Tökéletes kiszolgálás
Tony magas volt és jóképű, fekete arcának minden
rezdüléséből csak úgy sugárzott valamiféle előkelő gőg. Claire Belmont
részben félelemmel, részben utálattal lesett ki rá az ajtó hasadékán át.
- Larry, én ezt nem bírom. Képtelen vagyok őt elviselni
a házban. - Lázasan kutatott zaklatott gondolatai között valamilyen
határozott érv után, ami minden vitát egyszer s mindenkorra lezárt
volna, de csak arra futotta az erejéből, hogy megismételje, amit
mondott:
- Nem bírom!
Larry Belmont a feleségére meredt, és a tekintetében a
türelmetlenség szikrája lobbant, amelyet Claire annyira utált. Saját
tehetetlenségét látta benne visszatükröződni.
- Már elköteleztük magunkat, Claire - érvelt a férfi -,
és lehetetlen visszatáncolni. A vállalat ennek alapján küld engem
Washingtonba, ami valószínűleg előléptetést fog jelenteni. Magad is
tudod, hogy teljesen ártalmatlan: Mi a kifogásod ellene?
Az asszony kétségbeesett grimaszt vágott.
- Borsódzik tőle a hátam. Nem tudom elviselni.
- De hiszen semmiben sem különbözik tőled vagy tőlem,
vagy csak alig. Térj hát észhez… Gyere, menjünk ki hozzá.
Ezzel a férfi az asszony derekára tette a kezét, és
kifelé tolta. Claire azt vette csupán észre, hogy máris ott áll a
nappaliban, és minden ízében reszket. Az ott állt előtte, és
kimért udvariassággal nézett rá, mintha felbecsülné őt, aki az
elkövetkező három hétre a gazdasszonya lesz. Dr. Susan Calvin is ott
ült mereven, összeszorított ajakkal. Hideg, közönyös arca mintha azt
sugallta volna, hogy a gépekkel eltöltött hosszú évek őt magát is
mintha kissé géppé acélozták volna.
- Helló! - vetett oda Claire egy általános,
személytelen üdvözlést.
Larry, hogy mentse a helyzetet, tettetett vidámsággal
sürgött-forgott.
- Claire, engedd meg, hogy bemutassam Tonyt, aki remek
fickó. Tony, öregem, ezt itt Claire, a feleségem.
Larry kedélyesen Tony vállára tette a kezét, Tony
azonban ugyanolyan merev és kifejezéstelen arccal állt ott, mint
korábban.
- Üdvözlöm, Mrs. Belmont.
Claire visszahőkölt Tony hangjára, amely mély volt,
lágyan bársonyos, akár a haja vagy arcán a bőre. Az asszony ajkán
önkéntelenül kicsúszott a csodálkozás:
- Te jó ég, hiszen ez beszél!
- Miért? Vagy arra számított, hogy néma vagyok? Claire
azonban csak bambán mosolygott. Maga sem tudta volna megmondani, mire
számított. Tekintetét elfordította tőle, aztán nagy óvatosan a szeme
sarkából rásandított. Annak simára fésült haja feketén csillogott, mint
valami fényes műanyag - vagy talán különálló hajszálakból készült? És
vajon e jól szabott öltöny alatt is ugyanolyan sima és olajbarna a
bőre, mint az arcán és a kezén?
Claire borzongva latolgatta magában a kérdéseket, és
csak nagy nehezen tudta összeszedni a gondolatait, amikor a fülét
megütötte dr. Calvin halk, szenvtelen hangja:
- Mrs. Belmont, remélem, méltányolni fogja ennek a
kísérletnek a jelentóságét. A férje említette, hogy részben
ismertette önnel a dolog hátterét. Én most mint az Amerikai Robot és
Gépember Rt. vezető pszichológusa, szeretném önt mélyebben beavatni.
Tony egy robot. A cég nyilvántartásában TN-3-ként
szerepel, de hallgatni fog a Tony névre. Egyáltalán nem gépszörnyeteg,
de nem is közönséges számítógép, amilyet a második világháború alatt,
ötven évvel ezelőtt fejlesztettek ki. El van látva egy mesterséges
aggyal, amely csaknem olyan bonyolult, mint a miénk. Ebben a koponya
nagyságú, rendkívüli telefonközpontban sok-sok milliárd
"telefonkapcsolatot" lehet létesíteni.
Minden robottípus számára saját speciális agyat
gyártunk. Mindegyikben van egy előre megtervezett kapcsolategység. Így
minden robot eleve ismeri az angol nyelvet, és rendelkezik annyi
szaktudással, amennyi a munkája végzéséhez szükséges.
Eddig az Amerikai Robot csak olyan ipari robotok
gyártására szorítkozott, amelyeket ott hasznosítanak, ahol célszerűtlen
emberi munkaerőt alkalmazni - például a bányák mélyén vagy a víz alatt.
Mi azonban meg akarjuk hódítani a várost és a háztartásokat is. Ehhez
azonban az kell, hogy a hétköznapi emberek félelem nélkül elfogadják
ezeket a robotokat. Mert ugyebár semmi ok sincs a félelemre.
- Ez így van, Claire - vetette közbe Larry komolyan. -
Erről én kezeskedem. Ki van zárva, hogy kárt okozzon. Tudhatod, hogy
különben nem hagynálak vele egyedül.
Claire lopva gyors pillantást vetett Tonyra, és halkan
megkérdezte:
- Mi van, ha megharagítom?
- Nincs szükség rá, hogy suttogjon - jegyezte meg dr.
Calvin nyugodtan. - Ő egyszerűen képtelen a haragra, kedves asszonyom.
Említettem, hogy az agyába előre meghatározott kapcsolatok vannak
beépítve. Nos, ezek között a legfontosabb az a kapcsolat, amit mi
általában úgy hívunk, hogy "a robotika első törvénye", s ez mindössze
annyiból áll: "A robot nem árthat az emberi lénynek, és nem
nézheti tétlenül, hogy az emberi lény kárt szenvedjen: Ez minden
robotba be van építve. Egyetlen robotot sem lehet semmiképpen sem arra
kényszeríteni, hogy ártson az embernek. Így hát arról van szó, hogy
magával meg Tonyval mi itt elvégzünk egy előzetes kísérletet, miközben
a férje Washingtonban lesz, és előkészti a törvényes állami vizsgálatot.
- Azt akarja mondani, hogy ez az egész nem törvényes)
Larry megköszörülte a torkát.
- Még nem, de nincs semmi baj. Ő nem fog kilépni a
házbó1, és te nem engedsz be senkit, aki megláthatná ót. Ennyi az
egész… Claire, én szívesen melletted maradnék, csakhogy túl sokat tudok
a robotokról. Arra van szükség, hogy egy teljesen tapasztalatlan valaki
vegyen részt a próbán, hogy minél szigorúbb feltételek között menjen a
kísérlet. Erre szükség van.
- Hát ha ez kell… - motyogta Claire. Aztán mint akinek
hirtelen eszébe villant valami: - De hát mit is fog itt csinálni?
- Háztartási munkát - vetette oda dr. Calvin.
Ezzel fölállt, és Larry kikísérte őt a bejárathoz.
Claire ott maradt a szobában elcsigázva. Megpillantotta magát a
kandalló fölötti tükörben, de gyorsan elfordította a szemét. Látni sem
akarta apró egérarcát és semmitmondó fakó haját. Ekkor elkapta Tony
ráfüggesztett tekintetét, és már-már elmosolyodott, amikor eszébe
jutott…
Hogy csupán egy gép.
Larry Belmont úton volt a repülőtérre, amikor
megpillantotta ladys Claffernt. Az a fajta nő volt, aki magára
vonja a tekintetet… Tökéletes és precíz gépezet, kitűnő ízléssel
öltözködött, de ahhoz túl pazar volt az egész jelenség, hogy hosszan
elidőzzön rajta a tekintet.
A belőle áradó magabiztos dere és a nyomában
lebegő finom illat szinte csalogatta az embert. Larry mégis
önkéntelenül lelassította a lépteit, megpöccintette a kalapját, aztán
továbbsietett.
Mint mindig, most is elfogta a már ismert, tehetetlen
düh. Miért nem képes Claire beügyeskedni magát a Claffern-klikkbe,
mennyit segítene ezzel! De hiába.
Claire! Amikor egypárszor összehozta a sors Gladysszel,
a kis buta liba meg sem tudott szólalni. Nem voltak illúziói. Tony
próbája az ő nagy lehetősége, s ez most Claire kezében van. Mennyivel
nagyobb biztonságban lenne olyasvalakinek a kezében, mint Gladys
Claffern.
Másnap reggel Claire arra ébredt, hogy halkan
kopogtatnak a hálószoba ajtaján. Szíve nagyot dobbant; aztán jéggé
fagyott. Az első napon elkerülte Tonyt, ha mégis összetalálkozott
vele, félénk mosollyal üdvözölte, és néma bocsánatkéréssel elhúzott
mellette.
- Te vagy az, Tony?
- Igen, Mrs. Belmont. Bemehetek?
Úgy látszik, igennel válaszolt, mert Tony teljesen
zajtalanul máris ott termett a szobában. Az asszony szeme azonnal
észrevette a kezében tartott tálcát, és nyomban megérezte a kellemes
illatot.
- Reggeli? - kérdezte. - Ha parancsolja.
Nem merte volna visszautasítani, ezért lassan felült az
ágyában, és átvette a tálcát, rajta buggyantott tojással, a vajas
pirítóssal és kávéval.
- A cukrot meg a tejszínt külön hoztam -
mentegetőzött Tony. - Arra számítok, hogy idővel ebben is meg másban is
megismerem az ízlését.
Claire nem szólt semmit.
Tony egyenesen és hajlékonyan állt ott, akár egy
fémvonalzó, aztán kisvártatva megkérdezte:
- Egyedül kíván reggelizni, asszonyom? - Igen… Vagyis
ha nincs ellenedre.
- Óhajtja, hogy később segítsek az öltözködésben?
- Ó jaj, dehogy! - ragadta meg kétségbeesetten a
takaróját úgy, hogy a kávé kis híján felborult. Teste megmerevedett, és
csak akkor dőlt vissza tehetetlenül a párnájára, amikor az ajtó
becsukódott Tony mögött.
Nagy nehezen végzett a reggelivel… Elvégre csak egy
gép, és nem is volna olyan félelmetes, ha ez jobban látszana rajta.
Vagy ha változtatna az arckifejezésén. Mintha álarcot hordana. Senki se
tudja, mi megy végbe a mögött a sötét szempár és a sima, olajbarna
maszk mögött. Az üres kávéscsésze halkan megcsörrent, amikor
visszatette a tálcára.
Ekkor döbbent rá, hogy végül is kifelejtette a kávéból
a cukrot meg a tejszínt, pedig utálja a keserű feketekávét.
Felöltözés után a hálószobából egyenesen a konyhába
tartott határozottan. Végtére is ez az ő otthona, és bár nem mondhatni,
hogy kicsinyesen rendszerető volna, de szerette a konyháját tisztán
tartani. Bár talán illett volna még várni egy kicsit az ellenőrzéssel…
Ám amikor belépett a konyhába, egy makulátlanul tiszta,
vadonatúj helyiséget látott maga előtt.
Tágra nyílt szemmel megállt az ajtóban, aztán sarkon
fordult, és kis híján belerohant Tonyba. Meglepetten fölkiáltott.
- Miben segíthetek? - kérdezte az.
- Tony - korholta őt, igyekezve úrrá lenni dühös
riadalmán -, csinálj valamilyen zajt, ha jársz. Lehetetlen, hogy
folyton egymásba fussunk. Nem használtad a konyhát?
- De igen, Mrs. Belmont. - Nem látszik rajta.
- Utána rendbe tettem. Vagy nem ez a szokás?
Claire csak a szemét meresztette. Mit is mondhatna erre
az ember? Kinyitotta a sütőt, ahol a fazekakat tartotta, gyors,
felszínes pillantást vetett a csillogó fémfelületre, aztán reszketeg
hangon megjegyezte:
- Nagyon jó. Meg vagyok elégedve.
Ha Tony csak elvigyorodott volna; ha csak elmosolyodott
volna, ha csak a szája szögletét a legkisebb mértékben is félrehúzta
volna, Claire úgy érezte, hogy akkor fölengedett volna iránta.
Az azonban egy angol lord nyugalmával csak ónnyit mondott:
- Köszönöm, Mrs. Belmont. Fáradjon át a nappaliba. Ott
is egyből szemet szúrt neki a tisztaság.
- Átfényezted a bútorokat?
- Meg van elégedve, Mrs. Belmont?
- De hát mikor? Tegnap nem, az biztos.
- Természetesen az éjjel.
- Egész éjjel égetted a villanyt?
- Ó, nem. Erre nem volt szükség. Belém van építve egy
ibolyántúli fényforrás. A szemem látja az ultraibolya fényt. És
persze nincs szükségem alvásra.
De csodálatra annál inkább. Ezt mindjárt látta. Tony
tudni akarta, hogy meg van-e elégedve vele. Ő azonban képtelen volt
erőt venni magán, hogy megadja neki ezt az örömet.
Csak annyira telt tőle, hogy fanyarul megjegyezze:
- A te fajtád elveszi a kenyerét a rendes
háztartási alkalmazottaknak.
- Vannak ennél fontosabb munkák is a világon, ha
egyszer megszabadulnak a lélekölő robottól. Végtére is, Mrs. Belmont, a
magamfajta gépezeteket könnyű létrehozni. Tudomásom szerint semmivel
sem lehel pótolni az emberi agy alkotókészségét és sokoldalúságát, mint
amilyen az öné is.
És bár Tony arca szikrányit sem változott, a hangját
átfűtötte az áhítat és a csodálat melegsége, Claire elpirult, és
zavartan jegyezte meg:
- Még hogy az én agyam! Szívesen neked adom.
Tony kissé közelebb lépett hozzá.
- Bizonyára bántja valami önt, ha ilyeneket mond.
Segíthetek talán valamiben?
Claire egy pillanatig úgy érezte, hogy nevetnie kell.
Mert a helyzet valóban komikus volt. Itt van ez az eleven szőnyegsöprő,
edénymosó, bútorfényező mindenes, aki alighogy fölkelt a gyári
asztalról, máris vigasztalójául, bizalmasául ajánlkozik neki.
Ám maga sem tudta, hogyan, de kitört belőle a keserves
panasz.
- Ha tudni akarod, Mr. Belmont azt hiszi, hogy nekem
nincs is agyőm… És szerintem lehet, hogy igaza is van… Nem fakadhat
sírva ez előtt a teremtmény előtt. Valahogy úgy érezte, hogy meg kell
őriznie az emberi faj méltóságát ez előtt az emberkéz alkotta lény
előtt.
- De csak mostanában - tette hozzá. - Diákkorában még
nem volt semmi baja velem, amikor még pályája elején tartott. Én
azonban nem vagyok alkalmas arra, hogy egy nagy ember felesége legyek,
és ő már jó úton van a nagyság felé. Azt várja tőlem, hogy
háziasszonykodjam és egyengessem az útját a társasági életben, valahogy
úgy, mint G. Gl… Gladys Claffern.
Az asszony arcát újra elöntötte a pír, és
elfordította a fejét. Tony azonban nem nézett rá. Tekintete körbejárta
a szobát. - Én segítségére lehetek a házvezetésben.
- Ugyan mi haszna lenne! - tört ki az asszony hevesen.
- Belőlem hiányzik hozzá az érzék. Én legfeljebb arra vagyok képes,
hogy kényelmet teremtsek; de az én otthonomról sohasem fognak fényképet
közölni a Szép Otthon című képeslapban.
- Szeretne ilyen otthont?
- Mit számít az, hogy én mit szeretnék?
Tony nyíltan az asszony szemébe nézett.
- Én tudnék segíteni.
- Mit tudsz te a lakberendezésről?
- Ez olyasvalami, amit egy jó háztartásvezetőnek
ismernie kell?
- Ó, igen.
- Akkor nekem megvan rá a képességem, hogy
elsajátítsam. Tud nekem könyveket szerezni erről a tárgyról?
Így kezdődött.
Claire a kalapját igyekezve a fején tartani az erős
szélfúvásban két vaskos lakberendezési kötetet cipelt haza a
közkönyvtárból. Figyelte Tonyt, amint kinyitotta az egyiket, és
lapozgatta az oldalakat. Most először látta ilyen finom munkát végezni
az ujjaival.
Vajon hogy csinálják? - tűnődött az asszony, és
hirtelen elhatározással megragadta Tony kezét és magához vonta.
Az nem ellenkezett, és hagyta, hogy élettelen kezét szemügyre
vegyék.
- Nagyon érdekes - mondta az asszony. - Még a körmeid
is valódinak látszanak.
- Szándékosan csinálták ilyenre - jegyezte meg Tony.
Majd magyarázótag hozzátette: - A bőr rugalmas plasztikból van, a
váz pedig könnyű fémötvözetből. Viccesnek találja?
- Ó, dehogy! - emelte rá az asszony piruló arcát. -
Csupán kissé zavarba hoz, hogy úgyszólván a belsődbe kukucskálok.
Elvégre semmi közöm hozzá. Te sem kérdezed, mi van énbennem.
- Az én agyi pályáim nem terjednek ki az efféle
kíváncsiskodásra. Én csak a korlátaim szabta határok között
tevékenykedhetem.
És Claire úgy érezte a beálló csendben, mintha valami
megfeszülne a belsejében. Miért feledkezik meg folyton róla, hogy csak
egy gép? Most is Tonynak kellett emlékeztetnie rá. Olyannyira kiéhezett
volna az együttérzésre, hogy még egy robotot is hajlandó partnernek
elfogadni csak azért, mert szimpátiát mutat?
Észrevette, hogy Tony még mindig gépiesen lapozgat
csupán a könyvben, mire robbanásszerű hirtelenséggel a felsőbbrendűség
megkönnyebbült érzése töltötte el.
- Nem tudsz olvasni, ugye?
Tony fölpillantott rá, és a hangjában nem volt semmi
szemrehányás.
- Hiszen én olvasok, Mrs. Belmont.
- De hát… - mutatott az a könyvre zavartan.
- Végigpasztázom az oldalakat, ha erre gondol.
Az olvasási módszerem fotografikus.
Ekkor már este volt, és amikor Claire végre lefeküdt,
Tony még mindig ott ült a sötétben, legalábbis annak számított Claire
korlátolt szemének, és már jócskán a második kötetnél tartott.
Az asszony utolsó gondolata különös volt, mielőtt
öntudatlan álomba zuhant volna. Eszébe jutott az a kéz, újbál érezte a
tapintását. A kéz meleg volt és lágy, akár egy ember keze.
Milyen okos a gyártól, gondolta, aztán puhán magába
zárta az álom.
Ezután néhány napig egyfolytában a könyvtár volt soron.
Tony volt az, aki a témákat megszabta, amelyek egyre szélesebb
területet fogtak át. Voltak ott könyvek a színek harmóniájáról, a
szőnyegekről, a divatról, a művészetről, az öltözködéstörténetről és a
kozmetikáról.
Elmélyült tekintete előtt gyorsan forgatta a könyvek
lapjait, és ugyanolyan gyorsan tökéletesen feldolgozta a szöveget, és
agyában elraktározta az új ismereteket.
Még egy hét sem telt el, és rávette az asszonyt egy új
frizurára. Majd kissé átrajzolta a szemöldöke vonalát, megváltoztatta a
púder és az ajakrúzs színárnyalatát.
Az asszony vagy félórán keresztül tűrte minden
ízében remegve a félelemtől Tony nem emberi ujjainak finom matatósát,
aztán a tükörbe nézett.
- Ennél többet is elérhetünk - biztatta Tony -,
különösen a ruhákkal. Kezdetnek hogy tetszik?
Az asszony nem válaszolt, csak bámulta a tükörben
az idegen arcot, és csak akkor Kólait meg, amikor végre teljesen
kigyönyörködte magát a szépség csodáján.
- Igen, Tony - rebegte elfúló hangon egy pillanatra sem
véve le a tekintetét a varázslatos tükörképről -, kezdetnek egész jó
lesz.
Minderről semmit sem irt meg Larrynek. Hadd legyen
meglepetés. És valami belül azt súgta neki, hogy nem csupán a
meglepetés lesz az, amit élvezni fog. Hanem az elégtétel is, aminek
szánta.
Egyik reggel Tony ezzel állt elő: - Ideje elkezdeni a
bevásárlást, de én nem hagyhatom el a házat. Pontosan le fogom írni a
szükséges dolgokat, rábízhatom magára a beszerzést? Szükségünk van
függönyre, bútorszövetre, tapétára, szőnyegre, festékre, ruhára, no meg
egy csomó apróságra.
- Nehéz. lesz egyszerre mindent az elképzeléseinknek
megfelelően megvásárolni - vetette ellenébe Claire.
- Legalább próbáljuk meg. Ha nyakába veszi a várost, a
pénz nem akadály.
- Csakhogy Tony, a pénz valóban akadály.
- Semmiképpen. Mindenekelőtt menjen el az Amerikai
Robothoz. Majd én írok egy cetlit. Keresse meg dr. Calvint, és mondja
meg neki, hogy azt üzenem: ez a kísérlethez tartozik.
Dr. Calvin ezúttal nem rémisztette
meg, mint az első alkalommal. Új arcával és új kalapjával ő sem volt
egészen a régi Claire. A pszichológus figyelmesen végighallgatta,
feltett néhány kérdést, bólintott - aztán amikor Claire távozott, ott
lapult a táskájában egy, az Amerikai Robot és Gépember Rt. címére
kiállított korlátlan összegre szóló hitellevél.
Nagyszerű, Iám, mire képes a pénz. Újonnan szerzett
önbizalmával nem föltétlenül érzi többé mennyei kinyilatkoztatásnak az
elárusítónő ajánlatát; a lakberendező fölvont szemöldöke alól sem
Jupiter villámait véli kivillanni.
Amikor pedig az egyik legelőkelőbb ruhaszalonban a
túlbuzgó, hájas tulajdonos legtisztább Ötvenhetedik utcai franciasággal
egyre-másra lefitymálta azokat a ruhadarabokat, amelyeket neki
feltétlenül meg kell vennie, telefonon fölhívta Tonyt, és a kagylót
odanyújtotta a monsieur-nek.
- Ha nincs ellenére - mondta rezzenéstelen hangon, és
csak az ujjai remegtek kissé -, szíveskedjék megbeszélni a… hm…
titkárommal.
Dagi úr egyik karját a háta mögé helyezve ünnepélyesen
odavonult a telefonhoz. Két ujja közé fogta a kagylót, és finomkodva
beleszólt:
- Igen!
Rövid hallgatás, újabb "igen", aztán egy jóval hosszabb
szünet után egy fent kezdett, de gyorsan elhaló tiltakozás, újabb
szünet, majd egy alázatos "igen", és a kagyló visszakerült a helyére.
- Szíveskedjék velem jönni, asszonyom - mondta sértett
tartózkodással -, megpróbálom előkeríteni, amit kíván.
- Egy pillanat - sietett vissza Claire a telefonhoz, és
újból tárcsázott. - Halló, Tony. Nem tudom, mit mondtál, de hatott.
Kösz! - Kínlódva kereste a megfelelő szót, aztán megadta magát, és
szinte belesüvítette a kagylóba: - Drága vagy!
Amikor elfordult a telefontól, Gladys Claffernre esett
a pillantása. Az kissé félrehajtott fejjel, félig mosolyogva,
félig csodálkozva bámult rá.
Claire akár egy leeresztett luftballon. Csak biccenteni
tudott ostobán, mint egy fabábu.
Gladys arcán utánozhatatlanul lekicsinylő mosoly suhant
át.
- Fogalmam sem volt, hogy te is itt vásárolsz - mondta
olyan hangon, mintha ez az új körülmény határozottan rontott volna az
üzlet előkelőségén.
- Rendesen nem ide járok - jelentette ki Claire
meghunyászkodva.
- És mit csináltál a hajaddal? Olyan furcsa. Ó, és
bocsáss meg, nem Lawrence-nek hívják a férjedet? Én Lawrence-re
emlékszem.
Claire összeszorította a fogát, de kénytelen volt
magyarázattal szolgálni. Muszáj!
- Tony a férjem egyik barátja. Segít nekem beszerezni
néhány dolgot.
- Értem. És gondolom, milyen drága neked. - És
mosolyogva továbblibegett, magával ragadva a fényt és a csillogást.
Claire természetesnek vette, hogy Tonynál keressen
vigasztalást. Tíz nap elég volt hozzá, hogy kigyógyuljon a
kisebbrendűségi érzésből. Előbb azonban kisírta magát, sírt és
toporzékolt.
- Tiszta hülyét csináltam magamból! - dühöngött,
könnyáztatta zsebkendőjét szorongatva. - Mindig ezt teszi velem. Csak
tudnám, miért? Csak úgy.
Fenéken kellett volna rúgnom. Letepernem és megtépnem.
- Képes egy embert ennyire gyűlölni? - csodálkozott
Tony a maga lágy hangján. - Az emberi léleknek ez a tartománya
ismeretlen számomra.
- Ó, nem is őt gyűlölöm - nyögött fel Claire -, hanem
magamat. Ő testesíti meg mindazt, ami én szeretnék lenni - legalábbis
külsőre… De nem lehetek olyan.
Tony hangja acélosan és mélyen kondult az asszony
fülébe.
- De lehet, Mrs. Belmont. Lehet! Még tíz napunk van, és
tíz nap alatt a házat is kifordítjuk a sarkaiból. Hiszen ezt terveztük,
nem?
- És ez mit használ nekem - vele szemben?
- Hívja meg őt ide. Hívja meg a barátait. Arra az
estére, amikor én… mikor elmegyek. Afféle házavatásra.
- Nem fog eljönni.
- De el fog jönni. Ha másért nem, hogy nevessen. De
ebben csalódni fog.
- Igazán azt hiszed? Ó, Tony, azt hiszed, meg tudjuk
csinálni? - Tony mindkét kezét megragadta. Aztán egyszerre fölkapta a
fejét. - De mi értelme lenne az egésznek? Ez nem én lennék; te
csinálnád az egészet. Nem foghatód örökké a kezemet.
- Senki sem él mindentől és mindenkitől elszigetelten
suttogta Tony. - Ezt a tudást belém plántálták. Amit ön vagy bárki más
Gladys Claffernben lát, az nem pusztán Gladys Claffern. Őt is csak a
pénze és a társadalmi pozíciója teszi vonzóvá és magabiztossá. Neki
eszébe sem jut ezt megkérdőjelezni. Miért ne tenne így ön is? És még
valamit ne felejtsen el, Mrs. Belmont. Engem engedelmességre
teremtettek, de én magam határozom meg az engedelmesség határait. Ha
tetszik, fukarul, ha tetszik, bőkezűen osztogathatom az
engedelmességet. Önnek bőkezűen, mert ön az az ember, amilyennek a
gyártóim láttatni akarták velem az embert. Maga kedves, barátságos,
szerény. Nem úgy, mint Mrs. Claffern, akinek én korántsem
engedelmeskednék úgy, mint magának. Így hát maga az, Mrs.
Belmont, és nem én, aki mindezt véghez viszi.
Ezzel kihúzta a kezét az asszonyéból, és Claire
próbálta kitalálni, mi megy végbe a mögött a kifejezéstelen ábrázat
mögött. És hirtelen egészen újfajta félelem fogta el.
Idegesen nyelt egyet, és a kezére meredt, amelyben még
mindig ott érezte a bizsergést Tony ujjainak szorítása nyomán. Nem
képzelődött, azok az ujjak valóban ráfeszültek az övéire, finoman,
gyöngéden, mielőtt elhúzódtak volna tőle. Nem!
Nem igazi ujjak! Nem eleven ujjak!
Berohant a fürdőszobába, és makacs elszántsággal
próbálta lesúrolni a kezeit.
Másnap kissé félszegen kerülgette Tonyt, összehúzott
szemmel figyelte őt, várva, hogy mi következhet még - és egy ideig
mintha mi sem történt volna.
Tony el volt foglalva. A munkáján csöppet sem
látszott, hogy nehéz volna a tapétával vagy a gyorsan száradó festékkel
bánni. Keze biztosan mozgott, ujjai fürgék voltak és pontosak.
Átdolgozta az egész éjszakát. Az asszony neszét
sem hallotta, de mindén reggel új fölfedezésre ébredt. Össze sem tudta
számolni, mi mindent csinált meg az éjszaka folyamán Tony, még este is
talált valami újat - és máris rájuk köszöntött a következő éjszaka.
Csak egyszer próbált segíteni neki, de akkor is
elrontotta a dolgot az emberi ügyetlenségével. Ő a szomszéd szobában
tevékenykedett, az asszony pedig megpróbált egy képet fölakasztani a
falra, ahol Tony mértani szeme kijelölte a helyét. Ott volt a jel; ott
volt a kép; és benne pedig működni kezdett a buzgó tenniakarás.
Vagy Claire volt túl izgatott, vagy a létra volt túl
ingatag, egyre megy. Érezte, hogy kimegy alóla, és felsikoltott.
A létra azonban őnélküle ért padlót, mert Tony természetfölötti
gyorsasággal ott termett és elkapta. Nyugodt, sötét szeme némán meredt
rá, meleg hangján is csak annyit kérdezett:
- Megütötte magát, Mrs. Belmont?
Egyszerre észrevette, hogy esés közben összekuszálhatta
Tony sima hajzatát, mert először látta meg saját két szemével, hogy a
frizurát úgy rakták össze különálló, finom fekete hajszálakból.
És akkor egyszerre eljutott a tudatáig, hogy annak
meleg karjai szorosan ölelik a vállát és a két lábát.
Ellökte magától Tonyt, és maga is meglepődött saját
éles sikoltásán. A nap hátralévő részét a szobájában töltötte, és
attól kezdve éjszakára egy széket támasztott hálószobája ajtajának a
kilincsgombja alá.
Claire szétküldte a meghívókat, amelyeket mint Tony
megjósolta, mindenki elfogadott. Most már csak az utolsó estére kellett
várni.
Amely, akárcsak a többi, annak rendje és módja szerint
el is érkezett. A házára szinte rá sem ismert. Még egyszer
utoljára végigment a szobákon, amelyek közül egyik sem maradt a régi.
Rajta magán is olyan ruha volt, amilyet azelőtt nem merészelt volna
fölvenni… És ha egyszer magára ölti az ember, akkor vele együtt a
büszkeséget és az önbizalmat is magára ölti.
A tükör előtt kipróbált egy udvarias, gőgösen
leereszkedő mosolyt, és a tükör tökéletesen viszonozta a gesztust. Mit
szól majd Larry? De ez valahogy nem is nagyon érdekelte. Nem ő hozza az
izgalmas napokat. Hanem Tony viszi el azokat magával. Hát nem különös?
Megpróbálta visszaidézni a három héttel korábbi hangulatát, de teljes
kudarcot vallott.
Az óra nyolcat ütött, a nyolc véget nem érő
kondulás szinte harangzúgásként visszhangzott a fülében.
- Nemsokára megjönnek - fordult oda Tonyhoz. - Jobb, ha
lemégy a pincébe. Nem engedhetjük meg, hogy… - Megtorpant, aztán így
szólt halkan: - Tony? - Majd hangosabban: - Tony? - Végül szinte
sikoltozva: - Tony!
Tony karja azonban már köréje fonódott, arca az arcához
simult, ölelése szinte kipréselte belőle a levegőt. A hangja
kavargó érzelmek ködén át jutott el a füléhez.
- Claire - hallotta a hangot -, sok dolog van, aminek a
megértését nem építették belém, és ez közéjük tartozik. Én holnap
elmegyek, de semmi kedvem hozzá. Rájöttem, több is van bennem annál,
hogy igyekezzem a kedvére lenni. Hát nem különös?
Arca közelebb nyomult, meleg ajka csaknem rátapadt az
asszonyéra. Lélegzete azonban nem volt perzselő, hiszen a gépek nem is
lélegeznek. Ekkor megszólalt a csengő. Az asszony elfúló
lélegzettel viaskodott egy percig. Tony azonban eltűnt a szeme elől, a
kapu felől pedig újból felhangzott a türelmetlen bim-bam.
Az elülső ablakon szét voltak húzva a függönyök.
Negyedórával korábban még zárva voltak. Ebben biztos volt. Ezek szerint
mindent láttak. Mindenki mindent látott!
Az egyszerre bevonuló társaságból csak úgy ára az
udvariasság. Eljött csaholni a falka - a szemek fürkészve végigkutattak
minden zugot. Látták! Különben miért érdeklődne Gladys legcsípősebb
modorában Larry után? És Claire pillanatnyi kétségbeesésében
belelovalta magát a dacos játékba.
Igen, elutazott. Gondolom, holnap jön vissza. Nem,
egyáltalán nem éreztem magam egyedül. Egy csöppet sem. Nagyon
izgalmasan töltöttem az időt. És nevetett. Miért is ne? Mit tehetnének?
Larry tudni fogja az igazat, ha egyáltalán eljut hozzá a híre annak,
amit ezek itt látni véltek.
Nekik azonban nem volt kedvük nevetni.
Nagyon is árulkodott a Gladys Claffern szemében
fellobbanó düh, szavainak mesterkélt kedélyessége, az, hogy idő előtt
le akart lépni. És amikor búcsút vett tőlük, Claire fülét megütötte egy
suttogva elejtett mondattöredék:
… sose láttam ennél jóképűbb férfit…
És jól tudta, mi az, amiért olyan könnyedén semmibe
veheti őket. Csak hadd nyávogjanak a macskák! Hadd tudja meg mindenki,
hogy bármelyikük lehet csinosabb, mint Claire Belmont, nagyvilágibb és
gazdagabb is nála, ám senkinek - senkinek! - nincs jóképűbb
szeretője. És ekkor újból és újból eszébe jutott, hogy Tony csak gép,
és lúdbőrös lett, a háta.
- Takarodj! Hagyjál magamra! - sikoltotta bele az üres
lakásba, és berohant a hálószobájába. Az ágyára borulva átsírta az
egész éjszakát, korán reggel pedig, amikor még egy lélek sem járt az
utcán, a ház előtt megállt egy gépkocsi, és elvitte Tonyt.
Lawrence Belmont elhaladt dr. Calvin szobája előtt, és
hirtelen elhatározással bekopogott. Ott találta Peter Bogert
matematikust is, de ez sem tántorította vissza.
- Claire elmondta - szólalt meg -, hogy az Amerikai
Robot kifizetett mindent, amit a házunkban csináltak.
- Úgy van - bólintott dr. Calvin. - Mindent leirtunk,
mint a kísérlet sikeréhez való anyagi hozzájárulást. Gondolom, új
beosztásában, helyettes főmérnökként nem lesz gond fönntartania.
- Engem nem ez izgat. Most, hogy Washington jóváhagyta
a kísérleteket, úgy számítom, hogy jövőre előállhatunk egy saját
TN-modellel. - Tétován megfordult, mintha távozni akarna, aztán
ugyanolyan tétován visszafordult.
- Tessék, Mr. Belmont - biztatta dr. Calvin
kisvártatva. - Szeretném tudni - kezdte Larry -, kíváncsi vagyok rá,
tulajdonképpen mi is történt nálunk. Ő, vagyis Claire, annyira
megváltozott. Nemcsak a külseje - bár az igazat megvallva ez is
meglepő. - Idegesen fölnevetett. - Hanem az egész asszony! Mintha nem
is a feleségem lenne - hogy is magyarázzam meg?
- Minek is próbálkozna? Vagy talán csalódást okoz önnek
a változás?
- Ellenkezőleg. De tudja, egy kicsit félek is tőle…
- Én nem csinálnék problémát belőle, Mr. Belmont.
A maga felesége nagyszerűen állta a sarat. Az igazat
megvallva, magam sem reméltem volna, hogy a kísérlet ilyen alapos és
sokoldalú eredményt hoz. Most már tudjuk, mit kell megváltoztatnunk a
TN-modellen, és ezt kizárólag Mrs. Belmontnak köszönhetjük. Ha
megengedi, hogy őszinte legyek magával, szerintem a felesége többet
tett a maga előléptetéséért, mint ön.
Larry láthatóan összerezzent ezekre a szavakra.
- A családban marad - dünnyögte kényszeredetten,
és eltávozott.
Susan Calvin hosszan nézett utána. - Úgy látom, az
elevenére tapintottam, remélem… Peter, elolvasta Tony beszámolóját?
- Alaposan - felelte Bogert. - És nem kell változtatni
a TN-3-as modellen?
- Ó, maga is úgy látja? - kérdezte Calvin élesen. -
Mivel indokolja?
- Semmivel - ráncolta össze a homlokát Bogert. - Hiszen
önmagáért beszél az a tény, hogy nem engedhetünk szabadjára egy
robotot, amely - már megbocsásson - hetyegni kezd a ház asszonyával.
- Ugyan már, Peter! Ne vesse el a sulykot. Hát nem
érti? Az a masina engedelmeskedni kénytelen az első törvénynek.
Nem tűrhette el, hogy egy emberi lény ártalmat szenvedjen, és mi volt
Claire Belmont ártalmára? A saját kisebbségi érzése. Ezért hát
szerelmeskedett vele, mert ki az az asszony, akinek ne hízelegne az a
tudat, hogy gerjedelmet képes ébreszteni akár egy gépben - egy hideg,
lélektelen gépben? És szándékosan félrehúzta a függönyöket, hogy a
többiek is lássák és irigykedjenek - anélkül hogy ez a legkisebb
mértékben is veszélyeztetné Claire házasságát.
- Igazán? Mit számít az, Susan, hogy csak megjátszotta
az egészet, vagy nem? Az eredmény így is, úgy is szörnyű. Olvassa
el még egyszer a beszámolót. Az asszony menekült előle.
Sikoltozott, amikor átölelte. Azt az utolsó éjszakát álmatlanul
áthisztizte. Ezt nem engedhetjük meg.
- Peter, hát nem látja? Ugyanolyan vak, mint amilyen én
voltam. A TN-modellt alaposan átszerkesztjük, de nem azért, amit
maga mond. Egészen másért, egészen másért. Különös, hogy eddig ez
elkerülte a figyelmemet - tette hozzá elmerengve -, talán a magam női
gyarlósága miatt. Mert lehet, Peter, hogy a gépek nem képesek
szerelembe esni, a nők viszont igen - még akkor is, ha ez a szerelem
reménytelen és félelmetesen bizarr.