Új Babilonia.

Az asszír birodalom pusztulása és Ninive bukása után megint az osi anyaország, Babilonia lett a középpontja annak a muvelodésnek, amelynek jó kétezer évvel elobb o volt a forrása.  Az új dicsoség persze csak rövid ideig tartott, azután átszállt a nagy örökség a friss, fiatal, ugyan még nyers, de dús szellemi képességekkel felruházott perzsa népre.  Az asszír birodalom dús zsákmányából Nabopolasszár Babiloniát foglalta el a maga számára, tehát a szemita kultúrországok forészét.  II. Nekho, az egyiptomi fáraó pedig felhasználva az asszír birodalom tehetetlenségét betört Szíriába.  A beteges Nabopolasszár haladéktalanul elküldte fiát, Nebukadrezárt eros sereggel a fáraó ellen.  Az Eufrátesz partján, Karkamisz mellett volt az ütközet, amely az egyiptomiak teljes vereségével végzodött.  Szíria és az apróbb államok kardcsapás nélkül a gyozo ölébe hullottak.  A babilóni király további útját azonban megakadályozta atyja halálhíre.  Hogy a trónt biztosítsa magának, visszasietett Bábelbe.  Nehézség nélkül átvette a koronát, amelyet négy évtizednél tovább viselt.

II. Nebukadrezár.  (Kr. e. 601-562).

Nebukadrezár (voltaképp Nabu-kudurri-asszur, vagyis “Nabu isten védelmezd koronámat”) egyike volt a világtörténelemben ismert legtehetségesebb és legtetterosebb uralkodóknak.  Birodalma határait kiterjesztette és megerosítette úgy, hogy Babiloniából nagyhatalmat csinált.  Bábelt pedig az ókor egyik legragyogóbb és legpompásabb városává fejlesztette.  Nebukadrezár külpolitikáját - ha eltekintünk a médekkel való kapcsolatától - teljességgel Egyiptom kötötte le.  Csaknem valamennyi háborújának, amelyet ismerünk, az volt a célja, hogy mindazt, amit a karkamaszi csatában nyert, Egyiptom ellen biztosítsa.  Három esztendeig Juda királya, Jojakhim készségesen fizette az adót Nebukadrezárnak.  A negyedik esztendoben azonban valószínuleg Egyiptom biztatására megtagadta az adófizetést.  A babiloniak erre bevonultak Judába.  Idoközben meghalt Jojakhim és utóda fia lett: Jojakhin.

Ez, miután belátta, hogy Jeruzsálem az ostromot nem bírja ki, kegyelemre megadta magát Nebukadrezárnak.  Tudjuk, hogy családjával és a zsidó nemesekkel, továbbá mindenféle mesteremberrel, ácsokkal, komívesekkel és kovácsokkal együtt Babiloniába hurcoltatta ot a gyoztes, ahol egyébként nyugodtan megtelepedhettek és hitük szerint élhettek, míg Jeruzsálemben Jojakhim öccse, Mattanja lett a király, aki Zedekiá-nak nevezte magát.  Zedekia Egyiptomra támaszkodva fellázadt.  A lázadás azonban romlását okozta.  Nebukadrezár megjelent Jeruzsálem elott és másfél évi kétségbeesett ellenállás után elfoglalta a várost.  Ezúttal irgalomról szó sem lehetett.  Vagy hetven elokelo férfit, köztük a király fiait is megölték, a király szemeit kiszúrták s ot magát láncraverve Babilonba szállították.  A várost a templommal együtt elpusztították s a lakosság nagy részét babilóni fogságba hurcolták.  Ebbol az idobol való a bibliának az a szép történeti meséje, amelyet mindenki ismer, hogy Bethuliában egy Judit nevu zsidó hajadon úgy mentette meg szülovárosát, hogy szuzi testét feláldozta Nebukadrezár hadvezérének, Holofernesz-nek és a szerelmi láz után levágta Holofernesz fejét.  Nebukadrezár Jeruzsálem elpusztítása után hozzálátott a zsidók szövetségeseinek a megbüntetéséhez.  Eloször is Tírosz ellen fordult.  Tizenhárom esztendeig ostromolta a várost.  Elzárta a szárazföldtol, de a sziklasziget bevehetetlennek bizonyult.  Végül egyezséget kötöttek az ellenfelek.  Itubál királyt letették a trónról, de Tírosz babilóni foség alatt megtartotta állami méltóságát.  Végül 568-ban Egyiptomra került a sor, ahol Amazisz uralkodott.  Nebukadrezár seregével bevonult Egyiptomba.

Bölcs államférfi létére az országot nem is akarta meghódítani, csak megfenyíteni.  Ezt meg is tette, azután dús zsákmánnyal visszatért Bábelbe.  Meghódította a kedrai beduinokat is és leigázta a Palesztinától keletre lakó arab törzseket.  Valószínuleg viselt még más háborút is Nebukadrezár, de ezekrol semmit sem tudunk.  Az bizonyos, hogy birodalma tekintélyét minden oldal felé eros kézzel megóvta.  Egy feliratban ezt mondja: “Merodakh isten hatalmas védelme alatt távoli országokon, messzi hegyeken, a felso tengertol az alsó tengerig, hosszú utakon, zárt ösvényeken, ahol lépésemet megakadályozták és lábam nem állhatott meg, nehéz utakon, a szomjúság útján keresztül végigvonultam.  A békétleneket levertem, a zendüloket foglyul ejtettem, az országot rendre kényszerítettem, a népeket elfogattam, jókat és gonoszokat elhurcoltattam, ezüstöt, aranyat, drágaköveket, rezet, pálma és cédrusfát, ami csak értékes volt, ragyogó boségben, a hegyek terményeit, a tenger kincseit súlyos ajándékul és dús adóul Bábel városába vittem az isten szine elé.” De Nebukadrezár igazi nagysága nem a hódítás muveiben, hanem a szervezés hatalmas munkájában nyilvánult meg.  Alig foglalta el a trónt, nagy körültekintéssel és erélyesen hozzálátott a szervezéshez, amelyet a háborúk, amiket a határok megerosítése céljából viselt, alig zavartak meg.

A megoldásra váró szervezési feladatok száma igen nagy volt és nagy nehézségekkel járt.  Mikor Nabopolasszár lerázta az asszír igát, Babilonia vigasztalan állapotban volt.  Az évszázados harc, amelyet függetlenségéért vívott, elnéptelenítette az országot és a nemzet java eroit elpusztította.  A csatornák és töltések beomlottak, az ültetvényeket az asszírok rendszeresen elpusztították, az ország nagyrésze sivataggá vált.  A templomok és paloták beomlottak, a városok falai ledoltek, a fováros csupa rom és törmelék volt.  Már Nabopolasszár megkezdte az orvoslást, de az igazi újjászervezo Nebukadrezár volt.  Mint Egyiptomban, éppúgy Babiloniában is rendkívül fontos volt a csatornázás szabályozása, mert ettol függött az egész ország jóléte.  Nebukadrezár a legnagyobb figyelmet szentelte ennek a kérdésnek és nagy csatornákat építtetett, amelyek nemcsak az öntözésre szolgáltak, hanem hajózásra is és nagyszeruségükkel csodálatot keltettek.  Négy csatorna, amely az Eufráteszt a Tigrissel összekötötte, harminc méternél is szélesebb volt és oly mély, hogy megrakott hajók is járhattak rajtuk.  A focsatornákból, amelyeken szilárd hidak voltak, több más csatorna ágazott ki az ország öntözésére.  Országszerte célszeruen gondoskodott a király a föld öntözésérol.  Az Eufrátesz egész medrét szabályoztatta és töltések közé szorította.  Bámulatos volt az a nagyszeru mu, amellyel az Eufrátesz vizének apadását és emelkedését szabályozta.

Szippár városa mellett egy nagy tavat ásatott, amelynek kerülete 75 kilométer hosszú és mélysége 12 méter volt.  Ennek a tónak a zsilipjei úgy voltak berendezve, hogy az Eufrátesz és a tó vízállása szerint maguktól kinyíltak vagy bezárultak.  Csatornák vezettek ebbol a nagyszeru víztartóból mindenfelé, úgyhogy ez a tó még célszerubb berendezkedés volt, mint az egyiptomi Mörisz tava.  Gondoskodott Nebukadrezár a külkereskedelem elomozdításáról is.  Az o idejében lett Bábel nagyjelentoségu kereskedelmi város.  Bábel gazdagsága és pazar fénye közmondásossá vált s a világ legnagyobb kereskedovárosa maradt sokáig.  Bár a médekkel egyelore jó viszonyban volt Nebukadrezár, az összeütközés ezzel a néppel elobb-utóbb elkerülhetetlennek látszott.  Nebukadrezár tehát gondoskodott róla, hogy birodalmát a médek felé védelmi állapotba helyezze.  A legészakibb csatorna fölött 110 kilométer hosszú falat emeltetett az Eufrátesztol a Tigrisig, amelyet a görögök a méd-falnak neveztek el.  Égetett cseréptéglából készült a fal és aszfalt volt a burkolata.  A vastagsága hat méter volt, a magassága több mint harminc méter.  E tekintetben azonban a legnagyszerubb munka a fováros megerosítése volt, amely csaknem bevehetetlen eroddé alakúlt át.  Még régebben is kettos fala volt Bábelnek.  Ez a kettos fal, amelyet Asszarhaddon restauráltatott és Nabopolasszár kijavíttatott, hatalmas építkezés volt.  Kézszázötven torony és száz kapu volt rajta.

Nebukadrezár nem érte be mégsem azzal, hogy ezt a hatalmas falat restauráltassa, hanem egy újabb hegymagas falat emeltetett.  “Hogy ellenséges támadás ne közelíthessen Imgur-Belhez, Bábel falához, én, amit elottem egy király sem tett meg, 4000 rof széles, nagy és megközelíthetetlen környékét Bábelnek a város keleti oldalán eros fallal vétettem körül, megásattam az árkát, megépíttettem a partját szurokból és téglából, az eros falat szintén hegymagasságra emeltettem, széles kapukat vágattam belé és cédrusfából rézburkolatú ajtószárnyakat építtettem.” Igy tehát Nebukadrezár hármas árkok és falak óriási övével vette körül Bábelt.  De még ennyivel sem érte be.  “Hogy az ellenség arcát leverjem, hogy Bábel falait ne szorongassa, hatalmas vízárral vétettem körül a földet, hasonlatosan a tenger árjához; aki ezen át akart kelni, mintha a nagy tengeren kelt volna át.  Hogy ki ne áradhasson, földtömegeket hányattam fel, téglagátakat emeltettem köröskörül.” S Babilonia többi városai is valósággal romjaikból keltek új életre.  A kizsákmányolt Ninive kincseibol telt minderre pénz és Nebukadrezár hatalmas birodalma minden eroforrását szülohazája helyreállítására fordította.  Magában Bábelben az építkezések felülmultak mindent, amit Babiloniában addig láttak.  A folyam keleti partján új városrész épült királyi várral és más pompás épületekkel.

Tíz méter széles és kilencszáz méter hosszú, kopilléreken nyugvó híd kötötte össze a régi és az új városrészt s a híd két végén gyönyöru paloták voltak, amelyeket a nép hite szerint a folyó medre alatt földalatti folyosó kötött össze.  Már Nabopolasszár is építtetett magának palotát.  E mellé Nebukadrezár pompás, új palotát emeltetett.  Ez ma El Kazir romjait alkotja.  A királyi vár fölött, a város falának magasságáig százhuszonöt méter széles és hosszú teraszépítmény volt.  Oszlopokon nyugvó ívekre kokockákat raktak, ezeket nád, gipsz- és aszfaltkeverékkel vízhatlanokká tették s azután vastag földréteggel borították be, úgyhogy a nagy fák is gyökeret verhettek benne.  Ezt a teraszt a nép késobb elnevezte Szemiramisz függo kertjének, pedig a fáradhatatlan Nebukadrezár muve volt.  Feleségének, Amitisz-nek, a méd király leányának a kedvéért csináltatta, hogy kárpótolja ot méd hazája hegyeiért.  A zsidó próféták gyakran emlegetik a ragyogó, királyi Bábel elérhetetlen pompáját és erosségét.  És mindez ennek a nagy királynak az alkotása volt.  Hatalmas birodalmának gyors összeroppanásában az utókor isten kezét látta.  A hagyományok szerint a nagy királyt életének utolsó napjaiban különös ihlet szállta meg.  Fölment palotájának tetejére és megjósolta országának közeli romlását.  A zsidók pedig, akik gyulölték benne Jeruzsálem elpusztítóját, azt hirdették, hogy Nebukadrezár dicsoségétol s hatalmától megrészegedve az istennel egyenlonek hitte magát, mire az Ur haragja oktalan állattá változtatta.  Hét esztendeig élt a mezokön füvekkel táplálkozva, míg végre visszanyerte emberi formáját.

A babilóni birodalom bukása.

Nebukadrezár utódai egy csöppet sem hasonlítottak a nagy királyhoz.  Petyhüdt, élvhajhászó keleti uralkodók voltak, akiknek puhasága közmondásossá vált.  Asszonyoknak és eunukhoknak volt rájuk a legnagyobb befolyásuk.  Intrikák, összeesküvések, orgyilkosságok napirenden voltak.  Nebukhadrezár elso utóda fia, Amilmarduk féktelen és igazságtalan uralkodó volt.  Már két évi uralkodás után meggyilkolta ot sógora, Nergálszaruzur.  Ez óvatos uralkodó volt és sok jótékonyságot muvelt, de már 556-ban meghalt és ifjú fiára, Labaszimarduk-ra hagyta a trónt.  Ez ellen, mivelhogy gonosz természetu volt, összeesküdtek az udvari emberek és helyébe Nabunahid-ot emelték a trónra, aki nem tartozott a királyi nemzetséghez.  Nabunahid tizenhét esztendeig uralkodott (Kr. e. 555-539).  Fogondja arra irányult, hogy helyreállítsa az osi isten-templomokat Bábelen kívül is és hogy felkutassa és napfényre hozza az osi alapítási okmányokat.  Igaz, hogy ez a szenvedélye sok fontos szolgálatott tett a történeti kutatásoknak, de Nabunahid - úgylátszik - emiatt teljesen elfelejtett törodni azzal a veszedelemmel, amely birodalmát romlással fenyegette.

Már Nebukadrezár atyja számított rá, hogy a médek valamikor meg fogják támadni és elkezdte Babilont erosíteni.  Fia befejezte azt, amit atyja kezdett és amikor Nabunahid látta a líd birodalom bukását, tudnia kellett volna, hogy közeledik reá nézve is a döntés órája.  A támadás nem is váratott magára sokáig.  Kírosz 539-ben benyomult Babiloniába.  A babiloni sereget megverte és a fováros, Bábel is harc nélkül megadta magát neki.  Nabunahid, aki Borzippába menekült, meghódolt Kírosznak, mielott ez megkezdte a város ostromát.  Kírosz számuzte ot és családját Karamániába és a nagy Nebukadrezár utódát tartományi helytartóvá tette.  Nabunahid ez volt még Dáriusz alatt is.  Ez volt a vége a babiloni birodalomnak.  Bukásával a szemitizmust az árja nép váltotta fel a világtörténet vezeto szerepében.