Mezopotámia az a
teknoszeru lapály, mely két hatalmas folyam, az Eufrátesz és a Tigris közt
terül el Ázsiában. Ez a két folyam adott
nevet az országnak már osrégen.
Mezopotámia görögül annyit jelent: folyamköz. Nevezetes a két folyam szabályos áradása és
apadása.
Áprilisban,
mikor a hó megolvad a hegyeken, mind a két folyó kiárad a medrébol és elönti az
országot, s csak szeptemberben húzódik megint vissza a medrébe. De míg az Eufrátesz szelíd folyása termékeny
iszappal trágyázza meg a lapályt, a rohanó Tigris nem ritkán elmossa magával a
szántóföldek termo talaját is. A két
folyam sajátságos helyzeténél fogva az ország két részre szakadt. A déli rész Babilónia, az északi rész
Asszíria. Az egész Babilónia teljesen
sík terület, amelynek földje alig észrevehetoen lankásodik a tenger felé. Eredetileg a napon megkeményedett, iszapos
föld vagy mocsár volt, számos folyóval, amelyek vagy a Tigrisbe szakadtak, vagy
az ingoványba vesztek. Csak óriási nád
nott rajta, semmi egyéb. De a lerakódott
talajban hatalmas termékenység csirái lappangtak. Az elso telepesek öntözocsatornákat ástak,
töltéseket raktak, szóval derekasan nekiláttak a föld megmívelésének. A puszta területbol a világ legtermékenyebb,
leggazdagabb országa lett. A gabona
rendes évben kétszázszoros szemet adott.
A búza, árpa és a szezámfu óriási nagyságra megnott, a levelük nem
ritkán négyujjnyi széles is volt. Sok
volt a pálmafa is, amelynek minden részét felhasználták. És a folyókban mindig boven volt a hal. Mikor
Mezopotámia eloször szerepel a
történelemben, oly népek lakják a
földjét, amelyek régen túl vannak már
a
kultúra kezdetén. A két nagy folyam torkolata
körül a szumírok laktak s tolük északra az akkádok. Nem indogermán népek voltak, hanem
valószínuleg turániak. A Tigrisen túl
ellenben a harcias kosszakok, a mai kurdok rokonai, s ezek mellett, azon a
földön, amelyet a szumírok Ilammának vagyis fennsíknak, a biblia pedig Elám-nak
nevez, a szintén indogermán eredetu, rokon kisszik laktak, akiknek Szúza volt a
fovárosuk.
Ez utóbbi két
indogermán törzs vad nép volt és mindig nagyon elmaradt kultúra dolgában
nyugati két szomszédja mögött.
Északkeletrol, a hegységen keresztül
valószínuleg már 3000 évvel Kr. e.
szemiták vándoroltak be Mezopotámiába,
akiket az akkádok és szumírok szívesen
fogadtak, mert támogatóikat látták
bennük a vad, elámi szomszédok ellen. Szántóföldeket és legeloket adtak nekik, és tekintélyes
családjaikat befogadták a városi szövetségbe is. A szemita bevándorlók, akiket kaldeusoknak
neveztek, eleinte Akkádiában telepedtek meg, de késobb lassan benyomultak
Szumíriába is. Egy gyarmatuk keletre
vonult a Tigrishez, ahol késobb Asszíria keletkezett. Az asszírokban meg is maradt a szemita
elem. A
bevándorlók csakhamar egészen
elsajátították az oslakók magasabb
kultúráját, mindenekelott az írást,
a
szemita nyelvbe viszont számos akkád szó hatolt. Lassan a szemiták kerültek túlsúlyra Mezopotámiában,
s végül az osi turáni nemzetség el is tunik.
A babiloni,
valamint késobb az asszír történelem
foforrását maguk az eltunt népek hagyták
hátra. Évezredeken keresztül romok és
törmelékek között voltak eltemetve ezek a híradások, amelyeket kiváló
régiségbúvárok: Fresnel, Oppert, Rawlinson, Taylor, Smith és Sarzec ástak ki és
fedeztek fel a tudomány számára. Ezek a
híradások egytol-egyig ékírással vannak írva.
Formájuk és
tartalmuk rendkívül változatos. Vannak
köztük szoborfeliratok, henger alakú pecsétek,
agyaghenger és
agyagprizma-feliratok, aminokre egy-egy építmény
alapítási jegyzokönyveit írták
rá. Elég nagy a számuk a feliratos ko és
bronztábláknak a templomok és paloták falain.
Égetett anyagtáblácskákon egész könyvtárakat is találtak. A változatos tartalmú feljegyzések gazdag
forrásul szolgálnak e régmúlt idok történetéhez. A
hivatalos királyi feliratok és a gyakran
igen hosszú alapító oklevelek,
továbbá magánemlékek, fogadalmi
táblák,
adásvételi szerzodések, egész nagy
vallásos és mondás tartalmú irodalom,
hosköltemények és állatmesék,
csillagászati feljegyzések, földrajzi,
történelmi
adatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy élet
varázsolódjék az évezredek elotti
eseményekbe. A babilonok ostörténete a
mondák homályába mosódik el. Azt
tartották, hogy elso tíz királyuk istenek és félistenek voltak. Ezek közül az elso harminchatezer évig
uralkodott a mesés hagyomány szerint s az isten-dinasztia utolsó tagja alatt
volt a nagy vízözön, amikor Bál haragra gyúlva az emberek bunei miatt
elhatározta, hogy megsemmisíti oket. A
történelem szempontjából azonban fontosabb
az, hogy valóságos
történetírást is
találunk az emlékek között:
krónikákat és történeti
adatjegyzékeket, amelyek
csaknem mindig egykorúak. Ezekbol kiderül,
hogy Babilónia legrégibb uralkodói az egyes városok királyai voltak, az
úgynevezett papkirályok, patizik.
Egy ilyen
papkirálynak a pecséthengerét is
megtalálták, amely a világ legrégibb
írott
muemlékei közé tartozik. A
papkirályokat
késobb a politikai királyok váltották fel
Szirgullában Kr. e. több mint
négyezer évvel egész sor király uralkodott
már, akiknek feliratai nagyon
emlékeztetnek még a képírásra,
amelybol késobb az ékírás fejlodött ki. Egyik legosibb király Ur-Ghanna volt Kr. e.
körülbelül 4500 táján. A szirgullai
királyok hatalma azonban elenyészett, mikor Észak-Babiloniában hatalmas
birodalom támadt, amely leigázta egész Babilóniát. Kr. e. körülbelül 4000 táján Agadiban
hatalmas szemita eredetu uralkodók éltek.
Szárgon volt közülük az, aki a hódítás nagy munkáját befejezte. Ez a Szárgon voltaképpen nemzeti hos volt,
akinek életét mondák ékesítik.
Emlékoszlopán, amelyet késobb emeltek Agadiban, ez a nevezetes felírás
van, amely nagyon emlékeztet Mózes és Romulusz kivételének a történetére:
“Szárgon vagyok, a hatalmas király, Agadi királya. Anyám szegény no volt, atyámat nem ismertem,
de atyám öccse a hegyekben lakott.
Azu-pirami városában, az Eufrátesz partján fogant engem anyám, aki
szegény volt. Titokban szült meg;
nádkosárba helyezett el, földi szurokkal elzárta a kapumat és beletett a
folyamba, amely nem nyelt el engem. A
folyam levitt engem Akkihoz, a földmívelohöz.
A jóságos szívu
Akki kiemelt engem a folyamból, mint egyetlen fiát felnevelt engem, Akki, a
földmívelo és kertészévé tett.
Kertészkoromban hajlott felém Isztár istenasszony kegye, király lettem
és 45 esztendeig uralkodtam. “Szárgon
három ízben nyomult délnek, egészen a
Perzsa-öbölig és leigázta Mezopotámia
összes városi kiskirályait. Többnyire
azonban meghagyta oket méltóságukban, mint vazallusait. Miután Szíriából is diadalmasan tért vissza,
helyreállította az aganehi templomot és felépítette az ulbari piramist, amely
Anunit istennonek volt szentelve. Ez a
nagy király ápolta a tudományokat is.
Urukhban könyvtárat alapított s azóta a könyvek városának nevezték
Urukhot. Összegyujtette a régi
könyveket, amelyek a szent hagyományokat tartalmazták és új szemita nyelvu
könyveket íratott belolük. Az egyik
ilyen könyvben megtaláljuk a régi csillagászok feljegyzéseit és a jóslás
szabályait. Egy másikban a szemita és az
akkád nyelvtan szabályai vannak összefoglalva.
A késobbi asszír király,
Asszurbanipál égetett agyagtáblákra
íratta át e
könyveket, s ezeknek maradványait ma a londoni British
Múzeumban orzik. Szárgon fia, Naram-Szin Kr. e. 3750 körül
uralkodott. Alatta épségben maradt a
birodalom, de azután hanyatlás következett be.
Agadi és Urukh viszálykodott egymással és ez a viszály nagyon
elsorvasztotta az ország eroit.
Ez ido tájt
megint Szirgullában támadt föllendülés, ahol 3300 körül Ur-Bau papkirály
uralkodott, aki egész új templomot építtetett, s akinek korából számos felirat
és egy hosszabb feliratú szobor maradt ránk.
Majd 3100 körül a hatalmas Gudia uralkodott Szirgullában, akinek emlékét
számos szumir nyelvu felirat orzi.
Gudia, úgy mint Szárgon, alacsony sorban született. Egyik felírása így hangzik: “Anyám nem volt,
anyám a vizek mélysége volt; apám nem volt, apám a vizek mélysége volt. Dunzidda volt az az ember, akinek tekintete
rám esett, és aki életemet meghosszabbította.” Eszerint lelenc volt s
ennélfogva trónbitorló, aki Ur-Bau után több nemzedékkel magához ragadta a
király hatalmat. Gudia független volt
Agaditól, legalább minden rávonatkozó adat korlátlan uralkodónak bizonyítja ot,
akinek hatalma messze túlterjedt Babilónián.
Élénk kereskedelmet uzött egész Babilóniában, sot a Libanonig. Felírásai szumir nyelvuek. Építkezései és emlékmuvei körülbelül akkor
keletkeztek, mikor az egyiptomi piramisok.
Csodálattal kell róluk megemlékezni, mert nagy muvészet és bámulatos
alkotó képesség nyilatkozik meg bennük.
Utódai buzgón építették a városokat és a nagy templomokat. De hatalmuk köre és a birodalom fovárosa
folyton változott. A szumír királyok
mellett felbukkannak már szemita eredetu uralkodók is. Ez idoben a holdistennek szentelt Ur volt a
birodalom fovárosa. Nagy katasztrófa
szakadt egész Babilóniára Elám felol Kr. e. 2300 körül. Elám a Tigris keleti partján terült el.
Városaiknak
külön királyaik voltak, de ezek mind elismerték fejüknek s Szúzában székelo
elámi királyt. Minthogy épületfa és ko
nem volt Elámban, ellenben agyag és iszap boségesen volt, ezek a városok
többnyire a napon szárított téglából épültek.
Szúza volt ezen a vidéken a kultúra középpontja és Szúza helyi istenei
voltak a legtekintélyesebbek. Az elámi
nép rokona volt az akkádoknak, bár ezeknél sokkal fejletlenebb volt a
kultúrája. Kudur-Nankhundi elámi király
volt az, aki Kr. e. 2280 körül elfoglalta Akkádiát, a templomokat kifosztotta
és az istenek szobrát Elámba hurcolta.
Az elámi betörések késobb ismétlodtek.
Az elámiak idovel annyira elhatalmasodtak a folytonos támadások
következtében elzüllött Babilóniában, hogy Kr. e. 1960 körül Iri-Aku larzai
király már elámi ember volt és uralkodott egész Babilóniában. De végül elkövetkezett az elámiak bukása
is. A bábeli Khammurrágász fellázadt
Iri-Aku ellen, legyozte ot és elfoglalta az egész országát. Fovárosává Bábelt tette meg. Így támadt Babilónia birodalma. Khammurrágász,
aki Kr. e. 1923-ban került
trónra, bár a neve szumír volt, mégis
dinasztiája minden királyával együtt
sémi
eredetu volt s ez idotol fogva a sémi elem lett
uralkodóvá egész
Babilóniában. A szumír népesség egyre
jobban összevegyült a szemitákkal és pár száz év múlva megszunt a nyelve is,
amelynek ismerete csak a papok hagyományaiban öröklodött tovább
nemzedékrol-nemzedékre.
Khammurrágász,
miután hatalmát megszilárdította,
hosszú uralkodásának többi idejét arra
fordította, hogy az elmúlt évszázadok
bonyodalmainak pusztító nyomait
eltörölje. Mindenekelott
nagyszeru
csatornahálózatot és töltéseket
építtetett, s megifjult országát
hálából az
istenek iránt hatalmas templomokkal ékesítette.
Talán o alapította a bábeli Il-Szag-Illa szentélyt is, amelyet késobb
Nebukadrezár restauráltatott.
Khammurrágász Kr. e. 1868-ig uralkodott.
Utódai alatt belso zavarok annyira meggyöngítették a birodalmat, hogy
egy ízben az ellenség egy betörés alkalmával elhurcolta Bábel védo isteneinek a
szobrait is, Marduk isten és Tirbanit istenno szobrát az északnyugati Khana
földjére. Így esett aztán, hogy Kr. e.
1700 körül az ország megint idegen uralom alá jutott. Az eláimakkal rokon kosszákok törtek be az
országba s elfoglalták Bábelt és az egész birodalmat. A kosszákok úgy, mint az elámiak, híres
nyíllövok voltak s Babilónia méd-elámi határterületén laktak. Ez a merész hegyi nép adta meg a babiloni
történelem színét körülbelül Kr. e. 1300-ig, sot még tovább. Mert amint igen gyakran megtörténik, hogyha
civilizálatlan, vad hordák letelepszenek egy kultúrországban: a kosszákok itt
is teljesen elfogadták a legyozöttek kultúráját s nyelvben és szokásban, sot
ami a legfontosabb, még vallásban is teljesen átvedlettek babilónokká.
Királyaik buzgón
imádták Babilon osi isteneit s csak a nevük vallott arra, sot néha már ez sem,
hogy voltaképpen idegenek. A hódítók és
a legyozöttek összeolvadásának a folyamatáról nem sokat tudunk. Annyi azonban bizonyos, hogy a hegyi néppel
való keveredés javára vált a babilónoknak.
A kereskedelem és az általános
jólét fellendülését élte a
kosszák
uralkodók alatt. Kifelé is nagy
tekintélye volt a birodalomnak. Az
Eufrátesz mellett élo népek rettegtek a babiloni fegyverektol. Úgy látszik, háború nélkül visszakapták a
babilónok a tolük egykor elrabolt osi istenszobrokat. A kosszák-dinasztia uralkodói között
Agu-kak-rimi volt a leghatalmasabb.
Korlátlan ura volt nemcsak Babilonnak, hanem valamennyi szomszédos
keleti területnek is. Feltuno, hogy
ilyen hatalmas uralkodó nyugat felé nem próbált hódítani. De mindjárt megértjük ezt, ha elgondoljuk,
hogy nyugaton Kr. e. 1600 táján egyenrangú hatalmas uralkodó kortársa volt
Agu-kak-riminek III. Totmesz egyiptomi fáraó, aki csapataival elorenyomult
Mezopotámiáig. A babilon-kosszák
birodalmat félt ugyan megtámadni, de ez is óvakodott III. Totmesszel
összeütközni. A késobbi királyokról
semmit sem tudunk, vagy alig többet a puszta nevüknél. A kosszák-dinasztia fénykora is lejárt idovel
s megkezdodött a hanyatlás kora. A
szomszédos Asszíria egyre hatalmasabb lesz, s egyelore összehúzódásra
kényszeríti Babilóniát. A kosszák
királyok Kr. e. 1154-ig uralkodnak s szemita neveik arra vallanak, hogy a
kosszák nemzetiség teljesen felszívódott már a Babilónia szemita
népességébe. Babilónia
újabb korszakának
a történetét nem lehet függetlenül
tárgyalni, hanem csak Asszíria
történetével
kapcsolatban. Elobb azonban foglalkozni
fogunk Ó-Babilónia kultúrájával s
azután az ókor többi keleti népének a
történetével.
Ó-Babilónia
megmaradt emlékei mind azt bizonyítják, hogy
Babilónia népessége Khammurrágász
elott már évszázadokkal a kultúra
bámulatos színvonalát érte el. Törvényei, erkölcse, kereskedelme, muvészete
mind oly fejlett, hogy valósággal virágkorát éli ekkor a babilóniai kultúra. Hogy a szemitáknak mennyi részük volt e
kultúra kifejlesztésében, azt nem igen tudjuk megállapítani, csak egyes
területeken, így a csillagászat és a csillagjóslás terén, amely szemita
eredetu. De
tudjuk, hogy mikor a
szemiták bevándorlása megkezdodött, a
szumírok és akkádok már
államéletet
éltek. Értettek többféle kézmuipart, fel
tudták dolgozni az ércet. A legosibb
sírokban is találunk a csiszolt koeszközök és fegyverek mellett arany, bronz és
vastárgyakat. A bronz a leggyakrabban
eloforduló érc, a vasat azonban, amely ritka, nem fegyverré, hanem durva
ékszertárgyakká dolgozták fel. Fejlett
politikai és vallási törvényeik voltak
és ismerték az írás
muvészetét. Ennek a muveltségnek az alapjait tehát a
szumír és akkád osi turáni népek vetették még meg.
A
Babilóniában
élo turáni törzsek osi vallása, amelyet
oshazájukból hoztak magukkal, nyers
samanizmus volt, mint az összes turáni
népeké, amelyeknek vallásos
érzését és
gondolkozását át meg áthatotta a
démonok és kisebb szellemek hatalmában való
hit. Ennélfogva vallásuk
túlnyomó
részben oly ceremóniákból áll,
amelyekkel ellensúlyozni vagy felidézni akarják
ezeknek a démonoknak a hatalmát. A
szumír bubájosok számos osi varázsformulája is fennmaradt. A gonosz szellemek, amelyek minden
elképzelheto rosszal megverhetik az embert, a legkülönbözobbek. Rendszerint heten lépnek fel egyszerre. A sivatagból jönnek, vagy a föld és a víz
mélyébol, vagy pedig a fénylo tér távoli régióiból. Ok okozzák a betegséget, özönvizet,
földrengést, rossz termést és minden egyéb bajt. A szellemek közül némelyik hatalmasabb, de
azért nem istenség. A legelokelobb két
szellem a menny és a föld szelleme. Anu,
a menny megközelíthetetlen szelleme inkább csak fogalom marad. Helyette és az o nevében cselekszenek a többi
szellemek. A démonok urát Inlillának is
nevezték. Ez tehát azonos Anuval. Ea, a Föld szelleme segíto jó szellem, akit a
Jónak, Duggának is neveztek. Közte
és a
démonok által sanyargatott emberek között a
közvetíto Eának elsoszülött fia:
Mirri-dugga. Anu legszebb megjelenési
formája gyanánt a Napot és a Holdat tisztelték.
A szemiták befolyásával átalakult ez az osi vallás is.
A szemiták egy
foistent tiszteltek, akinek “úr”, Bál volt a neve vagy “Isten”, Ilu-El. Úgy képzelték, hogy Bál fényben él s ezért
fojelképe a Nap volt. Mellette különösen
a csillagokat tisztelték. Ezt a fény és
csillagtiszteletet próbálták összeolvasztani a szumír hittel. Kr. e. 3000 körül kezdodik a két vallás
vegyülésének a folyamata és, 1900 körül be is fejezodik és létrehozza a
babilóniai államvallást, amelyet az asszírok is átvettek. Az ég nagy szelleme, Anu és a Föld szelleme,
Ea mellett megjelenik a harmadik hatalmas istenség: Inlilla, a szellemek ura,
aki régente Anu egyik minosége volt, míg most külön istenség lett, egyenrangú a
szemita Bállal. Inlilla noi kiegészítoje
a menny istenasszonya: Nanna vagy Isztár lett, az életero istennoje és a Vénusz
csillagistensége. Anu, Ea és Inlilla
mellett elotérbe nyomult néhány régi helyi istenség is: Szin, a holdisten,
Samasz, a napisten, akinek Larzában volt nagy temploma és Ramman, a mennydörgo
viharisten. Amar-uduggát vagy Mardukot,
akit Bábelben tiszteltek, mint a fény istenét, a hasonló hangzás miatt
összeolvasztották Mirri-duggával.
Szerepelt továbbá még a romboló Nergál és a harcos Nindár, a két osi
szumír istenség. A két vallási felfogás
összeolvadásának külso megnyilvánulása az volt, hogy az akkor ismeretes öt
bolygócsillagot beosztották egy-egy foisten, mint védoura mellé.
A Jupiter
védoura Marduk volt, a Vénuszé Isztár, a
Marsé Nergál, a Szaturnuszé Nindár,
akit szárnyas bika vagy emberfeju oroszlán
képében ábrázoltak és a
Merkúré
Nabu, a bölcsesség és jövendomondás
védoje.
Az istenek nevei változtak tehát és papi befolyás alatt kialakult egy
teljes istenrendszer, de az istenek elképzelése a régi maradt. A vallás középpontja továbbra is a démonok
tisztelete maradt, akik szörnyalakokban, mint griffmadár, sárkány vagy
egyszarvú jelennek meg, hogy bajokat hozzanak az emberek fejére. Az
ellenséges démonok elol a nagy istenekhez,
különösen Mardukhoz menekül az ember
segítségért, akinek harcát a
démonokkal
számos monda orzi és számos dombormu, meg szobor
ábrázolja. Azt hitték, hogy az égi hatalmak hatása
különösen a csillagokban nyilatkozik meg, s ezért állandóan megfigyelték a
csillagokat, és a jövot próbálták belolük kitalálni. Így támadt az asztrológia vagy csillagjóslás
és ebbol a híres kaldeus csillagászat kezdete.
A csillagászat tudományában a babilóniaiak voltak az emberiség
tanítómesterei. Emellett nagy
buzgalommal uzték a mágiát. De
Mezopotámiában sohasem vált a vallás a
szellemi élet középpontjává
úgy, mint
Egyiptomban. A káldeai mágusok nagy
hírre tettek szert és nyomaikra akadhatunk a mai nemzetek babonáiban is. A szellemidézok ismerték a hatalmas
varázsigéket, amelyekkel a jó isteneket meg lehetett nyerni és a démonokat le
lehetett igázni.
Fontos szerepe
volt e téren a talizmánoknak vagy amuletteknek, amelyeknek oly erot
tulajdonítottak, hogy maguk az istenek is tehetetlenek velük szemben. A mágusok továbbá arra is felhasználták a
démonokat, hogy ellenségeiket ártalmatlanná tegyék, s a mágusok és az orvosok
mindig egyetértoen dolgoztak. A betegség
ugyanis mindig gonosz szellemek muve volt és ellene nemcsak orvosszerekkel
védekeztek, hanem amulettekkel és varázsigékkel is. Így volt ez az egyiptomiaknál is. Egy mágikus könyv töredékeit orzik a londoni
múzeumban, s a megmaradt számos amulettet is.
A talizmán varázsereju, de teljesen értéktelen tárgy volt, gyakran
jelekkel vagy felírásokkal ellátott ko vagy groteszk szobrocska, amely démont
vagy szörnyeteget ábrázol. A párizsi
Louvre-ban van egy talizmán, amely a délkeleti szél démonát ábrázolja. Kis bronzszobor ez, kutyatestu, saslábú,
oroszlánkarmos négy karral, skorpiófarokkal és kecskefejjel.
Az írás
feltalálói a szumírok voltak Mezopotámiában.
Osrégi idokben használták már az ékírást a saját nyelvük
megrögzítésére. Az ékírás eredetileg
képírás volt. A képeknek olyan formájuk
volt, mint a valódi tárgyaknak, amelyeket utánozni próbáltak. Érdekes
az itt bemutatott agyagtábla-töredék,
amelyen megvan a legrégibb írás és ennek a
jelentése a késobbi ékírásban. Ez egyébként azt is bizonyítja, hogy a
feltalálók utódai már maguk sem értették meg az eredeti, osi formákat.
Az íróeszköz
agyagtábla volt, amelybe vesszovel vésték bele az írást. Ez idézte elo az átmenetet a kerek betukrol a
hegyes betukre, melyeknek képies formája azonban még mindig elég világos. A betuket egymás alá írták függolegesen és a
sorokat jobbról balra olvasták. A
legrégibb ismert írásemlékeken, ha hegyesek is képek, de összefüggoek. Csakhamar azonban elválnak egymástól - a
használt íróeszközök hatása alatt - és ékalakú vonalak csoportjaira
oszlanak. Ez volt az igazi ékírás. Ezt találjuk Khammurrágász király
felirataiban Kr. e. körülbelül 2000 körül.
Kezdetben tehát az ékírásjegyek képhelyettesítok, úgynevezett
ideogrammok voltak. Nemsokára azonban a
nyelvnek oly részei számára is jeleket kellett találni, amelyeket nem lehet
képekkel kifejezni, így a ragokra és a viszonyszókra. Ezeket egy kissé egyszerusített régi jelekkel
kezdték leírni, s a jelek régi jelentését figyelmen kívül hagyták. Ez rendkívül fontos lépés volt elore, mert
ilyen módon ki lehetett fejezni a nyelvtani vonzatokat is, szóval úgy lehetett
írni, ahogy beszéltek. Sot az írás
függetlenné is vált a nyelvtol, úgyhogy a bevándorolt szemiták a maguk nyelvét
is a szumír írással írták le.
Természetesen ez az ékírás még nagyon bonyolult volt, mert a betujelek
mellett használtak egész csomó fogalomjelet, ideogrammát is. Sok jelnek többféle jelentése is volt. Mindennek az lett a következménye, hogy az
írás teljesen a tudósoknak, vagyis a papoknak a monopóliuma maradt.
Ebbol az
ó-babilóniai ékírásból
fejlodött ki az ó-asszíriai s késobb az
új-asszíriai és
az új-babilóniai folyó ékírás. A
Kr. e.
VIII. századtól kezdve használták az
örmények, az elámiak és végül
Babilon
bukása után (Kr. e. a VI. században) a
perzsák is, akik annyira
egyszerusítették, hogy csaknem
ábécés írást csináltak belole. Az ékírás megfejtése az emberi szellem egyik
legbámulatosabb muve. A kutatás Perzsiában
indult meg, ahol már a XVI. század óta figyelmessé lettek a nagyszeru
romokra. Csodálkozva látták, hogy a
romok sok helyén rejtelmes jelek vannak bevésve. Pietro della Valle ismertetett meg Európával
néhány perzepoliszi jelet 1621-ben. De
csak 180 év múlva, 1802-ben sikerült Grotefend Frigyes Györgynek néhány szót
megfejtenie a pontos másolatok nyomán. A
másik nagy önálló jegyfejto az angol Rawlinson Henrik volt 1846-ban. A
hatvanas évek végén azután a tudós
régiségbúvárok egyesült
erejének sikerült a perzsa ékírást
teljesen
megfejteni. A régebbi
ékírás jeleinek
hangértékét szintén
tisztázták már, de azt még nem
állapították meg a tudósok,
vajon milyen nép nyelvén van írva az
ó-babilóniai feliratok tömege. Valószínu, hogy szúzai nyelven. A szumír-akkádok nyelve az ural-altáji
nyelvtörzshöz tartozott, amelynek hajtása a török, a mongol és a magyar. Ez a nagykultúrájú osi nép tehát, amely
hatással volt az egész modern civilizációra, nekünk magyaroknak is rokonunk
volt.
Az
ó-babilóniai
jogéletet foleg azokból a magánokiratokból,
többnyire adásvételi szerzodésekbol
ismerjük, amelyeket agyagra írva találtak
különbözo helyeken. Ezek szerint jólét és rendezett viszonyok
voltak mindenütt ezekben az osi országokban.
A noknek igen becsült állásuk volt.
Még akkor is lehetett külön magánvagyonuk, ha férjhez mentek. Az a férfi, aki elvált a feleségétol, egy fél
ezüst mínát fizetett neki kártérítésül.
De azt a not, aki a férjét elhagyta, megfojtották. A fiút, aki az anyát megtagadta, “földbol és
vízbol” kizárták, ha az apját tagadta meg, az apa megnyírhatta, ami nagy
szégyen volt, rabszolgamunkákat végeztethetett vele, sot el is adhatta. Ha az apa nem akart többé tudni a fiáról, a
fiúnak el kellett hagyni a szüloi házat.
Ennél többet ezideig még nem igen tudunk az ó-babiloniak jogéletérol.
A legrégibb
irodalmi emlékek közül valók a
varázsigék vagy buvös formulák, amelyek nagy
része még a harmadik évezred elotti idokbol
való, továbbá közmondások, apró
dalok és a már említett családi
törvények.
Ifjabbak a Nibur
tiszteletét zengo himnuszok, amelyek nagyrésze a Kr. e. második évezredbol
származik. Kultúrhistória szempontjából
roppant fontosak ezek a szumír nyelvemlékek.
De sokkal érdekesebbek ezeknél a szemita hitregék és eposzok, amelyeket
Smith György angol kutató fedezett fel.
A legfontosabb a Nimród-eposz, amelynek a világ teremtésérol szóló
legenda és más legendák mellett egyik epizódja a vízözön története. A Nimród-eposz tizenkét éneke 3000 sorból áll
s tizenkét táblára volt írva. Ezekbol
sok töredék megmaradt. Az érdekes
hosköltemény Kr. e. 2300 évvel keletkezhetett.
Szerzoje Szin-liki Unnini. Az
eposz hose Giszdubarra, aki nem más, mint a bibliai Nimród. A monda maga, amelyet az eposz feldolgoz, még
sokkal régibb és eredete az osidokbe vész.
Az eposz tartalma a következo: Dumuzi isten halála után felesége, Isztar
uralkodik a szumír Erekhben. De az
elámiak betörnek az özvegy istenno birodalmába, és fovárosával együtt
elfoglalják. Ekkor segítségére jön a
szorongatott szumíroknak a világszerte ismert hos, Giszdubarra (Nimród). Miután vitézsége próbájaképpen puszta kézzel
megfojt egy hatalmas oroszlánt, sikerül neki szövetséges barátjául megnyernie a
messze lakó Eabani-t, aki félig bika, félig ember. Ezzel együtt megöli Zumbabát, az elámi
zsarnokot. Nimród elnyeri a trónt és
Isztár istenno jutalmul felajánlja neki szívét és kezét: “Téged akarlak
férjemül, Nimród... Te légy a férjem, én
leszek a feleséged - mondja az istenasszony.
- Urni-kobol való kocsin járj.
Aranyos legyen
az ülés és ragyogó a rúdja. Nagy
hódításokkal szerezz dicsoséget...
Szolgáljanak neked fejedelmek és urak...
Hozzád fogható senki ne legyen!”
De az istenno szerelme halálos volt arra, aki elfogadta. A hos gúnyosan visszautasítja a szeszélyes
istenno veszedelmes ajánlatát: “Úrno, hogyan kössem én le hozzád magamat? Álnok és áruló a te isteni koronád, szegény
és értéktelen a te királyságod! ...
Jajveszékeltél Dumuziért, az elso férjedért és mégis te ölted meg ot
gyilkos bánattal! Szerettél egy pompás sast, és mégis verted ot és eltörted a
szárnyait... Szerettél egy hatalmas
oroszlánt és elraboltad a karmait, hetet egyszerre! Volt egy kedvenc paripád,
híres csataló, ez ívott és láz mérgezte meg...
Szeretted az ország királyát is, de megverted és leopárddá
változtattad... Szeretted Izullanut,
apád helytartóját... De mikor hozzá
mentél, kegyetlenkedtél vele...
Megverted és sziklává változtattad és a sivatag mélyébe helyezted el!
... Most engem szeretsz, és úgy akarsz
bánni velem is, mint a többiekkel!”
Isztár dühös haragra lobban.
Anutól egy szárnyas bikát kér
bosszúja eszközéül, de Nimród és
Eabani
megölik a bikát. Isztár erre a város
faláról megátkozza Nimródot, akit azonban örömujjongással fogad a nép. Az elkeseredett istenno erre elhatározza,
hogy dacol a pokol borzalmaival is. Le
akar szállni a sötétség
hajlékába, Irkalla isten házába, hogy
segítséget
hozzon. De abban az országban, ahonnan
nincs visszatérés, elfogják. Eközben a
földön nincs szerelem, és végül az istenek kiszabadítják Isztárt a halottak
birodalmából.
Végül
segítotársa akad az engesztelhetetlen Isztárnak Anunit istennoben, anyjában,
aki Anunak a felesége. Ez megöli Eabanit
és Nimródot betegséggel sújtja. Nimród
kettos nyomorúságában osénél, Samasznapisztim-nél keres segítséget, akit
jámborságáért az istenek közé ragadtak.
Fárasztó bolyongás után a nagy homoksivatagban, az Eufrátesztol nyugatra
eljut végül az üdvözültek országába, ahol eroszakkal kell a bemenetelt kivívnia. Meg akarja tudni, hogyan lett Samasz-napisztim
halhatatlanná. Samasz-napisztim (a
bibliai Noé) elmeséli neki erre menekülését a nagy özönvízbol. Ez az elbeszélés a következo: “Szurripak
városát az Eufrátesz mellett ismered. Ez
a város nagyon régi, az istenek laktak benne.
Áradást akartak csinálni, mindnyájan
akik ott éltek: Anu, Bál, Nindár és
erre akarták rábeszélni atyjukat.” A
kifürkészhetetlen bölcsességu Úr
azonban,
Ea isten, tanácsot ült velük és
elhatározásukat tudtára adta
Samasz-napisztimnek: “Hagyd el a házat, csinálj
magadnak egy nagy hajót,
készítsd el mennél hamarább. Meg akarják
semmisíteni az élet magvát. Mentsd meg,
aminek élnie kell és vidd a hajóra mindenfajta elevenségnek a magvát... Összeszedtem mindenemet. Mindent a hajóra vittem, minden szolgámat és
szolgálómat, a mezo barmát, a rét állatait, a család tagjait mind a hajóra
vittem. És mikor Samasz elhozta a
meghatározott idot, egy hang így szólt: Este romlás fog patakzani a
mennyekbol. Eredj a hajóra és zárd el a
kapudat...
Hajnal felé
vihar kerekedett, egyre, erosebb lett.
Közepében Ramman mennydörgött...
Égig emelkedett Ramman isten árja, örvénnyé lett a szép föld... Hat nap és hat éjszaka eltelt. Szél, eso és áradás vett erot mindenen. Hetednapra elült a vihar és az ár
apadt... A víz apadt és az áradás megszunt. Mindeközben én a tengeren sodródtam és
jajgattam, hogy az emberek lakóhelye iszappá változott. Mint fatörzsek úszkáltak a holttestek. Kinyitottam az ablakot és világosság hullt az
ábrázatomra. És ekkor összerázkódtam,
leültem és sírtam, és arcomon végigcsurogtak a könnyek. Áthajóztam a földeket, most szörnyu tenger
volt valamennyi. És végül egy tizenkét
láb magas földdarabhoz értem. Nizir
földje felé sodródott a hajóm, de Nizir
hegyei útját állták és a
hajóm nem
haladhatott tovább. Az elso és a második
nap így maradtam, a harmadik és negyedik nap hasonlóképpen, az ötödik nap
nemkülönben. A hetedik nap kiküldtem egy
galambot és a galamb elrepült, de nem talált sehol pihenohelyet és visszatért. Kiküldtem egy fecskét és elrepült,
ide-odarepült, de nem talált pihenohelyet és visszatért. Kiküldtem egy hollót és repült. A holló elrepült és látta, hogy a víz
leapadt, eloször félénken gázolta a vizet, azután nem tért vissza. És erre szélnek eresztettem az állatokat és
áldozatot mutattam be. Oltárt emeltem a
hegy csúcsán, az istenek beszítták a jó illatot.
És ekkor
megjelent Bál, bámulva nézte a hajót, haragosan felzúdult az istenek és
szellemek ellen: - Miféle lélek menekült meg itt? - De Ea szólt hozzá... És
Bál meggondolta a dolgot, belépett a
hajómba, megfogta a kezemet, talpra állított
és talpra állította a feleségemet
is és a kezét a kezembe tette, mellénk állt
és megáldott bennünket: Eddigelé
Samasz-napisztim ember volt, de most hasonlatos lesz o is, meg a
felesége is az
istenekhez. De lakni a messzeségben
fog
Samasz-napisztim, a folyamok torkolatánál - és
erre fogtak engem és elvittek a
messzeségbe és letettek a folyamok
torkolatánál.” Ez a híres
özönvíz története,
amely csaknem teljesen megmaradt a tizenegyedik
agyagtáblán. Ez a legfontosabb részlete az egész
babilóniai irodalomnak. A tizenkettedik
tábla töredékeibol megtudjuk, hogy Nimród meggyógyult a betegségébol. Azután
visszatért Erekhbe és
könyörgésére
Eabanit Ea isten kiszabadítja az alvilágból
és az üdvözültek honába helyezi át. Így végzodik a világ legrégibb elbeszélo
költeménye. Megteremtésének dicsosége
kétségtelenül Babilónia szemita népét illeti meg. De
az eposz hatása nemcsak Babilóniára és
Asszíriára terjedt ki, hanem a hellén
mondavilág is sok pontban érintkezik a babilóniai
hitregével. Nimród helyett a görögöknél
Héraklész a nemzeti hos és a bikalábú Eabinit Kheiron kentaur helyettesíti.
A nemeai
oroszlán, a krétai bika, Gerion, a zsarnok, a Heszperidák aranyalmája, a
feleség, akinek Héraklész a halhatatlanságot köszöni, mindennek megvan a
mintája a Nimród-eposzban. Mindez a
föníciaiak közvetítésének tulajdonítható.
Az eposzban található özönvíz-epizód azonban, amely aprólékos
részleteiben is megegyezik a bibliai özönvíz történetével, kétségtelen
bizonysága annak, hogy a héberek ezeket a mondákat a babiloniaktól vették át a
babiloni fogság alatt. Asszurbanipál
asszír király könyvtárában
találtak még számos más elbeszélo
töredéket, amelyek
szintén bámulatosan hasonlítanak a bibliai
világteremtés elbeszéléséhez. Igen sok az állatmese is Ó-Babilónia szemita
irodalmában.
A muvészet
kifejlesztése is egészen a szumír-akkád népnek köszönheto. Babilónia építményeinek fa vagy tégla volt az
építo anyaga, mert kobánya nem volt az országban. Csak a régi templomok alapzatai maradtak meg,
ezeknek a tégláiról ismerjük a legrégibb királyok neveit. Nagyon egyszeru, tömör építmények ezek. Alakjuk négyszögletes. A belsejük rendszerint a levegon megszárított
és szurokkal összetapasztott téglából van, bevonva kívülrol keményebb
cserépréteggel.
A templomok,
amelyek többnyire csillagvizsgálók is voltak, három-nyolc lépcsozetesen
emelkedo emeletbol álltak. Az istenhegy
ábrázolása volt ez, amelyeknek ormán trónol az istenség. A legfelso emelten volt a szentély. Az alap külso falainak az ékítése többnyire
rendkívül egyszeru. Leghíresebb példája
ennek a teraszos templomnak Bábel tornya.
A cserépsírokban, aminoket különösen Ur-ban találtak, megvannak már a
nyomai a boltíves építkezésnek. Minden
téglaréteg egy kissé kijjebb nyúlik az
alapjánál, amíg mind a két fal oly
közel
nem ér egymáshoz, hogy a zárókövet
rá lehet tenni mind a két falra. Az osi Ur város helyén Taylor egész sereg
osrégi sírhelyet talált. A halottak
többnyire agyaglemezeken feküdtek boltozatos agyagüregben. Az agyagalapon nádfonatú, aszfalttal itatott
gyékény volt. A vászonba bugyolált
holttestet rendesen baloldalára fektették.
A feje szárított téglán pihent, a lábai össze voltak húzva. Balkarja kinyúlik az agyaglapon, a kinyújtott
jobbkar ujjai egy réztálba hajlanak bele.
Gyakran átfúrt meteorko-henger lóg zsinóron az egyik csuklón. A lábak közé és bordák alá alakokkal
díszített, de felírástalan, homokkobol készült hengert helyeztek. A réztál mellett bambuszbot vagy a furészhal
porcogója fekszik, a lábak mellett pedig több lapos tálban halszálka,
baromficsontok, medveállkapocs, datolyamag található és egy agyag vizeskorsó
ivócsészével. Mindez azt bizonyítja,
hogy a halottakat ellátták a nagy útra étellel és itallal. Gyakran van a sírban egy vagy több
feliratnélküli, durva faragású pecséthenger is.
A csontvázak a kiásás után az elso érintésre porrá omlottak össze, de a
levegon megkeményedtek.
A noi
csontvázakon aranygyuruk, karkötok, gombok, akhátékszerek voltak. Gyakran kagylók is, kifúrva és karikákkal
díszítve. Egy-egy ilyen sírban
három-négy, sot egy helyütt tizenegy csontvázat is találtak. Volt
azonban a temetkezésnek egy egyszerubb
módja is: két agyagkorsót húztak rá
fejtol és lábtól a holttestre, és ezeket
azután összetapasztották. E sírdombokban
legcsodálatosabb a talaj alácsövezése.
Ennek köszönhetjük, hogy az agyagkoporsók és a sírboltok tartalmukkal
együtt oly sértetlenül maradtak ránk. A
sírdombokat úgy tartották szárazon, hogy függolegesen, néha 12 méternyire is
csöveket eresztettek a földbe, amelyek alul és fölül felfogták és elvezették a
vizet a sírdombból. A legrégibb
szobrászati alkotásaikon jellemzo az élethuségre való törekvés. Az eroteljes, élethu alakok alacsonyak,
rövidnyakúak s igen nagy fejuek. A csupasz
testrészek élethusége csodálatos. A jobb
váll és kar mindig csupasz. A körmök és
ujjak a legapróbb részletekig ki vannak dolgozva a kezeken. A szobrok ruházatában van valami patriarkális
egyszeruség. A muvész megpróbálta már
félénken a ruha ráncait is utánozni. Ez
a törekvés az ó-keleti muvészetben páratlan a maga nemében. Számos példája maradt ránk a babiloni
agyagmunkáknak minden korszakból. A
kivitelük nagyon különbözo. Legtöbbnyire
Isztár-Nannát, a szerelem istennojét találjuk az agyagdombormuveken. A vésés eredeti és igen fejlett babilóniai
muvészet volt.
Ezernyi gemmás
hengert, úgynevezett pecsételo-hengert találtak a babilóniai romokban. Ennek a muvészetnek az eredete arra a keleti
szokásra vezetheto vissza, hogy ott az emberek az okmányokon nem írták alá a
nevüket, hanem a lágy agyagba vagy viaszba lepecsételték. Igen sok a gyurube foglalt, vésett ko
is. A feliratos pecséthengert sokszor
amulettnek is használták. A tudomány
terén a káldeaiak igen korán híres csillagászok és matematikusok voltak. Ez a két tudomány szorosan összefüggött a
vallásos jelentoségu csillagjóslással.
Hogy meghatározhassák azokat a befolyásokat, amelyeket a bolygók,
fogyatkozások és más égi tünemények gyakorolnak az emberek sorsára, pontosan
meg kellett figyelni, és fel kellett jegyezni az égen észlelheto
változásokat. E téren a káldeaiak voltak
a nyugat tanítómesterei. Ok osztották be
a nap pályáját fokokra, a napot tizenkét órára, az órát hatvan percre. Az ó-babiloniaknál ugyanis a hatvanas szám
ugyanazt a szerepet játszotta, mint nálunk a 100. A hétnapos hét is babiloni eredetu: a hét
holdnegyednek felel meg. Napjaink
elnevezése is visszavezetheto közvetve erre az osi népre. A csillagászattal foglalkozó 72 táblás
fomunka, amelynek számos töredéke megmaradt, állítólag már Szárgon alatt
készült. A számtan fejlettségét
bizonyítja néhány tábla, amelyen négyzetszámok és köbszámok vannak.
Megérdemlik
csodálatunkat a nyelvészeti munkák is, amelyeknek
magyarázata az a szükséglet
volt, hogy két különbözo nyelvu nép
keveredése folyt Babilóniában
évszázadokon
keresztül. Sok a szótárszeru feljegyzés
már Kr. e. 3000 évvel is. Mindenbol
kitetszik, hogy Ó-Babilónia magas fokára jutott el a kultúrának már a
történelem derengo hajnalán.
Babilónia és
Asszíria benso szellemi kapcsolatban állott egymással. Az asszírok egész kultúrájukat a
babilóniaiaktól vették át. A
muveltséget, az erkölcsöt, az írást és a vallást is. Asszíria állami fejlodése azonban teljesen
önálló volt. A két állam alapja
kezdettol fogva lényegesen más.
Babilóniában népkeveredés volt kezdettol fogva, szumírok és akkádok
keveredtek szemitákkal és késobb az elámi kosszákokkal. Asszíriában ellenben mindig egységes volt a
nép: asszírszemita. Asszíria városai
közül csak a nevek és a romok maradtak meg.
Az osi Asszur volt az asszír állam megalakulásának kiinduló pontja. Asszur adta a nevét a földnek és a népnek
egyaránt. Róla nyerte nevét Asszur, a
nemzeti isten is, aki az asszír hitrege szerint megelozte a nagy isteneket:
Anut, Bált és Eát.
Míg Babilóniában
az idok folyamán egész sor jelentékeny város váltotta fel egymást az
elsoségben, mint vallási és politikai középpont, addig Asszíriában négy
jelentos város volt csak: Asszur, Ninive, Kalakh és Arbela. Ezek közül is Ninive már igen korán háttérbe
szorította a többieket. Ennélfogva
Asszíriában eros, központosított kormányzatú állam fejlodött ki, amelynek
története állandóan nagyon harcias jellegu volt.
Az asszír
birodalom ostörténete mondák ködébe vész, amelyeknek nincs semmi történeti
alapjuk. E mondákat Hérodotosz jegyezte
fel. Ezek szerint a legosibb idoben egy
Ninosz nevu király uralkodott Asszíriában, aki Ariaiosz arab királlyal
egyesülten háborút indított Babilónia ellen, amelynek királyát gyermekeivel
együtt elfogatta és kivégeztette. Azután
legyozte az arméniaiakat és a médeket, ezeknek a királyait feleségeikkel és hét
gyermekükkel együtt keresztre feszíttette.
Legyozte Ninosz a perzsákat is, továbbá Kis-Ázsia népeit. Nagy birodalma a Földközi-tengertol az
Indusig terjedt. E háborúk után
elhatározta, hogy várost építtet, amely nagyobb legyen minden eddigi
városnál. Ezt aztán Ninosznak (Ninive)
nevezte el. A város hosszúkás
négyszögben terült el a Tigris partján.
Hosszabb oldala 150 stádium volt, a rövidebb 90 stádium. Elokelo asszírokon kívül sok idegent is
befogadott Ninosz ebbe a városba, amely a világ legnagyobb és legvirágzóbb
városa lett. Régebbi háborúiban nem tudta
legyozni Ninosz a baktriaiakat.
Most újra
megtámadta oket, mert kudarcába sehogy sem tudott beletörodni. Hadseregében 1.700.000 gyalogos, 210.000
lovas és 10.000 hadiszekér volt. Ezzel
az óriási haderovel is csak nagy veszteségek árán tudta végül a baktriaiakat
városaikban bekeríteni. El is foglalta
valamennyi városukat a fovároson, Baktrán kívül, amely hosszú ostromot állott
ki. Ninosznak
Baktra elott táborozó
kapitányai közül az egyik, Oannesz, nagyon
megkívánta feleségét, Szemirámiszt
és elhivatta a táborba. Szemirámisz
a
monda szerint Derketó istennonek és egy halandó
embernek a leánya volt,
gyermekkorában kitették, de anyjának galambjai
táplálták, amíg a pásztorok
rá
nem akadtak és el nem vitték Szimmiásznak, a
fopásztornak. Ez a gyermeket Szemirámisznak nevezte el, ami
szír nyelven galambot jelent. Mikor
felnott a gyermek, meglátta ot Oannesz, Szíria helytartója. A szép leány annyira megtetszett neki, hogy
feleségül vette. Mikor Szemirámisz
megérkezett Baktra elé, észrevette, hogy a vár védelmezoi elhanyagolják a vár
védelmét, annyira megbíztak a vár természetes erosségében. Egy éjszaka Szemirámisz válogatott csapattal
felmászott a vár falának tetejére s adott jelre az egész asszír sereg ostromot
intézett a város ellen és azt el is foglalta.
Szemirámisz szépsége annyira
megigézte a királyt, hogy ez férjétol
követelni kezdte ot saját magának s cserében
a saját lányát kínálta oda
Oannesznek feleségül. Oannesz csak akkor
engedett a király kívánságának, mikor Ninosz azzal fenyegette meg, hogy
kiszúratja mind a két szemét. Lemondott
Szemirámiszról, de csakhamar felakasztotta magát bánatában. Szemirámisz pedig királyné lett.
Mikor Ninosz
meghalt, Szemirámisz hegymagasságú sírdombot emeltetett holtteste fölé. Azután bámulatos építkezésekbe fogott
bele. Mindenekelott elkezdte építtetni
Babilont, amelyet nagyobbra tervezett Ninivénél, Ninosz óriási városánál
is. A város körfala 360 stádium (66
kilométer) hosszú volt és oly széles, hogy hat szekér egymás mellett
haladhatott rajta. Ezt a falat 250 zömök
torony erosítette meg. Az
Eufráteszt 30
kilométer hosszú kopart közé
szorította, és két partját híddal
kötötte
össze. A város közepén emelkedett Bál
isten temploma és más pompás épületek, amelyek közül leghíresebbek voltak. “Szemirámisz függo kertjei.” A királyné
építkezéseit megzavarta a médek zendülése.
Szemirámisz elfojtotta a zendülést.
Beutazta egész birodalmát, mindenféle városokat alapított és nagyszabású
építkezésekbe kezdett. O építtette
állítólag az úgynevezett méd fal-at is az Eufrátesztol a Tigrisig. Mindenfelé áttörette a sziklákat, és szép
utakat építtetett. Elesett vezéreinek
teteme fölé nagy sírdombokat emeltetett.
Átment a Szuez földnyelven Egyiptomba és ezt az országot meghódította,
meg a szomszédos Etiópiát is. Minthogy
az indiai dús kincsek nagyon csábították, elhatározta, hogy hadat visel India ellen
is és három álló esztendeig készült a háborúra.
Hadseregében hárommillió gyalogos katona volt, egy félmillió lovas és
100.000 hadiszekér.
Minthogy
elefántjai nem voltak, már pedig az indiaiaknak az elefánt volt a
legveszedelmesebb hadi ereje, Szemirámisz 100.000 tevét fekete bikaborbe
varratott és mindegyiknek a hátára egy embert ültetett. Azt hitte, ezekkel a mesterséges elefántokkal
elámíthatja a hindukat. Az
Induson való
átkelés céljaira 2000 hajót
építtetett, amelyeknek részeit tevék
hátán szállíttatta. Indiában azonban elhagyta a királynot
hagyományos szerencséje. Sikerült ugyan
átkelnie az Induson és benyomulnia az országba, mert ennek királya,
Sztratobatesz szándékosan hátrált elotte.
Egyszerre azonban megfordult és megtámadta az asszírokat. Hadiszekerei ugyan eleinte megijedtek a
tevéktol és menekültek, de a gyalogság és az elefántok megfutamították az
asszírokat. A király magát Szemirámiszt
is megsebesítette a karján s a hátán és a királyno csak nagynehezen tudott
menekülés közben átkelni az Induson, amelynek hídját lebontatta. Rengeteg seregének alig egyharmada menekült
meg. Azt is beszélik, hogy csak húsz
ember menekült meg a sok millió harcosból.
Az akkor ismert föld határain diadalmi oszlopokat emeltetett
Szemirámisz, a többi között Szkithiában is, nem messze a Jaxartesztol, ahol
Nagy Sándor még látta azt az oszlopot, amelynek ez volt a felírása: “A
természet asszonyi testet adott nekem, de tetteim legnagyobb férfiakkal egy
sorba állítottak. Uralkodtam Ninosz
birodalmában, amelynek nyugaton a Hinaman folyó a határa, délen a tömjén és a
mirha országa, északon a szákok és a szogdiánok.
Én elottem
asszír ember nem látta még a tengert; én
négyet láttam, amelyek közül egyet sem
ért el senki, oly messze voltak. A
folyókat kényszerítettem, hogy úgy folyjanak, ahogy én akartam és én azt
akartam, hogy csak arra folyjanak, ahol használnak; a terméketlen földet
termékennyé tettem folyóimmal.
Bevehetetlen erodöket építtettem; meghághatatlan sziklákon keresztül
vassal utakat törtem. Szekeremen oly
utakon hajtattam végig, amelyeken a fenevadak sem jártak én elottem. És mindez elfoglaltságom közepette ráértem
szórakozni, és barátaimmal mulatozni.”
Szemirámisz, mikor visszatérésekor meghallotta, hogy fia, Ninyász
összeesküdött ellene, lemondott a trónról fia javára, s o maga galamb képében
az istenekhez repült. Más monda szerint
a fia meggyilkolta, mert felháborodott azon, hogy az anyja belészeretett. Szemirámisz állítólag 62 esztendot élt és 42
esztendeig uralkodott. Ezt a
Szemirámisz-mondát a nép pazarul kiszínezte.
Voltaképpen azonban Ninosz és Szemirámisz nem egyéb, mint Nindár és
Isztár istenalakja. A róluk szóló
mondákat a perzsa uralom idején knidoszi Ktéziász gyujtötte össze. Asszíria
történetét persze a hiteles
feliratokból egészen másképp
állapíthatjuk meg, mint ahogy ezek a mondák
és
hitregék mesélik. Ninosz és Szemirámisz
regéjét nagy idoköz választja el az elso asszír királyok igazi
történetétol. A legrégibb asszír
fejedelmek, akiktol feliratok maradtak ránk, még izakku-nak vagy patizi-nek,
azaz Asszur isten papkirályának nevezik magukat. Székhelyük az osi Asszur volt és ennek romjai
között találták meg feliratos cserepeiket, nem pedig Ninivében.
Ninive ugyan már
Kr. e. 3100 körül is jelentos város volt, mint vallási középpont, de
politikailag csak késobb nyomult elotérbe.
Az elso asszuri patizi, akitol feliratunk maradt, I. Szamzi-Ramman, aki
Belkap-kapu fiának nevezi magát.
Eszerint Belkap-kapu volt az elso fejedelem. Valószínuleg I. Szamzi-Ramman volt az, aki Kr. e. 1900 körül
Isztár istenasszony ninivei templomát restauráltatta. Ennek egyik utóda II. Szamzi-Ramman volt, szintén Asszur isten
papkirálya, aki Kr. e. 1800 körül élt.
Ez az elso elég megbízható dátuma az asszír történelemnek. Az asszír fejedelmek körülbelül Kr. e. 1500
óta használták királyi címet. Hatalmuk
azonban csak lassan nott. Hosszú, véres
háborúkkal vettek erot a szomszédos kiskirályokon. Különösen Babilóniával voltak súlyos
harcaik. Hol az egyik, hol a másik
vetélkedo kerekedett felül. Az asszíroknak
több ízben egészen elölrol kellett kezdeniük a hódítást.
Az asszír
hatalmat legnagyobb mértékben I.
Tiglatpilezár terjesztette ki.
Hadjárataihoz foghatókat nem viselt még elotte egyetlen király sem. Ha utódai biztosítani tudták volna
hódításait, akkor már Kr. e. 100 táján beszélhettünk volna asszír
világbirodalomról.
Az asszuri
Anu-templom négy sarkában talált nyolcszögletu agyagprizma felírása, amely 809
soros évkönyv, részletesen felsorolja tetteit.
Trónraléptekor nehéz harcot kellett megvívnia a moszkerek ellen, akik
20.000 fonyi sereggel leszálltak a hegyekrol és öt királyuk vezetésével
betörtek az asszírok területére. Az öt
király vereséget szenvedett és az asszír király egyik feliratában ezt mondja:
“Megraktam holttesteikkel a hegyek gyökereit.
Levágtam fejeiket. Lerontottam
városaik falait. Elvettem rabszolgáikat
s nagy zsákmányra és számlálhatatlan kincsekre tettem szert. Közülük hatezren, akik föllázadtak hatalmam
ellen, lábaim elé roskadtak és én foglyul ejtettem oket.” Az asszírok
elfoglalták a kummukh-föld fovárosát, amely a moszkerek csábítása folytán
megtagadta az adófizetést, és azzal büntették oket, hogy városaikat
felégették. A király urává lett az egész
országnak, amelyet egyesített Asszíriával.
A felirat ezután így szól: “Én vagyok Tuklati-pal-isarra, a hatalmas
király, a gonoszok elpusztítója, aki az ellenség harci csapatait
megsemmisítettem.” A kummukhok egy része elmenekült kelet felé a Tigrisen és
ott elsáncolta magát. Tiglatpilezár
utánuk nyomult, átkelt a Tigrisen, kiverte oket sáncaikból és “a halottak
holtesteivel beborította a Tigrist és a hegység csúcsait”.
Hogy ezt a
hódítást biztosítsa Tiglatpilezár,
le kellett igáznia a határmenti népeket
egytol-egyig. “Asszur isten, az én uram
rám parancsolt, hogy haladjak elore; elosztottam hadiszekereimet és
hadseregeimet és elfoglaltam a várakat, amelyek hozzáférhetetlen hegyek
legmagasabb csúcsain voltak, amelyek élesek voltak, mint a tu hegyei és ahol
szekereim nem tudtak elobbre hatolni.
Ott hagytam szekereimet a síkon és én magam
benyomultam a zegzugos
hegyek közé.” Legyozte Kurkhi lakóit és
Khária földjén elfoglalt huszonöt
várost. “Szaranit és Ammanit földjét
romokkal borítottam, mert emberemlékezet óta nem hódoltak meg. Megmérkoztem seregeikkel Aruma hegyén,
megfenyítettem oket, harcosaikat üldöztem, mint vadállatokat, városaikat
elfoglaltam és isteneiket magammal vittem.
Foglyokat ejtettem, hatalmamba kerítettem birtokukat
és kincseiket,
városaikat a lángoknak szenteltem, elpusztítottam,
leromboltam, romokat
csináltam belolük s rájuk raktam uralmam
nehéz igáját, és jelenlétükben
hálaáldozatot mutattam be Asszur istenek, az én
uramnak.” Ez az Asszur isten
telhetetlen isten volt, mert a királyt, aki
szolgájának mondta magát,
szakadatlanul új hódításokra
ösztökélte.
A király nagyon dicsoíti önmagát, de még jobban dicsoíti az
isteneket. Saját dicsoségéért és országa
kiterjesztéséért harcolt, de harcolt az istenek becsületéért is, akik a többi
nemzeteket megvetik és iparkodott az istenek tiszteletét elterjeszteni az
összes országokban.
Háborúi éppúgy
vallási háborúk, mint hódító háborúk. Ez
magyarázza meg talán azt a szörnyu kegyetlenséget, melyet az asszírok már
Tiglatpilezár alatt, de késobb még inkább tanúsítottak a legyozöttekkel
szemben. Már természettol fogva harcias,
vérszomjas emberek voltak. Eroszakosok,
érzékiek, kevélyek és irgalmatlanok az ellenséggel szemben, amelyet
megvetettek. Más jogot, mint az erosebb
jogát, nem ismertek. Az elfoglalt
városokat elhamvasztották, egyenlové tették a föld színével. A lázadók vezetoit könyörtelenül karóba
húzták, vagy elevenen megnyúzták. Bár
országukban fejlett volt a kultúra, ok maguk barbárok módjára cselekedtek
mindig. Az asszír történelem alkotja az
ókor történetének legszomorúbb, legvéresebb részét. Asszur isten sugallta Tiglatpilezárnak azt
is, hogy indítson háborút a szíriaiak ellen.
Tiglatpilezár ugyanis nem hadvezéreit küldte háborúba, hanem hadai élén
mindig saját maga vonult az ellenség ellen.
“Mikor Asszur istennek, az én uramnak felséges hatalma napjaiban a nagy
Samasz istennek (a napistennek) a vitéznek huséges kegyében, a nagy istenek
támogatásával... a partnak, a nyugat felso tengerének távoli királyságai ellen
küldött engem Asszur isten, amelyek nem ismerték a meghódolást, én
kivonultam. Nehéz utakat és meredek
szorosokat, amelyek közül elottem egyet sem ismertek a királyok, elzárt utakat,
járhatatlan ösvényeket bejártam... Tizenhat
hatalmas hegységen keresztül vonultam...
Csapataim
átvonulása számára pompás hidakat
készíttettem.” Mindenekelott befejezte a
Nairi földnek, vagyis Arméniának a
meghódítását. Az Eufráteszen túl Nairi huszonöt királya
egyesült erovel szállt vele szembe. De
vereséget szenvedtek, és városaikat leromboltatta Tiglatpilezár. “Fegyvereim erejével legyoztem oket... 120
szekerüket a harc közben elfoglaltam, Nairi országainak hatvan királyát azokkal
együtt, akik segítségükre érkeztek, üldöztem csatabárdommal a felso tengerig,
eros városaikat elfoglaltam... A
következo esztendoben, miután megálmodta a szerencsehozó napot, fölkerekedett a
király s rátette lábát a khéták földjére.
A hódító király átkelt a Libanonon is.
Arád városa megnyitotta elotte kapuit és átengedte neki hajóit. A tenger újság volt Tiglatpilezárnak. Kihajózott a nyílt tengerre és nagyon büszke
volt rá, hogy saját kezével elejtett egy delfint. Bárha az ország, ahová az asszír hódító
benyomult, voltaképpen Egyiptomtól függött, a fáraó (valószínuleg a XX.
dinasztia valamelyik utolsó uralkodója) nem tartotta tanácsosnak, hogy
érzékenykedjék. Ellenkezoleg, a hatalmas
királytársnak egy krokodilust, egy vízilovat és ritka tengeri halakat küldött
ajándékba, amelyek Asszíriában oly nagy feltunést keltettek, hogy
megérkezésüket bevezették a birodalom évkönyveibe is.
A Tigris egyik forrásánál diadalmi oszlopot emeltetett a király, amelynek ez volt a felirata: “Asszur, Samasz és Ramman, a nagy istenek, uraim segítségével, én, Tiglatpilezár, Asszur földjének királya, Asszur-ris-isi fia... hódítója a nyugat nagy tengerétol Nairi tengeréig (a Van-tóig) minden földnek, harmadszor is bevonultam Nairi földjére!” Babilóniával szemben is nagy sikereket ért el Tiglatpilezár. A Záb folyó melletti ütközet a babilóniaiak teljes vereségével végzodött. Utána két esztendo alatt Babilónia nagy városait mind elfoglalt az asszír király. Tiglatpilezár feliratai merész vadászatokról is beszámolnak. Ezek a jelentések, amelyek Mezopotámiára és a nyugati országokra vonatkoznak, éppoly fontosak ez országok állatvilágának történetére vonatkozólag, mint egyéb följegyzései a világtörténet szempontjából. Tiglatpilezár halála után idosebb fia, Asszurbelkala lett Asszíria királya Kr. e. 1100 körül. Ez Babilóniával békességben élt, sot amikor Rammanpaliddin került a babiloni trónra, Asszurbelkala feleségül vette ennek a leányát, és nagy pompával vitte Asszíriába. A következo uralkodók alatt hanyatlásnak indul az asszírok hatalma. Majdnem 100 évig tart ez a hanyatlás. Tiglatpilezár hódításai mind elvesztek ezen ido alatt. Az asszír uralkodóknak alig maradt egyebük a fovárosuknál s az ezzel szomszédos területeknél. Asszíria nagy királyai csak ezután alapítják meg az asszír világbirodalmat.