Mi szükség volt arra, hogy Isten egy rendkívül halálos, egyeduralmi, totális diktatúrát építsen ki Izraelben, a legtökéletesebb cenzúrával, a leggyilkosabb erõszakkal, a hûbérrendszer legszigorúbb feltételei között? Amely annyira szigorú volt, hogy Izraelnek már több ezerszer ki kellett volna pusztulnia a kíméletlenségétõl, és csak azért nem pusztult ki, hogy Istennek legyen kin uralkodnia.
Amit ha tudott volna Izrael Egyiptomban már elõre, ezerszer meggondolja kijövetelét a Fáraó tökéletlen és átjátszható diktatúrája alól, hogy a minden porcikájába behatoló totális diktatúra alá ne kerüljön.
Amely diktatúra jogosságát a késõbbi nemzedék felett már nem az új nemzedék akarata, hanem azok származása adta meg.
Amely miatt Istenrõl a Hatalom és Törvény legszigorúbb képét terjeszthette el a kor mindmáig, s amely igazol mindenféle hatalmat, törvényt és diktatúrát a földön - vagy mint isteni eredetût, vagy mint az isteni példa alapján születettet -, másfelõl az anyagiság, a jólétiség mint a hûbériség alapvetõ fizetési módja jelenhet meg benne.
Amely igazolja az erõszakot, a gyilkosságot, a szervezett, fegyveres testület fennállását az igazság, a jóság és a törvény nevében, a gonosz büntetési elveként, az igaz, elnyomott és szegény védelmezési elveként.
Hogy ennek totális tagadásának hozza fel Jézust, végtelen kegyelmével és irgalmával, az abszolút erõszak nélküliséggel, a királyság elvetésével, a diktatúra cáfolatával, szintén az igazság és a jóság nevében.
Tegyük fel, hogy a tudáson alapuló legpozitívabb, legjobb, legéletképesebb társadalmi formát mutatta be Isten, amely csakis hierarchiában és törvényekben fogalmazódhat meg a természete miatt.
Amely eleve halva született ötlet, mivelhogy a tudáson alapul, és amely maximum szolgálhatná az életet, de nem uralhatná.
Amely azonban az Istentõl elszakadt, a tudásra alapozó ember elõtt egyedüli, lehetséges, társadalmi perspektívának látszik.
Amelyet napjainkig az ember megvalósítani igyekszik.
Amelyet Jézus, mint meddõ fát, gyökerestõl elkezdett kivágni. (Minek kellett ültetni?)
A TUDÁSRA épülõ emberi kapcsolatok Istennel, társadalommal, hatalommal, csakis a szervezett szolgálatban fogalmazódhat meg, a hierarchiában elfoglalt pozíciója alapján.
Miért nem jöhetett Jézus úgy a Földre, hogy eljöveteléig Isten mellõzte volna ezt a véres diktatúrát? És nem fertõzi meg a nevét vérrel és erõszakkal?
Ha Jézus egy hatalmi harcot vívott kora társadalmával szellemi, isteni erõkkel, erõszak nélkül, akkor azt bármilyen egyéb, császári, királyi birodalomban is megvívhatta volna! - Megtehette volna? Akár a XX. században?
Sõt Mózes elvei nélkül a Páli levelek és az Egyház szervezete sem jöhetett volna létre, elméleti alapok hiányában.
Mert a Pál leveleiben gyakorlatilag a Mózesi hatalom fogalmazódik meg az erõszak és a büntetés túlvilági képével, a hierarchia és szervezet evilági képével. Pál megtartotta Mózesbõl a HATALMAT.
A diktatúra véressége talán mentesül az igazságossága miatt?
Ha a véres diktatúrát nem vezette volna be Isten Izraelben, akkor Jézusban nem kellett volna NEKI meghalnia.
Mivel "ha valaki embervért ont, annak vérét ember által ontassák ki" - és ezek a tulajdon szavai.
És ez alól Isten sem kivétel, márpedig õ bõven irtotta az embereket mint a répát, a büntetés örve alatt, ez világlik az ószövetség lapjairól.
(Láttál már olyan hóhért aki a kivégzés után felakasztja önmagát?)
Más szempont egy nemzetet nem elkötelezettsége alapján, hanem erõszakossága felmérésének a súlya szerint kiirtani.
Mérlegeljük Isten diktatúráját olyan oldalról, amelyben a diktatúra érdekei szinte teljesen az alárendeltek jól felfogott érdekeinek felelnek meg, szembeállítva bármelyik emberi diktatúrával, amelyben az uralkodó egyén, szervezet vagy osztály érdekeit az alárendeltekkel szemben igyekeznek érvényesíteni. (A kommunista diktatúrát ideológiai területen nem a megvalósult proletárdiktatúra alapjáról kell bírálni, mivel a lefektetett kommunista ideológiától amaz rendkívüli méretekben eltér. Az alkalmazott proletárdiktatúra sokkal inkább személyes érdekeket szolgált, mint osztályérdekeket.)
Egy jobb verziója a tányérpéldának: Aki kívülrõl gondosan tisztogatja a poharat és a tálat, ugyanaz töltötte meg azt kapzsiságból és gonoszságból eredõ javakkal. Tisztítsd meg elõbb a tál belsejét és minden tiszta lesz nálatok.
Eredeti alkalmazásban (szó szerinti fordításban) elõfordult amit mi "bûnbánat tartás"-nak fordítottunk, az ott "értelmük megváltozása"-ként szerepelt. (Fontos!)
Ne legyetek olyanok, mint a (képmutatók), akik szeretik a fát, de gyûlölik a gyümölcsét vagy szeretik a gyümölcsöt, de gyûlölik a fát. Hogy lehet, hogy szeretitek az Istent, de gyûlölitek azt aki tõle jött?
Lehetetlen, hogy egy ember két lóra üljön, vagy két íjat feszítsen ki, éppúgy lehetetlen hogy egy szolga két úrnak szolgáljon.
Boldogok a szelídek, mert õk örökségül bírják a földet. (A vadak pedig elveszítik, amit kikényszeríttettek? Ez fontos vizsgálandó pont ebben a világban, amikor minden azt látszik bizonyítani, hogy csak erõszak által tudod megszerezni és megtartani a földet.) A szelídek ellentétét a vadakkal lehetne megfogalmazni. Éppúgy értelmezni kell a szelídítés mellett az elvadítás folyamatát is.
Nem elég a keresztény "hit" ahhoz, hogy azt higgyük Istennél máris meghallgatásra találnak az imáink. (Hányan imádkoznak gyógyulásért, szabadulásért, erõért, hatalomért és úgy tetszik Isten olyan "könyörtelen", hogy senkit sem hallgat meg! Már kovácsolják is az írástudók ennek az igazolását nap, mint nap: például betegségünk, erõtlenségünk, nyomorunk nem más, mint a mi Istentõl kiszabott megpróbáltatásunk, a mi elhordozandó keresztünk. Pedig ezek a jóságos imádkozók szívbõl HISZIK azt, hogy Isten képes õket meggyógyítani, megszabadítani egy csodás pillanat alatt. Hogyhogy Istennek ez a nagy "könyörtelensége"?) Ennek megértéséhez vissza kell térnünk Ézsaiás próféta könyvéhez (58-59), ahol így szól az Úr: "nem oly rövid az Úrnak keze, hogy meg ne szabadíthatna", "hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektõl,...hogy meg nem hallgattatott", "nincsen aki az igazság mellett szólna, és nincsen aki igazságosan perelne", "cselekedeteik hamisságnak cselekedetei, és erõszak tette van kezeikben". Mint látjuk a meghallgatás kulcsa a cselekedeteink IGAZSÁGA és IRGALMASSÁGA. Hit tehát van bõven keresztény részrõl, de igazság és irgalmasság dolgában hibázik a dolog.
Vajon tudnak azok az igazság mellett szólni, akik nem tudnak különbséget tenni igaz és hamis között? Vajon lesznek elég irgalmasok azok, akikben nincs õszinte szeretet? Vajon tudnak õszintén szeretni azok, akiknek fontosabbak az elveik (hitek!) a szeretetnél?
Vajon kit övez mozgás (vándorlás) és megnyugvás (békesség), igazság és irgalmasság, szeretet és tudomány?
Ha azt kérdezik, hogy mikor jön el az új világ, azt válaszoljátok, bizony, bizony már eljött, de nem ismerték fel. Vajon hiába mondta azt Jézus, hogy elközelített az Istennek országa?
Ha használna a körülmetélés, akkor gyerekeik is már körülmetélten bújnának ki az anyjukból.
Ha szüleitek megváltattak a bûntõl, akkor ti mi módon születettek a bûnben?
Ha a bûn elkövetõje NEM a saját akaratából cselekszik bûnt, hanem például a körülmények kényszeríttették, akkor a helyzet megteremtõi is felelõsek.
A keresztények úgy állítják be, hogy a bûn a testünkbõl származik. Elterelik a figyelmünket arról a kényszerítõ tényezõrõl, amit a KÖRNYEZET jelent bûneink elkövetésében. Ha Mózest megfigyeljük, a gonosztevõk megkövezõi egyértelmû mentességet élveztek, gyilkosságaik jócselekedeteknek számítottak. A tett megítélését az adott HELYZET határozta meg.
A bûn elkövetõinek egyfajta csoportosítása: a) Akik szándékosan eltervezték a bûntettet. b) Akiket a körülmények kényszeríttettek bûnre. c) Akik tudatlanságból követnek el sorozatos bûnöket és valamilyen félrevezetés áldozatai õk is. Ide tartozhat az is, amikor a bûncselekmény hõsi tettnek, nemzeti érdeknek, felszabadításnak, jutalmat megkívánó jó cselekedetnek van feltüntetve.
Mát 13.24 - 30 beszél arról a búzáról amelynek földjébe konkolyt is kevertek. Jézus nem engedi meg a konkoly kiszaggatását, nehogy véletlenül a búzát is kitépjék. Ki kell a példázatot egészíteni azzal, hogy az aratás napjáig nem is nagyon látszik a különbség, de az aratás napján már világossá válik, és könnyû lesz szétválasztani a búzát a konkolytól.
A Magvetõ példázatában szól Jézus a különbözõ talajba esett magokról. A típusok (Mát.13,3-8; 13,18-23):
útfélre esett mag: a gonosz kikapja a szívbõl
köves helyre esett mag: üldözés miatt eláll az igétõl
tövisek közé esett mag: gazdagság fojtja meg a gyümölcshozást és a világ gondjai
jó földbe esett mag: aki érti az igét és gyümölcsöt terem
A példázat problémája, hogy az egyik legnagyobb akadályt NEM említi Jézus, amely ugyanolyan mint a tövises talaj, elfojtja a gyümölcstermést, csakhogy ellentétes módon, mivel a nyomorral és az elnyomással teszi tönkre. Pedig valószínûleg nem kisebb problémát okoz a gyümölcstermés szempontjából a nyomor és az elnyomás, mint a gazdagság, mégis kimarad a példázatból! A világ gondjai alatt nem ezt kell értenünk, ennek keretébe tartozik bele például az álláskeresés, pozícióharcok, munkanélküliség, üzleti problémák, politikai villongások, stb. A nyomor és az elnyomás ezeknél jóval súlyosabb probléma, hogysem csupán gondnak lehetne nevezni õket. Két ok is lehet, amiért nem szerepel a példázatban ez az ügy. Egyik az, mivel pontosan ezért az indokért történõ igei mulasztások nem, vagy kisebb mértékben esnek ítélet alá, nem vádolja õket Jézus, mivel azoknak kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy az igével érdemlegesen tudjanak foglalkozni, szemben a többivel, akiknek a lehetõségük sokkal nyitottabb, és a választás is rajtuk múlik. A második, hogy bántani sem akarja õket, eléggé bántja õket a sorsuk.
A példázatban vehetjük a magot és a talajt az egyén és a környezete viszonyaként, éppúgy, mint ahogy a gondolat és cselekedet viszonyaként.
Tanuljatok meg látni, amíg világosság van. Mert ha eljön a sötétség és akkor akartok látni, már nem fogtok tudni megtanulni.
Imádkozzatok ellenségeitekért, jót tegyetek azokkal akik gonoszt tesznek veletek, mert aki MA távol van tõletek, HOLNAP már közel lehet hozzátok.
Róm.12,20. Ha éhezik az ellenséged, adj enni, mert így eleven szenet gyûjtesz a fejére. Ez milyen tanítás a szeretetrõl? Azt hiszem a levélíró nem ismerte igazán az ellenség szeretetérõl szóló tanítást. Ez a legalattomosabb gonoszság, mivel nem nyílt szembenállásban, hanem hátulról tör az ellenség vesztére, miközben félrevezetésképpen jó képet vágunk a dologhoz. Az ellenség szeretetérõl való tanításban pedig nem a bosszú, hanem a békesség és a megoldás volna a cél, nem beszélve a megtérés értelmérõl.
A Páli levelek kialakításában valószínûleg a kor két nagy áramlata, a zsidó Törvények és a Gnosztikus filozófiák játszottak közre. Holott Jézus azért is jött, hogy az emberiséget a zsidó törvényektõl megszabadítsa.
Máig sem mértük fel az emberiség azon kárait, amit a Páli levelek okoztak! (Inkvizíció lett volna-e nélküle? Boszorkányüldözés? Polgárosodás? Angol protestánsok hódításai Amerikában? Azaz MAI AMERIKA? Keresztes háborúk? Sõt Marxizmus és kommunizmus?!)
Úgy tekintünk a Bibliára, az evangéliumokra, mint Jézus életének és tanításainak a DOKUMENTUMAIRA, pedig inkább MEMORANDUMOK lehetnének.
Rendkívül fontos volna, hogy ne fogadjuk úgy a Bibliát, mint ami az egyedüli Nagy Tanítást tartalmazó könyv volna, mivel a tanítások sincsenek benne elegendõ mélységben leírva bennük, hogy egyértelmûek vagy könnyen érthetõek lehetnének, nem beszélve hiányos voltukról.
Ennek egyik bizonyítéka például Jézus tanítása az önmegtagadásról, amely egyáltalán nem tanítás, hanem csak az evangélista könnyed megjegyzése Jézus szájába adott egyetlen mondat erejéig. Az evangéliumi írások szerintem NEM tanítani vannak, és az evangélista nem annak szánta. Hamis tehát a keresztény gyülekezetek olyan igyekezete, amely a Bibliát minden igazság gyûjteményes kötetének igyekszik beállítani. Maga Pál is érzi az evangéliumok hiányosságait, ezért pontosítani igyekszik a maga elképzelései szerint az önmegtagadás elméletét. Azt mondja Kol.3,5.-ben, hogy öldököljük meg a mi földi tagjainkat (testünk kívánságait), és levelei is végig abban a szellemben fogantak, hogy testünk, kívánságaink, indulataink azok, amelyeket meg kell tudnunk tagadnunk, hogy lelki életet legyünk képesek élni. Az önmegtagadás ilyen értelmezése a kereszténységben tehát Páli eredetû. Jézus szelleme azonban másféle önmegtagadást sugallhat. Azt az ÉLETFORMÁT, amely napról-napra termeli az elidegenedést, gyûlölködést, erõszakosságot, hazugságot, amely hamis kötelezettségekkel és korlátozásokkal van terhelve, MEGTAGADNI, egész más gondolkodást igényel, mint Pál gnosztikus felfogása a test és lélek ellenségeskedésérõl. Mindazok a kérdések, amelyek máris felmerülnek az önmegtagadás megbeszélése során máris bizonyítéka annak, hogy igenis távolról sincs ez az evangéliumokban olyan tökéletesen lefektetve, ahogy azt a keresztény ideológusok beállítják. Épp ezt bizonyítja az is, hogy annyi MAGYARÁZAT született is errõl, hogy könyveket írtak róla, ennek ellenére szinte könyvenként másképp értelmezik, sokszor teljesen ellentétesen egymás elképzeléseivel is. Ha pedig egyértelmûen bele lett volna foglalva az evangéliumokba, máig sem lenne akkora vita körülötte.
Mindez azonban még sok egyéb tanításra is vonatkozik, amelyek gyakorlatilag csak egy-egy mondat erejéig, illetve puszta említésképp vannak csupán leírva az evangéliumokban.
Ellentmondások a Bibliában.
Mát 4.4 - 10 szemben Luk 4.4 - 12
Lényegében a kísértések sorrendjében van ellentmondás.
Máté sorrendje:
1. Kenyér átváltoztatása
2. Szent városban (talán Jeruzsálem) a templom tetejérõl leugrani
3. A hegyrõl megpillantott világi dicsõségek felkínálása
Lukács sorrendje:
1. Kenyér átváltoztatása
2. A hegyrõl megpillantott világi dicsõségek felkínálása
3. Jeruzsálemben a templom tetejérõl leugrani
-----------------------------------------------------------------
Mát 5.1 szemben Luk 6.17
Máténál a nagy hegyi beszédet a hegyre FELMENVE adja elõ Jézus, Lukácsnál fordítva, a hegyrõl LEJÕVE a síkságra. A hegyi beszéd Lukácsnál tulajdonképpen "síksági" beszéd.
-----------------------------------------------------------------
Mát 7.24 - 27 szemben Luk 6.48 - 49
1. A kõsziklára épített ház példájánál Máténál az árvízen kívül szelek és esõ is rombolják a házat, míg Lukácsnál csak az árvíz.
2. Lukácsnál nem a földre épített ház ad okot a pusztulásra a katasztrófában, hanem ha az ALAP (fundamentum) NÉLKÜL van odaépítve, míg Máténál már a puszta földre építés is elegendõ az elpusztuláshoz.
-----------------------------------------------------------------
Mát 11.19 szemben Luk 7.34, 35
Máténál eredetiben a bölcsességet a bölcsesség cselekedetei igazolják, míg Lukácsnál a bölcsesség fiai. Károli fordításban MEGVÁLTOZTATJÁK a "cselekedet" szót "fiai" szóra, talán a Lukáccsal támasztott összhang megteremtése miatt.
-----------------------------------------------------------------
Mát 10.1 szemben Luk 10.1
Máténál az Úr 12 tanítványt küld ki, Lukácsnál (Károli) 70 tanítványt. Hogy ugyanarról az eseményrõl van szó, azt igazolják Jézus szavainak a hasonlósága, az erszényrõl, saruról, a házakhoz való beköszöntésrõl, a farkasok közé küldésrõl, az aratnivaló sokaságáról (Mát 9.37, 38 és Luk 10.2), a munkás jutalmáról. Sõt más (Katolikus, Református) Bibliák Lukácsnál nem 70 tanítványról, hanem 72 tanítványról beszélnek ugyanitt!
-----------------------------------------------------------------
Mát 7.11 szemben Luk 11.13
A gonosz atya adakozásával szembeállítva Istent Máténál "jókat" ad õ a fiainak, míg Lukácsnál "Szent Lelket". Nem mindegy, mert a "jókat" megfogalmazás alatt az ember evilági javakat, vagyont, hatalmat, pénzt, karriert is érthet, de a "Szent Lelket" megfogalmazás alatt ezeket semmiképpen.
-----------------------------------------------------------------
Mát 12.28 szemben Luk 11.20
Az ország meghasonlási példájában Máténál Jézus az Isten Lelke által ûzi ki az ördögöket, Lukácsnál pedig az Isten ujjával. Nem mindegy, mert Isten ujja pálcaként, verésként, korbácsként értelmezhetõ, de Isten Lelke semmiképpen sem.
-----------------------------------------------------------------
Mát 13,6.18-23 szemben Luk 8,6.11-15
A magvetõ példázatának a magyarázatában Máté üldözései és nyomorgattatásai helyett Lukács megelégszik kísértésekkel. A Máté féle ige "megértése" helyett az ige (tiszta szívvel való) "megtartását" emeli ki Lukács (nem mindegy!). Maga a példázat is pontatlan tolmácsolásban áll elõttünk: a köves helyre került magok Máténál gyökér hiánya miatt (13,6) száradnak el, Lukácsnál (8,6) pedig azért, mert nem volt nekik nedvességük (ez sem mindegy, különösen ha ez jelent valamit a példázatban).
-----------------------------------------------------------------
Mát 23.13 szemben Luk 11.52
Amikor arról van szó, hogy az írástudók, farizeusok (vagy csak a törvénytudók?) meggátolják az embereket az Isten országába való bejutásban, Máté elfelejti hangsúlyozni, hogy annak ellenére teszik, hogy õk elvették a "tudomány kulcsát".
-----------------------------------------------------------------
Mát 16.12 szemben Luk 12.1
A farizeusok kovászát Máté a farizeusok tudományának értelmezi, Lukács pedig képmutatásnak.
-----------------------------------------------------------------
Mát 6.27 és Luk 12.25
Minden Károli fordítású Bibliát kivéve az aggodalmaskodás nem a termetet nem növelheti meg, hanem az életkort nem hosszabbíthatja meg. A Károli fordításban termetrõl van csak szó. Valószínû az "életidõ" az eredetibb.
-----------------------------------------------------------------
Mát 6.33 szemben Luk 12.31
Lukács szerint a tanítványoknak az Isten országát kell keresnie, Máté szerint pedig nem csak az Isten országát, hanem az õ igazságait is keresni kell.
-----------------------------------------------------------------
Mát 6.19 - 21 szemben Luk 12.33 - 34
Gyakorlatilag a Jézus szájába adott, de KÜLÖNBÖZÕKÉPPEN megfogalmazott tanítások is csökkentik azok hitelességét. Egyik példája ez a részlet. Joggal merül fel a kérdés, hogy ezt most Jézus így mondta, vagy úgy? Ha ekkora eltérést a szövegezésben megengedünk, mekkora eltérésnél vonhatjuk meg a határt, mikor már nyilvánvaló tévedésrõl kell beszélnünk? Mi fogja akkor a tanítás pontos voltát tükrözni? Ráadásul nem csak egy esetben merül fel az evangélisták pontatlan tolmácsolása Jézus (ráadásul fontos!) tanításait illetõen, hanem lépten nyomon, sõt össze - vissza keverve (!). Tény, hogy nem feltétlen jelent ellentmondást az egymástól eltérõ elõadási forma. Pontosan erre példa ez a részlet. De pontosan ezek hívják fel a figyelmet, hogy vigyázni kell a TÖBBI részlet vizsgálata esetében is, mivel lehet, hogy ott már TÉVES tanítást adnak le a Jézus Krisztus nevében. Ezek feltétlenül az evangéliumok emlékezetbõl, vagy hallomásból történõ megírását bizonyítják.
-----------------------------------------------------------------
Mát 7.14 szemben Luk 13.24
Egész más értelmezésû az, ha a mennyek országába azért nem megy be valaki, mert nem lehet (holott megtalálta a kaput) és Lukács ezt állítja, vagy pedig azért, mert egyáltalán meg sem találja a kaput, ahogy viszont Máté állítja.
-----------------------------------------------------------------
Mát 8.11 - 12 szemben Luk 13.28 - 29
Lukács a Jézust hallgatók közül sokat az Isten országán kívül rekeszt, míg Máté drasztikusabb és kivetteti õket a külsõ sötétségbe.
-----------------------------------------------------------------
Mát 10.37 szemben Luk 14.26
Azt hiszem ez is igen fontos ellentmondás, mivel nem mindegy, hogy Jézus valójában itt mit mondott. Távolról sem mindegy, hogy az emberfiának gyûlölnie kell az apját és anyját, hogy Jézus követõje lehessen (mint ahogy Lukács szeretné), vagy egyszerûen Jézust jobban kell szeretnie a szüleinél ahhoz, hogy az õ követõje legyen (mint ahogy Máté állítja).
-----------------------------------------------------------------
Mát 25.14 - 28 szemben Luk 19.12 - 27
Itt ugyanannak a példázatnak két nagyon eltérõ megfogalmazásával találkozhatunk. Elõször is Lukács beleveszi a példázatba a nemes úr visszatérésekor az õ ellenségeivel való leszámolást, és Máté kihagyja. Másodszor lényegi eltérést is találhatunk, mivel Lukácsnál minden szolga egyformán kap pénzt a gazdálkodáshoz korábbi teljesítményeiknek a teljes FIGYELMEN KÍVÜL hagyásával, míg Máténál különbözõen osztja szét a pénzt teljesítményeik FIGYELEMBE VÉTELÉVEL. Harmadszor az útról való visszaérkeztekor Lukács a jutalmat (a városok számában) a szolgák gazdálkodásának az eredményességétõl teszi függõvé, míg Máté ugyanazt a jutalmat (menj be az urad örömébe) adja mindegyiküknek eredményességük figyelmen kívül hagyásával. Egyik példázat sem foglalkozik a veszteséges tevékenységek megítélésével, mit tett volna Máté nemes ura, ha az a szolga, aki az öt aranyat kapta, csupán három aranyat termelt volna meg, a képességein alul, vagy mit tett volna Lukács nemes ura ha arra jön rá, hogy a tíz gírát kigazdálkodott szolgája tizenöt kigazdálkodására is képes lett volna. A lényeges eltérés még megfogalmazható úgy is, hogy Máté a KÉPESSÉG SZERINTI CSELEKVÉST jutalmazza, míg Lukács a CSELEKVÉS EREDMÉNYESSÉGÉT jutalmazza.
I. Sámuel 20. fejezet Dávid és Jonatán szövetségérõl szól, Jonatán apjának félrevezetésében. Itt láthatunk olyan bibliai példát, ahol a hazugság NINCS elítélve, sõt Jonatán jócselekedetének minõsül. Ezért a tettéért Jonatán késõbb Dávid jóindulatára számíthat. A gonoszok félrevezetése ezek szerint helyes cselekedet volna. Gondoljuk meg, hogy az irgalmasság fontosabb dolog-e az igazságnál.
A mögött a hit mögött, hogy Isten parancsa szerint mindenáron tartózkodnunk kell a hazugságtól (paráznaságtól, bálványimádástól), egy MÁSIK hit rejlik: az ugyanis, hogy igen súlyos büntetés sújtja azokat, akik nem engedelmeskednek az isteni parancsnak. Képzeljük el, hogy milyen rettegést vált ki az emberbõl, ha azt hiszi, hogy bármely hazugság rosszabb a halálnál (mert a halállal csak a test pusztul el, de a hazugsággal a lélek is elveszíti az örök életet és elkárhozik), hogy mekkora az a félelem, amit az tekintély vált ki, aki tiltja a hazugságot, és ráadásul tudomása van minden cselekedetünkrõl, tehát azonnal tudja minden szabályának a megszegését is.
Egy tevékenység sikeressége vagy sikertelensége nem feltétlenül bizonyíték arra, hogy a tett Isten akarata szerint való volt vagy sem. Például mi kiutaztunk Németországba, hogy megpróbáljunk letelepedni. Nem sikerült, a hatóságok hosszabb idõ elteltével visszaküldtek. Viszont ez alatt az idõ alatt sokkal komolyabban tudott velem Isten foglalkozni és szellemileg felkészíteni, mintha itthon maradtunk volna és továbbra is rendkívül idõigényes munkahelyemen foglalnak le mások. A sikeres kimenetel sem feltétlen bizonyíték arra viszont, hogy a dolog Istentõl van. Lehet egy háború kimenetele sikeres az egyik fél számára és gyõz, a háború maga mégsem az Istentõl származott. A szocializmus, amely kifejezetten emberi kitalálás és ideológia eredménye, a világ egyharmadán gyõzött, mégsem az Istentõl van.
Az erõszak és megtévesztés, általános nézeteink szerint, akkor elfogadható, ha önvédelem vagy életmentés céljából alkalmazzák õket. Mit mond errõl az Isten? (Az Isten Izraelben bizonyította az igazságos, azaz törvényes erõszak jogos voltát...) Ha ezt az alkalmazást jogossá tesszük, elkerülhetetlen, hogy az emberek kapzsi, zsarnoki és hatalomvágyó terveiket az önvédelem vagy életmentés köntösébe ne öltöztessék fel, hogy akár erõszak által is keresztül vigyék akaratukat. (Erre kitûnõ példa, hogy mivé lett a kommunisták forradalmi erõszaka a hatalomra kerülésük után, minden elnyomó agressziójukat a dolgozók védelmének és a forradalom megmentésének a látszatával akarták feltüntetni.) Vajon Jézus mit mond az erõszakról? A Bibliában lerögzített tételekben kifejezetten utal erre: a pelyvát megégetik olthatatlan tûzzel, a romlott fa kivágattatik, a gazdag a halála után a pokol lángjaival gyötörtetik. (Mindezt KICSODA végzi el? A gyümölcstelen fák példázata nyomán az sejthetõ, hogy a halálos ítéletet már ebben az életben elvégzik rajtuk.) Ezzel szembeállítható Jézus másik kijelentése, hogy a gonosznak nem szabad ellenállni, és az ellenség szeretetére vonatkoztatva. Ha tehát egy diktátor elfoglalja a felsõ szomszéd országot, akkor fel kellene kínálni neki az alsó szomszédét is? (Mert ha valaki elveszi a felsõruhánkat, az alsót is oda kell adni neki. Illetve mennyire vonatkoztatható ez csak a ruházatra, egy ország esetében pedig miért kellene ezt MÁSKÉPPEN értelmeznünk?)
Az erõszak alkalmazása nyílván az ERÕSEBB perspektívája és nem a gyengébbé. Az erõs tehát könnyebben megkísérthetõ az erõszak felhasználására, különösen ha az élet, az igazság vagy a szabadság védelmében, vagy érvényesítésében teheti. Az erõs filozófiája inkább elismeri az erõszakot, mint a gyenge, aki a leghangosabb ideológusa az erõszak-nélküliségnek, jóllehet sohasem képes valódi kiutat mutatni erõszak nélkül a megátalkodott, véreskezû gonosztevõktõl való megszabaduláshoz, azoktól, akik már abban is biztosak, hogy senki sem fogja õket megállítani, különösen ha már fegyveres hatalomhoz is jutottak.
Lehetséges, hogy Isten emberei nem ideológusai az erõszak nélküliségnek, csupán csak rábízzák az alkalmazását az Isten ítéletére, és nem a magukéra? Lehet, hogy Isten alkalomadtán rábízza az emberekre az erõszak alkalmazását és lemondott teljesen a saját kezû alkalmazásról?
A bûntõl való szabaduláshoz meg kell vizsgálni a megtérést korlátozó körülmények jelentõségét is. Sokan a bûnt nemcsak tudatlanságból, félreértésbõl, vagy tévedésbõl követik el (most a szándékosságról nem beszélve), hanem a környezeti kényszerek nyomásának engedve. Olyan kényszerek mûködnek társadalmainkban, amelyek mellett egyszerûen képtelenség megtérni, még ha nagyon szeretnének is, meg vannak fosztva minden erõtõl, hogy ellenálljanak a rájuk kényszerített bûnök elkövetésének. A keresztények harca azért olyan erõtlen, mert nem ismerik fel Pál apostol tanításai miatt a bûnök igazi eredetét, harcolnak testük és kívánságaik ellen, egész életmódot terveznek meg a lelki élethez, mégis naponként vétkeznek, mert sem a hazugságok, sem a kényszerek szerepét nem látták meg a bûnök kialakulásában, így fel sem tudnak készülni az ellene való harcra (viszont jó aszkéták lehetnek).
A "ne állj ellen a gonosznak" tanításánál kell legyen egy jobb verzió. Mert az a tétel, hogy "ha valaki elveszi az ingedet add oda a gatyádat is", meg "ha valaki egy mérföldre kényszerít menj el vele kettõre", logikusan engedi következtetni a következõ kijelentéseket is: "ha valaki kényszerít hogy nyomd ki a felebarátod szemét, buzgón nyomd ki a másikat is", vagy "ha valaki meg akarja erõszakolni a lányodat, akkor kínáld fel a másikat is".
A gonosszal való elfogadhatóbb bánásmód az lehet inkább, amiben nincs bosszúállás, azaz nem fizetünk gonosszal a gonoszért. Minden bizonnyal, ha ELLENSÉGÜNKKEL szemben nem lehetünk gonoszak, akkor ha valaki felebarátunkkal szemben igazságtalanságra vagy gonoszságra próbál rákényszeríteni, azt nyilvánvalóan meg kell tagadni. Ha ellenségünkkel szemben nem lehetünk gonoszak, akkor felebarátunkkal szemben annál inkább.
Eszerint a kényszerek között eredmény vonatkozásában is különbséget kell tennünk: mi vezet igazságra, és mi hamisságra; jóra vagy gonoszra.
Kiterjeszthetõ a gondolat arra is, hogy magunkkal szemben sem cselekedhetünk igazságtalanságot vagy gonoszságot (pl. gyújtsuk fel a házunkat. A helyes reakció nyilván nem az, hogy felgyújtom a szomszédét is).
Pontosabban így képzelhetnénk el ezt a mondást: "abban segítsél az ellenségednek, amiben a felebarátodnak is segítenél", kivéve a gonoszságot. (Általános szokás, hogy a legyõzött ellenséget nem csak fegyverétõl fosszák meg, hanem teljesen kiforgatják mindenébõl és teljesen lehetetlenné teszik számára a normális életet is. Persze közrejátszik mindebben az erõs bosszúvágy.) Ehhez közelebb álló bibliai igék például "aki felhozza az õ napját mind jókra és mind gonoszakra", ne legyünk személyválogatók az illetõ barátságos vagy ellenséges fellépésétõl függõen. Az ellenségnek való segítségben tehát ki kell zárni azokat a lépéseket, amelyek eredményeképp felebarátaink romlását tudnánk szolgálni, különben nem az ellenséggel szemben, de felebarátainkkal szemben válunk gonoszakká.
A bûn kísértésénél vizsgáljuk meg a következõ változatokat:
a) Amikor választható alternatíváink vannak egy probléma megoldásához a bûn által is, a bûn nélkül is. (Például egy bizonyos összeg megszerzése megoldható egy munka elvégzésével is, de azzal is, ha éppen ellopja azt az illetõ. Más már a helyzet, ha a szükséges összeg NEM teremthetõ elõ még kemény munkával sem.)
b) Amikor két bûnös alternatíva közül lehet választani, és nem látszik olyan megoldás amely ártatlan volna. (Például tipikus helyzet amikor hazugság segítségével nyílik az egyetlen mód egy élet megmentésére. Ha az ember az igazmondást választja, gyilkosság bûnében válhat részessé.)
A két eset közül igazából az elsõ látszik kísértésnek, mivel itt mérlegeli igazán az ember a bûnös és bûn nélküli alternatívák tényleges értékét saját szempontjai alapján. A másodikat már inkább kényszerhelyzetnek vagy pedig csapdának lehetne nevezni, nincs olyan verzió már amelyet követve ártatlanul lehetne végigvinni egy dolgot.
A válasz arra a kérdésre, hogy az ember soha ne hazudjon vagy soha se legyen erõszakos az érdekei érvényesítéséért, valószínûleg függ tehát a körülmények alapos megvizsgálásától is.
A lényeg, hogy egy cselekedet JÓ vagy ROSSZ voltának megítélésében nem kielégítõ az, ha csupán magát a tettet nézzük. Okait, kihatásait, és körülményeit kifelejtve mindenképp más következtetésre jutunk, mint azok figyelembevételével. A TÖRVÉNY szerinti megítélés pontosan annak az esete, amikor egy cselekedetet nem vizsgálnak felül ezek szerint a szempontok szerint, hanem magát a tettet vizsgálják egy bizonyos mértéknek való megfeleltetés formájában. Közveszélyes munkakerülõnek minõsítették azt a munkanélkülit, aki a paragrafus mértéke szerint letöltötte az egy hónapot munka nélkül, függetlenül attól, hogy valóban közveszélyes volt-e vagy sem.
Reálisan csak akkor tudunk bûnt, hamisságot felmérni, ha azt nem egy szabálysértési leírás alapján azonosítjuk, hanem az általa okozott kárt és szenvedést méreteiben ténylegesen megvizsgáltuk. (Egy orvos a hazugságával fedezheti egy pilóta szívbaját, hogy az ne veszítse el az állását. A bizalmassághoz való ragaszkodás azonban vakká tehet a kívülállókkal szemben, nem méri fel azt a szenvedést, ami repülõgép lezuhanása után az utasokat éri. A szûk szakmai perspektíva beszûkítheti a gondolkodásunkat.)
Ellenfelünkre nem kényszeríthetjük rá az igazságot, hanem türelemmel és együttérzéssel kell õt tévedésérõl felvilágosítani.
Az ellenség az igazságtalanságai, agresszivitása és pusztításai során elveszítette számunkra azt a jogát, hogy emberi módon kezeljék. Ez az érv általában feljogosít bennünket, hogy vele szemben olyan eszközöket alkalmazzunk, amelyeket egyébként magunk is mélységesen elítélünk. Az a gondolat, hogy az ember a másik arcát is odatartsa az ellenségnek, rendkívül idegen ilyenkor számunkra. Jézus kijelentése errõl a tételrõl olyan körülmények között amikor mindenki inkább a megtorlást vagy az ellenség elpusztítását látja igazolva, nagyon felületesnek tûnik abban a dogmatikus megfogalmazásban, ahogy az a Bibliában történik. Semmilyen bizonyíték, magyarázat nincs hozzá, holott nagy horderejû igazsága esetén sokkal komolyabb tanítással kellene párosulnia, éppen azért, hogy felvilágosítsa az emberiséget az ellenséges viszonyok hamisságait illetõen. Gyanússá teszi már ez is azt a tételt, hogy a Bibliának kellene a teljes igazságot magában foglalnia, hiszen Jézus tanításai nyílván másképp fogalmazódtak volna meg, ha õ írta volna le azokat, nem pedig néhány olyan ember, akinek a memóriájában csak a tanítások csattanói maradtak meg, de nem az értelmük. Feltehetõ azonban az is, hogy nem az volt a céljuk az evangélistáknak, hogy Jézus tanításait próbálják meg tovább adni - mert feltehetõen képtelennek is érezték volna magukat erre -, hanem csupán életét meséljék el úgy amennyire õk azt láthatták. Ezért TANÍTÁSNAK fogni fel az evangéliumot ÉLETRAJZ helyett mindenképp dogmatikus tételek kritikátlan elfogadásával kell hogy járjon.
Ezt az ûrt próbálja meg Pál apostol a levelei segítségével betölteni, tanításokat próbál adni, amelyek természetesen a saját szempontjait tükrözik és nem Jézusét. Ráadásul Jézus magyarázatait sem közvetlenül õ tõle vette, hanem már a tanítványok torzításain, emlékein keresztül amelyeket megpróbálhatott a saját felfogásának segítségével korrigálni. Fõleg azért gyanús ez a felállás, mivel a palesztiniai keresztényeket egyébként sem találta Krisztushoz méltónak, amelyre utalásokat is találhatunk még a Bibliai leírásokon keresztül is. Pedig azok között voltak Jézus igazi szemtanúi és nem a kisázsiai keresztények táborában.
Az ûrt valójában Isten Lelkének kellene betöltenie, aki megadhatja a szükséges tanításokat a dogmatikusnak tûnõ kijelentések mellé. - Hogy Isten akaratát megértsük, elõször meg kell tisztítani elképzeléseinket a róla alkotott hamis nézetektõl.
Isten tanításának az pedig az ÉRTELME, hogy hogyan lehet az ember BOLDOG (nem pedig gazdag, mesterember vagy keresztény).
Lukács azon elképzelése, hogy a szegény emberek a mennyországba, a gazdagok pedig a pokolba kerülnek, mindenképpen felülvizsgálandó. Hogy a szegény emberek milyenek lehetnek, ha hatalomhoz juthatnak, bizonyíthatja nem kevesebb, mint hogy Hitler is szegénycsaládból és Szaddam Husszein is szegény parasztcsaládból származott.
Feltételezhetõ az, hogy mindazok örök életet kapnak, akik megtartották magukban azt a forrást, amellyel ebben az életben is vért, szenvedést, bajt és gyötrelmet okozott másoknak, hogy örökké is azt cselekednék?
Egy festõ szándékai megláthatóak alkotásának megértésébõl. Nem mondható az, hogy világosak elõttem a festõ céljai és akarata, amikor nem értettem meg a képét sem. Nem mondható az sem, hogy ismerem és értem az Isten szándékait, ha nem ismerem és nem értem az életet, ami az õ alkotása.
Nemcsak attól a nézettõl kell elszakadni, hogy Isten a világ felett álló passzív és be nem avatkozó Isten, hanem attól is, hogy amit tenni tud és akar, az csupán csak szavakban áll. Jézus KINCSEK sokaságáról beszél, amit Isten tud adni, de valószínûleg nem ismerték fel a keresztények azok mibenlétét és jelentõségét, pedig lehet, hogy naponta mennek el mellette. Az Isten kincseirõl adhat jelzéseket például maga a természet is. A szépség, az egészség, az erõ, az ügyesség, a bölcsesség a valóságban NEM SZAVAKBAN áll, hanem Isten minden teremtésében benne van. Az ember is kaphat különbözõ kincseket. Ezzel szemben Isten viccének tudható be például, hogy az olyan férfi, aki az Istentõl kapott erejét gonoszságra fordítja, olyan BOLOND nõvel kötöztetik meg, aki az Istentõl kapott csodálatos szépséget.
Isten akaratát sokszor azért vagyunk képtelenek megérteni, mert azt, amit tanácsolna, eleve kizárjuk még gondolatainkból is mint lehetséges, nem hisszük el, hogy pont ez az, amit cselekednünk kell.
Hogyan lehetnénk összhangban az Isten akaratával, amikor cselekedeteink nincsenek összhangban a szeretet tanításával? Hogyan cselekedhetnénk Isten akarata szerint, ha nem ismerjük fel a különbséget szeretet és szeretetlenség között? Akkor mi módon ítéljük meg, hogy mi van Istentõl és mi nem?
Isten akaratát az értheti meg, aki Isten akarata szerint is cselekszik. Arról látszik, hogy valaki Isten akarata szerint szándékozik cselekedni, hogy szeretet szerint akar cselekedni. Nem a Biblia adatott nekünk iránytûként, hanem a szeretet ÉLÕ iránytûje adatott nekünk, hogy elvezéreljen bennünket konfliktusaink és problémáink között.
Jézus tanítása arról, hogy mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de önmagában (lelkében) kárt vall, leginkább a feltámadás fényében látszik valóban értékesnek. Ha a föld legnagyobb vagyonát gyûjti is össze valaki abból egy hajszálnyit sem vihet magával a feltámadáskor, hanem CSAK saját magát. Ha pedig önmaga tele fogyatékossággal és tökéletlenséggel, akkor valójában a LEGSZEGÉNYEBBEN kerül be az örökéletbe, sokkal szegényebben, mint az, aki földi életében szegény létére is a tökéletességre törekedett.
Itt látszik ugyancsak fontossá az a tanítás, hogy ne törekedjünk földi kincsekre, hanem mennyei kincsekre. A feltámadáskor nem vihetünk magunkkal sem pénzt, sem divatos ruhát, sem vállalatunkat, sem technikai berendezéseinket, sem fegyvereinket, sem koronánkat, semmit, amiben itt a földön bíztunk, hanem csak kopasz magunkat, amivel viszont semmit sem törõdtünk egész életünkben.
A Példabeszédek 8.15 azt mondja, hogy a bölcsesség által uralkodnak a királyok. Én inkább azt látom, hogy vér és elnyomás által uralkodnak a királyok is meg a kormányok is. Avagy a bölcsességtõl nem az élet származik inkább, mint a hatalom? A pogányok által jónak tartott királyok talán nem azt az erõt építik fel, amelynek SEGÍTSÉGÉVEL fogják a késõbbi gonosz királyok a népeiket elnyomni és megzsarolni?
A legtöbb próféta ítélete, hogy nem adnak BÉKESSÉGET a hitetleneknek (kevélyeknek, hamisoknak).
Henoch szerint az istentelenek romlása az átok erejével fog megerõsödni, és nem fognak bocsánatot nyerni. (Ugye itt kérdés, hogy kit tekintünk "istentelennek", amely ilyen megbocsáthatatlan állapotot jelent. Avagy Jézus nem az istenteleneknek hirdetett bûnbocsánatot?)
A másik dolog az, hogy minden cselekedetet büntetés vagy jutalmazás ígéretével osztályoznak, az egyiket örök sötétségre, láncokra, örök gyötrelmekre, szenvedésre ítélnek, másokat pedig gyönyörûséges helyekre és különféle gyönyörökre. Vajon nem az a cél, hogy BIZTOSÍTSÁK azok életét örökre akik békességben és igazságban tudtak élni azoktól, akik ez életükben bizonyságot tettek arról, hogy csak vérontásra és pusztításra tudnak törekedni? Mert ezt meg lehet tenni az õ KÜLÖNVÁLASZTÁSUK biztosításával, de vajon szükséges-e az elválasztott gonosztevõk büntetése ÖRÖK gyötrelmekre és szenvedésekre? Vagy maga az örök elválasztottság a teljességtõl eredményezi ezt az örök szenvedést?
Alapvetõ bûn tehát az emberek (állatok, madarak) vérének és életének a kiontása.
Amikor arról van szó, hogy az angyalok elárulták az embereknek a titkaikat, akkor a gonoszok minden erõszakát ismertették meg velük, a varázslásokat, amelyekkel eltévelyíthetik a tudatlanok szellemét, hogy leigázzák õket, a gonosz szellemek idézését, ezzel a mérgek keverését és betegségek elõidézését. A fémmûvességet, hogy gyilkos szerszámokat, vértet, kardokat tudjanak csinálni a harcokhoz. A tollal és tintával való írás elsajátításával vétkeznek az emberek, mert az ember nem arra született, hogy hûségét tintával és tollal megerõsítse. Az ember arra született, hogy igaz és tiszta maradjon, akkor a halál, amely mindent megemészt, nem érintette volna õket. De ez a tudás a halálba vezeti õket, és ez az õ elemésztetésüknek az OKA. (v.ö.: Róm. 8,13: "Mert ha test szerint éltek meghaltok; de ha a test cselekedetit a lélekkel megöldökölitek, éltek." Itt nyilvánvaló, hogy a halál okát a testre próbálja Pál visszavezetni, nem pedig a tudásra!)
Vajon a jövõnket mennyire határozza meg a fejlõdés olyan megmerevedése, amelyben az emberiség társadalmi rendszereikben az Istentõl való elszakadásuk szilárdul meg? Vajon igaz-e az a tétel, hogy távolodik az emberiség az Istentõl nem pedig közeledik? Láthatóak-e annak a jelei, hogy az emberiség Isten szerinti életre térne? Az elidegenedés, a politikai kormányzás és az állami szerkezet, az üzleti élet, a magányt kitöltõ szórakozások minõségi javulása, a hamis vallások terjedése, a pénz mindenhatósága, a társadalom szegényekre és gazdagokra osztottsága, mindezek megszûnõben vagy erõsödõben vannak? Miért most kezdenek a nagyhatalmak kibékülni? Miért váltanak az elnyomó kormányzások demokratikus formára?
Muszáj egy városnak a katasztrófára várnia, hogy elkezdje megújhodását, és a régi, a koszos, a poros, minden ami bemerevedett eltakaríttassák? Mert egy katasztrófa után már muszáj lesz ezt csinálnia.
Jézus tanítása és a Tao tanítása közötti egyik különbséghez. A jó és gonosz tudásával bíró ember szabadságát fogalmazza meg Jézus azzal a kijelentésével, hogy vagy legyetek jó fák, vagy legyetek romlott fák. Azaz nincs SENKI sem kényszerítve arra, hogy megtérjen, nem azt mondta Jézus, hogy mindenkinek jó fának kell lennie.
A Tao mást mond. Fogadd el a jót éppúgy mint a rosszat, mert egymást teremti mind a kettõ és nincsenek meg egymás nélkül. Ha tehát a rossz ellen harcolni kezdesz, ugyanakkor a jó ellen is harcolni fogsz, mert teremtõ párját pusztítod el, amely nélkül a jó nem létezhet. Szerintük a Jó és Rossz együtt alkotja a világegyetemet.
Újabb verziót jelent a jó és gonosz szemléletében a TÖRVÉNY véleménye: irgalmatlanul harcolni a gonosz ellen, kíméletlenül elpusztítani a törvény nevében, csak így uralkodhat a jó, csak így szolgálhatja a jó védelmét és fennmaradását. A törvény csak a jónak ad létjogosultságot, csak azt ismeri el.