak a mibenlétét és bizonyítékait illetõen, Isten akaratát és az élet mélyebb ismeretét illetõen.

Hogy mégis aggodalom nélkül fenn bírják tartani ezt az állapotot, kemény ZÁRKÓZOTTSÁGGAL (életmódban és szellemi életben egyaránt) tudják elérni, amely EGYEDÜLI biztosítéka lehet annak, hogy a lehetõ legkevesebb esélyük legyen a bibliára vonatkozó tényleges igazságok kiderülésére, hogy a problémás tételek bizonyítékai szemük elé kerüljenek.

Okként szerepel az is a biblikusság mellett, hogy egy keresztény nem bízik már emberekben, hanem csak az Isten Igéjében. (Ez fel veti azt a kérdést, hogy mi szüksége akkor emberi írásmagyarázóra, aki mégiscsak kivétel volna?)

Úgy tûnik a lelkiismeret furdalás a tudati állapot függvénye, akkor kerülünk lelkiismereti válságba, ha szemünk elõtt világossá válik, hogy amit tettünk hamis, hibás vagy bûnös, ha cselekedeteink KONFLIKTUSBA kerülnek ELFOGADOTT NÉZETEINKKEL. (Ha nézeteinkkel ütközõ cselekedet megtételére kényszerülünk.)

További kérdés volna a lelkiismeret és a bûntudat közötti összefüggés kérdése.

A keresztények áthárítják a döntés és értékelés felelõsségét a Bibliára. Õk csak követõk, minden dolgaikban a Biblia tanítása az irányadó. Vissza kell dobni nekik a labdát.

Nem hiszem, hogy az Igazság Lelkével összeegyeztethetõek akkora tévedések, amekkorákat a Páli levelek tartalmaznak. Az Õ elnézését tévedéseinket illetõen ne tekintsük tévedéseinkbõl álló nézeteink igazolásának!

Szinte minden kereszténynél megkérdõjelezhetõ: valóban az igazságot keresik õk? Csodákat várnak az Istentõl, nem igazságot.

Az ószövetség tanítása szerint a halál, szenvedés, romlás és pusztulás a BÛN fizetsége, tehát a szenvedõ, beteg emberre úgy néztek, mint tegyünk fel egy gyilkosra, aki méltán szenvedi büntetését. Jézus az volt, aki bebizonyította, hogy ÁRTATLAN emberek is épp úgy részesülnek szenvedésben mint a legelvetemültebb bûnösök, ezért nem volna szabad az áldozatokra egyértelmûen ezzel a megvetéssel tekinteni. Az igazságtalanság éppen abban van, hogy azokat éri a szenvedés, akik nem méltóak rá, és azokat kerüli el, akik már régen megértek volna a halálra. Az a keresztény tanítás, hogy a halál a bûn zsoldja, ugyanezt a félreértést engedi meg, hogy aki meghal, az a saját bûnei miatt hal meg. Amikor is a halál egy gyilkosság következménye, az ugyan tényleg egy bûn következménye, de nem az ÁLDOZAT bûneinek a fizetségeként. Ugyanígy a szomorúság, amely a gyülekezetek mai felfogásában például a megtéretlenség egyik látható bizonyítékát jelenti. Amely ugyan lehet igaz éppen egy bûnbánó ember esetében, de egyáltalán nem igaz a megterhelt, megalázott vagy megbántott emberek esetében, akiknek szomorúsága a velük szemben elkövetett igazságtalanságok eredményeit bizonyíthatják, azaz éppen mások bûneit és nem az övékét.

Ahogy a polgári szemléletek megmaradtak a szocializmusban, ugyanúgy megmaradtak a megtért keresztények életében is.

Például a pünkösdisták, de több keresztény gyülekezet magasra próbálják emelni a lelki életük színvonalát, azonban ez gyülekezeti keretek között történik meg, elválasztva a hétköznapi élettõl, így állandó kudarcok kísérik.

Az egyházat elvetni a Páli filozófia elvetése nélkül nem lehet, mert különben csak egy másik egyházat hozunk létre.

Elõször valós életünkben, amit látunk, ott kellene tisztán lássunk ahhoz, hogy Istent megérthessük, akit nem látunk. Vagy elõször Istent kell megértenünk ahhoz, hogy valós életünkben tisztán tudjunk látni?

Kinek az érdeke, hogy ne ítéljétek meg a hibákat? Aki abban meg akar tartani titeket, annak érdeke az. Vajon szeretet-e az, ami nem ítéli meg a hibáinkat, hogy megmaradjunk azokban? A hibák le nem leplezése megnehezíti azok kijavítását is, továbblépve pedig megszaporodnak általuk a káros következményei is.

A kereszténység felépítménye: Krisztus feje a férfiúnak, a férfiú feje az asszonynak (Eféz.5,23.24; 1,22). E hierarchikus elv helyett próbáljuk meg elgondolni, hogy Krisztus az alapja lehet a mi szellemi és lelki életünknek, a szellemi és lelki életünk pedig alapja lehet a mi cselekedeteinknek, életformánknak.

Hogy Isten Lelke vezérelni tudjon bennünket, egy nagyon nagy fokú lelki bénaságot kell levetkõznünk. Ez a merevség fakadhat azokból a rossz elhatározásokból, amelyek véghezviteléhez (megcselekvéséhez) ragaszkodunk. Egy rossz elhatározás nem csak sorsdöntõ kérdésekben, és nagy vajúdás után születhet meg, de egy pillanatnyi ötlet eredménye is lehet. Ezek után nem csak az a feladat, hogy megállapítsuk döntésünk helytelen voltát, hanem az is, hogy felismerjük a helyes döntést. Ugyanis a helyes döntés általában nem azonos a helytelen döntés ellentétével, hanem akármi is lehet. Ha tudjuk, hogy ne vegyünk ajándékba fehér kalapot, az nem azt jelenti, hogy akkor most feketét kell vennünk, hanem hogy valami egészen mást, például egy aranytollat kellene. A hitbõl való döntés sem azt jelentené, hogy vakon kiválasztunk egy döntést (nézetet) a sok közül és hiszünk benne, hanem hogy azt a valódi megoldást akkor is elfogadjuk Istentõl, ha az éppen jelentéktelennek, semmitmondónak tûnik számunkra, és semmilyen logika vagy tapasztalat nem támasztja alá. Ehhez persze látnunk kellene, hogy Isten milyen megoldásra mutat rá. E nélkül a látás nélkül vak a hit.

A Páli levelek tanítása a kegyelemrõl és a hitrõl eltörli Jézusnak a MEGTÉRÉSRÕL szóló tanítását. A testi életrõl való átállás a lelki életre Pálnál módosítja a megtérés értelmezését azaz a bûnöktõl való szabadulás tanítását homályosítja el.

A Pál leveleiben meghirdetett testi kívánságok elleni harc eredménye a hívõk életében kialakuló mindenféle SZORONGÁS akkor, amikor valamilyen cselekedetük a testi kívánságaikkal hozható összefüggésbe. Figyelem, ez nagyon jellemzõ a keresztény emberekre!

Vajon mekkora az esélye annak, hogy a keresztények az idõ múlásával Jézus Krisztusból egyre inkább valamilyen tartalom nélküli "Szupersztárt" faragjanak? Régen Királyt csináltak belõle, késõbb körbehordozható Bálványt, ma pedig Szupersztárt.

A katonai behívók megtagadása mindaddig aktuális lehet, amíg a katonaságot nemzeti, vallási, ideológiai ellentétek szolgálatába állítják.

Nem mindegy, hogy SOK gyümölcsöt termünk, de azok pillanatok alatt megromolhatnak, vagy olyan gyümölcsöket termünk, amelyek megmaradnak. Jézus utalt is egyszer arra, hogy a keresztények körbejárják a világot, hogy egy - egy pogányt hívõvé tegyenek, de aztán szemétdombra valóvá teszik, hétszerte inkább maguknál. A szõlõvesszõ sem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a tõkén marad. Milyen gyümölcs akkor az, amelyet a tõke nevében, de a tõkérõl lemetszve hozunk?

Gondolhatjuk a tõkének az Isten Szellemét, hogyan próbálunk értelmesen élni, ha nem maradunk Õbenne?

Feladat: annak bizonyítása, hogy a Páli teóriában nincs különbség jó és gonosz kívánság között, hanem Pál magát a kívánságot utasítja el, ami szerinte minden bûn oka. A test szerinti életet kárhoztatja, lelki életet nem lehet élni a kívánságok és indulatok megfeszítése nélkül. Ha a keresztények már különbséget tesznek jó és gonosz kívánságok között, akkor az a SAJÁT szépítésük a Páli levelek elégtelen magyarázatain, önnön kívánságaiknak maguk elõtti igazolása végett. Az egész Páli tanítás megkérdõjelezendõ pusztán azért, mivel nem lát világosan a bûnök EREDETÉT illetõen, azok okát a test kívánságaiban állapítván meg a sötétség, tudatlanság és félelem teremtette korlátozások, hazugságok és szeretetlenség (elidegenedés) helyett!

Jézus Krisztus a sötétségtõl szabadít meg bennünket, amely a tudatlanság miatt van bennünk.

Különböztessük meg a sötétség cselekedeteit a világosságétól, nem pedig a test cselekedeteit a lélek cselekedeteitõl.

A kívánságok lekezelésének mindkét módját az aszkézistõl az érzékiségig csak a helyes mértékeink felismerésével lehet leküzdeni. (Ez a mérték minden pillanatban változik, függõen ösztöneinktõl és valós körülményeinktõl.) Igen fontos ebben az egészséges életvezetés.

Egyre fontosabb, hogy az életet fizikailag veszélyeztetõ bûnök mellett a szellemi életet lebéklyózó és meggyilkoló bûnökre is fényt derítsünk.

Tehát ALAPELVI problémáink a kereszténységgel annak meg nem értésén nyugszik, hogy a szeretet legfõbb ellenségének a testbõl származó kívánságokat tekintik ( Pál nyomán ), nem pedig a félreértéseket, meg nem értéseket, hazugságokat, amelyek viszont a cselekedetek megítéléséhez használt jóra és gonoszra osztályozó értékrendünkbõl, tudásunkból származnak ( nem a testünkbõl ). Ha jól gondolom a dolgok távolról sem az körül forognak, hogy van testünk, hanem az körül, hogy képesek vagyunk különbséget tenni jó és gonosz között. (Már gyerekkorunkban a mesék is erre tanítanak!) Másik meggondolandó dolog az, hogy a hazugságok és félreértések tulajdonképpen szülhetnek rossz kívánságokat, hisz sokszor az a céljuk. De ilyenkor sem a kívánságról kell lerántani a leplet, hanem az azt létrehozó megtévesztésrõl, különben a leleplezést nélkülözõen végrehajtott elfojtása egy kívánságnak egész más lesz az eredménye, mint amit szeretnénk! (Érvényesek ezek olyan helyzetben is, amikor döntéseinket vágyaink befolyásolják?)

Hogy Isten cselekedni tudjon életünkben, annak MI állítunk gátakat. Hogy szabadítson, gyógyítson, már Jézus is mondta, hogy hitetlenségünk miatt nem tudta sok esetben megtenni. De gyakorlatilag SEHOLSEM derül ki a Bibliából, hogy a hitetlenség oka nem más, mint azok a hamisságok, amelyekben viszont HISZÜNK, így végsõ soron Isten kezét már hamisságainkkal is megkötjük. Azok a dogmatikussá vált igazságok pedig, amelyeket a keresztények állandóan hangoztatnak, elégtelenek ahhoz, hogy ezeket a hamisságokat leleplezzék, így a gyülekezeti alkalmakban Isten megnyilatkozásának akadályai továbbra is fennmaradnak.

Térítenek az Istenhez, de az Úr Jézus elfogadása mellett nem történik meg a megtértek életében való hamisságok (vagy bûnök) leleplezése, így az Úr Jézus elfogadása tulajdonképpen megtéretlenül történik. A megtérés azon formája, amely külsõségek változásán, az alkoholtól meg a dohányzástól való szabadulásban és némi írástudás kialakításában jelentkezik, egyáltalán nem elégséges ahhoz, hogy a megtérteket fel készítsék az elkövetkezõ válságaik, problémáik Isten szerint való megoldására, amelyben inkább az igaz és hamis közötti különbségtételben való jártasság segítene!

Ezért alakul ki az a szokás a keresztények között, hogy a gyülekezetben igyekeznek feltöltõdni Szent Lélekkel, mert a valós életben ezt az erõt igen hamar elvesztik éppen azért, mert helyes látás hiányában képtelenek maradnak a számukra jelentkezõ problémák Isten szerint való megoldására.

Az egymásnak való segíteni tudás képessége, a szegényekhez való irgalmasság, a szellemi fejlõdés, a megalázottak pártfogolása sokkal fontosabb volna az alkoholmentességnél vagy a nem dohányzásnál, jóllehet az egészséges élet ugyancsak fontos dolog.

Pál apostol kora elõtti idõkben a fõbûn nem a testiség és kívánságok szerinti élet volt, hanem a KEVÉLYSÉG! A bûn értelme is világos volt: vérontás és igazságtalanság volt méltó a büntetésre.

Az embereket igazságtalanságra tanították, a földet pedig elárasztotta a vér és az erõszak.

A gonoszok szelleme igazságtalanságot, romlást hoz, rabolnak, gyilkolnak, pusztítanak a földön, szenvedést hoznak. Ételben nincs szükségük, nem szomjúhoznak, mert mindent megszereztek, közönséges szemek elõl elrejtõznek.

Az Ember Fia pedig királyokat és hatalmasokat fog megszégyeníteni az õ székeikben, az erõszakosokat az õ hatalmukban meg fogja alázni, és a hatalom köteleit meg fogja oldani, és a vétkesek fogait össze fogja morzsolni.

Ezek a hatalmasok azok, akik kezüket a legmagasabbra emelik fel, de a földet megtapossák, tetteik pedig nem egyebek nyilvános igazságtalanságnál, hatalmuk csak gazdagságukon nyugszik és nem hisznek másban, csak azokban az istenekben, amiket kezükkel meg tudnak fogni (pénz, bankjegy, csekkszámla és revolver).

Istenben lakik pedig a Bölcsesség szelleme, a Tudás és az Erõ szelleme. Az õ színe elõtt semmiféle igazságtalanság nem állhat meg.

És az volt a folttalan Õelõtte, akiben a szeretet és az igazság lakozott.

Pál apostol elõtti idõkben ezek voltak a tanítások magvai, nem pedig a test és lélek konfliktusa!!!

A filozofálás elvetését Krisztus nevében a keresztények arra használják fel, hogy az igazságkeresés folyamatát utasítsák el.

Nem kell hogy szószékrõl kiadott vezényszavakkal bizonyítsák a Szent Lélek jelenlétét, mivel azt mindenki teljesíti. Felállítják a tömeget, leültetik, kezüket tetetik fel velük, kézen fogatják egymást, és annak a látszatát igyekeznek kelteni, hogy mindent a Szent Lélek rendez, holott minden mikrofonos vezényszóra történik. Ha a Szent Lélek állítja fel a tömeget, minek akkor a vezényszó?

Jézus Krisztusba vetett hitre térítenek, de hiányzik az életünk megújításához, átalakításához szükséges tanítás. Miután mindenki elfogadta Jézust megváltójának megmarad ugyanabban az életformában amelyben az elõtt volt. Bûnök letételérõl nem csak szó nincs, de maga a bûn megítélése is tévedéseken (érzékiség megítélése erõszakosság helyett, filozofálások elvetése a tudatlanság helyett, hatalom szeretete van az igazság szeretete helyett, vakhit borzalmas mennyiségben) alapszik. Bûnök megítélése nélkül pedig lehetetlen a felszabadult élet megvalósítása. A bûnbocsánat nem azt jelenti, hogy most már kárhoztatás nélkül csináljuk tovább hamisságainkat és gonoszságainkat, hanem kutatnunk kellene életünk valódi lerendezésének a módját Isten elõtt.

Minden megtért a szívét és életét adja Jézusnak, de lehetetlen azt lerendezni, mivel hiányzik az Isten szerinti átalakításhoz szükséges tanítás. Ezekbõl az alkalmakból lehetetlen megtanulni különbséget tenni igaz és hamis között, mivel szó sincs róla, helyette az igazságról egy bálványt faragnak Jézus személyében és a Bibliai igékben.

Gyógyításért könyörögnek, de nem leplezik le a betegségek gyökereit az ember életében, hogy megtérhessen belõle és meggyógyulhasson. EZÉRT nincs gyógyulás, EZÉRT hiányzik a szabadulás. Elfogadtatják Jézus Krisztust Úrnak és Megváltónak, de nem leplezik le a bûneiket, hogy megtérhessenek és megszabadulhassanak belõle.

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Milyen bûnöket kellene megítélni? Gyûlölködés, kevélység (megvetés és gúny származik belõle!), erõszakosság, gyilkosság, utálatosság, féltékenység, irigység, gyávaság (menekülés és alkalmazkodás származik belõle), butítás, megtévesztések és félrevezetések, hazugságok, lopások.

Külön problémákként kellene foglalkoznunk a következõkkel: tudatlanság, elidegenedés, önzés (én-központúság), kihasználás, szexuális eltévelyedések és ferdeségek, egyéb lelki és testi betegségek, neurózisok, tudatzavarok, a sötétség minden formájával.

Anyagi gondok, megélhetési problémák, lakás, öltözködés, ellátás nehézségei, álláskeresés, mindezen terhek összessége zárnák a sort.

A most élõ emberek életében nem annyira a gonoszságot látjuk, hanem a HAMISSÁGOT és a ROMLOTTSÁGOT. Nem gyilkossággal, erõszakossággal, véres kegyetlenséggel találkozunk legtöbbûknél, persze akinél ezek megvannak, azoknál ezt is meg kell ítélni; hanem mélységes romlottsággal, ! eltévelyedettséggel: szellemileg, lelkileg, fizikailag. EZÉRT volna nagy ! jelentõsége a szellemi KORLÁTOZÁSOKRÓL, lelki TORZULÁSOKRÓL, szellemi sivárságról, elidegenedésrõl, lelki bénaságról, szellemi tompaságról, balgaságról, félelemrõl, kevélységrõl szóló tanításoknak!

Megromlottak, utálatosakká (szerethetetlenné) lettek, elhajlottak, nincs aki megértse az Istent, haszontalanná és gyümölcstelenné lettek. Útjaikon keserûség, nyomorúság, erõtlenség és betegség.

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Mindezeknek enyhébb vagy erõsebb formáit megtaláljuk otthon vagy munkahelyünkön, amiért is volna rengeteg tenni és intenivalónk, mégsem fogalmazódik meg semmilyen szervezés a gyülekezeti alkalmakon ezek leküzdésére.

Ne a Buddhát és Mohamedet ítéljék nyilvánosan szélhámosnak, akik már régen meghaltak, hanem azok szélhámosságát leplezzék le, akik jelen vannak, és élnek. (Külön dolog, hogy olyan embereket ítélnek el, akik ugyanúgy igyekeztek a jóra és az igazságra, mint Mózes vagy Ábrahám, holott egyformán nem juthattak el az Igazság megismerésére.)

Hogy akarunk a világossággal egyesülni, ha mindenáron õrizgetjük magunkban a sötétséget? ("Aki a hamisságot cselekszi, nem megy a világosságra, hogy cselekedetei fel ne fedeztessenek.") Kényszerrel is vihetünk valamit világosságra, például amikor leleplezzük akarata ellenére valakinek a bûneit. Azonban Isten adott egy utat, amelyen önként megy az egyén a világosságra, és maga fedi fel a saját bûneit, (a bûnvallás egyik jelentõsége lehetne:) hogy az általa elrontott dolgokat még ki lehessen javítani.

A bûnvallást vonatkoztassuk a tényleges súlyos törvénysértésekre. Azonban a finomabb sértések, a hétköznapi apróbb bosszantások, dühítõ hamisságaink elkövetése már nem tartozik a bûnelkövetések listájához, a törvény sem bünteti. Mivel azonban velük ugyanúgy számot kell vetnünk, mint a bûneinkkel, szükségünk van egy ugyanolyan eljárásra, mint a bûnök esetében a bûnvallás, vagyis valljuk meg hibáinkat is, negatívumainkat is egymásnak, hogy reálisabb alapokon jobb építkezést végezhessünk, mint ingoványos talajon.

A hibáink, negatívumaink megvallása kitûnõ hatással van gátlásaink levetkõzésére is, amikor gátlásaink fõként abból a szorongásból származnak, amelyet hamisságaink leleplezésétõl való félelem okoz.

Valaki szelídsége éppúgy tükrözheti meghunyászkodó gyávaságát, mint a vadság a test erejébe vetett kevély bizalmat. Ezért az igazi szelídség az erõs irgalmassága.

Ezt bizonyítandóan ruházz fel egy "szelídet" erõvel és hatalommal, azonnal büntetni és pusztítani kezd, hogy bizonyítson mindazokkal szemben, akik korábban õt félelemben tartották.

A kívánságellenes tanítók nem veszik figyelembe azt, hogy a jóllakott embernek nincsen csak kívánsága. Nem csodálkozhatunk, ha szegény, örökösen kielégítetlen és rosszul táplált híveink néha napján megkívánnak egy valamire való jobb falatot is, és legyen ez szexuális értelemben is. Sajnos számolnunk kell azzal a fogalommal, hogy "szexuális nyomor", és hogy ennek valódi megteremtésében nagyon sokat játszanak közre pont a keresztény tanítások. Nem nevezhetem másképp azt a szorgalmas keresztény munkát, amit a szexuális élet korlátozásáért tesznek, mint a fiatalok szexuális kiéheztetése. Azok a torzult szenvedélyek vajon nem a kívánságok ilyen elnyomásának a kibúvói, mint a homoszexualitás, a szadizmus, a kábítószerezés, az alkoholizmus?

Mindaddig a szenvedélyek torz kiéléseivel kell találkoznunk, amíg a társadalom nem nyújt lehetõséget azok valódi kiélésére, mert a szenvedélyeket már önmagában is bûnösnek tartja.

A keresztények tévedése abban áll, hogy nem látják, az emberek neurotikus zavaraiból származó problémák sokkal súlyosabbak, mint a szenvedélyek rabságaiból származóak.

a) a szenvedélybeli rabság is származhat neurotikus zavarból
b) ha a neurotikus zavarok egyértelmûen téves nézeteink termékei, akkor az igaz tanítás egyenlõ a gyógyítással

A keresztény házasságokban is ott van a neurózis és a kudarc, még ha nem is ismerik be sem egymás elõtt, sem a gyülekezet elõtt. Nem bizonyíték a házasság szentségére az sem, hogy már húsz éve együtt vannak a hívõ házasok, hiszen a neurózisok és kudarcok éppúgy megnyilvánulnak az õ boldogtalan életükben, mint a hitetlenekében, a pogányokéban. Hogy vallásuk nem engedi válni õket, ez csupán neurózisuk konverzálását nem pedig megoldását eredményezheti.

Vajon létezik-e keresztény ágazat, amely nem veszi a Bibliát Istentõl ihletettnek, ezért minden betûjében igaznak? Olyan ágazat, amelyik bírálná egyes fejezeteit? (Különös tekintettel a Páli levelekre. Megjegyzendõ, hogy attól nem válik egy keresztény tanítás igazzá, mert bírálni merészeli a Biblia egyes fejezeteit. Gyakorlatilag ilyenkor tud igazán elrugaszkodni a dolog olyan nézetek felé is, amelyek nincsenek a Bibliában de velejéig romlottak és mellõzik az igazság ismeretét. Hiszen mi marad BIZONYÍTÉKUL arra, hogy az a nézet az Istentõl származik?)

Az emberek rosszul viselkednek, mert gyarlóak és nem tudják elsajátítani a helyes viselkedést, mert tudatlanok és alkalmuk sem volt elsajátítani a hibátlan viselkedést, mert fel vannak dúlva és zaklatott állapotban (neurózisok) nem tudják hasznosítani a tanultakat.

Mindig a cselekedeteket ítéljük meg, akár jó, akár rossz legyen az. Nincsenek Jó vagy Rossz emberek, csak emberek vannak, akik jól vagy rosszul cselekszenek. Ezért ha rossz képet alkotunk valakirõl, másikról vagy magunkról téves módon tesszük, ezért neurotikus hatásokat váltunk ki. (Önbecsülés, rágalmazás, önvád, magasztalás és megalázás jelentõsége.) Ezen a módon elválasztjuk a személyiséget a cselekedeteitõl, mintha NEM VOLNA összefüggés a kettõ között. (A neurotikus hatásokat a cselekedetek alapjáról kikövetkeztetett TÉVES ítéletünk egy személyiségrõl és összetevõirõl, okozza. Amiképpen téves rémképeket alakíthatunk magunkról, akképpen alkothatunk téves isteneket is magunkból.)

Ezzel szemben Jézus azt mondja, gyümölcseirõl ismerjük meg a fát, jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Vagyis nincs cselekvés cselekvõ nélkül, akit felelõssé ne tehetnénk a cselekedetei miatt.

Sõt azt is mondja, hogy az ember cselekedetei az õ szívébõl, tehát a legbelsejébõl származnak, tehát egyáltalán nem volna szabad az embertõl elválasztani a cselekedeteit.

A keresztények szakadásainak az alapja, hogy az ideológiai különbségeket korlátként vetik a szeretet kifejezõdései elé.

Lássuk meg a különbséget abban, hogy maguk a vágyakat tekintjük bûnnek, vagy hogy a vágyak segítségével megtévesztünk másokat, és a megtévesztést tekintjük bûnnek.

Hogy valakit az anyagi élvezetek ne tévesszenek meg, azért nem az anyagi élvezetekrõl kell lemondania, hanem fel kell tudnia ismernie az események mögött az élvezetek valódi szerepét.

Az áldozatok egyik jelentõsége lehet az, hogy azt képzelik, a rituálé elvégzése majd teljesíteni fogja az ÁLDOZÓ KÍVÁNSÁGÁT.

Vajon mennyi eredete van a Páli tanításoknak a keleti misztikákban (Bhagavad Gita, Dhammo, Buddhizmus, Védák, stb.)? Hiszen szinte senki más nem foglalkozik annyira a test és lélek szétválasztásával, a vágyak legyõzésével, az anyagi világ megvetésével és romlottságával, az anyagi világ látszati, nem valóságos voltával (Maya). A keleti misztikák célja a lélek felszabadítása az anyagi testi felfogás világából.

Az elmélettel párhuzamos gyakorlat mind Pálnál, mind a keleti misztikában nem más mint a testi, az érzék-kielégítés utáni vágyaknak nem szabad megnyilatkoznia az ember gyümölcsözõ cselekedeteiben.

A Bhagavad Gita is épp úgy megveti az érzéki embereket, mint Pál, ostobáknak tartja azokat, akik arra törekszenek miképpen tudnak érzéki életet élni mind a földön, mind halál után a "felsõbb bolygókon".

A bölcsesség mindkettõnél elérhetetlen az olyan személyek számára, akiket az anyagi, érzéki gyönyörök érdekelnek, vagy akiket az ilyen ideiglenes (Pálnál múlandó) dolgok megtévesztettek. A Bhagavad Gita szerint az ilyenek arra vannak ítélve, hogy az anyagi energia uralkodjék felettük. (Gal.4,3: "mikor kiskorúak valánk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként" - ez nem más mint célzás az anyagi világ erõinek az uralmára. Holott sokkal inkább meghatározóbb, hogy emberek és emberi törvények uralma alá vagyunk vetve szinte az egész világon szolgaként, állampolgárként.)

A keresztények talán fellépnek a fizikai erõszak és a háborúk ellen, ugyanakkor teljes mértékben figyelmen kívül tudják hagyni a lelki sértéseket, az érzelmi problémákat. Szinte soha nem hallani a tanításokban, hogy az "érzelmi sértést" felsorolnák a bûnök között, holott jelentõsége legalább akkora , mint amikor behúznak valakinek egy jókorát. (Le vannak ragadva a tízparancsolatban megfogalmazott bûnöknél, holott korántsem csak azok a bûnök léteznek, és napjaink polgári életében korántsem a lopás, és gyilkosság tartozik a legáltalánosabban elkövetett bûnök közé.)

Az egyház a szeretet közösségébõl törvényes testületet, a szabad szövetségbõl hierarchikus gépezetet csinált. Megragadott minden eszközt annak biztosítására, hogy a Jézus körüli rejtélyek HOMÁLYBAN maradjanak, és hogy minden Krisztusra irányuló racionális vizsgálat kudarcot valljon.

A keletiek úgy tartják, hogy a kereszténység nem más, mint tökéletlen buddhizmus. Ashoka király idejében sok buddhista misszionárius látogatta meg KisÁzsiát (!), Szíriát és Alexandriát, így nem csoda, ha hatásuk a kereszténységre is rányomta a bélyegét. (Nemde inkább a buddhizmusra hasonlít Pál ideológiája mint Jézus tanításaira?)

A BIBLIKUSSÁG, amely a legtöbb keresztény gyülekezetet jellemzi, a Páli kereszténység (paulinizmus) továbbélését eredményezi. A krisztusi tanítványság kialakulása elé ezzel nehéz akadályokat állít. Ha a Szent Lélek mûködik ezekben a gyülekezetekben, akkor Jézus feltámadásáról és a megtérés (Istennek való átadott élet) szükségességérõl tesz bizonyságot, nem a Biblikusság elfogadtatásáról.

A bûnbocsánat és a Szent Lélekkel való betöltekezés hirdetése egy keresztény gyülekezetben lehet akkora igazság, amely mellett eltörpülnek a Bibliáról és keresztény életrõl való téves nézeteikbõl eredõ hibák.

Egyszer fel kellene teljesen mérni, hogy a biblikusságból eredõ kötöttségeknek milyen szellemi, lelki vagy életbeli kárai vannak. Úgy tûnik, ezek ellenére mûködik a Szent Lélek egy olyan gyülekezetben, ahol a biblikusság szigorú követelmény, mintha eltekintene ettõl a Szent Lélek azért, hogy a Szent Lélekkel való betöltekezés egyáltalán hirdetve legyen. (Rajtuk kívül talán hirdeti ezt még más valaki? Mert az egyház már régen nem.)

Szinte minden evangélizáció emlegeti a házasságtörés bûnét, de soha nem esik szó a nõk elnyomásáról, kihasználásáról, rabszolgákhoz hasonlítható sorsáról. Vagy a házasságon belüli erõszakosságokról, zsarnokoskodásról, félrevezetésekrõl, kiszolgáltatottságról, minden olyan valódi bûnökrõl, amelyek a legtöbb esetben a házasságtörésekhez vezetnek!

Sok szó esik a dohányzás, alkoholizmus és kábítószerezés dolgairól, mint amik a bûn iszonytató mélységeinek a megtestesítései. Jóllehet, amíg ezek a dolgok PÉNZBE kerülnek, juthat bárki is nyomorra, ha minden pénzét ezekbe öli és a nyomor pedig sokkal inkább kényszerít a valódi bûnre, mint az élvezetek kielégítése. Ezek a dolgok, ha pénzbe nem kerülnének azonnal bebizonyítanák, hogy csupán élvezõik testi egészségét, fizikai állapotát hivatottak megrontani, és nem arra, hogy bárkit bûnök elkövetésére vegyen rá.

A Pál leveleibõl eredõ Megváltás Tanítás tulajdonképpen kiheréli az Evangélium lényegét. Mi történik tulajdonképpen? A bûntõl való szabadulás Pál felfogása szerint megtörténik akkor, amikor az ember meggyõzõdéssel elfogadja Jézus Krisztus kereszthalálának bûntõl megváltó szerepét. Két dolog semmisül meg az evangéliumból, ezzel a szemlélettel:

1.) Jézus tanításában a bûntõl való szabadulás nem az õ halálához kötõdik, hanem az igazság megismeréséhez, sõt szorosabban az õ beszédeihez, ugyanis azok akik megmaradnak az õ beszédeiben, az õ tanítványai lesznek, és így megismerik az igazságot. Pál elmélete azonban teljesen feleslegessé teszi a Jézus beszédeinek megtartását, hiszen elegendõ Jézus Krisztus halálának váltságtényét elfogadni, hit által azonnal megigazul az ember. Vagyis hiábavalóvá lett az evangélium egyik legfontosabb mondanivalója.

2.) Állandóan elmosódik a különbség a BÛNTÕL való megszabadulás és az elkövetett bûneink TERHÉTÕL (büntetés, következmények) való megszabadulás között. Az evangélium szerint a bûntõl való szabadulásra az igazság megismerése vezet, a bûn terhétõl pedig a bûneink bocsánata szabadít meg. A Megváltástan szerint csupán bûneinktõl való szabadulásra van szükség, amely egyszer megvalósul a Jézus Krisztus kereszthalála által, másodszor pedig a test cselekedeteinek megöldökölése által. Eltöröltetik tehát az evangélium második legfontosabb mondanivalója, a bûnbocsánat, amely pontosan bûneink terhére vonatkozik. Büntetéseink az evangélium szerint szintén nem Krisztus halálával, sem az önsanyargató magatartással töröltetnek el, hanem a mennyei Atyánk BOCSÁNATÁVAL. Krisztus még a bûnbocsánat feltételeit is elárulja, amely közel sem az õ halálának megváltó erejének elfogadása, hanem a mi saját irgalmasságunk, amelyben képesek vagyunk magunk is megbocsátani az ellenünk vétkezõknek.

Lássuk meg tehát, hogy Pál Megváltás Tana két helyen is támadja az evangéliumot, egyik az igazság megismerésének, másik a mennyei Atyánk megbocsátásának a jelentõsége.

Korábban már emlegettem, mi lehetett a megváltás valódi szerepe, amit a Páli tanítások alaposan félreértelmeztek: a Mózes törvényeinek uralmából való megszabadítás, Izraelen elkezdve. Ám valójában az egész világot szabadította meg a Mózes törvényein keresztül mûködõ átkok és áldások súlyos rendszerétõl.

A Test kívánságai elleni harc helyett a Sötétség leküzdése elménkben és szívünkben.

Türelem a kulcsa a megismerésnek és megértésnek (például megbeszélésen, vitában), ezen keresztül a pontos cselekvésnek. Hamar beszédben sok a tévedés.

Gürcölés vagy az élvezetek hajszolása helyett az igazság keresése és a szeretet szerinti cselekvés. A szeretet szerinti cselekvés nem létezik a MÁSIK MEGÉRTÉSÉNEK a SZÁNDÉKA nélkül.

A Szent Lélek legnagyobb akadályait a biblikus keresztények állítják fel és nem a bûnözõk. Az új életre megtért bûnözõket a biblia betûi által veszejtik el. A Páli ideológia kényelmesebb életet ígér, mint a lélek vezetése szerinti élet, ebben van egyik csábító ereje. Legtöbbször a testi kívánságainkról való lemondás sokkal könnyebb, mint emberek megvetésének és megalázó lépéseinek a vállalása.

Próbáljuk meg összemérni azt a két hatást mondjuk egy szellemileg közönséges színvonalon gondolkodó ember felfogásában, amelyek õt egymással két ellentétes irányban igyekeznek terelni. Az egyik nagy tudással kitervelt és okosan érvelõ elméletek által igazolt irány, a másik pedig az Isten Lelkének vezetésével mutatott irány, amely talán még érthetetlennek is tûnhet bárki számára is az elsõ pillanatra.

Mondom a probléma itt különösen az, hogy az eltérítõ irány nem a nyilvánvaló bûnök és gonoszságok felé mutat, hanem egyszerûen csak valahova máshová, mint amit az Isten tanácsolna. Egy értelmes, építõ és racionális utat igyekszik mutatni az okos (például a jólét és bõség eléréséhez), de mégis másikat, mint amit az Isten tanácsolna. Itt lehetne nagy jelentõsége a hitnek, amikor még Isten tanácsáról, vezetésérõl még BIZONYÍTHATATLAN annak valóban jobb, eredményesebb, életképesebb volta, nem pedig olyan elferdített hitvallásokban amit a Páli dogmák alapoztak meg.

A "hinni valamiben" értelme a keresztényeknél az, hogy valamit nagyon kell akarni, szemben azzal, hogy bízni valakinek az ígéreteiben.

A buta és az okos között lényeges az a különbség, hogy a buta képtelen bebizonyítani cselekedeteinek a helyességét, képtelen meggyõzni bárkit is az általa mutatott irány pozitívumairól. (Nem tudja megmondani miért csinálja, miért tartja jobbnak, talán ösztönösen jön, talán jobbnak érzi, képtelen megfogalmazni magyarázatait, mégis kiderülhet a végén, hogy neki volt igaza.)

Az okos és a buta közötti kapcsolatban éppen a HIT lehetne az, ami a butát nagy léptekkel elõbbre vihetné. De éppen a HIT segítségével tudják õt ki is használni, és igazi katasztrófa helyzet alakul ki akkor, amikor a csalódások már elrontották egy butának a hitét.

Legtöbbször elfelejtjük a "HIT" jegyében, hogy valamiben hinni azt jelenti: az ellenkezõjében elkezdünk "nem hinni". Végül is minek az alapján döntjük el, hogy ebben hiszünk, abban pedig nem? Valójában amikor elkezdjük a "HITET" hangsúlyozni, vele párhuzamosan elkezdjük a "HITETLENSÉGET" is hangsúlyozni, megteremteni.

Ha elkezd valaki hinni Istenben, azonnal beszélni és parancsolni akar helyette. Különösen, ha elöljáró válik belõle.

A csábítás gonoszsága végül is az egyszerû emberek számára is könnyen ! megvilágítható. Ha vágyaink eléréséhez legkézenfekvõbb útnak az erõszak alkalmazása látszik, egész pontosan gonosz kívánságnak, vagy bûnös csábításnak lehet nevezni. A bûn tehát nem a testiségben, hanem a bûnös eszközök felhasználásában látható meg. Persze nem tartozik ide a felszabadulásért, az elnyomás és rabszolgaság leküzdésére folytatott harcban végzett erõszakos cselekedetek, azok más megítélés alá tartoznak.

Ha azonban Pál elmélete szerint kezeljük a kívánságot, az akkor is bûnösnek minõsül, amikor keletkezik. A bûn legyõzésére tett kísérleteink ezért a testünk elleni harcokban merülnek ki, és mivel az erõszakosság ellen nem fordulunk, sokszor a legkülönfélébb formáiban még pártját is fogjuk (rendõrség, katonaság, hõsök elismerése és támogatása).

A televízió naponként kínálja azoknak a hõsöknek az ideáit fogyasztásra, akik az erõszak segítségével tudják bármilyen jellegû és mértékû problémáikat megoldani. Vajon mi ki tudunk találni ugyanazoknak a problémák orvoslására erõszakmentes eszközöket is?

Ez egy komoly feladat lehetne a kereszténység számára, de a Páli elmélet követése erre teljesen alkalmatlanná teszi õket.

Az Isten KEGYELMÉT a kereszténység többnyire arra használja fel, hogy tévelygéseit a megtérése után továbbra GONDATLANUL ûzhesse. A legtöbb keresztény büszke arra az útra amelyen jár, pedig az nem más mint a tévelygés valamelyik biztos útja. Ugyanazt az utat sokszor maga is bírálja, ha más vallású ember követi, de saját magát mentesíti a felelõsség alól, mert Isten kegyelmét arra használja fel, nem pedig arra, hogy útján valóban és eredményesen változtasson.

A legfontosabb tétel, hogy a gonoszság nem a testben vagy vágyainkban van, mint ahogy Pál apostol feltételezi, hanem szívünkben és elménkben. Ugyanazt a testet hajthatjuk jó vagy gonosz cselekedetekre, jó vagy gonosz gondolatainktól függõen. Éppen ezért ha reinkarnációk során még százszor testet is cserélnénk, a különbözõ testeket ugyanarra a gonoszságra hajtanánk, mert szívünkben és elménkben nem változtunk meg. Igazi változás tehát csakis szívbõl történõ változásból származhat, nem pedig a testünk sanyargatásából.