Szocialista országgyűlési képviselő szervezi a blokádot

Amikorra ez az írás megjelenik, talán vége is van a nagy nyári uborkaszezonnak. Forró őszt ígért az MSZP, és ahogy elnézem már a nyár végén elkezdi (folytatja) össztüzét. Bár ki tudja, miért éppen a politikai hírek hiányát tekintik hírhiányos időszaknak. Mert kulturális, természeti, sport stb. hír, esemény van, lenne bőven. Ennek ellenére a politikusokat hiányolja mindenki. Illetve sokallja. Ha kormánypárti a lelkemadta, és a médiában szerepel. De ha nem találja, az is baj. Az RTL-Klub látványosan betlizett, amint pénteken felsorolta, mely minisztériumi vezetők hiányoznak egyidejűleg, majd a felsoroltak közül egyik államtitkár betelefonált, hogy ő egész nap dolgozott…
 

Nem a tévedés feltűnő ebben, hiszen az mindennapos. Azért találtam említésre valónak, mert Bárdos oly kárörömmel sorolta: “A miniszterek és az államtitkárok is szabadságon vannak. Senki nem koordinálja, hogy a politikusok mikor mennek nyaralni. Amikor akarnak.”

Persze, a nagy igyekezet, hogy valami dehonesztálót mondjanak, egyre inkább belehajszolja az ellenzéki médiagurukat és politikusokat a tévedésekbe. Nehéz eldöntenem, hogy ezek csak a műveltség hiányából fakadnak-e, vagy tudatos megtévesztések. Ilyen volt például július utolsó Népszabadságában a Farkasházy Tivadar által elkövetett Hócipősarok: “Akárcsak tavaly, idén is szép sikert aratott Orbán Viktor a bálványosi szabadegyetemen. (…) A kormányfő azt is elmesélte Tusnádfürdőn, hogy pár napja járt Finnországban, (…) a svédek autonómiáját tanulmányozta. Ami ott ugyan nincs, de a hatszázalékos kisebbségnek is ki van írva a taxi a taksi alá. Majd azzal folytatta, hogy az autonómia nem a kérések netovábbja.” Az Index vitafórumán rögtön szóvá tették: Finnországban van svéd autonóm terület. Finnül Ahvenanmaa , de svédül már ismerősebb lehet: Aland. Ezt a területet (egy nagyobb, és több kisebb sziget) többségében svédek lakják, és a jogi statusa autonómia.

Természetesen politikából a héten is kaptunk eleget. Elsősorban a szocialistáktól, jelesül az elnöktől, Kovács Lászlótól. Ötödikén sajtótájékoztatót tartott a kormány egy évéről. “A kormányfő – úgy is mint osztályfőnök – láthatóan késlekedik a bizonyítvány-osztással a minisztériumok és a miniszterek munkájának értékelésével. Időnként felröppennek hírek, hogy ezzel-azzal a tárcával rendkívül elégedetlen, aztán mindig megjelenik ennek cáfolata, hogy éppen ellenkezőleg, jobb már talán nem is lehetne” – mondta. Az ember pedig csodálkozik. Mert június 26.-án már volt egy szocialista értékelés az egy évről, amikor is Földes György választmányi elnök előadta: “Az MSZP aggódik az ország gazdasági helyzete miatt és felszólítja a kormányt: presztízsszempontjait félretéve akadályozza meg, hogy az ország ismét eladósodási pályára kerüljön.” Bár kissé korán kezdték, hiszen az évforduló július 8.-án volt, de később sem lehetett hiányérzetünk, mert a korai kezdet óta a magyar sajtó egyfolytában értékel. (Tudják csak meg a polgárok, hogy milyen rossz ez a kormány!) Míg a Horn-kormány egy évét csak néhány publicisztika “köszöntötte” (a Bokros-csomag Alkotmánybírósági megnyirbálása után voltunk), most nem akar megszűnni a kritika áradata, és amikor Ágh Attiláék kezdenek kifulladni (vagy szabadságon vannak) az MSZP kezdi elölről, ahogy egy médiapárthoz illik.

Illetve, dehogy médiapárt. Elnöke feledvén korábbi önmeghatározását, a krónika szerint most azt mondta, hogy a MSZP “konstruktív ellenzék marad”. És a párt kacskaringóit követő ember kapkodhatja a fejét. Bő egy éve, július közepén adta ki Baja Ferenc választmányi elnök az új jelszót: “A párt a következőkben úgy definiálja parlamenti feladatát, hogy a konstruktív szerepkörről áttér a felelős ellenzéki magatartásra.” Bár akkor ezt nem értette senki, később kiderült, hogy változatlanul részt akarnak venni a kormányzásban, hiszen minden esetben tiltakoztak, ha valamiből kimaradtak, ha valahová nem hívták meg őket, ha a nélkül döntött a kormány, hogy előzőleg konzultált volna velük. Vagyis a kétharmados törvények körével az ellenzéknek adott beleszólási lehetőséget, és a vele járó politikai felelősséget, ki akarják terjeszteni a “normális”, az ötvenszázalékos törvényekre, és a politika, a kormányzás egészére.

Később az ifjú szocialisták hírhedt vitairata meg is fogalmazta a konstruktivitás tagadását, a kivonulást a parlamentből: “A szocialista ellenzéki politizálásnak most már nem lehet a célja a parlamenti munkában történő szakszerű részvétel, a törvényhozás színvonalának javítása vagy az ország életében a megszerzett önkormányzati pozíciókon keresztül történő együttműködés. A Szocialista Pártnak egy stratégiai célja lehet: leváltani, lemondatni, elsöpörtetni a diktatúrát; lerövidíteni azt a négy évet (…) A cél tehát a koalíciós többség megtörése, leválasztása, megosztása a Parlamentben. Ehhez a társadalom folyamatos szembesítésén keresztül vezet az út.”

Töprenghetünk. Melyik az igazi MSZP? Hány kacskaringót tesz még meg a választásokig? Vagy várjuk meg Németh Miklóst a végleges válaszhoz?

Az MSZP az elmúlt héten ismét újított. A szolnoki kormányellenes nagygyűlésen – ahol megint főszerepet kapott a média kedvence, a gabonaégető battonyai “gazda” –, a csütörtöki királyi híradó tanúsága szerint feltűnt egy kevéssé ismert arc is: “Karsai József: - Ha kell, fel kell vonulni Budapestre az utakra, hát tegyük meg amíg nem lesz megint tisztességes megélhetést biztosító vidéki mezőgazdasági munka. Francz Rezső: - Ha köll, az útra kell menni. Érdeket érvényesíteni.” Francz Rezső neve mellé ki volt ugyan írva, hogy Barcs, de az nem, hogy az ottani Tsz elnöke (vagyis Losonczi Pál utóda), és egyúttal az MSZP országgyűlési képviselője. És még panaszkodik az ellenzék, hogy kevés politikusa kap fontos szerepet a közszolgálati híradóban!

Az elmúlt hét legfontosabb eseménye, minden politikusi erőlködés ellenére mégis a napfogyatkozás volt. Bár az esemény eléggé hidegen hagyott (1967-ben láttam a részleges napfogyatkozást), és  nem is “csodának”, hanem teljesen természetes jelenségnek tartom. Eleinte kissé idegenkedve néztem azt a vásári ízű felhajtást körülötte, de utólag el kell ismernem, hogy volt haszna az egésznek. Mert inkább viseljünk el minden csiricsárét, inkább túlozzunk, inkább misztifikáljunk és ijesztgessünk, minthogy tömegesen vakuljanak meg az emberek. Valamint azt is el kell ismernünk, hogy nincs jelentős esemény a média, a televízió nélkül. Ki is vette belőle a részét az összes csatorna. Meglepetésemre ezúttal az MTV vitte el a pálmát. Részben a hetekig tartó kultúrtörténeti sorozatával (kedvencem a Napba öltözött Máriával foglalkozó rész volt, ráadásul ezt a cikket Nagyboldogasszony napján írom), részben az esemény kulturált közvetítésével, és esti összefoglalásával.

A média “mindenhatóságát”, de legalább is mintakövetésre késztető hatását mutatja, hogy az emberek úgy ujjongtak, tapsoltak, mint a showműsorokban. Már nem is színház, hanem showbiznisz az egész világ. Zavart viszont a sámánok szerepeltetése. A Tv2 adásában Kovács András “táltos” szerepelt, és mondott elképesztő dolgokat, 7000 tanítványáról, a nap fiairól, akik meditálnak, hogy ne legyen felhős az ég. De Pusztaszeren is sámánok voltak a műsor főszereplői. Csak hát a sámán (táltos), elsősorban betegséggyógyító, távolba látó (révedő) médium, s meglehetősen kevés köze van a napkultuszhoz. (Bár csatlakozási pontok vannak, például az égig érő fa, a dobok díszítése, és tudunk a napba távozott sámánról is.) Az ősmagyarok ugyanis nemcsak több etnikumból gyúródtak eggyé, hanem vallásuk is több rétegű volt. A szteppén azonos történelmi időhorizonton élt egymás mellett (és keveredett is) például a totemizmus, a sámánizmus, a zsidó-kazár monoteizmus, vagy a bizánciak által megismert kereszténység.

A nomádok körében hajdan meglévő napkultusz a magyar mitológia talán legismertebb “alakjában”, a turulban érhető nyomon. Róla Anonymus megírta, hogy Emese álmában megjelenvén, s őt mintegy teherbe ejtvén – az álom miatt Álmosnak nevezett fiú révén –, a nemzeti királyi ház ősapjaként tisztelhetjük.

Az eredeti latin nyelvű szövegben viszont szó sincs turul nevű madárról, hanem egy “astur” (magyarul: héja) ejté teherbe az ősanyát. Későbbi krónikásnál, Kézai Simonnál található csak a “megfejtés”: az a madár, amely koronával a fején Attila hun király címereként is szerepel, magyarul turulnak neveztetik.

Bizony, a tizenharmadik századra már csak a tiltott pogány név, és a mítosz váza maradt fenn. Maguk a krónikások sem lehettek már tisztában a név és a legenda mögötti igazi tartalommal, amit az mutat legjobban, hogy megpróbálták a turult konkrét madárral azonosítani. Ők az asturra gondoltak. Azóta szinte minden ragadozó madárfajta szóba jött már, a sastól a karvalyig. Az ornitológia területére tévedt őstörténészek, illetve a történelem iránt érdeklődő ornitológusok toplistáján mostanában a kerecsensólyom a legesélyesebb…

A név eredetét is kutatták. A tudományos közmegegyezés szerint a turul az ótörök toghrul (ragadozó madár) szóból származik. Mások szerint a sumér-akkád szó, a tur-ullu (legnagyobb fényesség) az eredet.

Valójában szó sincs konkrét állatról. Szó van viszont a madárról, mint szimbólumról. A madarak mindig is megragadták az eszmélő ember képzeletét, hiszen soha meg nem valósuló vágyát, a repülést testesítették meg. Amikor az emberiség természetről alkotott képe létrehozta a mitikus lények, az istenek és a mitológiák egymásba gabalyodó bozótját, akkor a madár is megkapta kiemelt helyét az égi lények világában. Az ókori keleti népek fogalmazták meg azt a “végső” alakját, amely kapcsolódott a neolitikum óta ismert napkultuszhoz. (A nap kultikus imádata feltehetően még ennél is korábbi.) Ahogyan a nap szeli át az eget, ugyanúgy szeli a madár a levegőt. A magától értetődő asszociáció segítségével megszületett a napmadár, a napisten szimbóluma. A napkultusz volt valaha a legegyetemlegesebb, mindenütt megtalálható ideológia, és fő jelképe a szvasztika, a forgó napkorong.

Általában az életfa fogalom kíséretében, szinte minden jelentős kultúra ismeri a szárnyas napkorongot, vagyis a napmadarat. Egyiptomban Hórusz-nak nevezik azt az istent, azt a sólymot, amelyről így ír a korabeli kultikus szöveg: “A nap, amely kezdettől fogva van, mint egy sólyom emelkedik ki a lótuszbimbó közepéből.” Az ókori Mezopotámiában éppen úgy ismerik párhuzamait, mint a perzsáknál, a mongoloknál, vagy akár a közép-amerikai indián kultúrákban.

Ha párhuzamokra hivatkozunk, nem arra kell okvetlenül koncentrálnunk, hogy a magyarok mely nép(ek) a leszármazottjai – hiszen nem mai értelemben vett nemzetállamokról van szó –, hanem inkább azt kell figyelembe vennünk, hogy milyen tárgyi és szellemi kulturális közeg előzte meg és vette körül őket. (Vagyis minket.) A turul (napmadár) motívum egyaránt megtalálható a szkíta-típusú nomád népeknél, illetve a reájuk ható korábbi ázsiai magaskultúrákban. A korabeli szteppei művészetre leginkább talán a perzsiai szasszanida kultúra megfogalmazásai hatottak.

A mitikus világszemlélet idején a politikai valóságnak kozmikus háttérre, földöntúli alátámasztásra volt szüksége. A nap a hatalom és az uralkodás szimbóluma. Uralkodni viszont csak annak lehet, aki az “ég fia”, aki igazoltan uralkodó ősöktől származik. Ezért kellett az ős szellemalakjának (amely szintén madáralakot ölt), a turulnak – a nap madarának –, álombeli látogatásával “igazolnia”, a neves elődöt, Attilát, és bejelentenie az igényt a hunok hajdani pozíciójára. Az ilyen jóslat, az égi jel viszont alaposan hatott az “érintettekre”. Megerősítette őket szándékaikban, és meggyőződést merítettek belőle.

Ha a turul nem jósolja meg azokat a dicső, és új hazát alapító utódokat, akik ebből a nászból származnak, akkor Álmos nem alapíthat uralkodó családot. Ha nincs a turul mítosz, akkor talán annak a sztyeppei törzsszövetségnek soha sem lett volna akkora elhivatottság érzete, öntudata és önbizalma, hogy elfoglalja Attila hajdani székhelyét, a Kárpát-medencét, és alapjává váljék a mai magyar nemzetnek.

Éppen 150 éve váltunk modern nemzetté. Akkor, egy elbukott szabadságharc szentelte meg a folyamatot. Pénteken volt a világosi fegyverletétel évfordulója. Csupán két országos napilap és csak a DUNA TV híradója emlékezett meg róla.

Vajon a következő napfogyatkozásig kell várni, hogy hazai média érzékeny legyen a nemzeti témákra?