Ha a misztikus erõkkel bírás azért bûn, mert a médium nem áll azon a tudati fejlettségen, hogy helyesen tudja használni azt, akkor jogtalan használatot kell a bûnnek tekintenünk. Ezt két dolog is indokolhatja, egyik, hogy a médiumnak el kell veszítenie minél nagyobb mértékben a tudatát, hiszen tudatos szinten egész biztos képtelen volna helyesen alkalmazni, kettõ, valaki olyan TUDATOS illetõnek kell a kezébe adnia magát, aki viszont tudja ezeket az erõket - a médiumon keresztül - valamilyen - jó vagy gonosz - célból használni. A hiba különösen abban rejlik, hogy mi módon ítéli meg a médium, hogy az a misztikus erõ amit mûködtetni kíván jó vagy gonosz érdekeket fog szolgálni, ha maga tudatilag alkalmatlan annak használatára, például azért, mert egyébként sem jártas a jó és gonosz közötti különbségtételben?

Krisnát, Buddhát, Mohamedet, Mózest tekintve törvényhozó vallásalapítók voltak? És Jézus pedig az, aki a törvény alóli felszabadulást egyedül meghirdette? Vajon ha ez minden vallási törvényre vonatkozna, akkor miért nem említette a zsidókon kívüli vallásokat is, sõt miért mondta, hogy Õ nem küldetett, csupán az Izrael elveszett juhaihoz? Jézus volt az utolsó nagy vallásalapító idõrendben is? Ami indokolná az összes törvényt hirdetõ vallás eltörlését ugyanúgy mint a zsidókét? Vajon mindegyik törvényadó vallásalapító éppúgy az Isten küldötte volt, mint Mózes? Hogyan beszélhetünk az egész világ bûneinek a megváltásáról, ha csak a zsidók törvényeit vesszük figyelembe?

Krisna szerint csak a Tudás és az odaadó Istenszeretet segítségével szabadulhatunk meg a Maya (illúzió) karmaiból. Az embernek pedig követnie kell a vallásos élet szabályait és utasításait, hogy felemelkedhessen a tudás szintjére, és megszabaduljon az anyag rabszolgaságából. (Eszköz inkább a tudás, mint a felebaráti szeretet.)

Jézus nem az anyag, hanem a SÖTÉTSÉG, bûn és hamisság rabságából szabadítja fel követõit. (Nagyon lényeges különbség! Szinte az egyetlen, aki nem a ceremóniákat, vagy a testtel való értelmetlen harcot, vagy az anyagtól való felszabadulást tûzi ki célul, mint a legtöbb vallás, hanem a szeretetet, a bûntõl való megtisztulást, az igazság keresését. Továbbá a bûnök gyökerében nem a vágyakat, vagy az anyagot látja, hanem a hazugságot, az elmét és szívet is elborító sötétséget!)

Vajon melyik rosszabb: megtéretlen bûneink miatt örökre elkárhozni, vagy egy javulásra alkalmas következõ földi életben újjászületni?

Sem a jóga légzéstechnika, sem az akupunktúra, sem a vegetáriánus életmód nem tisztíthatja meg szívünket gonosz gondolataink és hamis nézeteink fogságából. Ezt jelenti Jézusnak az a mondása, hogy az igazság megismerése az ami szabaddá teszi valósággal a szívünket és eszünket, valósággal megtisztít bennünket. Egy jóga technikát és vegetáriánus életmódot folytató kegyetlen diktátor csupán csak tovább él egészségesen annál a diktátornál, aki elhízott a mindennapok kövér lakomáitól és italozásaitól, de nem lesz senki sem pusztán a jógától és gyümölcsevéstõl irgalmasabb.

Senki sem válik gengszterré, ha nem érzi a "láthatatlan befolyásolást", hogy gengszter legyen. (Ez szerint egy bûnös sem felelõs a cselekedeteiért, hiszen "parancsra" cselekedett?)

Maga az a tény, hogy azt gondoljuk, hogy az életnél és szellemnél sokkal egyszerûbb programozott komputer nem jöhet létre véletlenül sok millió év távlatából sem mûködõképesen, BIZONYÍTÉK arra, hogy maga az élet SEMMIKÉPPEN nem jöhetett létre magától, vagy véletlen fejlõdések eredményeképp.

Ha a hit szerinti élet például az erõszakossággal szemben merülne fel mint cselekvési lehetõség (alternatíva), rögtön értelme lehetne például annak a mondásnak, hogy az igaz az õ hite által él. Történetesen problémájának a megoldásához nem használ erõszakot, mert nem bízik annak problémákat megoldó szerepében, sokkal inkább Isten bölcsességében reménykedik, akinek tanácsaiban bízva bármilyen kérdésre sokkal helyesebb választ kaphat, mint amilyet az erõszak segítségével vívhatott volna ki.

Azt gondolom, hogy ezzel még sincs jól definiálva a hit (bár jobban érthetõvé válik az a mondás, hogy az igaz az õ hite által él), mert már itt is több funkcióval (elmélettel) ruházódik fel, mint amivel valójában annak rendelkeznie kellene. Egyszerûen fogalmazva hit alatt egy bizalmat érzünk valaki iránt, akinek tanácsait elfogadjuk. Hogy miért fogadjuk el? Szerintem ez már nem tartozik egyáltalán a definícióhoz, legyen az ok akár az, hogy szeretjük az illetõt, akár az hogy értelmesnek találjuk, akár az, hogy környezetünk tekintélyének látjuk. Ilyen módon Pál megfogalmazása, hogy a hit a nem látott dolgokról való meggyõzõdés, nem állja meg a helyét, hiszen éppen akkor merül fel a hit kérdése, amikor NEM vagyunk valamirõl meggyõzõdve, legyen az akár látható, akár láthatatlan. Bármely dolog, ami bebizonyosodik elõttünk, személyes tapasztalataink, vagy megértésünk segítségével (azaz meggyõzõdünk igazságáról), azonnal átalakul hitbõl tudássá, a meggyõzõdés pillanatától kezdve már nem hisszük, hanem tudjuk valamirõl, hogy igaz.

Bármilyen hit vak lehet mind addig, amíg el nem végezzük ellenõrzését, azaz ki nem próbáljuk. Ily módon egy-egy hitnek jól leírható útja van, ami elfogadásától terjed a kipróbálásáig (hogy lehet kipróbálni a világ teremtettségében való hitet?). Éppen az olyan hitek miatt, amelyek személyesen (egy ideig vagy egész életre szólóan) ellenõrizhetetlen és kipróbálhatatlan állításokra vonatkoznak, szükségét látom megkülönböztetni a személyesen ellenõrizhetõ állításoktól. Ugyanis a személyesen ellenõrizhetetlen dolgokban való hitre hivatkozva nem volna szabad felelõsségteljes döntéseket alkotni.

Valaminek a bizonyítása nem vonatkozik annak feltétlenül szemmel láthatóságára. Bizonyíthatóak számunkra ugyanis a szemmel nem láthatóan létezõ dolgok is, mint például a meleg, a gravitáció, az érzelmek, a kívánság vagy a fájdalom, mivel mindezeket képesek vagyunk megtapasztalni és megérteni, tulajdonképpen valóságukról meggyõzõdni. Ezért megtapasztalhatjuk barátaink vagy Isten szeretetét is, amely azonban éppen a meggyõzõdés hiányában követeli meg hitet, de a meggyõzõdésünk után egyértelmûen tudjuk, hogy szeret õ vagy nem szeret. Még ha félreértettük is, akkor is tudni véljük ezt, nem pedig hinni.

Pál formulája ezért téves meghatározása a hit fogalmának, a nem látott dolgokról való meggyõzõdés tétele éppúgy vonatkozik például az atomfizikára, mint arra, hogy Jónás három napig volt a cethal gyomrában, holott az egyik tudomány, a másik pedig egy történet. Pedig Jónás történetére csupán az igaz, hogy nem láttuk, az pedig NEM, hogy MEGGYÕZÕDTÜNK volna megtörténtségrõl, hiszen nem voltunk vele együtt a cethal gyomrába, sem a parton állva nem láttuk, mikor kivetette a szárazra, sõt róla készült dokumentfilmet sem láttunk. Pontosan AZÉRT tartozik a HIT területére Jónás története, mivel NEM gyõzõdtünk meg a megtörténtérõl, nem pedig azért, mert meggyõzõdtünk. A Páli megfogalmazás tehát inkább illik a tudomány keretei közé, mint a hitébe, hiszen például az elõbb említett atomfizikában beszélhetünk olyan nem látható dolgokról és folyamatokról, amelyek létérõl hosszas kísérletezések és kutatások után MEGGYÕZÕDTÜNK, azaz semmiképpen sem hisszük, vagy véljük.

Jézus tanította, hogy nincs semmi az emberen kívül való, ami megfertõzhetné az embert, hanem amik az ember száján jönnek ki, azok fertõzik meg az embert, a gonosz gondolatok, a hazugságok.

Nos akkoriban ez csupán a beszédre volt érthetõ, jelen korunkban azonban ez már szellemi termékekre, nevelésre, erkölcsre, felfogásra, mozira, színházra, televízió-mûsorra is vonatkozhat. Ezek a tömegkommunikációs eszközök képesek a legtöbb ember felé a legtöbb, leghatékonyabb nézetet, téves erkölcsi megítélést (pénz, erõszak, erotika, modern tekintélyek, polgári célkitûzések értékelését illetõen) közvetíteni.

Az emberi fertõzések forrása tehát vallási, kulturális, pedagógusi tevékenységünkben rejtõzik, amelynek bizonyítása komoly ismereteket igényel. Ezért amilyen szellemi felkészültséggel rendelkezünk nagy általánosságban ily módon ez mindenesetre sokunk számára bizonyíthatatlan.

A jelenség orvoslása azonban nem a tömegkommunikációs eszközök törvényes szabályozásának bevezetését jelenti (mint ahogy napjainkban képzelik), hanem a befogadó közeg szûrõképességének a fejlesztését. Ez szerintem két egészen más irányvonal, és a megoldást érintõen egészen más kihatásaik lehetnek.

Vajon a társadalmi elidegenedésért mennyire felelõsek a vallások, s a vallásokon belül maga a kereszténység?

Isten Lelke és a gyülekezet közötti elsõ meghasonlást a vezetõség választása jelenti, ezzel lemondtak az igazi megtérésrõl.

Avagy a virágok választanak maguknak királyt akinek szolgáljanak?

És a fák választanak maguknak tanácsadót, aki elmagyarázza mi módon teremjenek gyümölcsöt? Nemde mindegyik gyümölcse a naptól érik be?

Nemcsak a gonoszságból kell a hívõknek megtérni, hanem a hamisságokból is!

Vizsgáljuk meg a kereszténység (Páli levelek) mennyire alapozza meg a társadalmi problémákat a történelemben.

a. Elidegenedés (szakadások, másképpen gondolkodók üldözése)
b. Butítás (gondolkodás és tudomány támadása)
c. Félelemkeltés (nagy fegyverük a hívõknek, ítélethirdetõknek!)
d. Polgárosodás és törvénytisztelet
e. Tulajdon tisztelete, az üzleti élet tekintélye, munka centrikusság
f. Hatalom tisztelete politikai és vallási formákban, vezetõk fogadása
g. Szexuális elnyomás, szerelmi korlátok
h. Indulatok és kívánságok elfojtása, ösztönök torzítása

A hívõk azt gondolják, hogy a hit mindenre elegendõ. Hogy a betegeik nem gyógyulnak meg, gyülekezeteik tele vannak konfliktusokkal, hogy a bûneiktõl valóban megtisztuljanak és tõlük valóban megszabaduljanak, ahhoz azonban mégsem elegendõ. Teljesen kiment a fejükbõl, hogy Istennek FELTÉTELEI is lehetnek a gyógyulást, felszabadulást, Krisztus követését illetõen és távolról sem elegendõ a hit mindezekhez. Ha elegendõ volna a hit, akkor egy keresztény imádkozására egy beteg meggyógyulna, egy bûnös megtérne, azonban a beteg nem gyógyul meg, a bûnös nem tér meg az imára, a felépülés csak a beteggyógyulás általános orvosi szabályai szerint történik meg. Ez bizonyítja, hogy több kell egy gyógyuláshoz, mint a hitbõl való imádság.

Meg van írva, hogy csak a mi bûneink választanak el õ tõle, hogy Isten minket meg nem hallgatott, így imánk meg nem hallgatása Istennel való viszonyunk rendezésére kellene, hogy felszólítson. Lássunk a hiten kívül néhány szempontot, amelyet Isten FELTÉTELEI közé sorolhatnánk, hogy imánk (akár gyógyításra is) meghallgattasson:

a. Isten elõtt lerendezett élet
b. Igazság követése a dolgokban
c. Gonoszságtól tiszta szív, irgalmasság
d. Hamisságtól tiszta elme
e. Tegyük hozzá feltételként még igenis a bölcsességet!

Mert bölcsesség nélkül hogyan ítéljük meg a különbséget az igaz és a hamis között, akkor pedig hogyan követhetnénk az igazságot, hogyan tisztulna meg elménk a hamisságtól, hogyan ítélnénk meg kéréseinkben a tévedéseket, elvárásainkban a teljesíthetetlenséget, imáinkban a hiábavalóságot? És hogyan különböztetnénk meg a hitet a vakhittõl?

Jézusnál láthatjuk a példát mind bölcsesség, mind igazság dolgában, Isten pedig számtalanszor meg is hallgatta õt.

Nincs igazság felismerése bölcsesség nélkül! Tudunk balgán megkülönböztetni, vakon pedig látni? Miért gondolják a keresztények, hogy õk a Jézusban való hit által máris megigazultak, holott semmi bölcsességet nem szereztek? Nem igazul meg hit által senki, hanem csak a bölcsesség által amit az Isten adott.

A "gyógyító szolgálat" FELTÉTELE tehát NEM a hit, hanem a bölcsesség!

Hogyan várják el a keresztények maguktól, hogy a bûnöktõl képesek legyenek szabadítani, ha képtelenek megítélni azt, hogy mi a bûn? Vajon bûn elleni harcukban nem váltak véletlenül Isten ellen harcolókká? Pedig nagyon fontos volna annak a megértése is, hogy a bûn megítélésében NE a Mózesi törvényekbõl, hanem az élet béklyóiból és szenvedéseibõl induljanak ki!

Vizsgáljuk meg, hogy a kereszténység a hit és hitetlenség körüli filozófiák kialakítása miatt mennyire esett el az igazmondás és megtévesztés problémájának a megértésétõl. A hitetlenség bírálata nem egyenlõ a megtévesztés bírálatával, és miközben a teljes hangsúlyt a hitetlenség elleni fellépésre helyezik, elfeledkeznek a megtévesztés szinte mindennapos eseményeinek a bírálatáról.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a HIT és az IGAZSÁG között milyen nagy összefüggés van, nem azon a misztikus szinten, ahogy a hitet a keresztények tartalom nélküli és önmagában való igazsággá változtatták, hanem pontosan azon a HÉTKÖZNAPI szinten és összefüggésben, ahol az ! igazmondás és õszinteség a társadalom alapját alkotó bizalmat építi ki, míg a sorozatos hazugságok és megtévesztési szándékok pont ezt a bizalmat és az egymásban való hitet ássák alá. Minden leleplezett hazugság megtépázza a közös együttmûködésünkhöz szükséges bizalmat. A Jézusban és az Istenben való hit pontosan azt a BIZALMAT jelenti, hogy õk nem megtéveszteni jöttek az emberiséget, hanem bebizonyítani az õ szeretetüket. A keresztények azonban misztériummá és ideológiává változtatták a hitet, Jézus nevében való hit egy misztikus tétel lett, (amely igazsága valósággal és ésszel nem bizonyítható) amelynek ELFOGADÁSÁTÓL tették függõvé az emberi üdvösséget. Az a normális bizalom pedig szóba se jöhet, ami két egymáshoz õszinte ember között az értelmes kapcsolat alapja.

Vajon azok a keresztények, akik fehér ruhákba öltözködnek, minden nap lefürödnek, sem alkoholt, sem kávét nem isznak, precíz rendet raknak házuk táján, nem erõszakoskodnak és nem gyilkolnak, vajon õk mit tartogatnak a szívükben, amikor az undorító világ pusztulását kívánják, a megtéretlenek minél elõbbi elégetésérõl ábrándoznak, az Úr visszajövetelében a föld terrorizálását és leigázását, a hitetlenek vérét és pusztulását vágyják, vajon szívükben és elméjükben nem gonoszabbak és gyilkosabbak, ha cselekedeteik mégoly visszafogottak is? Amikor hatalomról ábrándoznak, nem a bosszú lehetõségeit mérlegelik? (Ha enni is ad az ellenségének, valójában ezzel az eleven szenet gyûjti az õ fejére! Róm.12,19-20)

Vajon a szelídek okozhatnak-e nagyobb kárt hamisságaikkal, mint a vadak az erõszakosságaikkal? A szelídek tudatlanságban tartása megnöveli félrevezethetõségük lehetõségeit. Az írástudók vajon nem a megismerés és gondolkodás korlátozására törekszenek-e, hogy elõnyös pozíciójúikat megtarthassák a "tudatlanokkal" vagy "tanulatlanokkal" szemben?

A HIT-nél is van fontosabb, az IGAZSÁG ismerete, mivel ez segít különbséget tennünk olyan hitek között, amelyekben megbízhatunk, vagy amelyek puszta tévhitek.

Az Isten kijelentette, hogy az õ szolgája az igazság által lesz ERÕS. Azért fontos ez, mivel a keresztények lépten nyomon erõért és hatalomért imádkoznak, de nem jutnak elõbbre, mivel nem az igazságban akarnak elõbbre lépni. Ahol a keresztények megálltak, ott az Isten gyermekeinek TOVÁBB kell lépniük.

Meghallgatja az Úr az IGAZNAK kérését.

Kérhet az igaz gyógyulást, szabadulást, megértést, vigasztalást minden szenvedõnek és nyomorgónak, bocsánatot minden vétkezõnek.

Amit egyik sem kap meg (kivéve a megtérést), mert nem jól kérik.

Mert nyelvük tele van hamissággal, képmutatással, rakva vannak irigységgel, gyûlölséggel, sõt álnoksággal és erõszakossággal cselekszenek.

Ezért nincs gyógyulás és szabadulás a gyülekezetekben, mert elfordultak az Úrtól a szívükben, holott szájukkal mindennap hívják.

Kicsoda hát az igaz az õ szemei elõtt?

Aki nem jár gonoszok tanácsán, nem szennyezi be kezeit vérrel, nem cselekszik hamisságot,

Aki megosztja utolsó falatját az éhezõvel, ha meztelent lát felruházza,

Aki letöri az igát a rabszolga nyakáról és széjjeltép minden kötelet és jármot,

Aki a bujdosókat a házába beviszi, és megbékíti az ellenséget,

Aki irgalmasságot cselekszik a nyomorulttal, és megvigasztalja a megtört szívût,

Õ az igazság ösvényét járja és vezérelni fogja az Úr szüntelen.

Mert nem hosszú beszédjükért, nem böjtölésükért, sem nem sírásért, jajgatásért hallgattatnak meg.

A legtöbb evangélista a szegényeket, a csöveseket, a sikátorok népeit térítgeti, mint bûnösöket. Mert tõlük nincs félnivalója...

De a hatalmasokat és gazdagokat ki meri térítgetni és megmondani nekik a bûneiket?

1) Hogyan szerezte a vagyonát és kit tett ezért tönkre.

2) Milyen gonoszság vagy hazugság juttatta õt hatalomhoz.

3) Mire használja a hatalmát vagy a vagyonát.

Nem a testet, az embereket, a világot kell kárhoztatni, mert ezzel támadják a nyomorultakat. A gonoszságokat és hamisságokat kell eltakarítani.

De mivel a gazdag és hatalmas kezében erõszak is van, így õket bírálni nem merik.

A vezetõket, az elnököket, a királyokat, a tekintélyeket, a tanítókat, a gyárosokat, a minisztereket, az igazgatókat.

Koldusokat, kurvákat, narkósokat, alkoholistákat térítgetnek, de azokat nem térítik meg, akik miatt ezek nyomorúságra jutottak. Örülnek, ha egy alkoholistát megsiratnak, de hogy egy polgármester nyakára járjanak aki félrevezeti a várost adózás, munkáltatás, ígéretek, tervezések, politikai hozzáállás dolgában, azt nem az õ dolguknak tartják, pedig pont ezekkel tehetnek tönkre polgárembereket és juttathatnak az alkoholisták vagy koldusok sorsára.

Tegyük fel, hogy eleve az a pokol, amit mi itt csinálunk a földön. A sok marakodás, vérengzés, haragoskodás, bosszúállás, agresszivitás, önzés, áskálódás, taposás, hatalmaskodás, felfuvalkodás vajon mind nem erre a bizonyíték? Ezek következtében boldogok természetesen nem lehetünk.

Azt hiszem jó sok emberre volna szükség ahhoz, hogy ezt a sok gonoszságot eltakarítsák a földrõl.

Ha a szeretetet bevinnénk nem csak a családi, de a társadalmi, hétköznapi, szórakozási életünkbe is, akkor forradalmian megváltozhatna a világ körülöttünk.

Vajon amit Jézus tanított az nem erre való tudomány-e?

Vajon a leggonoszabbak nem-e a MESTEREK legjobb tanítványai közül kerülnek ki?

Vegyük példának a karatét most és ne a kereszténységet. Amikor a mester átadta legjobb harci technikáit a tanítványainak, akkor azt bármelyikük az emberek között a leggonoszabb célokra is felhasználhatta, hogy bosszút állhasson, hogy hatalomhoz jusson, hogy gazdag lehessen.

Vagy talán az Úr tanítványainak mindegyike az igazságért harcolt? A hitet hányan fordították elnyomásra, kizsákmányolásra, tömegek sötétben tartására?

Vajon mi maradt meg Jézus tanításaiból a Páli levelek hatására? Mindenki Pált követi!

És Júdás sohasem ûzött ördögöt, vagy sohasem gyógyított általa az Úr? Mert õ is kapott erõt és hatalmat, mikor az Úr kiküldte õket evangéliumot hirdetni. Végül halálra adta a mesterét.

A keresztények megtérítik a pogányt, sõt Szent Lelket is kap, az mégsem marad meg az Úrban, hanem írástudók és farizeusok (törvénytudók) hálójába keveredik.

Nincsen aki megtartásra tanítson, mindenki téríteni akar. Sõt missziókat szerveznek, de csak az írástudók zsákmányait növelik.

Milyen okokkal vezethetõk tévútra a megtért emberek?

1) Tudatlanságukon keresztül hamis tanokkal.
2) Érdekeiken keresztül ígéretekkel.
3) Megfélemlítéssel, erõszakkal.

Biztos, hogy ha az elsõ kettõvel nem érnének el célt, akkor megpróbálkoznának a harmadikkal, különösen ha hatalom is van a kezeikben. Vajon a harmadikat most miért nem alkalmazzák?

1) Mert mindenki hisz Istenben, nincs ellenség
2) Mert az elsõ kettõ elég hatásosan dolgozik és felesleges a harmadik
3) Mert könyörületes az ellenség (?)
4) Mert Isten, kegyelembõl, megállította az ellenséget (?)

A gyülekezet feladatai közé tartoznának:

1) Ellátni azokat az ifjakat, akik teljesen az Úrnak adták magukat, hogy azok tanulni tudjanak, és Isten igazságait keresni.

2) A környék szegényeit, koldusait és nyomorgatottjait támogatni a szükségükben anélkül, hogy cserében megtérésre köteleznék õket.

3) A környék elnyomóit, kihasználóit, megtévesztõit és elpusztítóit megítélni bûneikben és megtérésre kötelezni õket.

4) Tiltakozó napokat rendezni az országban dúló igazságtalanságok és gonoszságok ellen, fõképpen az elnyomás, jogtalanság (pl. igazságtalan adóztatás), kizsákmányolás ellen.

5) Segély és mentõakciókat szervezni a menekültek, üldözöttek, rabok, elnyomottak érdekében.

6) Felderíteni az aktuális társadalmi problémák és igazságtalanságok HÁTTERÉT, amit a kormány, a politikusok, a rendõrség, éppen elleplezni igyekszik.

A rendõrséget a pogányok adófizetõinek a pénzébõl tartják fenn. A mai gyülekezet pedig csak egy lelkipásztort, egy templomépítést vagy egy mûemlék restaurálását képes finanszírozni!!! De ki finanszírozna ma irgalmasságot?

(A gyülekezetnek, a rendõrséggel ellentétben, nem erõszakkal és hamissággal kell felfegyverkeznie, hanem az Úrnak a Lelkével.)

Ha nem ölnek és nem lopnak, akkor csak az a hiba, hogy nincs szeretet közöttük. Ha van szeretet, akkor csak az elsõ parancsolat hiányzik, hogy "Csak a te Urad Istenedet imádd és csak neki szolgálj, szeressed õt teljes szívedbõl és teljes erõdbõl".

Ha szó esik az elsõ parancsolatról, akkor is a képmutatás szintjén egy szószólói imában (sõt van amikor latinul), vagy befejezõdik egy szertartás megformálásában. (!!!)

Úgy gondolom, hogy akik az Urat követik, mindennel tisztában kell lenniük, az élet legelemibb igazságaival is. Tehát felül kell vizsgálniuk minden kialakult szokást, erkölcsöt, hagyományt, elvet és nézetet abban a korban és környezetben, amelyben élnek és meg kell tudniuk különböztetni bennük az igazat és a hamisat. (!!!)

(Ez nem csak a vallásra és az egyházra vonatkozik, hanem a politikára, a magánéletre, a házasságra, a munkába járásra, a szexualitásra, szórakozásra, kultúrára, stb.-re is!)

Az egy eleve hamis elv, hogy Isten gyermekeinek csak gyülekezetbe járni és énekelniük kell. Esetleg, ha nagyon buzgóknak akarnak látszani, akkor olyan missziós munkákat szerveznek meg, amiben ugyanerre a célra (gyülekezetbe járás és éneklés) igyekeznek embereket megnyerni, az Úr megváltásáról beszélve.

Egy hitetlen embert gonoszságra, egy hívõt pedig hamisságra lehet leginkább rávenni.

A gyülekezeteket, a megtért hívõket egy ravasz lélek, a szolgaság lelke veszi kezelésbe (Errõl a lélekrõl találunk utalást a Bibliában is: Róm. 8,15.). A Bibliából állítja össze azt a gyülekezeti látást, amelyen keresztül olyan korlátok közé szoríthatja a hívõket, hogy képtelen legyen az Isten Lelke õket vezérelni (Tehetetlenné teszi õket minden "jócselekedetre", Isten szerinti helytállásra minden problémában). A szolgaság lelkének ereje a félelem, eszméjének gerincét pedig a Páli levelek alkotják (egyház!). Azonban ahol az Úrnak lelke van, ott szabadság van, azaz ott Testvérként viszonyulnak egymáshoz, és egyetlen Atya van, aki mindegyiket külön-külön vezeti.

Amikor Jézus azt mondja, hogy mindenki vegye fel az õ keresztjét, aki õt követni akarja, az azt jelenti, hogy azoknak fel kell vállalniuk a gonoszságokkal és hamisságokkal szembeni munkájuk visszahatásait is, ami természetesen nem csak puszikból fog állni. A gonoszságok és igazságtalanságok elleni munkálkodás mehet csak egyedül Jézus nevében, amely méltó is az õ nevéhez, az igazi térítés, amelynek eredményeképpen az igazi evangélium, az Isten Országa valósulhat meg közöttünk. És ennek egyetlen ereje nem fegyverekben, hanem az õszinte szeretetben van, amely mentes az egyházi szervezettõl, gyülekezeti képmutatástól, vallási szolgalelkûségtõl, tekintélytisztelettõl, amelyben baráti kapcsolatban kellene állniuk egymással. Ezt a munkát Isten Lelke vezeti és a bekapcsolódó tanítványoknak kizárólag õreá kell figyelniük.

Éppen a "kereszt" miatt, azaz az üldözések, gyalázkodások, és megvetés miatt nem kötelezõ a Krisztus követése. Nem mindenki bírja ezeket elviselni, ezért fontos, hogy a vállalkozó tanítvány mindezeket még a vállalkozása kezdetén fontolóra vegye. Persze derülhet ki menet közben is, hogy képtelen az illetõ a folytatásra, illetve ellenkezõleg az is, hogy aki lemondott az elején, gyakran nagyobb megpróbáltatásokat is áll ki utólag, mint amit vállalkozása esetén jött volna õreá. Ezért azt hiszem legfontosabb, hogy ki-ki kérje ki mindig az Isten tanácsát döntéseit illetõen, aki pontosan ismeri mindegyikünk képességeit és lehetõségeit, jobban, mint saját magunk.

A megtérésnek nem csak a gyülekezetbe járásban kell megmutatkoznia, hanem a magánélet gyökeres, forradalmi átalakulásában is. (Nem önmagában a forradalomért, hanem a szellemi lelki fejlõdést figyelembe vevõen.)

Sõt, hiába tölti be az Úr Szent Lélekkel az embert, ha ott maradnak magánéletében azok a hamisságok, amelyek korlátozzák a Szent Lélek munkáját. És lehetetlen azoknak elhárítása, ha késõbb a gyülekezetben olyan tanításokat kap, amelyekkel ezeket a hamisságokat csak megerõsítik, ahelyett, hogy lelepleznék.

Például hívõ hitetlennel ne barátkozzék. Se paráznával, se részegessel, se káromkodóval. Az ilyenekkel még együtt se egyenek.

Nos én ilyet nem mondok. Avagy nem emlékeztek az Úr Jézus szavaira, hogy "legyetek a ti Atyátok fiai, aki felhozza az õ napját mind a gonoszokra, mind a jókra, esõt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak". Vagy hogy õ részegesekkel és bûnözõkkel evett együtt, amiben a farizeusok meg is vádolták? És igazoltatta a cselekedetet, mint bölcsesség.

A velük való barátkozás, illetve az õ szeretetük nem jelenti azonban azt, hogy gonoszságaikból és hamisságaikból részt kellene vállalni.

Tiltják a keresztények a moziba járást, a színházat, nem nézhetnek videót vagy televíziót.

Én ezt nem tiltom. De tudják megítélni a mûsorban az igazat, próbálják felfedezni a hamisságokat és gonoszságokat az olyanban is, ahol más nem fedezi fel.

A legtöbb mûsor a pogányok harcait ábrázolja a jó és a gonosz, az igaz és a hamis között. Vajon õ mint nézõ, mit cselekedne az õ helyükben, ha a szereplõk rosszul döntenek? Õ, mint nézõ szabadított meg már valakit a gonoszok kezei közül? Tett már jót valamilyen nyomorulttal, akit halálra üldöztek? Letörte már egy rabnak a bilincsét? És ráadásul nem erõszakkal, hanem a Jézus szellemének az erejével?

És szórakozzanak is, legyenek boldogok ha együtt vannak, érezzék magukat jól.

A Szent Lélek ajándéka nem egy ideológia, ami betölti az eszünket, hanem egy iránytû a szívben, ami mindig jelzi az egyenes úttól való legkisebb eltérést is.

Hogy Isten szóljon hozzánk, nagyon fontos benne, hogy õ FIGYELEMBE veszi a mi ÉRZELMI ÁLLAPOTUNKAT, amikor szól, nem úgy mint mi a másokét, ha szavainkkal beletaposunk a másik érzelmeibe, lerontjuk a hangulatát, elvesszük az életkedvét, pedig lehet, hogy csak az igazságot mondjuk ki (róla...), sõt lehet az is, hogy õszintén úgy is gondoljuk. Igen fontos ez a bûneink vonatkozásában is, gondoljuk el, ha Isten nem törõdve a mi lelkivilágunkkal aljas, szemét alakoknak hordana le bennünket, sõt még igaza is lehet saját megítélésünk szerint is, mégsem tetszene, ha hozzánk így szólna.

Isten tehát figyelembe veszi az érzelmeinket, ha szól hozzánk, kérdés VAN-E MIT FIGYELEMBE VENNI?

Vajon mi próbáltunk már meg valakit BOLDOGGÁ TENNI?

Mindaddig nem tekint az Úr a vallásosságunkra, amíg az hamis.

Mit tanácsolsz, ha nem hagyatkozhat egy hívõ emberi vezetõre, nem csatlakozhat egy vallási hierarchia szervezete alá, hogyan lenne képes az Isten megtalálására ezek nélkül a magasan képzett egyházi vezetõk nélkül?

Kezdje el felfedezni saját erõit, képességeit, térképezze fel belsõ világát az ember, mert a saját magában való bizalom elvesztése miatt kerül olyan szükséghelyzetbe az ember, hogy vezettetésre vágyik, olyas valakitõl, akiben sokkal jobban meg tud bízni, mint saját magában. Miután feltérképezte az ember magát, tehát éppúgy felfedezte saját képességeit, mint saját hibáit és erõtlenségeit, olyan VALÓDI talajra talál, amelyen egy SAJÁT, komoly szellemi-lelki kibontakozás épületét lehetne felépíteni, és nem mások által készített tömeges menedékhelyek fedezéke alá állnia. Végül is érett szellemi szinten sokkal nagyobb esélye van bárkinek is arra, hogy Istent ténylegesen is megismerje, megértse, tehát megtalálja, mintha örökös vezettetés közben folyamatosan alkalmatlan marad, hogy õ legyen az, aki képes Isten akaratát megismerni és megérteni.

De a jó vezetõ pontosan ezt a szellemi fejlõdést tûzi ki célul minden követõjének, és módszerei is ennek magaslatait hivatottak elérni, miért mondod azt, hogy alkalmatlanok maradnak a vezetettek Isten megismerésére?

A cél nem feltétlenül egy ismeret vagy egy tan elsajátítása, tehát átadása (ami a vezetõk legfontosabb feladata), hanem maga a megismerés folyamatának, a megkülönböztetés képességének, a gondolkodásnak, a reális értékelés képességének a kialakítása. A vallási vezetõk általános módszerei és sablonjai valójában mindezeknek korlátjait jelentik, mivel az átadott anyag már maga tartalmazza a szükségesnek látott, átgondolt megkülönböztetett, kiértékelt ismeretet, egyszerûen feleslegessé téve, hogy az átvevõ mindezeket a gondolati mûveleteket MAGA végezze el. Az állandó gyakorlatlanság a gondolkodásban és az értékelésben aztán folyamatosan más, gyakorlott gondolkodónak és értékelõnek a tanácsaira tart igényt, azaz a vezetõ fent tartja a korlátolt gondolkodást, a vezetett pedig éppen ezért továbbra is igényt tart vezetésre. Ebbõl a körbõl mindaddig nincs kiút (mert egymást tartják fenn), amíg magát a VISZONYT meg nem szûntetik, azaz az alárendelt viszony FELBOMLÁSÁVAL. A gondolkodás felébredésének FELTÉTELE ennek az alárendeltségi viszonynak a megszûnése, ezért is érdekeltek azok a vezetettek tudatlanságban tartásában, akik ragaszkodnak fölérendeltségi pozíciójukhoz, az alárendeltség viszonyaihoz.

Gondoljuk végig a "vezetés" kategorikus elutasításának az elvét, mint ahogy Kantnál láttuk a hazugságok minden fajtájának kategorikus és merev elutasítását.

Sokan azt várjuk, hogy Isten kiáltó szavakkal szóljon hozzánk és tegyen bizonyságot így magáról. Szólhat. De meg sem gondoljuk, hogy tökéletesebb kapcsolat is létezik, mint amit mi (emberek) a szavak segítségével próbálunk megoldani, pontosabb kifejezésekkel, közvetlenebb módon. Vajon csak azt halljuk meg, ami a fülünkkel is hallható, csak azt látjuk, ami a szemünkkel is látható? Mikor tanulunk meg IGAZÁN hallani és látni? Jelekbõl, sejtésekbõl, kimondatlan mozzanatokból felismerni különbözõ szándékokat? Mögéje látni éppúgy a történéseknek, mint a kimondott és kimondatlan szavaknak? (A telepatikus jelenségek is bizonyítják, hogy szavak nélkül és képesek EMBEREK egymás között gondolati kapcsolatot létesíteni, információcserét megvalósítani!)

Ha Isten megengedi az atomháborút, az azért van, mert õ annak következményeit nyomtalanul el is tudja tüntetni. Avagy kételkedünk abban, hogy Isten a kövekbõl is képes fiakat csinálni? Nem a puszta és kietlen földbõl sarjasztotta elõ a füvet a teremtéskor egyetlen szavával?

És vajon amit mi emberek elrontottuk azt mi képesek vagyunk kijavítani? Mert ha az Úr le tud törni, õ fel is tud emelni, ha õ valakit megsebesít, azt be is tudja gyógyítani. De te akit megvertél és tönkretettél, azt képes vagy meggyógyítani és felsegíteni?

Vigyázzunk, a termékenység vagy terméketlenség Isten áldásának lehet a függvénye, az õ szavára megadja a föld a gyümölcsét (befolyásolja a termõerejét), de az õ szava meg is foszthatja a földet a termõerejétõl (lásd a bûnbeeséskor). Kézrátételes gyakorlatokról lehet hallani, amelyekben különbözõ magokat tudnak gyorsabban kifejleszteni, mint kézrátétel nélkül.

Jakab apostol azt mondta, hogy a "hit halott cselekedetek nélkül". Ezzel szemben nekünk azt kell mondani, hogy a "szeretet halott, cselekedetek nélkül". A kettõ között óriási különbség van, a diktátorok is hisznek, és cselekszenek annak megfelelõen.

Vizsgáljuk meg Jézus mondását az "önmegtagadás"-ról! A keresztények ugyanis abban a hitben vannak, hogy ez a feladat kimerül a testi kívánságok bõsz elfojtásában és keresztre feszítésével. Mindamellett ott él bennük ennél sokkal erõsebben a hatalom vágya, amely pedig sokkal inkább az ÉN szerepét hangsúlyozza (!), mint hogyha testi gyönyörök után vágynának. A test kielégítése megtörténhet úgy is hogy senkit a szabadságától nem kell megfosztani, de a hatalom birtoklásához elengedhetetlenül szükséges mások leigázása! Csak azt az egyszerû tényt lássuk meg, hogy mindnyájan kiskirályok akarnak lenni a másvilágon, és uralkodni akarnak a mennyekben. Felmerül a gyanú, hogy Jézus valóban a testi kívánságok megtagadásáról beszélt-e az önmegtagadás említésekor? Vajon a mennyországot is királyok és alattvalók fogják benépesíteni? (Igen erõs ez a dolog a Jehova tanúinál!)

Jézus forradalma abban különbözik a többitõl, hogy mélységesen szelíd, és a fegyveres erõszak hiányzik belõle. Hogy forradalom, mi másnak hívhatnánk, mikor a térítése tömegek életének radikális megváltozását kívánja meg?

Amiképpen az igazmondás az emberi kapcsolatok sarokköve, amely nélkül elveszik az együttmûködéshez szükséges alapvetõ bizalom, miért képzeljük azt, hogy Istennel való kapcsolathoz elegendõ a puszta hit az igazság alapjai nélkül? Avagy meg tud-e Isten bízni az olyan emberben, aki még a legközelebb álló ismerõseit is félrevezeti, másik oldalról hogyan tud bízni az Istenben az, aki nem gyõzõdött meg az Isten igazságáról, és egyáltalán nem biztos abban, hogy az Isten dolgait illetõen félre van-e vezetve. Az a fajta hit, amely tények nélkül próbálja elfogadtatni bárkiben és bármiben való bizalmat, nagyon könnyen összekeverhetõ a megtévesztés elemeivel. És az ember, aki rengeteget hazudik és még önmagában sem tud megbízni, hogyan tud megbízni a nála sokkal tisztességesebb emberben, ha tudja, hogy még jó okokból is hazudhatnak, nehogy kárt okozzanak? Mivel magából indul ki.

HIT, IGAZSÁG és BIZALOM. A legszorosabb összefüggés van a kettõ között, amelyet a keresztény hitelvek az alapjaiban rongálnak meg azzal, hogy az ! igazságtól elválasztva önmagában elégségessé teszik a hitet az emberi üdvösséghez.

Egy-két gondolat arról, hogy elvárjuk, az Isten nyilatkoztassa ki, jelentse meg a MÁSIK hibáját, cselekedeteit, bûneit. No persze az árulkodást lehet, hogy elítéljük. Sõt meg sem gondoljuk, hogy Isten esetleg jobban szereti az illetõt, mint mi, akik elítéljük a bûnei miatt. Mit szól maga az illetõ, hogy takargatott hibái nyilvánvalókká váltak akarata ellenére? Mi mit szólunk, ha gyenge pontjainkat úton-útfélen kikürtölni látjuk?

Sok imádság fogalmaz meg olyan kérést, amely mások életének befolyásolását, megtérését, romlását, vagy bizonyos irányba kívánt haladását teszi az Isten elé. Vegyük figyelembe, az Isten SZERETI azt az embert, akit mi nem szeretünk, és ha bennünket nem hallgat meg, az azért is van, mert kérésünk NEM VESZI FIGYELEMBE más emberek törekvéseit és életét, csak a miénket, céljainkat, és a hozzánk közel állókét. Isten azonban döntéseiben FIGYELEMBE VESZI azok szándékait is, akiket MI nem szeretünk, vagy nem ismerünk, és így legtöbbször egészen másképp ÍTÉL, mint ahogy azt mi elvárnánk és jogosnak tartanánk. De még a hozzánk közelállók esetében sem ítélünk mindig igazán, hogy várjuk el, hogy ítéletünk igaz legyen tõlünk távolállók esetében is? Melyikünk az aki figyelembe tudja venni azt, mi van az õ SZIVÜKBEN, vajon belelátunk? Mégis kifogásoljuk Isten döntéseit, aki elõtt mindannyian olyanok vagyunk mint a nyitott könyv. - A kereszténység egyik legnagyobb hibája, hogy Jézus jelentõségét a mennyországba kerülésben, az üdvözülésben, az örök életben látja. Holott tanításának lényege a FÖLDI életünk MEGVÁLTOZTATÁSÁRA vonatkozott, az igazságban, szeretetben és békességben való életet a FÖLDÖN kellene nekünk megvalósítani, amelyhez megpróbált nekünk komoly segítséget nyújtani. Vajon felismerjük mindazokat a korlátozásokat, amelyeket mi jóindulatból és istentiszteletbõl az igazságban és szeretetben való élet megvalósulása ellen emeltünk?

Vajon azt képzeljük, hogy ha nem térünk meg, akkor gonoszságainkat, ellenségeskedéseinket, gyûlölködéseinket, erõszakosságainkat, átvihetjük magunkkal az örök életbe, hogy mindörökre a háborúságokat és a kölcsönös szenvedések okozását tegyük folyamatossá? Vagy azt képzeljük minden gonoszságunk, amelyhez a földi életünkben ragaszkodtunk, a feltámadáskor automatikusan kirepül belõlünk? Hogy akkor persze nem fogunk ragaszkodni hozzá? ( Az indiánok hisznek is az Örök Harci Mezõkben ) Vajon aki nem méltó a földön az igazságos és békességes életre, miért volna méltó arra az örök életben?

Miért választják el tehát a keresztények az örök élet elérését a földi élet megszépítésétõl? Mert hogy a világ, a föld megvetését gyakran hangoztatják. Hogy Jézus idejétõl mind máig nem változtattak az emberek erõszakon és megtévesztéseken alapuló békéiken és háborúikon, mennyire köszönhetõ ez a paulinus kereszténység nézeteinek, hogy Jézus tanításait félreértelmezték, zsidó, misztikus és gnosztikus tanításokkal keverték?

(Bizonyítandó: nem a keresztények vezették félre az embereket, hanem a félrevezetõ ideológia magában a Bibliában van beszerkesztve. A keresztények csak arra mentek, amerre nekik mutatták a Bibliai Írások nagy ismerõi. Sõt sem rosszindulatú vagy szándékos félrevezetéssel nem vádolhatók nagy részükben, mondhatnánk az egész Jézus tanításai körüli tudatlanságnak és meg nem értésnek az eredménye.)

Tudomásul kell venni, hogy ha a szándék valóban jó is, nincs semmiféle garanciája még annak, hogy valóban jóra vezet is. A keresztények általában a cselekedetek megítélésében CSUPÁN a szándékot veszik figyelembe, PÁL-ra hivatkozva, aki szerint ha szeretetbõl cselekszünk, akkor jól cselekszünk.( Róm.13,10: A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet. ) Most pedig pontosan azt kell megérteni, hogy a szeretetbõl fakadó cselekvésünk OKOZHAT rosszat másoknak, komoly károkat tehetünk például MÁSOKÉRT és NEM MAGUNKÉRT, talán nagyobbakat is, mintha szeretet nélkül figyelembe sem vettük volna azok érdekeit. Nem elég pusztán a szeretetre hagyatkozni, hanem kutatnunk kell a dolgok mélyebb értelmét és felfedeznünk bennük a félrevezetõ törekvéseket ahhoz, hogy szeretetünk VALÓBAN ne okozzon kárt, ha nem akarjuk.

Az a meggyõzõdés, hogy maga a hittétel igaz és üdvös azoknak, akik megtérnek hozzá, látszólag menti a hazugságot, melyet azért mondanak, hogy elõsegítsék az illetõ megtérését. Maga Pál apostol is ezt igazolta, mikor kijelentette, hogy zsidónak zsidóvá lett, görögnek göröggé, hogy MINDEN MÓDON megtartson mindeneket. (1.Kor.9,19-23!)

A kereszténység azokat a hazugságokat képes egyedül megítélni, amelyek szándékos hazugságok, és káros visszaélésekre adnak alkalmat, de a félreértésekbõl, gondatlanságból és pontatlanságból származó hazugságokat már nem. Holott azok éppen olyan károsak tudnak lenni mint a szándékos hazugságok mivel pontosan ugyanazt eredményezik, függetlenül attól, hogy elkövetõje tudatos szélhámos, vagy becsapott idealista. A megtévesztett szemszögébõl a kára nem lett könnyebbé, nem válik meg nem történtté annak tudatától, hogy egy hazug idealista okozta az egészet a félrevezetés szándéka nélkül, és éppúgy szélhámosnak fogja tartani.

Ha a kereszténység a saját filozófiáján belül képtelen megítélni a hamisságokat, mi módon lenne képes kidolgozni egyéb nagy filozófiai és vallási nézetek bírálatát, mint például marxizmus, iszlám, buddhizmus, stb. holott ez lenne a legfõbb feladata?! (Mint az "igazság" követõi...)

A Biblia elegendõ információkat nyújthat az olyan cselekedetek megítélése dolgában, amelyek fizikai kockázatot jelentettek egy ember életére. Azonban az olyan kockázatok megítélésével már nem képes megbirkózni, amelyek az embert pszichológiai vagy szociológiai kockázatnak teszik ki!

A magánéletbe való behatolás bizonyos formái nem fogadhatóak el. Kérdés, hogy mennyire sértik ezt meg a keresztény gyülekezetek, amikor a magánélet titkait gyülekezeti kényszerek segítségével akarják megtudni. vagy azok a trükkök is, amelyekkel a hívek magánéletbeli, sõt az intim magatartásukról akarnak információkat megtudni anélkül, hogy az alanyok beleegyeznének, pontosan olyan, mintha alattomban kihallgatnánk telefonbeszélgetéseiket, vagy bekukucskálunk egy kulcslyukon.

A családtagok és a barátok közötti viszonyok alkotják azt az életkört, ahol legtöbben szembekerülünk az õszinteség és a hazugság közötti nehéz döntéssel. EZÉRT a megtérés tanításának egyik legfontosabb feladata volna ennek a megtárgyalása, nem pedig a "testi élet" állandó számonkérése a híveken. Az olyan társadalomtudomány is, amelyik elkerüli ezt a kérdést témájában, igen megkérdõjelezhetõ abban a vonatkozásában, vajon valós válaszokat tud-e nyújtani a társadalmi problémák megoldását illetõen.

A "bûntudat" befolyásolhatóságára egy nagyon fontos példa.

Egy serdülõ fiúnak csak egy veséje volt, mert csecsemõkorában rákos volt. A szülõk, el akarván kerülni a szorongást, amit ez a tudás okozhat neki és a testvéreinek, az igazság helyett a következõ történetet mondták el neki: a fiú, amikor még nagyon kicsi volt, nyolcéves nõvére felügyelete mellett hintázott. Kiesett a hintából, és annyira megsérült, hogy a veséje megkárosodott és el kellett távolítani. Most a fiúnak egyetlen vágya van, hogy birkózhasson. Tudja, hogy egy vesével nem szabad. DÜHÖS a nõvérére, neheztel rá, annak viszont mély BÛNTUDATA van.

Ez egyben példa a jó szándékból mondott hazugságok következményeinek a vizsgálatához is.

A kereszténység jókora hibája az, hogy nem mutatja be a megtévesztéseknek azokat a síkjait, amelyekkel naponta együtt kell élnünk, és nem mutatja ki azokat a terheket, amiket ez ránk ró. Így nagyon sokan nem érzik, hogy a megtévesztések esetében alapvetõ problémáról van szó, s így egyáltalán nem érzik szükségét annak, hogy megvizsgálják magatartásukat és gondosan tanulmányozzák alternatíváikat. Nem tud mérlegre kerülni egy esetleges változás szükségessége, mert nem ismerik a megtévesztést és annak alternatíváit sem.

Külön vizsgálat alá kellene esnie annak, hogy vajon elég erejük van-e ahhoz, hogy változtassanak, és elég szabadságuk is van-e ahhoz, hogy függetlenítsék magukat azoktól a következményektõl, amelyek abból adódnak, ha kihívást intéznek a kétszínûség mélyen gyökerezõ szokásai ellen. (Mert elveszítené az állását, elhagyná a felesége, megbukna a választásokon, sokkal inkább ki vannak téve a kísértéseknek, mint akik nem. De mindezeket sokszor felülmúlja nagyfokú érzéketlenségük a rutinszerû megtévesztéssel szemben.)

A társadalom ma erõsen ösztönöz a megtévesztõ lépésekre (érvényesülés, verseny, anyagi siker hajhászása, választások, a jövedelem növelése, a versenytársak kiütési szándéka, stb.), a kontroll pedig igen gyenge. Ha jól sejtem éppen ez az, ami a kereszténység legfõbb hiányosságai közé tartozik.

Olyan gyakorlatoknak vagyunk foglyai a társadalomban, amelyeket képtelenek vagyunk így megváltoztatni. Szinte az egész ösztönzési struktúra megtévesztést eredményez, és az fizetõdik ki jobban, mint az õszinte válasz. A változásokban nagy jelentõsége lehetne az iskoláknak, mivel a megtévesztõ gyakorlatokat jelenleg már az iskolai keretek között teszik elfogadhatóvá, ha egyenesen nem tanítják. (Mint például a megtévesztések hasznosságát a pszichológiai és szociológiai kutatásokban.)

Mindenkinek a saját értékrendjét kellene képviselnie anélkül, hogy azt másokra erõltetné. A kereszténység azonban egy általános értékrendet formál meg a Páli levelek kialakításának a segítségével, ezt gyülekezeti látásnak nevezi és amit minden megtértnek el kell fogadnia, különben kivettetésre kerül. A kettõ közötti különbséget világosan fel kell tudnunk deríteni, megállapítva mind okait, mind következményeit.

A gyülekezeti képmutatás egyik legnagyobb forrása fakad abból a hamis hitbõl, hogy a megtért a bemerítkezés után, Jézus Krisztus váltságának elfogadása után azonnal új és tökéletes életet kapott Istentõl, amelyben nincsen bûn. Mivelhogy a megtért romlottsága és hibái azonban továbbra is fenn állnak, a gyülekezeti elõítéletek miatt kénytelen egy látszólag hibátlannak, bûntelennek tûnõ életet mutatni (amely elõírásszerûen illeszkedik a gyülekezet ideológiai látásába), nehogy állandó bukottságának kiderülése miatt kiközösítsék. Ez a szemlélet fakad abból a logikából, hogy mi módon lehetne hibája valakinek a megtérés után, ha egy tökéletes életet kapott Istentõl az újjászületéskor? Ezek után az egyébként természetesen létezõ hibái egy hívõnek a megtérés után nem valódi állapotát, hanem egy sorozatos bukás (visszaesések!) eredményeit bizonyítják, ezért nem kezelésre, hanem háttérbe szorul, míg végleg ki nem közösítik.

A HIT fogalmát tulajdonképpen pótlékként használják minden olyan kijelentéshez, amelynek nem tudják az értelmét, vagy a magyarázatát. Ennek veszélye az, hogy az olyan nézetek és elõítéletek is elfogadásra kínálódnak, amelyek valójában hamisak.