Csurka István: mindig az átállók intézik el, hogy lényegében semmi sem változzék
 

Védjen meg téged a magyar rendőrség — szól az új magyar „jókívánság”. Az a nap, amelynek azért kellett volna történelminek lennie, mert a felkért miniszterelnök kormányprogramját bemutató beszédét tartotta, attól vált ismertté, hogy ezt a beszédet megelőzte a négy életet kioltó, és számtalan sebesülést okozó belvárosi robbantás. Már erre reagálva kellett kiemelni Orbánnak, hogy „a megalakuló kormány céljai közül első, hogy a polgárokat és családjaikat megszabadítsa a félelemtől. Nem nyugodhatunk bele, hogy brutális gyilkosságok, robbantások, rablótámadások életünk mindennapi részeivé váljanak.”
 

Ha már a változásokat kezdtem számba venni a múltkor, el kellett gondolkoznom a televízióban látott borzalmas képek hatására (most helyeslem, hogy nem a politikai protokollal kezdtek a híradók), hogy vajon új szakasz kezdődött-e a hazai maffiásodásban, vagy csupán egy évek óta tartó folyamat látványos kiteljesedéséről van szó. Látszólag nem történt más, csupán véletlenül ezen a napon haltak meg teljesen vétlen személyek, járókelők. Elméletileg bekövetkezhetett volna ez korábban is, például a Szépvölgyi úti robbantásnál.

Mégis új szakasz kezdetéről van szó. Ez a robbantás ugyanis — amelyet mintha látványtervezők készítették volna elő, ködgép helyett hatalmas gomolygó lőporfüsttel —, valójában egy üzenet volt: még akkor sem menekül meg senki, ha óvodásokkal véteti körül magát. De az óvodások sem! Ugyanúgy üzentek ezzel a merénylettel is, mint Fenyő János megölésével. De amíg az csak a magyar elitnek szóló hadüzenet volt, most az egész magyar társadalom arcába vágták a kesztyűt. Most megfélemlíteni akartak. Boros Tamást bármikor kivégezhették volna, bárhogyan. (Egyik alvezére például nyomtalanul tűnt el, csak kocsiját találták meg.) Nem lehet véletlen, hogy itt és most történt az eset.

A biztonságra vigyázó szervek asszisztálásával. Kiderült, hogy a bombát rejtő, napok óta ott álló kisautót azért nem ellenőrizték sem a rendőrök, sem a közterület felügyelők, mert a „védett zónában” volt, ahol csak engedéllyel szabadna parkolni. (Esti krónika július 2.) Megáll az ember esze ekkora trehányságon. Az Inernettoban olvastam, hogy egy hazalátogató amerikás magyart leállítottak az Andrássy úton a rendőrök. Ő lassan kiszállt, terpeszbe állt, s két kezével rátámaszkodott a kocsi tetejére. Így szokta meg az USA-ban. Erre a rendőrök ijedtükben (?) visszaültek a kocsiba, hisz nem tudták mit kell ilyenkor csinálni.

És ez a disztingválásra való képtelenség, bizony nem a változást, hanem a „régi” továbbélését jelenti. Miként az is, hogy a kisemberek kis problémáival nem törődnek, őket nem védik. Jó indok erre, hogy a „nagy ügyekkel” kell foglalkozniuk. De ezek összefüggenek. New Yorkban is a kis ügyeken kezdték a rendteremtést. És hiába dicsérendő hogy a budaörsi rendőrök elfogták a Cora rablóit, ha a társasházam kertjébe ültetett növényeimet, fáimat sorba mérgezi meg valamelyik jóakaró szomszédom, de rendőrisegítség-kérésem hatása csak annyi volt, hogy engem ugráltattak. Polgárbarát rendőrségünk ilyesmire meg sem mozdul, mert „nincs kapacitása”. (Bezzeg, ha önbíráskodnék...)

Valami nagyon nincs rendben rendőrségünk körül (úgy néz ki, hogy nekik legalább akkora érdekük volt Boros eltűnése, mint a maffiának); valami nincs rendben igazságszolgáltatásunk körül (nemcsak a Lupis-féle meglepő ítéletekről van szó, hanem például arról, hogy bár nyíltan maffiafőnöknek aposztrofálják Borost, mégsem lehetett semmit rábizonyítani, és perbe fogott társait sem lehet évek óta elítélni); és valami nincs rendben a most leköszönő politikai elittel sem, hiszen a sajtóban Borossal kapcsolatban nyíltan emlegetik egy újabb szocialista politikus nevét. (Bár ezt a Karl Imre sztorit a Világgazdaság már tavaly október 22-én megírta.) A Napi Magyarország pedig tudni véli, hogy tavaly Monoron találkoztak a rendőrségi vezetők és a maffiózók. De azt már nem, hogy egy volt főrendőr, majd helyettes államtitkár környezete birtokolja az ezt vendéglátó ipari egységet, ahol találkoztak.

De Boros (József Károly) Tamás egy másik fontos szerepe is most került napvilágra. (Népszabadság július 4.) Valószínűleg emlékezik mindenki arra a pletykára (suttogó propagandára), hogy Boross Péter miniszterelnök családja felvásárolta a fél Balatont. De akkor nem írta meg ezen újság sem az igazat, hogy Boros Tamás szerepelt a politikus fiaként. Az olvasó pedig — csak úgy — töpreng. Csak nem azért, mert akkor ez a szóbeszéd a szocialisták malmára hajtotta a vizet?

De hát azt sem tudjuk pontosan mi a nemzetközi maffia, hogyan vált ez is globálissá, hol vannak központjai, honnan támad ránk. Erről írt kiváló cikket Póczik Szilveszter a május 9-i Népszavában Gyilkolóművészek és maffia-burzsoák (A szervezett bűnözés ma nemzetbiztonsági probléma) címmel. „A mai nemzetközi szervezett bűnözés igen különbözik a korábbi, a derék polgár világától élesen elkülönülő alvilágtól. Már nem vérszomjas bűnbanda: »csak« kapitalista. Célja monopol gazdasági hatalom. (...) Behatolásuk a pénzügyi- és bankszférába, valamint a média-világba különösen veszélyes. Tevékenységük formailag törvényes, csak munkaadóként fonódnak össze a közönséges bűnözéssel. Sajátosan ötvözik a terrort és korrupciót. (...) Centrumaikat a világgazdasági forgatagtól távolabb, konszolidált államokban - például Kanadában - hozzák létre. Tagjaik közös, üzleties azonosságtudattal rendelkeznek, döntéseikért egyszemélyi felelősséget viselnek. A szervezetek alsó szintjei a vezetéstől elszigeteltek. Számos vezetőjük magasan iskolázott, szoros kapcsolatban áll vezető gazdasági és politikai körökkel. (...) A szervezett bűnözés befolyásolni igyekszik a politikai és társadalmi döntéshozatalt, aláássa a demokratikus berendezkedések hitelét polgáraik szemében. (...) Megfojtják a törvényes, egészséges versenyt. (...) A gyenge állam helyett az erőszak és szokás erejével saját törvényt szabtak. (...) Az összefonódott olasz és amerikai maffiák (...) kinyújtották karjaikat a volt NDK ingatlanpiacain túl Közép- és Kelet-Európa felé is. (...) Mivel a szervezett bűnözés tiltott árukat és szolgáltatásokat, vagy legálisakat tilalmazott módon kínál, a harc legeredményesebb módja ezek körének szűkítése: a dekriminalizálás, deviánsnak ismert magatartások elfogadható »másságként« való újradefiniálása.”

A tudós szerző cikke elgondolkoztatja az embert. Vajon van-e összefüggés a nemzetközi maffia hazai sikere, valamint a gyenge államot és a másság piedesztálra emelését megfogalmazó eszmék (és hirdetőik) politikai és médiasikere között?

De egyes gazdasági sikerek összefüggése a politikával egyre valószínűbb. Itt van például a szakmában kifejezetten tisztességesnek tartott Minárovits János, illetőleg cége, az Albacomp esete, amelynek 1994 után váltania kellett a fennmaradásért. Ugyanis azt a pénzt csak feketén lehetett kitermelni, amelyet a megrendelésekért le kellett perkálnia. (A Sulinet típusú megrendelések után meg is ugrott az utóbbi két évben a cég nyeresége.) Kihasználta, hogy PHARE támogatás esetén a számítógépek vám, adó és járulékmentesen kerülhetnek az országba. (Tőlünk nyugatra, a fejlett államokban — hiszen ilyenek miatt fejlettek — eleve vámmentes a számítástechnika.) De ez csak európai gyártmányt illeti meg. Ezért kellett a fiktív írországi összeszerelés. De Minárovits csavart egyet a dolgon. Az egyszer használatos Albafantom cégekkel hozatta be halasztott vámfizetésre mondjuk Tajvanból az olcsó alkatrészeket. Majd az Albafantom eltűnt a ködben, de még előtte eladta a holmit az Albacompnak, aki aztán ezt, mint európai származású árut szállította le... Így kaphatott  nemrégen például a Népszabadság is 70 gépet — a helyi verébcsiripelés szerint — a hazai beszerzési árnál 15 százalékkal olcsóbban. Most is volt egy 5000 gépre szóló állami megrendelése az Albacompnak, amelyet hirtelen a Bull kapott meg. (Baja Ferenc minisztériumában már ki is hirdették, hogy Bull-gépek jönnek.) De ennyi computert — csak úgy —, egy cég sem tart raktáron. Honnan tudta a Bull (szintén székesfehérvári cég), hogy neki ennyire lesz szüksége? Ezzel egy időben a Közbeszerzések Tanácsának honlapjáról eltűnt az ötezer gépes tender elnyeréséről szóló dokumentum. Véletlenül?

A Bullról, meg eszébe jut az embernek az a nem régi eset, amikor egy Bulgáriából 1990-ben lelécelt, büntetett előéletű szélhámos, bizonyos Bisser Dimitrov megvásárolta a Bull belforti elektronikai cégét. A Giga-Storage — munkahelyteremtő beruházásként — francia állami támogatásban is részesült, ám hamarosan kiderült, hogy csalás az egész amelyben az OTP 1987-ben alapított egy amerikai cége, a Hungarian Finest Trading (HFT) alapos részt vállalt. Mivel az MSZMP vagyonának és érdekeltségeinek egyik nagy átmentési fedőakciójáról volt szó, nem csoda, hogy Patkó Andrást, Apró Piroskát, Györke Sándort, Szokai Imrét, Dunai Imrét és fiát emlegették a sajtóban.

De arról nem igen tud a nyilvánosság, amit a budakeszi újság, a Budántúl tárt fel, és amiben az Albacomp hasonló szerepet töltött be, mint a TIGÁZ a Zefírusz-ügyben. (A február 5-i Demokratában már említést tettem az ügyről.) A pátyi tsz földjének a vasút és a sztráda találkozásánál fekvő területére először egy SZDSZ közeli cég, majd egy MSZP által támogatott vetett szemet. (Nem messze attól a helytől ahol Lupis József telekspekulált. Ez a föld most a Bankárhoz került. A sajtó meg hallgat.) Nikolits miniszter úr egyik munkatársa lett odavezényelve az akadályokat egyengetni. Sikerült. A 42 hektár jó termőföldet kivonhatták a művelésből és megvehette az a „Terminál” Közép Európai Raktározási Részvénytársaság, amelyet az Albacomp és egy kanadai cég hozott létre és Minárovits is igazgatósági tagja. Az ár 172 millió forint volt de rövidesen 200 millióért továbbadtak belőle 2,5 hektárt a MOL-nak. Ennek az állami cégnek pedig Pál László a vezetője. A polgár pedig elképed. Hogyan lehet, hogy szinte minden tranzakció mögött ismert szocialista politikusok tűnnek fel? És miért nem az eredeti tulajdonostól vette meg a MOL a kamionterminálhoz szükséges hektárokat? De azt már végképpen nem érti, hogy miért egy madárvilága miatt védett tó betontömbökkel történt telehordásával kellett kezdeni az építkezést.

Egy dolog azonban világos. Az Albacomp lebukása még nem az új kormány hatása. Ez még a szocialista érdekcsoportok egymásnak is betartó harcának „eredménye”. És a lebukás bizonyítja, hogy Minarovits csak kis hal, afféle végrehajtó volt. A keresztapák pedig most is megússzák. Csurka István mondta a kormányprogram vitáján: „Az átállás korunk szakmájává vált. Mindig az átállók intézik el, hogy lényegében semmi sem változzék.”

Pedig elképesztő iramot diktál az új kormány. Két hét alatt elkészítette például programját. Ez aztán nagyon nem tetszett a sajtó bizonyos köreinek, de Kovács Lászlónak és Kuncze Gábornak sem. Mert nincsenek benne számok, csak óhajok. Olvassunk bele a kormányprogramba: „A következő négy esztendőben a gazdaságpolitikának és a gazdaságirányításnak egyensúlyi feltételek mellett, egyszerre, egymással összefüggésben és összehangoltan kell megoldania a piacgazdaság megerősödését; a korszerűsítésre, műszaki fejlesztésre és struktúraváltásra alapozott, exportorientált gazdasági növekedés feltételeinek megteremtését, úgy, hogy egyidejűleg biztosítsa a munkanélküliség növekedésének megállítását, majd csökkentését; a külső és belső egyensúly javítását; az infláció megfékezését és a társadalmi-gazdasági átalakulás terhei miatt éleződő szociális feszültségek tompítását, elviselhető keretek között tartását.”

Bizony, ennyi konkrétumot tudott a szocialista szakértelem és az SZDSZ szürkeállomány 1994-ben összehozni. A mostani védelmében pedig Kupa Mihály mondta ki: „Ez nem egy népgazdasági terv. A konkrétumokat nyilvánvalóan a kormány fogja megcsinálni.”  De mikor tanulják meg egyesek, hogy mi a különbség a tervutasítás, és a stratégia között?

László atya pedig József Attila Tovább én nem bírom című versét olvasta fel a Petőfin szombat éjszakai műsorában:
„Ó, válts föl, Isten, végre engemet
S a pénz miatt ájult nagy lelkemet,
Szédült időd forró lehelletét,
Hideg halálsóhajtás fújja szét!”

Meddig bírjuk? Feléled-e a nemzeti szolidaritás érzése ilyen halálsóhajtás után?