Spárta hanyatlása és Théba elárvulása következtében megint Athén nyomult előtérbe. Az utóbbi esztendők során Athén arra törekedett, hogy a két küzdő hatalommal szemben lehetőleg arra vigyázzon, hogy egyikük se váljék túlságosan nagyhatalommá. Voltaképpen Spárta oldalán állott, de alkalomadtán Spárta érdekei ellen is dolgozott. A harminc zsarnok elűzése óta megint az ősi demokratikus alkotmány lépett életbe Athénben, az, amely Periklesz idejében érvényben volt. Csak Periklesz hiányzott, aki az alkotmány alapján Athént megint felvirágoztatta volna. De a IV. századbeli athéni nép el sem tűrt volna egy újabb Perikleszt, mert egyre féltékenyebben vigyázott saját népfelségére, mennél kevésbé bántották azt éppen mostanában s mennél több adót kellett éppen ezért fizetnie. Hadvezéreit tisztelte ugyan az athéni nép: Ifikratesz, Kabriász, Timotheosz tiszteletére szobrokat emelt, de féltékenyen vigyázott rá, hogy egyik hadvezérnek se támadjon nagyobb politikai befolyása. A legkisebb ok miatt rögtön vádat emelt vezérei ellen. Athénben általában elharapózott a vádemelési düh. Egyik vezető államférfiút, Arisztofont 75-ször vádolták meg törvénybe ütköző indítványok miatt. Az iparszerű vádlók, akik zsarolásra használták fel vádemelési jogukat, nagyon elhatalmasodtak. A népfelség túltengése persze sok bajt okozott. Amit a nép ma elhatározott, azt holnap megint hatályon kívül hagyta és harmadnap megint valami új határozatot hozott. Elhatározta a háborút, elrendelte, hogy hány hajót és mennyi katonát kell kiküldeni, de azt nem jelölte meg, hogy miből kell a háború költségeit fedezni. Persze, ilyen körülmények között nem is igen volt kedve senkinek az államhatalom gépezetének irányítására vállalkozni, hiszen a nép szeszélyének forgó szele a legjobb szándékot is meghiúsította. Engedelmességről szó sem volt többé Athénben és bizonyos volt, hogyha akad egy erős, fegyelmezett hatalom, akkor ezzel szemben Athén tehetetlen lesz. És ilyen hatalom támadt is északon, Makedóniában. A görög történelem során többízben szerepeltek makedón királyok. A perzsa háborúk idejében Alexandrosz volt az a makedón király aki ügyes, bár áruló politikájával tűnt ki.
Többnyire görögbarátnak mondta magát és szerette is a görög műveltséget, amely hódított a makedónok között is, kiknek nyelve a görög nyelv volt, bárha tájszólás formájában. A görögök a makedónokat is görögöknek tekintették. Alexandrosz részt is szokott venni a görögök nemzeti ünnepein. Székhelye a délen fekvő Pidnában volt. A peloponnézoszi háború idejében Makedónia több részre oszlott. A legjelentékenyebb országrész Perdikkász fejedelemé volt, aki ravasz és kíméletlen politikájával sok kárt okozott az athénieknek. Perdikkász utóda Arkhelaosz lett, miután féltestvérét, aki trónörökös volt valamint egy nagybátyját és egy unokaöccsét eltette láb alól. De aztán kitűnő kormányzásával kiengesztelte Arkhelaosz a véres multat. Udvarában szíves barátsággal látta vendégül korának legjelesebb szellemeit: Euripideszt és Agathont, a két tragédiaírót, Khoiriloszt, a költőt, Zeuxiszt, a festőt és Timotheoszt, a zenészt. Székhelye Pella volt, amely északon fekszik. Arkhelaoszt 399-ben meggyilkolták s akkor pár évig egymást követték a trónon a bitorlók folytonos gyilkosságok árán. Végül 392-ben Alexandrosz egyik dédunokája, Amintász került a trónra s rövidebb megszakításokkal 370-ig uralkodott. Felesége, Euridiké egy makedón főnemes leánya volt. Házasságából három fia született: Alexandrosz, Perdikkász és Filipposz. A legidősebb jutott a trónra, de saját sógora ágaskodott ellene.
Ezidőtájt lépett közbe a thébai Pelopidász és elismerte Alexandrosz uralmát. De nemsokára meggyilkolták Alexandroszt és már említett sógora, Ptolemaiosz, aki közben feleségül vette az özvegy Euridikét, lett a gyámja Alexandrosz öccsének, Perdikkásznak. De megint zavarok támadtak. Az uralkodóháznak egy száműzött híve, Pauzániász betört az országba, azzal az ürüggyel, hogy megóvja Perdikkász érdekeit. Euridiké és férje, az athéniekhez fordultak segítségért. Más részről megjelent Pelopidász, hogy Théba befolyását megóvja Makedóniában. Végül belenyugodott ő is Ptolemaiosz gyámkormányzóságába, de túszokat kért tőle. A túszok között volt Perdikkász öccse Filipposz is. Igy került ez Thébába, éppen jókor, hogy tanuja legyen még Théba föllendülésének és tanítványa lehessen kora legjobb hadvezéreinek. Perdikkász, mihelyt felnövekedett, megölette Ptolemaioszt és egyedül kezdett uralkodni. Öccsét is hazahivatta Thébából s egy apró makedón fejedelemség élére állította. Uralkodása hatodik esztendejében betörtek Makedóniába az illirek s Perdikkászt 4000 makedónnal együtt megölték. Perdikkásznak maradt egy kiskorú fia, Amintász akit azonban az általános zűrzavarban mindenki mellőzött. Három trónkövetelő jelentkezett: Arkhelaosz, aki Perdikkásznak mostohafivére volt, a már említett Pauzániász és végül Argaiosz, akit az athéniek támogattak.
Az általános zavarban Filipposz vagy magyarul Fülöp vállalkozott a rend helyreállítására, aki a maga kis fejedelemségében nagyon népszerűvé lett időközben úgy a nemesek, mint a parasztok között. Görög műveltségét, amelyet Thébában szerzett meg, odahaza nem igen fitogtatta, hanem inkább ő maga is követte alattvalói barbár szokásait. De azért céljáról nem feledkezett meg s bár nemeseinek jó dáridózó és vadászó pajtása volt, mégis megőrizte mindenkor uralkodói méltóságát. Mikor bátyja oly hirtelen meghalt, Fülöp elhatározta, hogy ő fogja magához ragadni az uralmat. Az ősi koronázó város, Aigai csakhamar mellette foglalt állást. Arkhelaoszt megölette Fülöp, Argaioszt pedig ő maga ölte meg. Az Argaiosz seregében lévő athénieket számító okosságból váltságdíj nélkül hazaeresztette. Többi ellenségeit is leszerelte. Igy végül 359-ben ő lett Makedónia királya 23 esztendős korában. Teljesen nemzeti király volt, aki éppúgy megértette makedóniait, mint ahogy ezek megbecsülték benne azt, hogy közülük való. Hellén műveltsége képessé tette őt azonban arra is, hogy a görög viszonyokat teljesen megértse és természetes ravaszságával és kíméletlenségével a maga hasznára kizsákmányolja. Hogy tervei sikerültek, annak legfőbb oka Athén volt, amely rövidlátó politikát űzött. Fülöp merész, zseniális uralkodó volt, éppoly jó kormányzó, amily kiváló hadvezér s amellett szeretetreméltóságának varázsa ellenállhatatlanul meghódította mindenkinek a szívét.
Mindenekelőtt erős hadsereget szervezett magának még pedig Epameinondász példájára. A híres makedóniai falanxot fejlesztette ki, amelyet a rendesnél hosszabb dárdákkal, a szárisszal fegyverzett fel. Ez az ékalakú falanx sokáig legyőzhetetlennek bizonyult. Miután hadseregét újjá szervezte, először is tengerpartot akart szerezni magának. Igy 357-ben elfoglalta Amfipoliszt és Pidnát. Az athéniek erre még ugyanabban az esztendőben megüzenték Fülöpnek a háborút. Csakhamar súlyos veszteség gátolta meg Athént abban, hogy erélyesen folytathassa Fülöp ellen a háborút. Szövetségesei közül sorban elpártoltak tőle Rhodosz, Kosz, Khiosz és Bizantion. Athén minden erejét megfeszítette. Uj flottát építtetett, de mindhiába. Khabriász elesett a harcban Khiosz mellett. Erre a Thimotheosz és Ifikrátesz vezetése alatt álló hajóraj egyesült Khabriász hajórajával, amelyet Kháresz vezetett, ez a demagóg hajlamú, tehetségtelen és lelkiismeretlen vezér. A két öregebb vezér akarata ellenére újból megtámadta Khiosz mellett az ellenséget és elvesztette a csatát. A vereség után megvádolta öregebb vezértársait Athénben, hogy cserbenhagyták őt, mire az ingatag nép visszahívta jó vezéreit és Kháreszre bízta a főparancsnokságot. Pénzt azonban nem küldtek Kháresznek, aki erre cserbenhagyta hazája érdekeit és zsoldos szolgálatot vállalt Artabázosznál, aki hűtlenné lett a perzsa királyhoz.
Kalózkodásra és rablásra vetette magát, de a perzsa király felszólítására az athéniek visszahívták Kháreszt. Ezzel véget is ért Athén háborúja a szövetségeseivel. Az athéniek 355-ben békét kötöttek az elpártolt szövetségesekkel s elismerték szabadságukat. Néhány híve maradt csak Athénnek, akik együttvéve 45 talentum járulékkal támogatták évente Athént. Athénben a demagóg Arisztofon Kháresz segítségével rábírta a népet arra, hogy három főhadvezért, Ifikráteszt, ennek fiát, Menesztheoszt és Thimotheoszt megbuktassa. Megrázó jelenet volt, mikor az agg, sebhelyekkel borított Ifikrátesz megjelent a kíváncsi és kárörvendő tömeg bírósága előtt, amelynek nagyon jól esett volna hogy a parancsoláshoz szokott férfit ott látja most mint szegény, könyörgő bűnöst maga előtt. Ifikrátesz azonban nem tette meg nekik ezt a szívességet, mert egész sereg régi bajtársa összegyülekezett, akik el voltak szánva rá, hogy Ifikráteszt erőszakkal is megmentik, ha az athéni csőcselékbíróság el merné őt ítélni. Arisztofon nyelvi mesterkedéseit Ifikrátesz nem tudta, de nem is akarta hasonló mesterkedéssel ellensúlyozni. Megmutatta a sebeit és Arisztofon ismeretére valló rövidséggel ennyit mondott: “Ez itt jobb színész nálam, de az én színdarabom jobb!” Erre fölmentették úgy őt, mint a fiát. A vád az volt, hogy a három hadvezért khioszi és rhodoszi pénzzel megvesztegették, hogy idézzék elő Kháresz vereségét.
Ez a vád Thimotheosz és Ifikrátesz érdemeivel szemben oly eszeveszett volt, különösen ha tekintetbe vesszük a vádló személyét is, hogy a vád komoly tárgyalása szegénységi bizonyítvány az athéni népre nézve. Azt kellett volna várni, hogy Ifikrátesz és Menesztheosz fölmentése után fölmentik a harmadik hadvezért, Thimotheoszt is, aki ellen ugyanaz volt a vád. De nem ez történt. Az athéni csőcselékbíróságnak nem tetszett Thimotheosz előkelősége. Ez különben úgy is bánt bíráival, amint azok véleménye szerint megérdemelték. Ezért a bíróság ugyanebben az ügyben 100 talentum (696.000 pengő) bírságra ítélte őt. Thimotheosz Khalkiszba ment, ahol még abban az esztendőben meg is halt. Ifikrátesz ellenben ez időtől fogva csendes visszavonultságban élt Athénben. Minthogy Khabriász Khiosznál elesett, a nagy hadvezérek kora véget ért Athénben. Kháresz nem jöhetett számba sem. Igy tehát a háború végén nem csupán anyagi eszközei merültek ki Athénnek, hanem elvesztette legjava védelmezőit is. Fülöp eközben arra törekedett, hogy kihasználja az athéni állam belső zavarait és külső nehézségeit. Elfoglalta Pofidaiát, azután az aranydús területen levő Krenideszt és új várost alapított, amelyet saját nevéről Filippoinak nevezett el. Flottát is teremtett magának, mert ezen a tájon igen nagymennyiségű építőfa termett s flottájával állandóan zavarta az athéni kereskedelmet.
Miközben még néhány várost elfoglalt, a görög városok között még belső viszálykodás is kezdődött, amely még jobban előmozdította Fülöp terveinek megvalósulását. A delfi papság ugyanis azt állította, hogy a fokisziak elfoglalták egy darab földjét a szentélynek. A thébaiak mozgósították az egész amfiktion-szövetséget, hogy bosszút álljanak a fokisziakon. A thébaiak pártján voltak a thesszáliaiak is. Athén és Spárta ellenben Fokisz pártját fogta, de csak nagyon fogyatékosan támogatták a fokisziakat, akik nem voltak hajlandók megfizetni azt a rengeteg bírságot, amelyet az amfiktion-szövetség rájuk rótt. Ellenkezőleg, vezérük Filomelosz indítványára elhatározták, hogy egész Delfit magukhoz ragadják. Hozzájárult ehhez a tervhez Arkhidámosz spártai király is és a fokisziak Filomelosz és Onomarkhosz vezetése alatt 355-ben megszállták Delfit. Az amfiktion-szövetség erre kimondta a szent háborút Fokisz ellen. A thébaiak, lokrisziak és a thesszáliaiak Fokisz ellen indultak, amelynek segítségére Spárta ezer embert küldött. Athén meg hajórajt küldött a Thermopilék mellé, hogy meggátolja a thesszáliaiak benyomulását. A fokisziak a szentély kincseihez is hozzányúltak, hogy zsoldosaikat fizethessék. Az ilyen kényszerkölcsön szokásos volt akkoriban s győzelem esetén Fokisz természetesen bőkezűen visszafizetett volna mindent a szentélynek.
Filomelosz megverte a thesszáliaiakat, de a thébaiak legyőzték őt, mire Parnasszus egyik sziklájáról levetette magát és halálra zúzódott 354-ben. Társa, Onomarkhosz eleinte több szerencsével küzdött s 353-ban legyőzte makedóniai Fülöpöt is, aki a thébaiak segítségére jött. A fokisziak még egyszer győzelmet arattak a thébaiak fölött, de azután nagy fordulat következett be. Fülöp ugyanis borzasztóan megverte Onomarkhoszt. Háromezer fokiszit, mint templomgyalázót vízbe fojtatott, Onomarkhosz holttestét pedig, akit egy bérenc rabszolga ölt meg, keresztre is feszíttette. Ez a győzelem Fülöpöt Thesszália urává tette. Fülöp ekkor tovább akart nyomulni délre, Görögország kapuján, a Termopilén keresztül, de Athén útját állta, Fülöp meg jobbnak látta, hogy visszaforduljon. Ebben az időben lépett fel először mint politikai szónok Demoszthenesz s a megalopolosziak érdekében heves támadást intézett Spárta ellen, amely vissza akarta állítani régi hatalmát s megtámadta Théba szövetségeseit, elsősorban az Athén védelmére számító Megalopoliszt. Demoszthenesz, minden idők egyik legnagyobb szónoka, egy fegyverkovácsnak a fia volt s Kr. e. 384-ben született. Minthogy vagyonát gyámjai elsikkasztották, Demoszthenesz lopográf lett, vagyis beszédeket írt pénzért mások számára. Már fiatalkorában szónoknak készült és Izaiosz volt a mestere. Első nyilvános politikai szónoklatával újra felszította a régi gyűlöltség lángját Athén és Spárta között.
S bár Demoszthenesz becsületes meggyőződéssel és lelkesedéssel hazája javát akarta, mégis hibát követett el és Fülöp dolgát nagyon megkönnyítette. Fülöp király Fokisz legyőzése után másfelé fordult. Thrákiában egészen a Propontiszig nyomult előre és 352-ben szövetséget kötött Bizantionnal. Azután Olinthosz ellen fordult, amely Fülöp háta mögött Athénnel kötött szövetséget. Az olinthosziak Athénhez fordultak segítségért s ekkor mondta Demoszthenesz első nagy beszédjét Fülöp ellen, az úgynevezett első filippikát. Azt kívánta, hogy az athéniek állítsanak fel északon, Thrákiában állandó megfigyelő hadtestet és saját maguk vonuljanak megint csatába zsoldosok helyett. Ebből azonban nem lett semmi s Demoszthenesznek Olinthosz érdekében mondott több szónoklata csak a tizenkettedik órában bírta rá Athént arra, hagy Kháresz vezetése alatt előbb zsoldosokat, majd athéni hoplitákat küldjenek Olinthosz segítségére. Ezek azonban már későn érkeztek, mert Fülöp 348-ban elfoglalta Olinthoszt. Olinthosszal együtt mintegy harminc apróbb helység is Fülöp kezébe került Khalkidikében, úgyhogy Thrákia és Propontisz között a hatalmas makedón ellenség lett az úr. Athén nagyon elrémült e hírek hallatára, mert sehol sem számíthatott szövetségesekre s emellett nem hagyhatta cserben a fokisziakat sem. Onomarkhosz halála után fia, Falaikosz lett a fokiszi zsoldosok vezére s ő is a delfi szentély kincseiből fizette katonáit.
Aggodalommal látta azonban, hogy a szentély kincsei fogyatékán vannak s titokban tárgyalásokat kezdett makedóniai Fülöppel, aki Fokisz révén próbált keresztüljutni a Thermopilén. Az athéniek ezt úgy akarták megelőzni, hogy megpróbáltak békét kötni Fülöppel. Tíz embert, köztük Demosztheneszt és Aiszkhineszt, aki szintén híres szónok volt, sürgősen Fülöphöz küldtek béketárgyalásokra. Fülöp hajlandó volt a békére s megbízottait el is küldte Athénbe. Fülöp békeföltételei a következők voltak: mindenki megtartja azt, ami a béke megkötésekor hatalmában van s a béke vonatkozik Athén szövetségeseire is, de nem vonatkozik Fokiszra. Athén jelentéktelen módosításokkal elfogadta ezt a békét és 346 áprilisának közepén esküvel meg is erősítette. A makedón követek ezzel elutaztak s nyomban utánuk indult az athéni követség is, köztük Demoszthenesz és Aiszkhinesz, hogy a király előttük is esküt tegyen a békére. Fülöp király sokáig váratott magára fővárosában, Pellában s csak miután hamarosan elfoglalt még néhány erődített helyet Thrákiában, azután utazott Pellába, ahol megesküdött ő is a békére. Az athéni nép meg volt elégedve a békével, csak az okosabbak látták be, hogy a ravasz makedón király becsapta az athénieket. Hátra voltak még a fokisziak. Aiszkhinesz azt a hírt terjesztette, miután visszatért a követséggel, hogy Fülöp király nem a fokisziakat, hanem a thébaiakat fogja legközelebb megtámadni. Ezt szívesen elhitték az athéniek.
De hogy tegyenek is valamit, hivatalosan azt ajánlották a fokisziaknak, hogy adják vissza az amfiktioniáknak a delfi szentélyt. A Fülöphöz küldött követség dolga nemsokára a néptörvényszék elé került, mert Demoszthenesz vádat emelt Aiszkhinesz ellen csalárd szerepe miatt a követségben. Ez a beszéd, amelynek címe “A hazugság követségéről”, azt veti Aiszkhinesz szemére, hogy már Fülöppel való első találkozása alkalmával megvesztegettette magát a király pénze, elbűvölő modora vagy mind a kettő által, hogy árulja el a hazáját. Ez aztán kiderült a második követség alkalmával, amikor szükségtelenül ott késlekedtek Pellában, hogy Fülöp király ezalatt befejezhesse thrák hódításait. Ez az ügy valóban nagyon gyanus különösen azért, mert Aiszkhinesz ezentúl is mindig Fülöp pártján volt. Aiszkhineszt azonban fölmentették. Aiszkhinesz régi, de elszegényedett athéni család sarja volt és Kir. e. 390 táján született, tehát öt-hat évvel volt idősebb, mint Demoszthenesz. Atyja éppen a család anyagi viszonyai miatt zsoldos szolgálatba lépett külföldön, ahonnan egy kis vagyonnal tért vissza Athénbe, ahol elemi iskolát alapított. A fiát, mint ennek beszédei bizonyítják, amelyekben egyébként több a természetes ékesszólás, mint ellenfele beszédeiben, nyilván kitűnő neveltetésben részesítette. Több más próbálkozás után Aiszkhinesz színész lett, hogy exisztenciát alapíthasson.
De otthagyta ezt a pályát, hogy az állami szolgálatba lépjen és állami írnok lett. Régebben különösen Demoszthenesz vádjai nyomán keményen ítélték meg Aiszkhineszt, de beható kutatásokból kiderült, hogy Demoszthenesz úgy, mint sok más mindenben, ebben is túlozta a dolgokat és népszónok létére nem vette túlságos pontosan mindig az igazságot. Aiszkhinesz híre, hogy Fülöp nem a fokisziakat, hanem Thébát fogja megtámadni, tévedésnek bizonyult. Fülöp ugyanis felszólította az athénieket, hogy békeszerződésük alapján segédcsapatokkal támogassák őt, mert rendezni akarja az amfiktion-szövetség által elhatározott szent háború dolgát. Az athéniek megtagadták a segítséget, amit Fülöp szerződésszegésnek fogott fel. Hamarosan békét kötött a fokiszi Falaikosszal, akinek szabad elvonulást biztosított annak fejében, hogy a makedón sereg akadálytalanul átvonulhat a Thermopilén. Falaikosz 8000 főnyi zsoldos seregével később átment Eliszbe, ahol a demokratapártot támogatta. Ámde az arisztokraták véres diadalt arattak s a fokiszi zsoldosok közül 4000-et kivégeztettek, mint templomrablókat. Fülöp nagy lépéssel jutott közelebb céljához: hatalmában volt Görögország kapuja. Átvonult a Thermopilén és összehívta az amfiktion gyűlést. Ez össze is gyűlt és Fülöppel együtt kimondta, hogy a fokiszi nép városaiból költözzön falvakba és évenkint 50-60 talentum kárpótlást fizessen Delfinek az elrablott kincsek fejében.
Fokisz földjének egy része Thébáé lett s a fokisziak elvesztették részvételi jogukat az amfiktioniák gyűlésén s helyüket Fülöp király foglalta el. Fülöp a szent háború befejezésének dicsőségére nagy győzelmi ünnepet rendezett Delfiben, amelyre Athén is elküldte követeit Aiszkhinesz vezetése alatt. A dolgok új rendjének az lett a következménye, hogy Théba, amelynek nem tetszett Fülöp nagy terjeszkedése az amfiktioniák szövetségében és általában Közép-Görögországban, Athénhez kezdett közeledni és pártolta ezt a közeledést Demoszthenesz is. Tanácsos lesz, ha egy kissé szemügyre vesszük az akkori athéni pártcsoportosulásokat. Az egyik párt lejárta magát, az Eubolosz pártja, amely nem ügyelve túlságosan a hadi érdekekre, mindenekelőtt az állam hanyatló jólétét igyekezett lehetőleg békés politikával fellendíteni. Eubolusz becsületes ember volt, aki ellen különböző méltánytalan kifogást hoztak fel és hamis vádakat emeltek. Igy neki tulajdonítottak egy soha nem is létezett törvényt is, amelynél fogva halállal kell büntetni azt, aki a színházi pénzeket, tehát a tömeg szórakoztatására szánt pénzt hadi célokra használja fel. A másik, szintén nem nagy pártnak a szellemi vezére Izokrátesz volt. Megpróbálták őt a politikai eszesség mesterének minősíteni, mert soha el nem mondott és mégis híressé lett beszédeiben már régebben hangoztatta elégedetlenségét a demokrata alkotmány elfajulásával.
Eleinte vissza akart térni Szólon vagy Kleiszthenesz alkotmányához, de mióta Fülöp nagy emberré vált, őbenne látta azt az embert, aki Görögországot egyesítheti és a kicsinyes önzésben züllődő államoknak megint adhat egy nagy nemzeti gondolatot: a harcot a perzsák ellen. A harmadik párt Aiszkhenesz pártja volt, amelynek tagjai több kevesebb nyiltsággal Fülöphöz való szításukból iparkodtak maguknak tőkét kovácsolni s akiknél valóra vált Fülöpnek az a szava, hogy nincs oly magas és oly szilárd fala egyetlen városnak sem, amelyet egy arannyal megrakott szamár át ne ugorhatna. Ezekhez a pártokhoz, amelyek közül egyik sem volt nyilt ellensége Fülöpnek, számíthatjuk bizonyos értelemben Fokiont is, ezt a minden tekintetben sajátságos férfit. Lényének alapvonása példátlan hozzáférhetetlenségén és önzetlenségén kívül a hideg megfontolás volt. Hadvezér volt s polgártársai megelégedésére negyvenötször volt sztratéga, de mint államférfi is szerepelt. Mind a két hivatásában értelmes középszerűség jellemzi. Mint szónokot száraz élcei és hideg, szakszerű nézetei miatt nagyrabecsülték. Gyakran kellemetlen volt még Demosztheneszre nézve is. Megszokta, hogy józan véleményét a szenvedélyre hajló nép vagy ne vegye figyelembe, vagy ellenzéssel fogadja.
Mikor egy ízben tetszéssel jutalmazták, csodálkozva nézett körül és így szólt: “Talán valami bolondot mondtam?” Véleménye általában az volt, hogy az athéni nép lejárta magát, hogy alkotmánya elavult, hogy újabb föllendülésre nem képes többé s ezért könyörtelenül zsákmányává lesz előbb-utóbb a makedón uralkodónak. Végül ott volt Demoszthenesz pártja. A nagy szónoknak az volt a meggyőződése, hogy a demokráciában van még elég életerő a föllendülésre. Fülöpöt legyőzhetőnek tartotta, mihelyt fellobog újra a nemzeti öntudat lángja az athéni szívekben a kicsinyes és önző politikai viszálykodások hamuja alól. Álláspontja, mint a következmények bizonyítják, nagyon magasztos volt és alakja mindig tiszteletreméltó fog maradni, mint melegszívű hazafié, ki kedvezőtlen körülmények között sem mondott le a harcról. Mondhatjuk, hogy közvetve, amennyiben Fülöp diadalát megnehezítette, nemesebb szárnyalásra indította Fülöpöt is, mint ahogy ez a makedón hódító pályájának indult. A következő pár esztendő alatt Fülöp király egyre jobban megvetette a lábát. Thrákiában, Thesszáliában és Epiruszban s az athéniek hiába iparkodtak békés úton igényeik elismertetésére. Athén politikáját 346 óta Demoszthenesz vezette s minden ponton Fülöp ellen dolgozott s készült Fülöp ellen a döntő háborúra. Ekkoriban tartotta második filippikáját, melyben Fülöpöt Athén engesztelhetetlen ellenségének tüntette föl. Fülöp 342-ben megint Thrákiába vonult s egészen a Fekete-tengerig terjesztette ki hatalmát.
Az athéniek ezidőtájt gyarmatosokat küldtek a thrák Kherzonnézoszba, akik ott több olyan thrák községet is kifosztottak, amelyeknek Fülöp volt az ura. Fülöp hiába kért elégtételt Athéntól. Demoszthenesz válaszul elmondta harmadik filippikáját, amely még tüzesebb volt, mint a két első s azután személyesen utazott el Thrákiába és Athén pártjára terelte Bizantiont, Khioszt és Rhodoszt. Fülöp erre 340-ben megtámadta Bizantion szövetségesét, Perinthoszt mire az athéniek Demoszthenesz tanácsára nyiltan megüzenték a háborút Fülöp királynak, aki közben Bizantion ellen fordult. Fülöp az athéni segédcsapatok elől meghátrált s a szkithák ellen vonult, ahonnan 339-ben diadalmasan tért vissza Makedóniába. Athén eközben kezdett szépen megerősödni. Demoszthenesz új flottatörvényt hozatott, amely jelentékenyen növelte Athén tengeri hatalmát. A pénzügyek vezetését pedig 338-ban a kiváló Likurgoszra bízták. De éppen ezidőtájt támadt szerény kezdettel egy csakhamar végzetessé váló bonyodalma Athénnek. Az amfiktionok gyűlésén 339-ben a lokriszi Amfissza városka lakói valami semmiség miatt panaszt emeltek Athén ellen. Aiszkhinesz, aki Athént képviselte, erre templomrablással vádolta Amfisszát s hallgatói beszéde hatása alatt rögtön fel is kerekedtek Amfissza megbüntetésére, ámde véresen visszaverték őket. A következő esztendei amfiktionia-gyűlésen, amelyen nem vett részt sem Théba, sem Athén, szövetséges háború indítását határozták el Amfissza ellen.
Athén azonban, bár ő volt az oka a háborúnak, nem vett részt benne, mert Demoszthenesz azt hitte, hogy Athén beavatkozása maga után vonná Fülöp beavatkozását is. Mégis ez történt. Mert az amfiktióniak szövetsége éppen Théba és Athén vonakodása folytán kénytelen volt a szövetség új tagját, Fülöpöt is felszólítani a szövetség határozatának végrehajtására. Fülöp, aki éppen akkor tért vissza diadalmasan Szkithiából, nem kérette magát kétszer. Azonnal megindult s megverte az athéniek 10.000 főnyi zsoldos seregét, amelyet Kháresz vezetése alatt Amfissza segítségére, tehát eredeti ellenségük segítségére küldtek. Azután elfoglalta és lerombolta Amfisszát. Csakhogy a feladat megoldása után nem tért vissza Fülöp Makedóniába, hanem téli szállásra a Fokisz északi részén fekvő Elataiába vonult, amely uralkodott a Boiotiába és Attikába vezető utakon egyaránt. Ennek a híre hamarosan Athénbe érkezett és borzasztó izgalmat keltett. A város népe egész éjszaka virrasztott. Másnap reggel Demoszthenesz lelkesítő beszédet mondott. Azt tanácsolta, hogy a város fiatalsága lovon és gyalog vonuljon azonnal Eleuziszba, 200 hajót küldjenek Thermopilébe és kössenek nyomban véd-és dacszövetséget Thébával. Ezt el is határozták, mire Demoszthenesz maga ment Thébába. Itt megelőzte már őt Fülöp király követe, de Demoszthenesz tüzes szavai meggyőzték a thébaiakat Athén javaslatának a helyességéről.
A véd és dacszövetség megkötése után az athéni sereg Boiotiába vonult s a thébaiak saját városukba is befogadták az egykori ellenséget. Egyesült seregeik tavasszal és nyáron szerencsésen harcoltak Fülöp ellen. Két véres diadalt is arattak és Athénben már hálaáldozatokat mutattak be az isteneknek Fülöp legyőzéséért. Ezidőben a nép kétízben meg is koszorúzta Demosztheneszt. Fülöp tényleg szorult helyzetbe jutott és 338-ban békét ajánlott már Athénnek. Ezt a békeajánlatot azonban Athén visszautasította. Fülöp közben segítséget kapott hazulról, visszaszorította az ellenséget és benyomult a boiotiai síkságra. Végül 338 augusztus 2-án került szembe a kis Khaironeia mellett, nyugatra a Kopaisz-tótól a szövetséges seregekkel. Fülöpnek 30.000 gyalogosa és 2000 lovasa volt. A szövetséges sereg nagyobb volt valamivel, de nem volt egységes vezetése és jó hadvezére. Az athéniek mindazáltal legyőzték az ütközetben a balszárnyon Fülöpöt. A jobbszárnyon azonban a thébaiak nem bírták ki a fiatal királyfinak, Sándornak heves rohamát s a thébaiak seregének magva, a szent csapat egy szálig elesett. Erre futásnak eredt az egész szövetséges hadsereg. Menekült Demoszhtenesz is, aki mint egyszerű hoplita vett részt a csatában. Az elesettek csontjai fölé később márványoroszlánt emeltek emlékül, amely síremléke volt egyúttal a görög nemzet függetlenségének is. Athénben ezalatt készültek a végső ellenállásra. De nem volt rá szükség. Fülöp, aki a csatatéren örömében barbármódra diadaltáncot járt, az athéniekkel szemben görögnek bizonyult s elfogadható békeföltételeket ajánlott föl. Athén elvesztette ugyan külföldi birtokait és kénytelen volt elismerni a makedón hegemóniát. De Fülöp az összes athéni foglyokat, körülbelül kétezret váltságdíj nélkül szabadon bocsátotta és az athéni várba nem tett helyőrséget sem, míg Théba fellegvárát megszállotta és a thébai foglyokat csak váltságdíjért engedte szabadon. Fülöp csak azt kötötte ki, hogy Athén is küldjön követeket Korinthoszba az egyetemes görög nemzeti kongresszusra, ahol az egyesült görög nemzettel meg akarta beszélni a közös ellenségnek, a perzsáknak megtámadását. Az ősi ellenség megsemmisítésével akarta igazolni ugyanis Görögország leigázását.